A gitár története:



A szó szoros értelmében vett gitárok valamikor a 15. század után jelentek meg, de természetesen jóval korábban ? már az ókorban is ? léteztek a gitárhoz hasonló, vagy arra emlékeztető húros, pengetős hangszerek. A zavaros hangszerelnevezések és hiányos történelmi adatok azonban nehezítik az ennél régebbi ismeretek rendszerezését.

A legrégebbi fennmaradt gitár egy 1590-tájáról származó öt hangra hangolt, hangonként dupla húrozással ellátott hangszer, mely jelenleg a gyűjtő Robert Spencer tulajdonában áll. A gitár teste keskeny, hátlapja eredetileg lapos volt. A nyakat valamikor a történelem során levágták, a hangszer restaurátora utólag egy feltételezett hosszúságú nyakat illesztett a helyére, melyen 10 érintős fogólap található. Ez a hangszer feltételezhetően az első ránk maradt gitárnak nevezhető hangszer, felépítésében és díszítésében azonban rendkívül hasonlít egy 1581-ből származó portugál ?gitárra?, melyet egy bizonyos Belchior Dias készített és jelenleg a londoni Royal College of Music gyűjteményében található.

A zeneszerető gazdagokra jellemző módon a gitárok kezdetben rendkívül díszes hangszertesttel rendelkeztek. A hanglyuk helyét például rozettás fafaragások töltötték be, a tetőn és a hátlapon pedig díszes festések, faragások, intarziák, bizonyos esetekben fémből készült motívumok kaptak helyet.

A hangszer méreteinek, hangolásának szabványosodása csak a 16. századtól indult meg, a nyomtatásban terjedő tabulatúrák korában. Ekkoriban a gitár négy ?kórusos? volt, leggyakrabban három dupla és egy szimpla húrral volt felszerelve. A hangolás legtöbbször a tenor lant középső négy húrját követte, vagyis c ? f ? a ? d' volt. A század vége felé még egy mélyebb húrpárt kapott, és szokássá vált az összes húrt egy hanggal följebb hangolni. Ekkor alakult ki a napjainkban is használatos hangolás, hiszen az öt húr hangmagassága megegyezett a mai klasszikus hangolás felső öt húrjával, azaz: A ? d ? g ? h ? e' . A 18. század közepén kezdődött meg ? először Spanyolországban ? a hangszer hatodik húrpárral történő kiegészítése. A legmélyebb húr a mély E hangra lett hangolva. A század végétől kezdett elterjedni a dupla húrok helyett a szimpla húrozás. Ekkor jelentek meg a gitárra kevéssé hasonlító, inkább a hárfára emlékeztető lyragitárok, melyek már többnyire hat húrral készültek, de előfordultak több, akár kilenc húros, vagy hat dupla húrral rendelkező változatok is.

A 19. század közepe táján Antonio de Torres sevillai hangszerkészítő megnövelte a hangszer méreteit, tökéletesítette konstrukcióját, és az általa kifejlesztett gitártípus vált általánossá. A fémhúros, ma akusztikus gitárnak vagy folk gitárnak nevezett hangszer a 19. század végétől kezdve, a domború tetejű archtop gitár a 20. század elején, az elektromos gitár az 1950-es években alakult ki.
 

A gitárok közül az akusztikus gitárok jelentek meg a legkorábban, hiszen a hagyományos értelemben vett akusztikus hangszer nem tartalmaz semmilyen elektronikát. Az akusztikus gitárok legfontosabb tulajdonsága, hogy a hangképzésben csak az üreges rezgőtest vesz részt (kivétel az elektroakusztikus hangszerek). Mára az akusztikus gitárokat is több csoportba soroljuk: A legrégebbi hagyományokkal rendelkező akusztikus gitár nem más, mint a klasszikus gitár, melynek jellemzői a klasszikus, nyolcas alakú hangszertest, a kerek hanglyuk, és a modern akusztikus gitároknál szélesebb nyak.

Az akusztikus gitárok felépítésüket tekintve lehetnek sík, vagy domború fedlaposak. A sík fedlappal rendelkező hangszerek a hagyományosak, így készülnek mind a klasszikus nylonhúros, mind pedig a fémhúros folkgitárok. A domború fedlap később terjedt el, tervezésekor a hangerő növelése volt a cél.

Elektromos gitárok

Egy olyan gitártípus, ahol a pengetett hang megszólaltatása egy elektromos eszköz, a hangszedő segítségével történik. Az elektromos gitár feltatálása, azaz már az 1950-es évek eleje óta szinte minden könnyűzenei együttes elengedhetetlen hangszere. Elterjedése nagyban hozzájárult a rockkultúra kialakulásához, így napjainkra az egyik legnépszerűbb hangszerré vált. Megjelenését követően indult el az a mozgalom, aminek köszönhetően a zenekritikusok egyre komolyabban vették a ?könnyű? zenét és felfigyeltek rá, hogy a klasszikus zene korszaka után is létrehozhatóak maradandó értékű zeneművek. Mára az elektromos gitár betört szinte minden műfajba ? átlépve a rock határain, megjelenik a popzenétől egész a dzsesszig szinte mindenütt.

A basszusgitár egyaránt lehet akusztikus és elektromos hangszedővel szerelt. Az akusztikus modellek külsőleg hasonlítanak a klasszikus akusztikus gitárra, míg az elektromos basszusgitárok az elektromos szólógitárra emlékeztetnek azzal a különbséggel, hogy hosszabb nyakkal, kevesebb és vastagabb húrokkal rendelkeznek. A basszusgitárok hangolása megegyezik a hagyományos gitárokéval, de egy oktávval mélyebb. A basszusgitár az 1950-es években váltotta fel a nagybőgőt. A legtöbb műfajban a ritmusszekcióhoz tartozik, de a dzsessz és funk stílusokban szólózásra is használják. Meghatározó szerepe miatt az elektromos gitárokhoz hasonlóan szinte az összes könnyűzenei műfaj elengedhetetlen szereplője.

Különleges gitárok

A rezonátoros gitár testformáját tekintve leginkább egy akusztikus gitárhoz hasonlít. Lényege, hogy a rezgőtestben fémből készült úgynevezett rezonátort alkalmaznak a hangszer hangerejének növelésére. Az ilyen gitárok megjelenése az 1920-as évekre tehető, amikor a gitárosoknak már nem volt elegendő az akusztikus gitárok rezgőteste által lehetővé tett hangerő, mivel az együttesben játszó többi hangszer elnyomta a gitárhangot.

Warr-gitár: egy 10, 12, 15 vagy ritkán több húros érintőgitár. Mark Warr, főleg gitár, illetve más húros hangszerek készítésével foglalkozó művész fejlesztette ki. Lényege, hogy pengetés helyett csak a húrok érintésével, finom ütögetéssel szólaltatjuk meg az egyes hangokat. A rajta való játékhoz csak egy ujjra van szükség egy hang megszólaltatásához ? szemben a hagyományos gitárral, ahol kettőre: egy ujj a hang lefogásához, egy pedig a húr pengetéséhez. Így a két kéz minden ujját egyszerre lehet használni játékkor. Ez lehetővé teszi több mint egy szólam játszását egyidejűleg, vagy lehetőséget ad arra, hogy megosszuk a játékot a két kéz ujjai között.