2012-12-21

Keresés

A tartalomhoz

Az egyiptomi piramis jövendölései 1

Jövendölések

Az egyiptomi piramis jövendölései 1



Száz és száz forrás utal arra a Bibliában és a nyugati vallásos jövendölésekben, India és Ős- Egyiptom népi hagyományaiban is, újabb kori menifesztációkról nem is beszélve, hogy világunkat e század derekán olyan óriásméretű csapás foglya súlytani, melyet Atlantisz elsüllyedése óta nem tapasztalt az emberiség E katalizmáról, az Utolsó idők apokaliptikus méretű lezárásáról mondja az ószövetség prófétája: szokatlan lesz és rendkívüli ha távolban van is higgy benne, mert biztosan eljön , nem marad e!
A próféták szava utat mutatott, figyelmeztetett. Minden próféciában nagy igazságok vannak elrejtve, melyek a történelem magját alkotják. Az ószövetségben számtalan mondás utal a próféták jelentőségére és adományára.
Ámos próféta: semmit sem cselekszik az én Uram, míg meg nem jelenti titkát az Ő szolgájának, a prófétának.
Mózes III.7. Ha közületek valaki az úr prófétája, annak megjelenik látomásban, vagy lámában szól hozzá.
Pál apostol: Kívánjátok lelki ajándékokat , leginkább azt hogy prófétáljatok. Korinthusi lev.I.lev.XIV.1,
Nostrodamustól II. Henrik azt kérdezte , hogy lehet -e a jövőbe látni, s vannak-e próféták.

Felség: Azt a kérdést , hogy lehet-e jövőbe látni és vannak-e próféták, már régen Eldöntötte a biblia. Ez látszólag ellenkezik a vallás által tanított tanával. Ha a szabad akaratunkat mindig jó irányba érvényesíthetnénk, nem lehetne megjövendölni senkinek a sorsát, mert a parancsolatok betartása mentesít ama vaskövetkezetességű törvény alól , amit a keletiek " Karma " néven ismernek. Az életek gonosz tetteiből hozott és a csillagok állásával is befolyásolt kényszerpálya az előre meghatározott lehetőségekkel.
Mivel pedig az emberek többsége nem követi az isteni parancsot jövőjük nem meglepetés.

Claude Bragdon " Négy dimenziós távlatok " című könyvében azt bizonyítja, hogy a negyedik dimenzió az érzék feletti világ, amely az igaz valóság. Alvásunk közben is minden éjjel a negyedik dimenzióban látjátok a jövőt, amely idő nélküli új dimenzióban egy síkbab található a múltat és a jelennel .
Köznapi hasonlattal élve, mondja Brandon, a földi ember kimért sorsa, mint egy robogó gyorsvonat repíti ismeretlen célja felé.

Viszonylagos szabad akaratánál fogva az ember előre-hátra sétálhat az egész vonaton és úgy tölti az idejét, ahogyan az neki a legkellemesebb , a vonat azonban kérlelhetetlenül viszi ragadja tovább a távolabbi állomások felé, mely új fordulatot jelent az utas életében. Ha egy-egy állomás már feltűnt a távolban. Következtethetünk rá, hogy a közeljövőben mi vár ránk és a múlt szép vagy kellemetlen állomásait elfeledjük, mint ahogyan az előttünk levő állomáson túl is állomás van, amit nem ismerünk és nem láthatunk előre. A tisztánlátó képességgel megáldott szenzitív egyének azonban nem vonaton utaznak, hanem mintegy autóban - robognak a vonat melletti országúton. Ők bármikor megelőzhetik a vonatot, előre futhatnak két-három állomást és megláthatják azt, hogy mi vár ott a vonat utasaira. Vagy vissza is futhatnak a múltnak már elhagyott állomásaira, majd ismét elérik a vonatot és az ablakon át kibámuló utasoknak megmondhatják a múltat és a jövőjét.

A legrégibbek ezek közül az egyiptomi Nagy Piramisok rejtett atlantida eredetű és az ádámi emberiség utolsó korszakára vonatkozó jövendölések .
A másosodik az ószövetség9 az úgynevezett " Utolsó idők " két világ ítéletét, azaz a korszak végét jelző írásai.

A harmadik az " Utolsó idők " menetrendje János " Apokalipszis " A " jelenések Könyve " mely az új Ég az új Föld korszakáig tart. Rövid felolvasásom keretén belül ezúttal csak a legrégebbet, az egyiptomi Piramis jövendöléseit tárgyalom.

Az ószövetségi jóslatokról és a jelenések Könyvéből csupán annyit említek meg, amennyit a piramis jövendölés alátámasztásához feltétlenül szükséges.
A piramisok elterjedése Atlantisz kivándorlása folyamán , a Szfinsz és a Nagy Piramis rejtélye. A Khufu gigászi méretei. Ötezer, vagy húszezer éves?
A nagy piramis atlantiszi építmény, asztrológiai, geometriai és matematikai csoda, amely korunk tudományos számadatait tartalmazza. Az atlantiszi ős - egyiptomi világnak beavatási szentélye volt temetkezési hely.

A legújabb piramis kutatók felfedezései:
A Nagy piramis folyosórendszerének méreteibe az emberiség történelmét és jövendőjét építették bele az adeptusok.
1936- ban léptünk a " Népek Megítéltetése " termébe , amelynek utolsó évszáma 1952.
A Piramis jóslatok kísérteties pontossága :
Fátyolba borított nagy titkok könyve az . " Avatatlan szem ne lássa , mert romlás lészen rajta ! Rejtsétek el , hogy létezéséről ne tudjanak , mert a neve : " Rejtett templom mestereinek könyve !"
Ó vak lélek , így szól hozzád Osiris : fegyverkezzél fel a misztikumok fáklyájával és a földi éjszakában felfedezed csillogó képmásodat , isteni énedet . Kövesd ezt az isteni vezetőt és ez lesz a te vezérlő szellemed , mert nála van a létnek / létednek / múltadnak és jövődnek a kulcsa .

Az ős - egyiptomi halottak könyvének a nagy piramisra vonatkozó szavai .

Aki nem hallott még soha a hipnózis és szuggesztió hatalmáról , nemcsak személyeknek , hanem tárgyaknak is a hatalmáról , erejéről , annak, egy holdfényes éjszakán sétára kellene indulnia a sivatagba , ezt mondotta nekem egyszer a híres Indiai kutató Dr. Alexander Canon tibetológus és neves hipnózis orvos , mikor egy este az egyiptomi szfinxről és a nagy piramisról beszélgettünk . És valóban , amikor a holdfény rávetődik az óriási szobor nagy merev kőarcára , s az ember úgy érzi nem bírja róla elfordítani a tekintetét s egyszerre oly kicsinek oly magányosnak érzi magát az éjszakában ,, mintha minden megszűnt volna rajta kívül a világegyetemben .

" Aburi Koll " A rémület atya , suttogja ilyenkor a hazatérő arab fellah és nem mulasztja el , hogy védő szurát el ne mormoljon a Koránból . Mert azt tartja a legenda , hogy holdtöltekor Ra , Hórus , Isis , Osiris és Egyiptom valamennyi régi letűnt istene visszajár a szfinxhez .
Bármint is legyen a dolog , az tény , hogy a Szfinx szuggesztív alól senki sem szabadul többé , aki csak egyszer is látta .

Vajon mióta áll a sivatagban ? Mióta nézi kőszemeivel az emberiség lassú fejlődését és gyors bukását ?
Az orthodox archeológia már nem is mer feleletet adni erre a kérdésre , mert fél , hogy a legújabb kutatások megcáfolják . Az már tisztán áll tudományos alapon , nyitott szemmel kutatók előtt , szakértők előtt , hogy a Szfinx , ha a múltba visszafelé tekintünk , Napóleont , Szaladin szultánt , Kleopátra evezős gályáit és Mózes elragadtatott arcát éppen úgy látta , mint Manát , az első fáraót , sőt végignézte a 13 000 év előtti világpusztítást is , amikor Atlantiszt elborította a tengerár . Fülsüketítő robajjal kísért hatalmas szökőár emelkedett a levegőbe és lezúdult a szaharai tengeren át Egyiptom partjai felé . A Szfinx a Nagy Piramissal eltűnt alatta , de mikor a világkatasztrófa lezajlott , a tenger eltűnt a szaharából , kagylós homoksivatagot hagyva maga után , akkor Egyiptom partjai megnövekedtek és a Nagy Piramis , őrzőjével , a Szfinxel együtt ismét diadalmasan tekintett az égre , hogy az atlantidai civilizációt az özönvíz utáni időkre átmentse .

A Szfinx mindig megtudta őrizni titkát , a beavatás ősrégi titkait , azt az ezoterikus tudomány a régi felíratok alapján megfejtette . Zseniálisan látta ezt meg Paul Brunton , hírneves angol egyiptológus , mikor kijelentette , hogy a Szfinx őrizte meg az ősvilág leghatalmasabb beavatási szentélyét a Nagy Piramist .

Ő volt az első kutató A. P . Sienet óta , aki 1901- ben megjelent " Matures Materies . " című könyvében először botránkoztatta meg az orthodox tudományt azzal , hogy a Piramis atlantidia eredetű . Kár , hogy nagyszerű megértéssel rendelkező embert , mint Paul Brunton a Piramis próféciát egy - két szóval elintézni , ami viszont nem tudható be hibájául , ha tekintetbe vesszük , hogy profétikus irodalmi összefüggéseit nem ismerte .
IV. Thotmesz fáraó 3 400 esztendővel ezelőtt a következő szavakat vésette be arra a 14 láb magas kőtömbbe , amelyet a Szfinx szügye alatt emeltetett . Rejtélyes varázslat uralkodott ezen a környéken az idők kezdete óta , mert a Szfinx jelképe Kheoparának , a halhatatlanság istenének , a legnagyobb szellemnek . Memphis az egész kerület lakói felemelik kezüket . hogy imádkozzanak színe előtt .

A homok kétszer temette el Szfinxet az idők folyamán , hétszer ásták ki alóla . Első ízben ötezer évvel ezelőtt ásatta ki Khafara , aki a második piramist temetkező hellyé alakította át . A IV. dinasztiában uralkodó Khafara alatt egyetlen kőfeliratot találtak , amely a Szfinxet , mint olyan vallási műemléket említ meg , amelynek eredete a végtelen időkbe nyúlik vissza , s melyet csak véletlenül talált meg , mert - mint Brunton leírja - a sivatag homokja teljesen befedte , és az egyiptomiak is teljesen megfeledkeztek róla. Ez a felírás a IV . dinasztia korából való , tehát a fáraók idejéből , akik 6 000esztendővel ezelőtt uralkodtak Egyiptomban , és akiknek idejében már a Szfinx elképzelhetetlenül öreg volt .
Az előbb említett és csaknem 3 000 évvel később uralkodott Thotmes fáraó , hieroglifekkel írt vörös gránát tömbről tudjuk , hogy a legenda szerint, megjelent álmába Heru Khut , a Szfinx védőszelleme és arra kérte , hogy ásassa ki a homokból , akkor gazdaggá teszi az országot , őt magát pedig fáraóvá koronáztatja . Thotmes herceg így is cselekedett és a Szfinx szellemének jutalma nem is maradt el , valóban ő lett a fáraó és uralma alatt minden kincs Egyiptom felé áramlott .
A hetedik és az utolsó kísérlet Szfinx kiásására a második világháború kitörése előtt történt , amikor is Szfinx egész környékét megtisztították a homoktól , így került napvilágra eddig csak legendának tartott 45 láb széles lépcsőzet , amelyről a régi fáraók papirusszal szóltak csupán . A Szfinx alatt azonban még egy hatalmas talapzatnak is kell lennie , ahol valószínűleg a bejárat is van . A fejet és a vállat már többször megfúrták , de azok belseje szilárd kő . Ennek ellenére arab és kopt legendák szerint régi felírások arról beszélnek , hogy a Szfinxet , mint a Nagy Piramis őrzőjét , titkos folyosók kötötték össze a piramissal .

A piramishoz a rejtett templomban , a Nagy Házhoz , ahogyan azt az ősi hieroglifek nevezik, mindig a Nílus partja felől közeledett a szertartási menet és így szükségképpen a Szfinx előtt kellett elmennők .

A Szfinx maga mágnesével a csendet , másrészt a beavatottságát jelképezte és egyben figyelmeztetésül is szolgált , hogy az adeptus a legnagyobb misztikus megismerés előtt áll, ami embernek csak osztályrészül juthat .
A mai tudományos kutatás alapos ismerői előtt nem lehet többé kétséges , hogy azok az emberek , akik a történelem előtt Egyiptomban laktak , akik a Szfinxet és a Nagy Piramist építették , megalapították a világ legrégibb civilizációjának egyikét , eredetileg Atlantiszból vándoroltak ki , hogy letelepedjenek a Nílus két partján elterülő földdarabon , közvetlen azelőtt hagyták el halálraítélt földjüket , mielőtt azaz óceán mélyére süllyaedt volna .
Hogy Egyiptom nem az özönvíz utáni periódusban népesült be , bizonyítja többek között a krétai oroszlánkapu felírat , amelyek szerint az Egyiptomiak Misztől származnak , akik Thotnak volt a gyermeke . Thot egy atlantiszi pap kivándorolt gyermeke volt , akinek menekülnie kellett .

Egy tudományos forrásmunka Osirist , mint híres atlantida papot említi, aki hiába prófétált az erkölcsileg egyre züllő atlantisziaknak , sőt száműzetésbe kellett menekülnie . minden jel arra vall , hogy Osiris és menekülő paptársai néhány száz évvel a nagy kataklizma beteljesedése előtt érkeztek Egyiptomba , Egyiptom partjára és vezették meg az egyiptomi kultúra alapjait . Hosszú évezredek múlva mikor a kései fáraók idején el halványult az isteni hívő igaz ősegyiptomi vallás , megsokasodtak az egyiptomi istenek , elhalványultak a misztériumok és Osirost az ősi főpapot is külön istenként tisztelték . Toth isten sem volt mitológia , hanem egy élő ember .
Megrázó és elképesztő gondolat , írja Brunton Egyiptomról szóló könyvében , hogy a Szfinx az egyetlen valóságos , látható és időálló kapcsolat a mai kor embereivel és az elveszett világ , az ismeretlen Atlantisz népi között . Ez a nagy misztérium elvesztette jelentőségét a modern világ számára , amely nem lát benne egyebet helyi nevezetességnél . De mit jelentett Atlantisz számára ? A felelet abban a néhány elképesztő kultur maradványban keresendő , mely saját történelmi múltját atlantiszi eredetűnek valló népeknél maradt meg .

Az inkák saját évezredeik során elfajzott vallási szertartási között kell kutatnunk , amelyek őseik tisztultabb vallási ritmusában gyökereznek s akkor látjuk , hogy vallási tiszteletük legfőbb tárgya a világosság volt , melyet a Nap jelképezett . Ezért építitek fel a piramis alakú templomaikat mindenütt az ősi Amerikában . Ezek a templomok részben másolatai , részben eltorzított megismétlődésével voltak az atlantiszi és a Mu beli templomoknak .

Plató írásaiból tudjuk , aki maga is Egyiptomban nyerte el az adeptusi fokozatot , hogy Atlantisz szigetének közepén állott egy nagy lapos tetejű piramis , az akkor kontinens legfőbb temploma a Nagytemplom .

A kivándorlók , akik Egyiptomban és Közép - Afrikába vándoroltak magukkal vitték az ősi vallást és természetesen ők maguk is hasonló piramisokat építettek . Még valamit vittek magukkal ezek a kivándorlók a tengeren át , előszeretetüket a hatalmas méretű szobrok iránt , kőóriások faragásai iránt . Éppen úgy mint Mexikó , Peru és Yukatan , romba dőlt , atlantiszi eredetű , művészen beállított összeillesztett óriás kövekből álló templomaikban meglehetett állapítani a rokonságot az egyiptomival , ugyan úgy fellehetett benne fedezni a jellegzetességet a templomok udvaraiban és a bejárataiknál található hatalmas alakzatokban is .
Itt említjük meg a dél - amerikai Csolulai piramist , melynek magassága 180 láb , minden oldala 1400 láb , azaz a kerülete majdnem kétszerese az egyiptomi Khufu piramisnak . Yukatában még most is tucatjával állnak a templomvárosok . Csicsen - Ica , Uxmal , Majapan , Icsmal , Tikul , melyekhez külön lépcsőzetes , piramikus , úgynevezett teokalik tetején állnak a Nap templomai .

Gigászi utakat , vízvezeték rendszereket , függő hidakat , alagutakat fedeztek fel , alig néhány évezrede Peruban , repülőgépről le is fényképezték a perui inkák megdöbbentően nagyszabású alkotásait . Az Andeseken át , 5 000 kiló méteres magasságában , több ezer kilómáter hosszúságban átvonuló porfir lapokból kirakott tükörsima hadiút vezet , melyet szintén az inkák építettek , s a többi közép - amerikai műemlék , mind a Mu és Atlantisz közös kultúrájának az emléke , melynek a legmaradandóbb képviselője a piramis , a Nap Templom .

A Nap tisztelete , Mu és az Atlantisz közös vallásának közös magva , mely Egyiptom ősi vallásának . Ra napisten tiszteletében folytatódott . Az egyiptomi Szfinx a valóság istenének , a Nap építették és nagy Piramis Templom őrizetére állította az atlantidák népe , egy testben ábrázolva az oroszlán erejét , az ember értelmét és Isten szellemének a harmóniáját és azt példázza , hogy önuralom utján az ember kivetkőzhet az anyagiasság állati sorából és vad ösztöneit megszelídítheti . A misztérium megismerésére vágyó léleknek pedig , mielőtt a Nagy Piramis szentélye léphetne előbb a hallgatás és az önuralom iskolát kell végigjárnia .
Eleinte az volt az hiedelem és sok orhodox archeológusnak is a véleménye , hogy a Nap Piramist temetkezőhelynek kell tekinteni . Ha igaz is, hogy a fáraók idejében épült kisebb piramisok ilyen célt szolgáltak , de a Nagy Piramis rejtélye előtt értetlenül áll még ma is a beavatatlanok sokasága.

Pusztán azért emelték volna ezt az egyiptomi felhőkarcolót , hogy valamelyik fáraó múmiává aszott testét rejtsék el benne ? Vajon azért cipelték és faragták ki fáradságos munkával a nyolcvanmillió köbméternyi követ az égető afrikai nap alatt , kérdi joggal Brunton , hogy egyetlen király szeszélyét teljesítsék ? vajon , kétmillió háromszázezer kőtömböt , melynek mindegyike kb. 2, 5 tonnát nyom , csak azért tapasztották volna össze , hogy befedjen valamit , amit néhány kőtömb ugyanúgy befedhetett volna ?
Dr. Lepsius szerint , sem múmiát , sem temetkezési kelléket nem találta soha a Nagy Piramisban , csak az úgynevezett " Királyi Teremben " találtak egy fedélnélküli, üres , gránit ládát , melyről rögtön megállapították az átlagos egyiptológusok , hogy az volt a fáraó szarkofágja . De akkor miért nincsenek a szarkofág oldalán a szokásos szövegek és a vallásos hieroglif ábrázolások ? Miért építettek több mint kétszáz láb hosszú szellőztető csöveket , hogy összekössék az állítólagos sírboltot a külvilággal ? A múmiának nincs szüksége friss levegőre ! És miért helyezték az állítólagos koporsót olyan terembe , mely 150 láb magasan áll a föld felszíne felett , mikor pedig Egyiptomban az volt a szokás , hogy a sírboltok célja , hogy mindig a föld felszíne alatt vájták ki a sziklát .

Mint később látni fogjuk , hogy a Király Terme , melynek egyiptomi nyelven egyáltalán nem ez volt a neve , a beavatási rituálé legtitkosabb szentélye volt . A kőszarkofágba pedig a transz állapotban befejezett adeptus fektették , az élet és halál , az anyag és szellem közötti utolsó küzdelem megvívására
Az a feltevés tehát , hogy a Nagy Piramist , melyet állítólagos építőjéről Khufu , vagy görögül Cheops fáraótól Cheops piramisnak neveztek el , temetkezési hely lett volna , máris megdőltnek tekinthető . A leghíresebb piramiskutatók is hozzájárultak e nézet igazolásához , mint Wiliam Petrie , Caarles Lagrange , Marsham Ádám , Oppolter, Bauschinger , Newcome . Ymes Mandriff, Dr. Alderschidt és főként D. Davidson szenzációs felfedezései és tudományos munkái után kiderült a Piramis egy algebrai és asztronómiiai csoda , melynek megdöbbentően pontos számadatai teljesen megegyeznek a legmodernebb matematikai tudományok adataival .

Davidson kutatásai nyomán indultak el Habermann és Winnie , nekik köszönhető ez a legújabb bámulatba ejtő felfedezés , hogy ennek az óriásépítménynek belső és külső méretei között szoros összefüggés van , s hogy a folyosórendszerbe rejtett geometriai időszámítás megadja az
" Ádámi Emberiség " elmúlt és jövendő történelmi adatait . Amint a későbbiek folyamán látni fogjuk a Nagy Piramis , az Atlantidák és ős egyiptomiak vallásának , bölcseletének és tudományának legmagasabb trendű architekturális szimbóluma , építkezési jelképtára volt .

Hogy a Nagy Piramis méreteiről fogalmat alkothassunk magunknak , elég ha elképzeljük , hogy a 131 méter magas római Szent Péter templom mindenestől beleférne . Egy - egy oldalának alapmérete 227 méter , magassága 137 méter . Hogyan rakták össze az atlantidák mérnökei a többtonnás kőtömböket ? Emberi erővel történő mozgatásukra miféle hajszálnyi pontos munkavezetésre volt szükségük ? Az eddig ismeretlen összhangnak , erőkoncentrálásnak milyen szerep jutott itt ? Mindez kívül esik a mai technikai ismerteken , különösen akkor , ha meggondoljuk , hogy az óriási kockakövek és azóta már letöredezett hófehér fedőburkolatok összeállításánál nem csak , hogy semmi maltert , vagy más kötőanyagot nem használtak , de olyan pontosan rakták össze , egymásra és egymáshoz, hogy még egy zsebkés élét sem lehet közéjük dugni . Mintha egy óriási mester nagyítója alatt készült volna ez a hihetetlen gigászi építmény , mondta róla egy európai építész . Egy nagy amerikai kőfaragó
vállalt tulajdonosa pedig kijelentette , hogy jelenleg nem létezik egy olyan gyakorlott munkáscsapat és olyan tökéletes géprendszer , vagy csiszoló eljárás , amelynek segítségével tíz , vagy akárcsak két négyzetméter felület ilyen összeillesztést lehetne véghezvinni , mint a Nagy Piramisnál található pontosság .

Mint már említettem , a Piramis borítólapjául háromszögletű fehér mészkövek eleinte teljesen befedték a gúlát . A maradványokon még látható, hogy milyen pontossággal tapasztottak be minden repedést a nagy fehér lapokon . Mérnökeiknek ugyanis az volt az elgondolásuk , hogy már messziről hófehér színben tündöklő Piramist óriási napórának is használhassa a lakosság .
Flindere Patrió professzor szerint , itt egy olyan architekturális unikummal állunk szemben , melyről az a benyomásunk , hogy több hektárt kitevő óriási lépték alapján készíthetnék el csak a legmodernebb tervezőinek a puszta tervrajzot .

Braghine L Enigke de Atalantide című könyvében egy atlantiszi eredetű ősi várkastélyt ír le a kétezer méter magas közép - amerikai Ncsu - Pikcsu sziklahegy tetején . E szakadékokkal teli s a felhőket verő , acélkeménységű gránáthegy tetején óriási , sokszögletű kövekből épült hófehér várkastély tör a magasba , mintha a szellemek varázsolták volna oda , időtlen idők előtt. A mellette épült templom romfalának egyetlen tömbje öt méter magas . Hogy a gránit sasfészek gigászi építői hogyan bírtak ilyen súlyokat a szirtek megközelíthetetlen tetejére emelni , mikor a tehetetlenül hegymászó is nehezen jut fel oda , ez ma is rejtélyként áll előttünk .

Davidson kimutatta , hogy a Nagy Piramis árny és fény játéka a kronométer pontosságával mutatta a nap év fontosabb , főbb pontjait , a téli és tavaszi napállás adatait , valamint a tavasz és az ősz napéj egyenlőségének a dátumát . Ugyan az összefüggött a Nilus deltájának mezőgazdasági szabályozásával . Amikor a déli Nap árnyéka például a Piramis északi oldalára esett , a delta földművelő lakossága tudta , hogy október 14-e van és meg kell kezdeni a vetést.
Ma már csaknem teljesen eltűnt a Piramis mészkőborítása , mert évszázadok folyamán az arabok lassan széthordták házaik építéséhez . Kairóban még most is nagyon sok moshé és magánpalota anyagában fedezhető fel . Mivel pedig a borítólap hiánya a Piramis külső méreteit megváltoztatta , a csillagászoknak és a mértantudósoknak hosszú számításokat kell végezniük , míg az eredeti méreteket megismerhették .
Elképzelhető , hogy izgatta a Nagy Piramis minden időben az emberek képzeletét . El múlt évszázadok kincskeresői hányszor próbálkoztak behatolni a bejáratnélküli sima falain , kincsekkel borított fáraó múmiát gyanítva a belsejében .

Hosszú évezredek múltak el , míg a sors szeszélye folytán , évezredünk emberének sikerült behatolnia a belsejébe .

Harun Al Rassid utódját , Al Mamun kalifát szertelen izgatta a Piramis . K. u. 860-ban rabszolgáinak és mesterembereinek hatalmas seregét rendelte a nagy gúla alá azzal a paranccsal , hogy annak a közepéig alagutat fúrjanak, mely központ felé irányuljon . Ám a tömör kőnél egyebet nem találtak , akárhogyan is kopogtattak a falakat , aminek az volt a magyarázata - mire csak a mi korunkban jöttek rá a kutatók - hogy a Piramis zseniális építői az észak - déli függőleges tengelytől 281hüvelykel keletre helyezték el a bejáratot , az északi oldal 16- ik rétegének a magasságában , ahol senki emberfiának nem jutott volna eszébe a behatolás . Itt egy tökéletesen záródó , hatalmas forgó kőlap rejtette a bejárati nyílást . amely csak egy bizonyos helyen kifejtett erőnyomásra működött csupán
Al Mamun kalifa haláláig kerestethette volna a bejáratot , ha a sors nem kedvez neki . Az alagút végén pihenő embereit ugyanis egy kő lezuhanásának tompa zaja riasztotta fel szendergésükből . Erre vették hát a behatolás irányát és hatméternyi fal áttörése után rá is bukkantak az úgynevezett leszálló folyosóra , azt követte az emelkedő folyosó , de míg megtalálták , több gránit sziklatömböt kellett keresztül fúrniuk . Végül a Piramis közepén lévő
Király Terem- be törtek be , ahol a folyosó rendszer végződött , itt azonban vörös gránit szarkofágnál egyebet nem találtak . Múmiának , kincsnek nyoma sem volt .

A Piramis szót egyiptomolódusaink többféleképpen értelmezik. Három különböző egyiptomi szóval lehet eredetét magyarázni, de ezeknek mind különféle a jelentése. Az igazság a legutóbbi ezoteerikus szerint az lehet, hogy mind a három kifejezés helytálló, mert az ősi egyiptomi herioglifeknek és szavaknak jelentőségükön kívül, több magasabb rendbeli papi értelmezésük volt. Ezt bizonyítja az a hagyomány is, hogy az egyiptomi iskolában tanító Mózes is törvénykönyveit a hieroglifák legmagasabb rendű papi nyelven írt meg és a szöveg hármas értelmét, vagyis a profán, a magasabb rendű demotikus és csak az adeptusoknak szóló hietatikus értelmezés. A későbbi héber fordítók már csupán az első profán értelmezésben tudták lefordítani. Így csúszott az Ószövetségbe a világnak hatnapos teremtéséről szóló legenda is, holott a beavatottak olvasási módján a hat nap, hat korszakot jelent.

A fáraó kopt nyelven Piramit, a mértékek tiszta egységét jelenti. Más értelmezésben a Piramisz annyit jelent, mint kilépés a földből. A harmadik értelmezés szerint szó az Urin-Miolin-ből származik, aminek fények és mértékek a jelentése. A Khaldeus és Héber nyelvben az Urim fényt jelent. Ezek a misztikus elnevezések keltették fel először Davidson figyelmét is, aki kijelentette, hogy szó nem egyéb, mint az isteni Kinyilatkoztatások számtani és mértani kifejezése.

Évezredek óta tartja a hagyomány egyíptomban, hogy Khufu piramisában a tudomány nagy titkait építették be őseik. Naszudi kopt írónak - jelenleg Oxfordban őrzött - kézirata mondja: Szurid egyiptom egyik királya, még az özönvíz előtt építetett két piramist, főpapjainak megparancsolta, hogy minden bölcsességüket, a művészetnek és tudományok összességét helyezzék el benne. A számtan és a mértan tudományát éppen úgy, mint a csillagászatot, hogy tanúságtételként és okulásként az eljövendő katasztrófa annak az utókornak, mely egy napon meg fogja érteni.
A keleti piramisba az égitestek és bolygók ciklusait építették be, ugyanakkor az elmúlt idők történetét és az eljövendő események krónikáját is.
A nagy piramis asztronómiai és geometriai tökéletességére nézve elég két adatot említeni. Kevesen tudják, hogy pontos földrajzi helyzet meghatározására még mai tökéletes eszközeinkkel is milyen nehéz. Az iránytűvel való tájolás is korrekcióra szorul, mert csak a mágneses sarki irányt adja meg. A sarkcsillag nem az ideális északot mutatja ugyanis, valódi helye, a fénynek a levegőben való megtörése miatt 1,44 másodperccel eltér attól ponttól, ahol mi látjuk. Ami pedig a föld sarktengelyét illeti, éppen a ferde helyzet következtében ez az idők folyamán kört írt le, s mivel mindig az ég más pontja felé mutat, ezért kb. 25 000 évre van szükség, hogy visszaérkezhessen kiindulási pontjához. A processziónak nevezett tengelymozgást és a fentebb említett eltérést is figyelembe véve elképzelhető mekkora volt a párizsi obszervatórium csillagászainak megdöbbenése, mikor Davidsonnak , a "Piramisok Astrónómiája " című munkája alapján rájöttek, hogy a Nagy Piramis orientációja a lehető legtökéletesebb és az ideális északot mutatja.

Arról viszont mindenki hallott, hogy mily nehéz a pontos helymeghatározás a hosszúsági és a szélességi fokokat alapul véve. Sem a párizsi sem a greenwichi délkör nem ideális. A Nagy Piramis helyzete ezzel a legideálisabb, mert hajszál pontosan a Föld központi választó vonalán áll és azt legtökéletesebben két részre osztja. Ez a vonal a legtöbb kontinensen és legkevesebb tengeren halad át, így minden tekintetben megfelel a legideálisabb követelményeknek. Földrajzi helyzetének megállapításánál a mérések a következő szélességi fokokat adták meg: 29 fok, 58 perc, 22 másodperc. A geográfusok sokáig azt hitték, hogy ez töredékes szám, az építők hibájából ered, akik kereken harminc fok alá akarták helyezni a gúla csúcsát. Ám ha a sarkcsillag 1,44 másodpercnyi fénytörését hozzáadjuk ehhez a számhoz, hat másodpercnyi eltérését 30 fokot kapunk, tehát a Piramis a harmadik szélességi körön fekszik.
Éppen így befoglaltatik a Nagy Piramis - ban időmértékünk a 365 szoláris nap, az egyenlítő hossza, a Föld súlya , földgolyó felülete, földrajza, az akusztikageometria és az időszámítás szabályai.

A Király termében levő vörös láda térfogata pedig 138 000 köbhűvelyk, négy angol qvarter, pontosan kétszerese az űrtartalmának. Ez a 138 000 köbhüvelyk valamilyen szent mérték lehetet, mert a szidók is átvették. A bibliai adatok alapján a frigyszekrény is ugyanilyen méretű volt. De ugyanilyen méretű volt Salamon " Királyok Könyvében " leírt rézedénye is.
Ami a Földnek a Naptól való távolságát illeti, keltről kezdve a legújabb időkig létező rengeteg adatot elveti a tudomány, míg végre 149 400 000 kiló méterben állapította meg, holott, ha a piramis magasságát egymillióval megszorozta volna, akkor 148 208 000 kiló métert kaptunk volna, semmi sem bizonyítja azt, hogy nem-e a Piramis adata a pontosabb.

Clarke a híres csillagász, a legújabb mérések alapján kiszámította a Föld poláris sugarát, melyet 6 356 521 méterre becsült. Nos, ez pontosan a Piramis mértékegysége, az úgy nevezett piramis könyök, vagyis 6 356 521 tíz millióval szorozva. Ha elosztjuk a Piramis oldalát a szerkezetben talált mértékegységgel, amelyről még szó lesz, akkor megtaláljuk a csillagászati év hosszúságát, vagyis azt az időt, amennyi időbe telik a napnak visszatérése az égbolt ugyanazon pontjához. Ha a piramishüvelyket százmillióval szorozzuk, megkapjuk azt a hosszúságot, melyet a Föld huszonnégy órás nap alatt a pályáján befut, mégpedig megközelítő pontossággal , amint a mi mértékegységeink megengedik. A piramis főbejárati folyosója a korszak sarkcsillagára nézett, azt úgy építették meg, hogy számításba vették a napéj egyenlőség már említett processzióját, vagyis azt a tüneményt, mely szerint az égi sark 25 000 év múlva egybe esik ugyanazon csillagokkal.
Maeterinknek is a meggyőződése, hogy az egyiptomi papok olyan földrajzi, matematikai, mértani, csillagászati ismeretekkel rendelkezik, melyek a mai ismereteket meghaladják.

Megtörténhetik, hogy a Khufu piramisa még egész más titkot is rejt magában. Maszudi, kopt író szerint, aki az első században élt, a második piramis az orvostudomány és az egészség titkos csarnoka volt. Semmiféle felirat nem tesz célzást a piramisra, mert a papok el akarták rejteni, átmenteni egy másik civilizáció számára.

A Khufu piramis méretei megfelelnek a legpontosabb gúla modellnek. Adatai a Nap és a Föld távolságát, a földpálya hosszát 1:1 milliárd arányban adja meg. Ezért nevez Nootling "Kozmikus Piramisnak" Mindezekből kitűnik, hogy az egyiptomiak a Pythagoras tételét már jóval Pythagoras előtt ismerték., sőt később Pythagoras jött rá intuició útján a régi atlantiadi tételre.
A piramis mérték egységei az úgy nevezett egyiptomi könyökhüvelyknek , mely utóbbi megegyezik az angol hüvelykkel . Nem véletlen tehát, hogy az angol tudósok jöttek rá legelőször. A Piramis mérték egységeire. A zsidók szerint könyökmértéke is egyenlő azonos az egyiptomival. Ezt is , mint annyi mást a Nílus mellől vitték magukkal . Ugyanezekről a korszakalkotó felfedezésekről is Maurice Maeterlink a " La Grand Secret " a Nagy Titok című könyvében, valamint a magyar Várkonyi Sándor a nagy szorgalommal és tárgyismerettel megírt "Sziriat Oszlopai " című könyvében. Mooré és Nootling számításai alapján azt is, hogy a Piramis teljes súlya 15 milliárdnyi része a Föld súlyának. Ha az építésre felhasznált kőanyag középsűrűségét megszorozzuk a gúla köbtartalmával, egy olyan számot kapunk, amely 552 -vel kezdődik, az az 5,52 azonban a Föld fajsúlya. A Khufu piramis alapkerülete 1,015 yard. Az alapkerület elosztva a magasság kétszeresével 3,145 ad hányadosul, ami egyenlő a Ludolf féle számmal /pl/ egy tizedessel, tehát a legpontosabb megközelítéssel. A Piramis belső előszobájának a hossza megszorozva ezzel a számmal 365 ,242 hüvelyket ad , ami az úgynevezett trópusi év napjainak a száma, egy ezredrésznyi megközelítéssel.

De legkülönösebb az, hogy sem ez a számtani hieroglifa, amit eddig kibetűztek, az sem egyéb ó-egyiptomi felirat nem tesz célzást erre a rendkívüli tudományra, sőt nyilvánvaló , hogy a papok akarták elrejteni,
átmenteni egy másik civilizáció számára, melyről tudták, hogy az utolsó lesz. Szándékosan és rendszeresen temette el tudását a nagyszerű atlantida faj az utolsó kinyilatkoztatások házába. Kőbe épített modern tudományokkal akartak bizonyságot tenni az Utolsó idők Embereinek, hogy figyeljenek fel a Piramisra, amely elsüllyedt kultúrákat vészelt át, hogy próféciáinak utolsó üzenetét az ismét a pusztulás felé rohanó emberi fajjal közölje.
A továbbiakban a legfontosabb és a legkülönösebb piramisi misztériumról , az utolsó időkre szóló kronológiai próféciáról lesz szó, melynek adatait George Barbarin " La Secre de la Grande Piramide " és Moreaux " La Science Miszture des Pharaons" című könyve alapján , most első ízben ismertetem magyar nyelvem.

A Nagy Piramis tanulmányozásával foglalkozó tudósok egészen a legújabb nem remélték, hogy asztrológiai és geodéziai adatokon kívül egyéb meglepetést is találnak benne.
Maszudi kopt író, a már ismert feljegyzései alapján kiindulva Robert Menzies állította fel először 1865-ben azt a meglepő tételt, hogy Khufu piramisának folyosó rendszere nem más, mint a próféciák kronológus ábrázolása, hogy a kronológiai kiszámításának mértékegysége nevű folyosó hosszúságának és magasságának méretei a keresztény érát jelképezik. Ugyancsak Menzies állította , hogy pont ahol az alacsony az előszobát eléri a Bibliában is megjósolt nagy háborúkat és megpróbáltatások kezdetét jelenti. A zseniális számításba csak az a hiba csúszott be, hogy ők a keresztény korszakot Krisztus születésétől és nem a keresztre feszítés napjától vették.
Garniernek 1905 -ben megjelent " The Grand Piramid its Cinkstruktor and the Próféties" című munkája volt az első, amely erre a tévedésre rávilágított és megadta a kulcsot a további kutatáshoz, melyeket Davidson és Habermann fejeztek be. Davidson bebizonyította, hogy a profétikus kronológia, a folyosó rendszerének grafikus ábrázolása szoros összeköttetésben állegyrészt az egyiptomi Halottak Könyvével amelynek ős egyiptomi neve Per-Mu-Cu vagyis: Mu elhegyta a Napot. Tudjuk, hogy a legrégibb herioglif pepirusok egyike. Ez az egyetlen írás, amelyben a Nagy Piramis folyosói olyan jelképes nevekkel vannak megjelölve, amelyeknek alapján Davidson és követői rájöttek a Nagy Piramis beépített jövendölések kulcsára. De ami a keresztény korszakot, Jézus Krisztus szerepét illeti Habermann és Davodson nem tudtak feletet adni arra a kérdésre, hogy honnan tudhattak erről az ős egyiptomiak?

Jóval később világított rá csak Alexander Moret a " Dieuxet Rois de Egyipte " című könyvében arra , hogy a legújabb felfedezések alapján minden kétséget kizáróan kimutatható , miszerint Egyiptomnak ősrégi Messiás jóslatai voltak , melyek egybeestek a Halottak könyvének eddig homályos részleteivel . Moret bebizonyította , hogy a régi egyiptomiak szerint allegoriál megegyeznek az Evangélium elbeszéléseivel . Jézus születését , életének részleteit , a kánai mennyegzőt , halálának körülményeit szimbólikus értelemben egész Egyiptom ismerte már sok ezer évvel Jézus születése előtt. A tiszta vallás és az özönvízelőtti beavatottaknak arra vonatkozó ismeretei azonban az egyiptomi ős vallás elvilágosodása miatt idővel feledésbe ment és Krisztus élete és később Osiris élete és szenvedéseként élt tovább vallási hagyományaikban . Ennek ellenére a Biblia legtöbb története megtalálható az egyiptomi vallás ránk maradt történeteiben , emlékeiben .
A Nagy Piramis időszámítása Kr.e. 4 000 kezdődött , mai számítás szerint szeptember 22-ével , az őszi nap-éj egyenlőség napjával , amint Devidson számításai kimutatták .
Önként felvetődik itt a kérdés , hogy ha a Piramis Atlantiszi eredetű , tehát több mint 13 000 éves , hogyan lehetséges mégis , hogy a profétikus születésétől kettőezerig terjedő korszakot részletezi csak ? Erre csupán csak egy felelet adható . Atlantiszi építők , mikor tudományukat özönvíz utáni korszak nemzedékeinek okulására
átmentették , azt is tudták , hogy úgynevezett " Ádámi Emberiség " hatezer esztendős korszakának utolsó ezer évében fenyegeti majd a romlott emberiséget az atlantiszi kataklizma . Erre vall a bibliai Eli házából származó azon talmudi hagyomány is , hogy kétezer évet élünk törvény nélkül , kétezret törvény alatt és kétezret Messiás napjaiban . Énok könyve is az emberiségre kiszabott hat napról beszél , melyen esetleg hatezer esztendő is érhető az előbbiek alapján . A hetedik tehát a kataklizma utáni pihenés .
De térjünk vissza a Nagy Piramisra , amelyet Davidson , a beépített proféciák feletti elragadtatásban " Architekturális Apokalipszisnek " nevezett .

Vizsgáljuk meg a folyosók rendszerét és jövendölés számadatait Davidson és Habermann hozzáfűzött komentárjával .
Meggyőzésként megemlítem itt , hogy ha valaki a második világháború kitörése előtt kíváncsi lett volna például arra , hogy lesz - e háború és ha lesz , mikor tör ki , mikor fejeződik be , annak elég lett volna elővenni
"Laa Secret de la Grande Piramide " vagy a " La Fin du Monde Adamique " című könyvét . Az utóbbiak a 111- ik oldalon ez áll a Piramis utolsó dátum címszó alatt , öt számsor közepén a következő dátumokat találhatta volna : 1939. November 27. És 1945. Március 5. Azt hiszem ezt népiesen kísértetiesnek nevezhetjük .
Bemutatom itt a vázlatos képet a Piramis folyosó rendszerének és építészeti kronológiájának , mert a folyosó ismertetése közben vessünk egy pillantást erre az ábrára és az mindennél jobban tájékoztat .
A bejárati folyosó ferde síkban 25 métert halad felfelé , itt kétfelé ágazik, egyik része tovább süllyed az úgynevezett leszálló folyosóba , a másik , melynek ettől a metszési ponttól kezdve emelkedő folyosó a neve , csaknem derékszögben felfelé kanyarodik a Piramis központja felé. A bejárati folyosó Halottak Könyve szerint , a világegyetem titkaiba való beavatást előkészületeit jelentette , egy olyan korban , amely a piramisépítők óta szellemileg és erkölcsileg degenerálódott .

Szálljunk le előbb az elbukott Ádámi emberiséggel a 77 méteren át süllyedő leszálló folyosóba , annak sötét mélységébe , mely a Halottak könyvének szimbolikája . Az eltévesztett út kifejezéssel jelöli meg és azt példázza , hogy az emberiség nagy része nem találva meg az igazság felé vezető ösvényt , az alvilág mélységeibe süllyed . Ez a folyosó kb. másfél méteres földalatti kamrában végződik , mely mintegy 35 méteres mélységben fekszik a Piramis alaprétege alatt . A kamrának , amely az ős egyiptomi szimbolizmus " Emberi Ostobaság " nevet adta , tükörsima a mennyezete és durva sziklapadlója van és a Halottak Könyve szerint az érzésük zűrzavarát , a bukott lelkek kaotikus állapotát jelzi , jelképezi . Az emberek képmásai itt fejjel lefelé járnak a mennyezeteken , mint a legyek , míg a másik oldalon baltával verik egymás fejét .
Kövessük most már a bejárati folyosó másik elágazását , mely most már felfelé halad . Emelkedő folyosó a neve és mintegy negyven méter után
az úgynevezett Nagy Csarnokban szélesedik ki . Mielőtt azonban tovább mennének , állapítsuk meg a bejárati és az emelkedő folyosók metszési pontjánál lévő két piramisi évszámot . A méretek itt a piramis kronológia kezdőpontját , a korunk előtti 2 500 évet mutatja ki . A másik pedig a piramisi 2 513 évének április negyedikét , ami Kr.e. 1486- ban Niszán hónap 15 -ik napjára , vagyis a zsidók Izraelből való kivonulásának felel meg . Most induljunk tovább az emelkedő folyosón, melynek a szent papiuszon : Homályban Rejlő Igazság Terme a neve : Ez a folyosó , melyben már kényelmesen lehet járni , a bukásból a fény és az igazság felé törekvő emberiséget jelképezi . Mielőtt az emelkedő folyosó a Nagy Csarnoktól elérné , illetve ebben folytatódna , a Piramis központja felé vezető és az úgynevezett Királynő termében végződő vízszintes folyosóban ágazik el . Meg kell itt jegyeznünk , hogy a Királynő Terme és a Király Terme elnevezés még a régi egyiptológusoktól származnak és egyáltalán semmi közük nincs a királyhoz és a királynőkhöz.
A termeknek egészen más volt az ős egyiptomi neve , ahogyan a Halottak Könyvében nevezik őket . A Királynő terme Isis lakhelye , aki Máriát jelképezte , amit rögtön megértünk , ha a vízszintes folyosó neveit olvassuk: " Az emberiség szellemi újjászületése . " " Az igazi fényérkezése keletről . " " A törvény utolsó napjai . " " A második , vagy az újjászületés terme . "
Krisztus születésének idejét a Királynő termének fundamentális méretei adják meg . Ez az utolsó emberiségre vonatkozó piramis kronológia 3 995-ik esztendeje , vagyis a mi időszámításunk előtti negyedik esztendő október
4- e , illetőleg a Tabernákulum zsidó ünnepe , Tiszri hónap 15-ik napja .
Meg kell jegyeznünk , hogy a december 25- e tulajdonképpen eredetileg pogány ünnep volt , az úgynevezett Natalis Invicti Solis annyi mint a Nap születése A régi egyház azért tette Jézus Krisztus születésének ünnepét december 25- re , hogy a megtérítendő régi ünnepséget ne sértse meg és hogy a megtértek könnyebben , feltűnés nélkül ünnepelhessék a maguk keresztényvonatkozású ünnepeit . Ami pedig a Krisztus előtt negyedik évet illeti , a legmodernebb asztronómiai mérések már igazolták annak helyességét .

Amíg tehát az Emelkedő folyosó és a vízszintes folyosó talajának találkozása a négyes évszámot mutatja , addig az Emelkedő folyosó és a Nagy Csarnok találkozása harmincat ad tehát a keresztre feszítés pontos dátumát .
Amint a nagy Piramis kronológiai adataiból kiviláglik a keresztény időszámítást tulajdonképpen Kr. u. 30 - ban kellett volna kezdeni Az emelkedő és a vízszintes folyosó találkozásánál a Nagy Csarnok kezdődik , amely onnan vette kezdetét , hogy az Emelkedő folyosó itt egész csarnokszerű magassága 8, 6 métert ér el . Huszonhat fokos emelkedő szöge ugyan az marad , azonban a szélessége most sem haladja meg az egy métert . Hosszúsága 47, 8 méter, mennyezetén 46, 63 méter . A Nagy Csarnok szimbóluma nyílván való , a megváltozott emberiség látóhatára kitágult , most már szabadabban törekedik a fény felé . Ez a csarnok az ahol a Halottak Könyve szerint a beavatottnak tanúságot kell tennie bátorságáról és jóságáról . Misztikus neve : " Fénnyel Körülvett Igazság Terme . " A földpálya világító csarnoka . A Nagy Csarnok semmiféle évszámot nem mutat, azonban egészen a végződés mennyezeti csúcsáig , vagyis 1912-ig, ha sokat is kellett az emberiségnek szenvednie , mégis emberi életet élhetett és az Apokalipszis fúriáinak még nem engedték meg , hogy a békét elvegye az egész földről .

Új infok | Tudomány | Történelem | Jövendölések | Fotók-Videók | Reklám | Oldaltérkép


Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe