Önismeret, szabadság.

András Andrea

Élet a sz*rban és azon túl

28. Hogyan konvertáljuk a szart arannyá?

Gondoltam bepróbálok egy kis Mídász királyos poént, hogyan csináljunk a szarból is aranyat.

Csak meg kell érinteni, mint Mídász a mondák szerint.

Nos, végül is a logika megállja a helyét, nagyjából. kis helyesbítéssel.

Először is, a szar közvetve válik arannyá, mert először értéket hozunk létre, amivel aztán akár aranyat is tudunk szerezni, illetve, ami aranyat ér.

Másodszor, a szart tényleg meg kell érinteni, de nem csak megérinteni, bele kell állni, úgy rendesen, átérezni, megszagolni, mert így lehet igazán és alaposan kipucolni.

Harmadszor, beleállni nem elég, ki kell pucolni, amihez megfelelő takarítószerek szükségesek.

Van, hogy zsíroldó kell, de van, hogy fertőtlenítő tömény sav, az is lehet, hogy csak langyos vízzel le kell öblíteni, blokkja válogatja. Mindenesetre ki kell takarítani.

Akkor most legyünk kicsit konkrétabbak, de még mindig elméletben.

Miért?

Ez a könyv nem fog technikákra tanítani, ahhoz már túlságosan megtelt, illetve akkor aztán végképp katyvasz lenne. Ez a könyv egy kecsesen bájos monológ, diskurzus, ami arról hivatott a kedves olvasót meggyőzni, hogy ne adja fel a boldog és teljes életbe vetett hitét, már ha volt neki.

Ha nem volt, akkor hozza létre.

Arról is óhajt tájékoztatni, meglehetősen informálisan, hogy akármilyen mélyről fel lehet jönni, nincs olyan, hogy reménytelen. Továbbá számos indok és érv felsorolásával, szeretné nyomatékosítani a miértet, ami miatt ezt a változást érdemes véghezvinni.

És ezzel ki is merítettem eme könyvecske rendeltetését, minden egyéb csak extra.

Magyarul, nem fogunk túlságosan belemenni a gyakorlatba. Azért említőlegesen, illetve felsorolás szerűen érintjük, tájékoztatás végett, mivel ez az információ is sok embernek adhat támpontot.

Tehát most már tényleg belemegyek a konkrétumokba.

Hogyan is működik a folyamat?

Van egy probléma, egy tünet az életedben, ami egyre csak dagad, nem oldódik meg. Lehet ez életed bármely területéről bármi.

Önbizalom, pénzügyi elakadás, munka, szex, párkapcsolat, táplálkozás, egészség, valójában mindegy, mert a visszakeresés és elengedés úgyanúgy zajlik.

Van egy problémád, például szeretnél munkahelyet váltani. Ilyenkor jön ugye a rengeteg mi van ha.

Ha te nem kezded el felsorolni, majd a környezeted megteszi helyetted és automata robotként ismétli a sok-sok ellenérvet. Te közben egyre jobban elbizonytalanodsz, a félelem egyre nagyobb lesz. Ha elég erős vagy, nem adod fel, ha viszont gyenge, akkor meghátrálsz.

Ilyenkor vehetnénk a félelmeidet sorban. Mik azok az indokok, amik miatt félsz? Ezeket nagyon fontos visszafejteni.

De én most egy kicsit másik oldalról közelítenék.

Ha gyengeként reagálsz, de akkor is, ha sokat vívódsz, akkor emögött minták, blokkok vannak. Ezért reagálsz így, nem hiszel magadban, nem vagy elég erős. Na, és mik lehetnek ezek?

Például, megszoktad, hogy sosem az van, amit te akarsz. A szüleid mindig megmondták mit csinálj, el is bizonytalanítottak rendesen, amíg el nem érték azt, hogy az legyen, amit ők akarnak. Ilyenek a jóakaró domináns szülők, mint az enyémek is.

Ilyen háttérrel, ha az embernek önálló döntést kell hoznia, ahol róla és a biztonságáról van szó, esélyes, hogy meghőköl és inkább visszalép. Hiába dönt a biztonság mellett, közben bánkódik és szorong, mert az igazi, a jó belső hangja meg akarta volna lépni azt a változást, csak nem volt hozzá elég ereje.

Na és hol az erő?

Hát nem nála az biztos, azt már rég eladakozta, amikor beépültek a nyomógombok.

Mit lehet ilyenkor tenni? Vissza kell keresni az emlékeket, ahol hasonló történt, más döntött helyette és átalakítani azt. Ez azt jelenti, hogy el kell képzelni azt, hogy ő döntött és az lehetett, amit ő akart, ráadásul mindez jól sült el.

Ilyenkor szoktak nekem azzal jönni, hogy ez egy nagy baromság és csak saját magam hülyítem vele. Éppenséggel nem magam, hanem az elmémet, ami most épp megakadályoz abban, hogy azt tegyem amit akarok. Mindezt első sorban azért mert nincs rá modell, hogy azt csinálom, ami nekem jó és én magam dönthetek a sorsom felett.

Nem csak modell nincs rá, valójában azt sem tudom, hogy milyen érzés az.

Mit kell tehát csinálni?

Készíteni kell egy modellt, el kell képzelni, át kell érezni, a régi modellt felülírni, semlegesíteni, kiengedni a gőzt.

Az elme nem tesz különbséget megélt és elképzelt esemény között, így az elképzelt emlék is tökéletesen megteszi ahhoz, hogy létrehozzuk a mintát, ami innentől kezdve dolgozik.

Lehet, hogy ezt többször kell több emlékkel megcsinálni, egészen addig, amíg elérjük a holtpontot és át tud billenni az egész.

Emlékszem, hogy régen rengeteg szorongás közepette mertem egyedül dönteni, de rengeteget rágódtam rajta és nagyon féltem. Ma már gyorsan és határozottan döntök. Minél nagyobb a felelősség, annál jobban tudom, hogy mit akarok.

Jut eszembe, az étlapon sokkal jobban el szoktam bizonytalanodni, hogy éppen mit is akarok enni. Ez a probléma például nem foglalkoztat annyira, hogy változtatni akarjak rajta. Jöhet a kérdés: akkor most minden egyes problémánál a múltban kell mazsolázni az emlékeket?

Azt kell, hogy mondjam, igen, de sokszor előbb beugrik az emlék, mintsem nekiállnál keresni.

Az agy egy adott helyzetben mindig asszociál. Minden élethelyzetet társít egy múltbelivel, ahol hasonló történt és amit már túléltünk. Mintha fellapozná a használati utasítást és azt mondaná: Hm, amikor 6 éves voltam, nyáron kint játszottunk az udvaron, akkor ugyanez a felállás volt. Nézzük csak, akkor ugyanígy kell reagálni, mint akkor.

Nekünk csak meg kell engedni, hogy beugorjanak az emlékek, mint ahogy ezt teszik is, amikor régi történeteket mesélünk. hiszen épp ahhoz van társítva a jelen, nekünk csak tudatosítani kell és egy kicsit átdolgozni, úgymond aktualizálni.

Ezzel pedig le is vesszük a nagy stresszt, a nyomatékot, az akadály pedig már el is tűnik, az út pedig, mintha magától nyílna.

Visszatérve példánkra, amikor munkahelyet akarunk váltani, több minta, félelem bekapcsol.

Addig kell ezeket elemezni, visszakeresni, majd átalakítani, amíg azt nem érezzük, hogy most már semmi akadályunk nincs, nem félünk és nem kérdés, hogy váltani akarunk.

Ha pedig kinyílt az út, az élet is nyitja a kaput és teljesen véletlen, könnyen találunk új munkát, ami valószínű sokkal jobb, mint az előző, csupán mert már be tudjuk fogadni és el merjük hinni.

Ha nem tesszük meg a háttérmunkát, akkor viszont lehet, hogy meg kell küzdenünk az elemekkel és nagyon nehéz lesz új munkát találni.

Így kell teremteni.

Kitűzöd az irányt, mert érzed, hogy arra kell menned.

Feldolgozod a belső akadályokat, átalakítod a benned élő mintákat és modelleket. Innentől pedig minden alakul magától.

Nem tudom, hogy szükséges-e külön elmagyaráznom, hogy minden belső akadályunk problémaként tünetel az életünkben, ettől érezzük magunkat annyira lekorlátozva, ezért érezzük kilátástalannak az életünket, mert nem látunk ki belőle. Először meg kell tanulnunk látni, belátni, átlátni, átformálni, a csodák pedig érkeznek majd maguktól.

Természetesen sok más módja van annak, hogy hogyan tudunk még átalakítani belső akadályokat. Ami nem mindegy az a rálátás és önelemzés képessége, az, hogy megfigyeljük saját magunkat.

Olyan ez, mintha kívülről néznénk magunkat és az életünket, folyamatosan figyelve, hogy mi az, amin javítani kell, mert megint nem működik valami. Így tudjuk minden nap egyre jobbá tenni az életünk minőségét. Közben egyre jobban átlátjuk mások életét is, hogy emberek mit miért tesznek, mit csinálnak jól, vagy rosszul.

Így épül fel szépen fokozatosan belső bölcsességünk és külső teljességünk, ahol fokozatosan mindent megkapunk az élettől, amit csak szeretnénk.

Kaptam már meg kérdésként, hogy nem fárasztó folyton magadat figyelni?

Volt, aki rögeszmésnek hitt, mert én folyton figyeltem.

Nos, azért nem fárasztó, mert egy idő után inkább lenyűgöző és érdekes, mintsem teher lenne, csak az érzelmi hullámokon kell átverekedni magunkat.

Lehet, hogy rögeszmésnek tűnök és nyilván lehet ezt lassabb tempóban is, de az életem igazolta, hogy megérte fáradhatatlanul dolgozni magamon. Lassabban is lépkedhettem volna, ez már az én döntésem volt, nem szeretem vesztegetni az időt és az a szint, amire én vágytam elég messze volt onnan, ahonnan elindultam.

Ezen nincs is mit vitatni, én nagyon boldog vagyok azzal együtt, ahogy az életem eddig alakult, azzal pedig végképp elégedett leszek, ami ezután következik.

Aki utánam szeretne jönni, szívesen segítek!