|
Szél viszi a messze a fellegeket... Ki tudja majd úgy, mint rég? A jég markolássza lelkemet, Ki tudja látlak-e még? Levonták a zászlót S közben a zene, harsogó. Ünnepnek kiáltják ki mások, De könnyeznek a gyászolók. Gyászolják, hogy véget ér álmuk, Gyászolják, hogy nincs tovább, Könnyeznek, mert elmegy a társuk, S minden csak emlék lesz ezután. Levetetik a zöld parolint, mit ha szégyelni kellene, Pedig a beszület és a hűség az, Mi a határőr jelleme. Kétezer éve a magyar gyepűt Ki vigyázta? A végvárakon az ellen ha jött Mondd: először ki csatázott? Ki volt az ki éjjel-nappal Dacolva a széllel, faggyal Mint előre: kellett menni. Szent eskünek megfelelni! S hányan haltak hősi halált? Ki emlékszik majd ezután? S ha meghalnak az utolsók: Kitől hallunk igaz szót? |
Múzeumban, kis vitrinben Megnézhetik a gyerekek. Én azt hiszem úgy húsz év múlva Nem mond nekik semmit sem. A történelem viharában A sok ezer határvadász: Hősi élet, hősi tettek, Akkor jó volt, de nem kell ma már. Elvehetnek minden jelvényt! Eltűnhet majd minden jelkép, De egy megmarad a szívbe égve: A határőrök esküvése! Minden zászlót levonhatnak, Zöldből kéket csinálhatnak: De képből ha sárga éri, Zöld lesz abból, mint a régi! Ne feledd: A tavaszi táj először zöld S mi ezután jön, minden szín más. Zöld szár tartja a magasba A virágok díszes szirmát! S ha levonták is a zászlót, Ha úgy érzed minden elveszett, Gondolj arra, mi csak tiéd: Tisztesség és becsület. Emlékeid a szívbe zártam örökre veled maradnak, S téli estén, ha nosztalgiázol, Dúdolsz határőr dalokat. |
 |
Copyright © VtSoftware 2006-2024 |  |
