Rendészeti Szakközépiskola
A rendészeti szakközépiskolák államilag elismert rendőr szakképesítést adó, érettségire épülő kétéves nappali tagozatos szakképzésre várják a jelentkezőket. A magas követelményeket támasztó, korszerű ismereteket nyújtó iskolák a vonatkozó jogszabályokban rögzített juttatásokban (diákigazolvány, ösztöndíj, „B” kategóriás vezetői engedély megszerzésére történő felkészítés, igény és lehetőség esetén szállás és étkezés, természetbeni ruházati ellátás stb.) a hatályos normák szerint részesítik a tanulókat. A rendőrség a képzés során szakmai gyakorlatra fogadja a tanulókat, majd utánpótlási igényei szerinti számban a sikeres szakmai vizsgát tett fiataloknak hivatásos tiszthelyettesi állományban beosztást ajánl fel. A fenti körülményekkel függ össze, hogy a jelentkezés, a felvételi eljárás, valamint a képzés számos elemében eltér más szakképző iskolák rendjétől. Ezért kérjük, hogy a rendőr pálya iránt érdeklődők fokozott figyelemmel tanulmányozzák a kezükben lévő tájékoztatót, hogy megfontoltan dönthessenek.
További információ: A Rendészeti Szakközépiskolák honlapján.
Rendészeti Szakközépiskolák:
Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola
2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi út 3.
http://arszki.hu
Körmendi Rendészeti Szakközépiskola
9901 Körmend, Alkotmány út 5.
http://www.rendeszkepzo-kormend.hu
Miskolci Rendészeti Szakközépiskola
3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 78.
http://www.mrszki.hu
Szegedi Rendészeti Szakközépiskola
6728 Szeged, Bajai út 14.
http://www.szrszki.hu
- magyar állampolgár vagy bevándorlási engedéllyel rendelkező olyan személy, aki a magyar állampolgárságot legkésőbb a beiratkozásig megszerzi,
- 18. életévét betölti a jelentkezés évében, de 33 évesnél nem idősebb,
- cselekvőképes (cselekvőképes az a beszámítási képességgel rendelkező nagykorú, aki nem áll gondnokság alatt és döntéséért jogi felelősséggel tartozik),
- állandó bejelentett belföldi lakóhellyel rendelkezik,
- büntetlen előéletű, és életvitele kifogástalan (A rendőrség a szolgálati törvény alapján csak olyan személyeket fogadhat, akiknek magatartása, életvitele a hivatásos állományúakkal szembeni társadalmi elvárásoknak megfelel. A kifogástalan életvitel meglétét a rendőrség illetékes vezetője jogosult megállapítani. A közeli hozzátartozók és a jelentkezővel közös háztartásban élők életvitelét abból a szempontból vizsgálják, hogy a szolgálat törvényes és befolyástól mentes ellátását veszélyezteti-e),
- közép- vagy emeltszintű érettségivel rendelkezik (vagy a képzés kezdetéig eredményes érettségi vizsgát tesz),
- vállalja a hivatásos szolgálatra való alkalmasságának megállapításához szükséges vizsgálaton történő részvételt,
- elfogadja egyes alkotmányos jogainak a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény szerinti korlátozását, amennyiben tanulmányai sikeres befejezése után hivatásos állományba kerül,
- hozzájárul személyes adatainak kezeléséhez, továbbá lakóhelyi és családi körülményeinek, illetve korábbi büntetéseire vonatkozó adatainak előzetes vizsgálatához,
- vállalja a hivatásos szolgálatot, a szakképzéssel járó – szerződésben foglalt – követelmények, kötelességek teljesítését,
- befizeti a jelentkezési adminisztrációs költséget (jelen felvételi eljárás időszakában 3000 Ft-ot).
További információ: A Rendészeti Szakközépiskolák honlapján.
Rendészeti Szakközépiskolák:
Adyligeti Rendészeti Szakközépiskola
2094 Nagykovácsi, Nagykovácsi út 3.
http://arszki.hu
Körmendi Rendészeti Szakközépiskola
9901 Körmend, Alkotmány út 5.
http://www.rendeszkepzo-kormend.hu
Miskolci Rendészeti Szakközépiskola
3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 78.
http://www.mrszki.hu
Szegedi Rendészeti Szakközépiskola
6728 Szeged, Bajai út 14.
http://www.szrszki.hu