Pongrátz Gergely élete

Út a forradalomig

A XX. századi magyar történelem emblematikus alakja 1932-ben született a Trianoni Diktátum által Romániához csatolt partiumi Szamosújváron, polgári család gyermekeként. Hamar megtanulta, mit jelent magyarnak lenni. Testvéreivel együtt nem egyszer kellett fikai bántalmazást elszenvedniük román diáktársaiktól, például akkor, amikor március 15-én kokárdát tűztek magukra.  A sorozatos megaláztatások révén mélyen beleivódott gondolkodásmódjába a magyarságtudat.

                A bevonuló szovjet csapatok elől 1945-ben a család Mátészalkára költözött, 1946-ban  pedig még nyugatabbra, Soroksárra, ahol édesapja, mint nagycsaládos, 13 hold földet kapott. Testvéreivel és édesapjával ott gazdálkodtak, illetőleg a Földműves Szövetkezetnek és az állami gazdaságnak fuvaroztak lovaikkal.

Édesapjára így emlékezett: "Amikor meglátta az első orosz katonát, akkor megfogadta: addig, amíg itt vannak az oroszok, nem borotválkozik. Mellig érő szakállal temettük '56 áprilisában."

A mezőgazdasági gimnáziumot Gergely Bácsalmáson végezte. A szobi járási tanács takarmánygazdálkodási előadója, majd a ceglédi városi tanács főállattenyésztője lett. "Én agronómus lettem, és csakis őrangyalomnak köszönhettem, hogy börtön nélkül megúsztam a közel 12 évig tartó kommunista rendszert" – írta 1982-ben megjelent könyvében.

Szerepe az 1956-os forradalomban

A forradalom napjai Pesten találták. Komoly harci tapasztalatokra tett szert, társaival már az első napokban részt vett a főváros szívére a Petőfi hídon átvonuló, a Boráros tér irányából támadó szovjet tankok kilövésében. Később, október 25-én bátyjaihoz, a Corvin közben harcoló Ödönhöz és Kristófhoz csatlakozott. Ekkor még Iván-Kovács László volt a Corvin köz parancsnoka, helyette választották meg a szabadságharcosok Pongrátz Gergelyt 1956. október 30-án.

Pongrátz a budapesti fegyveres ellenállás legerősebb pontjává tette a jól védhető Corvin-közt, melynek parancsnokaként beírta nevét a történelem lapjaira. Az összecsapásokra emlékezve elmondta:

„Volt 4 darab 122 mm-es lövegünk, három légvédelmi ágyúnk, amit sohasem használtunk, és 11 szovjet tank, T-34-es, T54-es. A lőszert is mind az oroszoktól szereztük. Volt 6 darab 76-os lövegünk repeszgránáttal, Falábú Jancsi, a Corvin tüzérparancsnokának irányításával igen hatékonyan tudtuk használni. Október 26-án 17 lövést adott le a mozi előtti 76-os lövegünk, ez 17 telitalálatot jelentett, melyekkel a hernyótalpakat tudtuk szétlőni, megállásra vagy körbeforgásra kényszerítve a páncélost. A Molotov-koktélok, kézifegyverek ezután következtek. A mozi mellett egy 122-es kaliberű, a Práter utcai előtt egy másik 76 mm-es lövegünk állt.”

Bár a főváros főbb pontjait a november 4-i invázió során megszállták a szovjet csapatok, a Corvin köz még napokig, egészen november 9-ig ellenállt a szovjet túlerőnek.

 

Az emigráció alatt

Pongrátz a forradalmat követő megtorlások idején elhagyta a országot, s először Spanyolországban, majd az Egyesült Államokban élt. Aktív szerepet töltött be az emigráns forradalmárok szervezeteiben: 1957-1967 között a Magyar Szabadságharcos (Nemzetőr) Világszövetség alelnöke, 1967-1982között elnöke volt. Számos cikket írt, később könyvet is Corvin köz – 1956 címmel.

Ambivalens érzésekkel viszonyult a kezdődő rendszerváltáshoz, szerinte a kivégzett miniszterelnök újratemetését a rezsim utólag is saját önigazolására használta fel:

„A temetés előtt lejött hozzám Arizonába a New York-i konzul, három napig a vendégem volt, győzködött, hogy jöjjek haza a Nagy Imre temetésre. Azt mondtam: ha minden kivégzettet eltemetnek, akkor jövök, de az öt kommunistát el tudják temetni nélkülem is, ezért nem jövök” – emlékezett vissza a Nemzetőrnek adott nyilatkozatában.

 

A rendszerváltás után

1990-ben hazatelepült. 1991 februárjában a Magyar Politikai Foglyok Szövetségének tiszteletbeli elnökévé, majd 1991 októberében az 1956-os Magyarok Világszövetségének elnökévé, később örökös elnökévé választották. Létrehozója volt az 56-os Pesti Srác Alapítványnak, amely tehetséges, de szerény anyagi hátterű fiataloknak nyújt segítséget. Az 1982-ben Chicagóban megjelent Corvin köz – 1956 című könyvét 1989-ben, majd 1992-ben bővített kiadásban is kiadták Budapesten. Hazatérését követően Kiskunmajsán gazdálkodott.


 

1997 őszén Pongrátz megsérült a hazai termőföld védelmében szervezett és a rendőrség által szétvert METÉSZ tüntetésen, egy rendőri intézkedés következtében – a belügyminiszter akkor Kuncze Gábor volt. A világsajtót bejárta az a fotó, amelyen az idős Pongrátzot bilincsbe verve vezetik el a később jogellenesnek minősített rendőri intézkedéssorozat közben. Ez azért is szimbolikus, mert az 1994-1998 között regnáló Horn-kormányban számos olyan képviselő foglalt helyet, aki a rendszerváltás előtt az MSZMP-hez kötődő személyként ’56-ot ellenforradalomnak hazudta, és kiszolgálta a Kádár Jánosról elnevezett rendszert, melynek névadója személyében felelős Nagy Imre és társai kivégzéséért, a forradalom leverését követő megtorlásért.

Pongrátz Gergely Önerőből megteremtette Magyarország első '56-os múzeumát, amelynek előbb Budapest, majd 1999 tavaszától Kiskunmajsa adott otthont. 70. születésnapja alkalmából a Honvédelmi Minisztériumtól emlékérmet és díszkardot kapott.

Az ’56-os eszmék hű őrizőjeként mindig felemelte a szavát az ellen, ha a forradalom vérbe fojtóinak szellemi örökösei ki akarták sajátítani a forradalom eszméit. Vallotta, hogy a barikádok épp ott húzódnak meg a rendszerváltás után, mint 1956-ban – a hatalmukat féltő (poszt)kommunisták és a demokráciát akaró antikommunisták között. Ebbéli meggyőződését híven tükrözi az a tiltakozó petíció is, amit a forradalom ötvenedik évfordulójára tervezett – azóta már megépült és „vaskefe” néven elhíresült – emlékmű ellen írt társaival:

Az 56-os Magyarok Világszövetsége és a Corvin-közi Bajtársi Közösség tiltakozása

 

Tiltakozásunkat fejezzük ki amiatt, hogy az eddig sosem létezett, csaknem ismeretlenekből álló, Boross Péter volt miniszterelnök politikai ügyeskedésének eredményeként létrehozott 56-os Konföderáció úgymond „történelmi megállapodást” merészelt kötni dicső magyar forradalmunk és a hős Pesti Srácok nevében a titkos-tiszti múltú Medgyessy Péter miniszterelnökkel.

A törvénytelenek és hiteltelenek – kik között jó néhányan csupán 7-8 éves gyerekek voltak 56 októberében – akarják törvényessé maszkírozni a hajdani Politikai és Központi Bizottsági apparátusból most ismét hatalomba csempészetteket.

Halaszthatatlanul követeljük a konföderáció tagjainak és ismeretlen szószólójának mielőbbi átvilágítását, csakis a munkakönyv, a katonakönyv, az ellenük emelt vád és ítélet alapján.

Az 56-os Konföderációt soron kívüli, pénzbeli szociális és természetbeni juttatásokkal meg akarja venni a mai bolsevik hatalom, mint tette azt Kádár a pufajkásokkal. Mivel az 56-os Konföderáció nem képviselheti hiteles forradalmunkat, így nem is árulhatja el azt, mert nem szabadságharcosok. Illesse megvetésünk a szervezőket és a koncért sorban állókat, kik még attól az esetleges gyalázattól sem riadnak vissza, hogy forradalmunk 50. évfordulójára Magyarország tönkretevőinek és a forradalmat leverők nevében a hajdani besúgó főtiszt Medgyessy Péter támogatásával állítsanak országos emlékművet.

Ez 1956. október 23-a és egyben nemzeti ünnepünk égbekiáltó megalázása lenne. Ezt a hiteles forradalmárok, a börtönviseltek, és a kivégzettek hozzátartozói meg fogják akadályozni.”

 

Pongrátz Gergely, az 56-os Magyarok Világszövetsége elnöke

Trencsényi László, a Corvin-közi Bajtársi Közösség ügyvezető elnöke

A sors kegyetlensége, hogy a forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján a rendszerváltás elhibázottságát is szimbolizálva ’94-’98 után másodszor is a kommunista utódpárt, az MSZP volt kormányon. Előállt az a paradox helyzet, hogy a Magyarország demokratizálásáért és függetlenségéért vívott szabadságharc jubileumát azok ünnepelték, akik a rendszerváltást megelőzően „ellenforradalomként”, „sajnálatos eseményekként” avagy „horthysta puccskísérletként” emlegették az ’56-os eseményeket, és akik parancsára a Kádár-kori rendőrség előszeretettel gumibotozta  meg mindazokat az antikommunista érzelmű ellenzékieket, akik az igazi ’56-ra kívántak emlékezni október 23-án. Gumibotból 2006-ban sem volt hiány, újra vér folyt a pesti utcán…

 A 2005. májusában elhunyt Pongrátz Gergely azonban – talán szerencséjére? – ezt már nem élhette meg. Emléke és szellemisége azonban tovább él – immáron a róla elnevezett polgári körben is.