|
PöttyKutya Dalmata Kennel |
|||||||||
Főoldal
|
A dalmata története
A dalmata kutyák eredete Angliába vezethető vissza, de pontos adatok nincsenek arról, honnan és milyen ősöktől származtatható. Bár már ősi egyiptomi fáraók sírjaiban is felleltek olyan ábrázolásokat, melyek a XVI-XVIII. századi dalmataportrékhoz hasonlítanak. Ebből azt a következtetést vonhatnánk le, hogy a dalmaták már több ezer éve kedvelt háziállatok. Templomi krónikák a XIV. századból arra engednek következtetni, hogy a fajta a dalmát tengerpart szomszédságából származik. A legkorábbi utalások egy 1710 körül készített zaostrongi (Dalmácia) freskón találhatók. Thomas Bewick neve fontos a fajta szempontjából, hiszen ő publikált először 1792-ben egy leírást és képet a dalmatáról.
A fajtát Bewick dalmáciai vagy kocsis kutya néven
emlegette. Ennek oka az, hogy ez az elegáns állat hagyományosan kísérő
kutya volt lovaskocsik mellett, és vagy a lovak mellett vagy a kocsi
tengelyei alatt szaladt. Feladata az utasok védelmének biztosítása volt,
nehogy támadás érje őket. Miután az autót feltalálták, már nem volt
szükség a dalmatára, hiszen a lovaskocsik lassacskán eltűntek. Éppen ezért
később ló vontatta tűzoltókocsik mellett kapott munkát. Manapság inkább
csak házi kedvenc, de Amerikában mind a mai napig rendőrkutyaként is
alkalmazzák. Vadászatra soha nem volt alkalmas, mivel rossz a szaglása.
A dalmata legelőször is az egyik legelegánsabb megjelenésű, pöttyei miatt különleges mintázatú kutyának számít. A fajta kiegyensúlyozott hatást kelt, s pöttyei félreismerhetetlenül csak őt juttatják eszünkbe. Körvonalai szimmetrikusak. Ha formáját vizsgáljuk, vizslára emlékeztet leginkább. Feje teljesen összhangban van a testével. Bőre a ráncoktól teljesen mentes, stopja mérsékelten hangsúlyos. A fekete pöttyös egyedek orra mindig fekete, a barna pöttyös egyedek orra mindig barna színű.
Szemei kerekek és közepesen nagyok, tekintete pedig igazán tiszta, intelligenciát, értelmet sugárzó.
A fekete pöttyös kutyusok szemszíne sötét, míg a barna pöttyösöknek a világosbarnától a borostyán színig terjedő skálán bármilyen lehet. A dalmata füle viszonylag magasan tűzött, fejhez simuló. Teste izmos, háta erőteljes, egyenes. A fara enyhe mértékben lejt, mellkasa mély és tágas, de nem túl széles. Hasa a lágyék felé felhúzott. A dalmata farka hosszú, úgy a csánkjáig ér, és bár a tövénél vastagabb, a vége felé fokozatosan elvékonyodik. Mellső végtagjai egyenesek, erős csontozatúak, hátsó végtagjai párhuzamosak.
Mozgásuk annyira könnyed, szabad, ritmusos, hogy a
rövid lépés vagy a rendezetlen mozgás a fajtánál hibának számít. Szőrzete
rövid, sűrű, kemény, sima és fényes.
A dalmata alapvetően egy roppant intelligens kutya, aki gyorsan tanul, ugyanakkor a makacsság sem áll távol tőle. Érzékenysége fokozott, s a durva bánásmódot évek múltán sem felejti el. Mégis fogni kell, mert az engedékenységet rögtön ki is használja. Hajlamos az önfejűségre, ha látja, hogy a gazdi nem elég határozott. Az idegeneket ugyan jelzi, de barátságos és kedves velük, így házőrzésre nem a legalkalmasabb. Szereti a gyerekeket, s gazdájához rendkívül, talán túlzottan is ragaszkodik. Mozgásigénye hatalmas, bármikor bármennyi futkározásra hajlandó. Ezt azért nem árt megadni neki, mert hajlamos a hízásra. Legszerencsésebb párosítás, ha a gazdi sportos életmódot él.
Ügyes, játékos kedvű és folyton kíváncsi, talán ezért
is alkalmas különösképpen agility (ügyességi-gyorsasági) feladatok
megvalósítására. Gazdáját, ha tehetné, mindenhová követné. Mivel étvágya
hatalmas, és egyáltalán nem válogatós, jó, ha minden nem kívánatos dolgot
elteszünk elérhető közelségből. Ilyen például a szemetes, amire ha nem
figyelünk, az utolsó darabig szétszedi, és kieszi belőle a maradékokat.
Legyen az gyümölcs, kenyér, hús, édesség, bármi, ő elpusztítja. Figyeljünk
rá, hogy ne feküdjön érdes felületen, mert a végtagokon a szőre is és a
bőre is vékonyabb, ezáltal sérülékeny. A kölykök hófehéren születnek, a
pöttyök csak később jelennek meg rajtuk. |
||||||||
