2009, January 2nd
Ezzel a rövidke, apró gondolattal nyitnám az újévet, magammögött hagyva az óévet. Tavaly ilyenkor úgy gondoltam, hogy 2008 az egy nagyon jó év lesz, az én évem lesz. Évközben jött jó és rossz, sok új és sok régi dolog. Utólag végiggondolva örülök annak ami volt, különben most nem tartanék itt. Nem hiszem, hogy lennének véletlenek… az óévnek úgy kellett lennie. Így értem el olyan dolgokat amikre régóta vágytam és végül így lett az év utolsó napja hosszú ideje szerintem életem eddigi legjobbja. Ilyenkor néha átgondolom az adott év történéseit, gondolkodom azon mik voltak azok amik nem feltétlen voltak szükségesek, mik azok amin lehetne változtatni. Összegzésül: a 2008 így utólag nagyon jó év volt (főleg a végére indult be úgy igazán) remélem az évvégi sok-sok jó, pozitív dolog folytatódik 2009-ben is, hisz 2009 is jó év lesz;)
Bejegyzés a(z) blog kategóriában.| Comments Off
2008, October 28th
Sokat gondolkodtam, hogyan lehetne igényesen, sok-sok kábel nélkül megoldani, hogy a kocsiban is halgathassam a zenéimet. Létezik pár megoldás, sőt van a Harman/Kardonnak egy profi, külön az iPod-hoz tervezett Drive+Play rendszere, de az egy kicsit más árkategória. A másik megoldás ami szóba jöhetett az a rádió hullámokat sugárzó rendszer. Ebből is van komplett, töltővel ellátott, illetve egészen kompakt verzió. Én utóbbit vettem meg, mégpedig a Griffin iTrip Nano-t. Az iPod-hoz csatlakoztatva rögtön bekapcsol. Három memóriahellyel rendelkezik, ide lehet programozni azokat a csatornákat amiken “sugároz” majd. A frekvencia tartománya 88.1-107.9 MHz közé esik, 0.2MHz-es léptékkel állítható. Belső táppal nem rendelkezik, így az iPod biztosítja a szükséges energiát. Az iPod-hoz csatlakoztatva egész pofás rendszert alkotnak, jobb is így fogni. Szélessége, vastagsága megegyezik az iPod Nano-éval. Egy apróság nem tetszik annyira: a hátlapja műanyag és fehér színű. Elüt az iPod tükör polírozott hátlapjától.
Bejegyzés a(z) Apple, blog kategóriában.| Nincs hozzászólás »
2008, October 25th
Elmúlt pár héten sikerült szert tennem pár apróságra amire igazándiból nagyon-nagy szükségem volt. Ezek nélkül már nem is lettek volna teljesek a napjaim.
Kezdésnek vettem hát egy Griffin PowerMate multimédiás vezérlőt. Ebben az a jó, hogy nemcsak általános vezérlő illetve iTunes-os parancsokat lehet kiadni (merthogy az iTunes-os parancsok alapból választhatóak. Nem véletlen, hogy sok Mac gép alaptartozéka, meghát erőteljesen Mac-es kiegészítő ami Windows-t használoknak is szerencsére elérhető), hanem igény szerint szinte az összes programhoz használni lehet. A jó benne az, hogy billentyűparancsokat is lehet választani (ha nem iTunes vagy az előre programozott funkciókat szeretném használni: ilyen a hangerővel való játszadozás). Összesen 6 programozható funkcióval bír, általában ez programonként elegendő. Vagy inkább úgy mondom, hogy a fő/leggyakrabban használt dolgoknak elég:) Egy probléma van: mivel Mac-es környezetre lett főként írva a meghajtó program (driver) Windows alatt néha rakoncátlankodik, bár ezt lehet nem is a Griffinék rontották el lehet, hogy mindez a Windows egyik beépített többlet funkciója. Íme a csodálatos eszköz, amit egy japán ékszerész tervezett:
A következő apróság (ami azért már kicsivel hasznosabb mint előbbi) nem más mint egy új optika. Létjogosultsága egy csillebérci hosszú hétvége, és egy kölcsönkapott objektív találkozásakor fogant meg bennem. Szerencsém volt mert a fórumon épp eladásra került egy Sigma 10-20-as optika, én meg rögtön rárepültem. Mostanában ha fényképezek bringázáskor már csak ezt viszem magammal. Itt egy kép ami szerintem hűen reprezentálja, hogy ez a beruházás nem volt fölösleges:
Bejegyzés a(z) Apple, blog, fotós cuccok kategóriában.| Nincs hozzászólás »