A varázslók és boszorkányok már jóval a nemzetközi varázstitokvédelmi alaptörvény életbelépése előtt inkább egymás társaságát keresték, belátva, hogy mugliszomszédaik, ha megismernék valódi képességeiket megirigyelnék azokat. Ha a varázslók röpművet akartak tartani otthon, annak szakszerűen valamilyen hétköznapi, könnyen elrejthető tárgynak kellett lennie. A seprű minden szempontból ideálisnak bizonyult: olcsó volt, könnyen szállítható és tárolható, s nem kellett magyarázkodni, ha a mugli megtalálja. Az első megbűvölt seprűnek még voltak hiányosságaik.

A krónikákból kiderül, hogy az európai boszorkányok és varázslók már i.sz. 962-ben használtak repülő seprűt. Egy korabeli német kódex illusztrációján három, fájdalmasan fintorgó varázslót láthatunk, amint leszállnak seprűjükről. Gothie Lochrin skót varázsló 1107-es keletkezésű feljegyzésében megemlíti, hogy "tomporba fúródott szálkák tucatjai és aranyérbántalmak" tették kínosan emlékezetessé számára a Montrose és Arbroath közötti rövid légi utazást.