Elmélkedések az első filozófiáról
René Descartes
Renati Descartes Meditationes de prima philosophia, in quibus Dei existentia et animae humanea corpore distiuctio, demonstrautur 1642.
C Hungarian Edition Atlantisz Könyvkiadó Kft. Fordította: Boros Gábor A fordítást az eredetivel egybevetette: Kendeffy Gábor ISBN 963 7978 5 ISSN 0866-0379
Mesteriskola sorozat
Atlantisz Könyvkiadó
Felelős kiadó: Miklós Tamás
Tartalom
............................................................... v
1. René Descartes üdvözletét küldi a szent teológia párizsi fakultásának dékánja és doktorai, az oly igen tudós és hírneves férfiak részére v
2. (7) Előszó az olvasóhoz .......................................... vii
3. (12) Az itt következő hat elmélkedés szinopszisa ............... ix
1. (17) Elmélkedések az első filozófiáról................ 1
1. Első elmélkedés ................................. 1
2. Második elmélkedés .............................. 3
3. Harmadik elmélkedés ............................ 7
4. Negyedik elmélkedés ......................... 15
5. (63) Ötödik elmélkedés ........................... 19
6. Hatodik elmélkedés ................................ 22
2. Függelék ........................................... 30
1. Az első ellenvetések ............................................ 30
2. A szerző válaszai az első ellenvetésekre ...................... 30
4. Válaszok a második sorozat ellenvetésre .......................... 32
5. (160) Észérvek, melyek Isten létezését és a léleknek a testtől való különbségét bizonyítják 34
5.1. Definíciók ..................................................... 34
5.2. Posztulátumok ......................................... 35
5.3. Axiómák, vagyis közös fogalmak ............................. 36
5.4. 1. tétel .................................................. 36
5.5. 2. tétel .......................................................................... 37
5.6. (168) 3. tétel .............................................. 37
5.7. Következtetett tétel .......................... 37
5.8. 4. tétel .................................................... 38
6. (171) Az ellenvetések harmadik sorozata a szerző válaszaival ............ 38
6.1. I. ellenvetés: az első elmélkedéshez (Azokról a dolgokról, amelyek kétségbevonhatók) 38
6.2. Felelet ............................................................. 38
6.3. II. ellenvetés: a második elmélkedéshez (Az emberi elme természetéről) 39
6.4. Felelet ............................................................ 39
6.5. (177) III. ellenvetés ........................................... 40
6.6. Felelet ............................................................ 40
6.7. IV. ellenvetés ...................................................... 40
6.8. Felelet ............................................................ 41
6.9. V. ellenvetés: a harmadik elmélkedéshez (Istenről) .................. 41
6.10. (181) Felelet ...................................................... 42
6.11. VI. ellenvetés ...................................................... 42
6.12. Felelet ............................................................. 42
6.13. VII. ellenvetés ................................................... 42
6.14. Felelet ............................................................. 42
6.15. (184) VIII. ellenvetés .................................... 43
6.16. Felelet .................................................. 43
6.17. IX. ellenvetés .................................................... 43
6.18. Felelet ......................................................... 43
6.19. (186) X. ellenvetés .............................................. 43
6.20. Felelet ............................................................ 44
6.21. XI. ellenvetés ......................................................... 44
6.22. Felelet ..................................................................... 45
6.23. (90) XII. ellenvetés: a negyedik elmélkedéshez (Az igazról és a hamisról) ......... 45
6.24. Felelet ........................................................................... 45
6.25. XIII. ellenvetés ................................................... 45
6.26. Felelet .............................................................. 46
6.27. (193) XIV. ellenvetés: az ötödik elmélkedéshez (A materiális dolgok lényegéről) 46
6.28. Felelet ................................................................. 46
6.29. XV. ellenvetés: a hatodik elmélkedéshez (A materiális dolgok létezéséről) ........ 46
6.30. Felelet ............................................................... 47
6.31. Utolsó ellenvetés ................................................ 47
6.32. Felelet .......................................................... 47
7. (196) Az ellenvetések negyedik sorozata ........................... 47
8. (218) Válasz az ellenvetések negyedik sorozatára .................... 48
9. Az ellenvetések ötödik sorozata .................................... 51
9.1. (257) Az első elmélkedéshez ..................................... 51
9.2. A második elmélkedéshez ...................................... 51
10. (347) A szerző válaszai az ellenvetések ötödik sorozatára ............. 57
10.1. (348) Az első elmélkedés kapcsán tett ellenvetésekről........ 57
10.2. A második elmélkedés kapcsán tett ellenvetésekről .................. 58
11. (412) Az ellenvetések hatodik sorozata .............................. 61
12. (422) Válasz az ellenvetések hatodik sorozatára ..................... 62
13. (451) Az ellenvetések hetedik sorozata a szerző válaszaival, avagy Értekezés az első filozófiár. 63
13.1. (479) Megjegyzés ........................................................ 63
3. Utószó ....................................................................... 65
4. Tájékoztató irodalomjegyzék ........................................... 68
1. I. A XVI-XVII. század társadalmáról, világképéről, a feudalizmusból a kapitalizmusba való átmenetről a következő művek adnak első tájékoztatást 68
2. II. Descartes filozófiájának a XVII. század szellemi életébe való belehelyezését könnyítik meg a következő munkák 68
3. III. Descartes műveinek kritikai kiadása .............................. 69
4. IV. Descartes-művek magyar kiadásai ............................ 69
5. V. Descartes-életrajzok ...................................... 69
6. VI. Descartes filozófiáját tárgyaló fontosabb összefoglaló művek... 70
7. VII. Egyes részterületeket tárgyaló művek ..................... 70
8. VIII. Tanulmánykötetek ....................................... 71
9. IX. Egyes problémákkal foglalkozó tanulmányok ................ 72
9.1. a. Életrajz ............................................... 72
9.2. b. Analitikus és szintetikus módszer ....................... 72
9.3. c. A cogito-érv ..................................... 72
9.4. d. Istenérvek ........................................ 72
9.5. e. Nyelvelmélet ........................................ 73
9.6. f. Descartes, történelem, retorika .................... 73
9.7. g. Descartes és a tudományok .......................... 73
1. René Descartes üdvözletét küldi a szent teológia párizsi fakultásának dékánja és doktorai, az oly igen tudós és hírneves férfiak részére
Minthogy igen alapos ok késztetett engem arra, hogy ezt az írást Önök elé tárjam, s éppoly alapos okuk lesz meggyőződésem szerint Önöknek is, hogy ezt az írást, mihelyst megismerték célkitűzésemet, védelmükbe vegyék, nem is tudnám alkalmasabb módon figyelmükbe ajánlani, mint úgy, hogy néhány szót szólok arról, milyen szándék vezérelt megírásakor.
Mindig is úgy véltem, hogy azon kérdések közül, amelyeket inkább a filozófiában, mintsem a teológiában kell bizonyítani, két kérdés a legfontosabb: Isten illetve a lélek kérdése. Mert jóllehet, nekünk, hívőknek elegendő hittel hinnünk, hogy az emberi lélek nem pusztul el (2) a testtel együtt, s hogy Isten létezik, ám a hitetleneket aligha győzi meg bármiféle vallás és erkölcsi erény, ha nem bizonyítjuk be számukra e két tételt a természetes ész által. S mivel ebben az életben a vétek gyakorta nagyobb jutalomban részesül, mint az erény, kevesen követnék inkább a helyest, mint a hasznost, ha nem félnék Istent, s ha nem számítanának egy másik életre. S jóllehet persze teljességgel igaz az, hogy azért kell hinnünk Isten létezését, mert a Szentírás ezt tanítja, s másfelől a Szentírásnak azért kell hinnünk, mert Istentől kaptuk - hiszen, ha egyszer a hit Isten adománya, akkor ugyanaz, aki megadta kegyelmét arra, hogy minden mást higgyünk, azt is előidézheti, hogy az ő létezésében higgyünk -, ezt mégsem tárhatjuk a hitetlenek elé, mivel körbenforgó okoskodásnak tekintenék. Ezenfelül úgy látom, hogy nem csupán Önök és valamennyi többi teológus állítja, hogy Isten létezése a természetes ész által is bizonyítható, hanem a Szentírásból is arra a következtetésre juthatunk, hogy ez igazságot könnyebb fölismerni, mint azokat, amelyek a teremtett dolgokra vonatkoznak; sőt olyannyira könnyű, hogy kárhoztatandók azok, akik nem ismerik föl. Nyilvánvaló ez abból, amit a Bölcsesség könyvének 13. fejezetében olvasunk: "Még sincs mentségük ezeknek sem. Ha egyszer olyan nagy szellemi készségük volt, hogy át tudták kutatni a világot, honnét van, hogy nem találták meg előbb ennek urát?"* A rómaiakhoz írott levél elején pedig azt írja az Apostol, hogy "nincs hát mentségük". Ám ugyanott a következő szavak - "Ami ugyanis megtudható az Istenről, az világos előttük" - pedig egyenesen arra figyelmeztetnek bennünket, hogy mindazt, amit Istenről tudhatunk, pusztán a saját elménkből merített érvekkel is igazolhatjuk. Ezért aztán úgy véltem, nagyon is helyénvaló lesz, ha megvizsgálom, hogyan is lehet ezt megtenni, azaz, milyen úton ismerhető meg Isten könnyebben és bizonyosabban, mint a világ dolgai.
Ami pedig a lelket illeti, még ha sokan úgy vélik is, (3) hogy nem könnyű megvizsgálni természetét, s még ha nem átallják is egyesek azt állítani: az emberi érvek azt támasztják alá, hogy a testtel együtt elpusztul, s az ellenkezője csupán a puszta hittel tartható, mégis, mivel a X. Leó pápa idejében megtartott lateráni zsinat 8. ülése elítéli ezeket az embereket, s kifejezetten felhívja a keresztény filozófusokat, hogy semmisítsék meg érveiket, s erejükhöz mérten bizonyítsák az igazságot, e feladat megoldásához sem haboztam hozzálátni.
Ezen túlmenően, mivel sok istentelenről tudok, akik pusztán csak azért nem akarnak Istenben s az elmének a testtől való elkülöníthetőségében hinni, mert azt állítják: eddig még senki sem volt képes ezeket bizonyítani (noha persze semmiképp sem értek egyet velük, hiszen épp ellenkezőleg: úgy vélem, hogy csaknem valamennyi érv, amelyet kiváló férfiak e kérdések megoldására alkottak, rendelkezik elegendő bizonyító erővel, s meg vagyok győződve róla, hogy aligha lehetséges olyan érv, amelyet korábban még senki sem fedezett volna föl), mégis azon a véleményen vagyok, hogy nincs a filozófiában hasznosabb vállalkozás annál, mint ha egyszer valamennyi érv közül a legjobbakat gondosan összegyűjtjük, s oly pontosan és oly alapossággal fejtjük ki őket, hogy a későbbi nemzedékek ne vonhassák kétségbe bizonyíték voltukat. Végül pedig, mivel néhányan, akik tudják rólam, hogy kifejlesztettem egyfajta módszert a tudományokban föllelhető nehézségek megoldására - persze nem új ez a módszer, hiszen mi lehet régebbi az igazságnál, de olyan, amelyet kétségkívül szerencsésen tudtam alkalmazni más kérdések vizsgálatakor - erőteljesen ösztönöztek engem, ezért aztán kötelességemnek éreztem, hogy valamelyest e kérdéssel is foglalkozzam.
(4) Mindaz pedig, amit nyújtani tudtam, benne foglaltatik ebben a tanulmányban. Nem mintha össze akartam volna gyűjteni benne mindazokat a különféle érveket, amelyeket az említett tételek bizonyítására föl lehet hozni - ez nem is érné meg a fáradságot, hacsak nem azon kérdések kapcsán, ahol még nem találhatunk eléggé bizonyos érveket. Csak az első s legkiválóbb gondolatmeneteket követtem, melyeket ily módon a lehető legbizonyosabb és legnyilvánvalóbb bizonyításokként bátorkodom végre Önök elé tárni. Hozzáteszem: emez érvek olyanok, hogy nem találhatni egyetlen, az emberi elme előtt rejtve lévő utat sem, amelyen járva valaha is fölfedezhetnénk jobbakat. Az ügy fontossága ugyanis, s Isten dicsősége, amelyet mindez szolgálni hivatott, arra kényszerít, hogy e helyütt kissé szabadabban beszéljek önmagamról, mint ez különben szokásom. De bármennyire bizonyosnak és meggyőzőnek tekintem is ez érveket, azért még meg vagyok győződve arról, hogy nem mindenki számára alkalmasak. Mert ha például a geometriát tekintjük, noha Arkhimédész, Apollónius, Papposz és mások írásait mindenki a legmeggyőzőbbnek s a legbizonyosabbnak tartja is azon az alapon, hogy nincs egyetlen olyan részük, mely önmagában tekintve ne lenne igen könnyen fölfogható, vagy ahol a következmény a megelőzőekkel ne állna a legtökéletesebb összhangban, mégis, mivel ez érvelések kissé hosszúak, s igen figyelmes olvasót feltételeznek, csak nagyon kevesen értik meg őket. Ezért, noha azok az érvek, amelyeket itt alkalmazok, véleményem szerint bizonyosság és evidencia tekintetében a geometriai érvekkel egyenlőek vagy talán túl is tesznek azokon, mégis attól félek, sokan nem képesek megfelelőképp fölfogni őket, egyrészt mert ugyancsak kissé hosszúak, s mindegyik a többitől függ, másrészt és kiváltképp pedig azért, mert mindenféle előítélettől mentes elmét föltételeznek, mely könnyedén kivonja magát az érzékek gyámsága alól. Másfelől bizonyosan nem találunk a világban több metafizikára, mint geometriára alkalmas embert. Ezenkívül (5) még abban is különböznek egymástól, hogy a geometriában, minthogy mindenki meg van győződve arról, hogy semmi olyasmiről nem írnak, aminek nincs szigorú bizonyítása, a tanulatlanok inkább abba a hibába esnek, hogy felfogóképességük fitogtatása közben helyesnek fogadják el a hamisat, mintsem abba, hogy hamisként utasítanák el az igazat. A filozófiában azonban, ezzel ellentétben, mivel mindenki azt hiszi, hogy semmi sincs, amivel kapcsolatban ne lehetne egymásnak ellentmondó álláspontok mellett is érvelni, csak kevesen kutatják az igazságot, és sokkal többen vannak azok, kik úgy igyekeznek megszerezni az éleselméjűség hírét, hogy még a legjobbnak elfogadott nézetekkel is vitába szállnak.
Ezért aztán, bármilyenek legyenek is érveim, minthogy mégiscsak a filozófiához tartoznak, csakis abban az esetben remélem, hogy segítségükkel valami maradandót sikerül alkotnom, ha Önök védőszárnyaik alá vesznek. Másrészt oly kiváló véleménnyel van mindenki az Önök fakultásáról, s a Sorbonne név tekintélye oly nagy, hogy nemcsak a hit kérdéseiben nem találhatni egyetlen társaságot sem - egyedül a szent zsinatot kivéve -, amely oly hitelt érdemlő volna, mint az Önöké, de mindenki tudja, hogy még az emberi filozófiában sincs sehol nagyobb világosság és megalapozottság, sem tökéletesebb erkölcs és bölcsesség az ítéletalkotáshoz. Így hát nem kételkedem benne, hogy ha méltóztatnának magukra vállalni ez írás gondozását, ami először is azt jelentené, hogy hibáit kijavítják, hiszen, tudatában lévén nemcsak ember voltomnak, hanem legalább annyira tudatlanságomnak is, nem állítom, hogy egyetlen hiba sincs benne; másodszor azt, hogy ami hiányzik, vagy nincs kellően megoldva, vagy további kifejtést igényel, az belekerül, megoldást nyer és megvilágíttatik, tegyék ezt akár Önök, akár - az Önök figyelmeztetései alapján - én magam; végül pedig azt, hogy miután a benne foglalt érveket, amelyekkel Isten létét valamint az elmének a testtől való különbségét bizonyítom, annyira világossá tettem, amennyire meggyőződésem szerint világossá tehetők, (6) s ezáltal igen szigorú bizonyításokként lehet elfogadni őket, ezt kinyilvánítják és tanúsítják. Mondom, ha ez így lesz, nem kételkedem abban, hogy valamennyi tévedést, amely e kérdéseket illetően valaha is gyökeret vert, rövidesen sikerül kiirtani az emberek elméjéből. Az igazság egymaga is könnyen előidézi ugyanis azt, hogy a többi tudós és kiváló szellemű férfiú is aláveti magát az Önök ítéletének; a tekintély pedig eléri, hogy az ateisták, akik inkább csak tudogatnak, mintsem hogy valóban tudósak s kiváló szelleműek volnának, ne engedjenek többé az ellentmondás szellemének, s talán még azt is, hogy azokat az érveket, amelyeket minden ésszel rendelkező teremtmény bizonyításnak tekint, maguk is képviseljék, nehogy értetleneknek tűnjenek fel. Végül ez az oly sok tanúság mindenki mást is hitre indít majd, s többé senki sem lesz a földön, aki Isten létezését vagy az emberi léleknek a testtől való különbségét kétségbe merné vonni. Hogy ez milyen haszonnal járna, Önök mindenki másnál jobban meg tudják ítélni, s nem volna illő, hogy Isten és a vallás ügyére én hívjam fel itt az Önök figyelmét, akik mindig is a katolikus egyház ügyének legfőbb oszlopai voltak.
2. (7) Előszó az olvasóhoz
Az Istenre és az emberi elmére vonatkozó kérdéseket néhány évvel ezelőtt már érintettem Értekezés az ész helyes vezetésének és a tudományos igazság kutatásának módszeréről című művemben, amelyet francia nyelven 1637-ben jelentettem meg. Ám ezzel a művel nem az volt a célom, hogy e kérdéseket kimerítően tárgyaljam, hanem csak az, hogy érzékeljem, s az olvasók ítéletéből kikövetkeztessem, milyen módon kell majd a későbbiekben tárgyalnom őket. Oly nagy fontosságúnak tűntek ugyanis, hogy úgy ítéltem, még egyszer meg kell vizsgálnom őket. Másrészt pedig oly kevéssé járt, s az általános szokásoktól oly távol eső utat választottam e kérdések kifejtésére, hogy véleményem szerint nem lett volna hasznos francia nyelven s mindenki által olvasható írásban tárgyalni őket részletesebben, nehogy esetleg gyengébb elmék is azon akarjanak elindulni.
Abban az értekezésben mindenkit arra kértem, hogy mindazt, ami az írásaimban kárhoztatható, szíveskedjenek tudomásomra hozni. Nos, a fenti kérdések tárgyalására vonatkozó ellenvetések közül csak kettő érdemel említést, az a kettő, amelyre most, mielőtt e kérdések részletesebb kifejtésére rátérnék, válaszolni fogok.
Az első szerint azon az alapon, hogy az önmagát vizs-gáló emberi elme (8) csak annyit észlel, hogy nem más, mint gondolkodó dolog, nem vonható le a következtetés, mely szerint az elme természete, vagyis lényege csupán abban áll, hogy gondolkodó dolog, amikor is a csupán szó minden mást kizár, amiről esetleg még azt állíthatnánk, hogy hozzátartozik a lélek természetéhez. Erre az ellenvetésre azt válaszolom, hogy ama műben nem is akartam kizárni mindezeket a dolgok igazságának rendje szerint - erről ugyanis ott nem volt szó -, hanem csak az én észleléseim rendjét illetően Ennélfogva mondandóm értelme az volt, hogy egyáltalán semmit sem ismerek, amiről tudnám, hogy lényegemhez tartozik, kivéve azt, hogy gondolkodó dolog vagyok, vagyis olyan dolog, amely rendelkezik a gondolkodás képességével. A következőkben azonban meg fogom mutatni azt is, mi módon lehet abból, hogy semmi mást nem látok, ami lényegemhez tartoznék, mégiscsak levonni azt a következtetést, hogy ténylegesen sem tartozik hozzá semmi más.
A másik ellenvetés szerint abból, hogy megvan bennem egy nálam tökéletesebb dolog ideája, még nem következik, hogy maga az idea tökéletesebb nálam, s még ennél is sokkal kevésbé következik, hogy az, amit az idea megjelenít, létezik. Válaszként arra hívom föl a figyelmet, hogy az idea szóban kétértelműség lappang. Vehetjük ugyanis egyrészt materiálisan, vagyis az értelmi művelet megjelölésére, s ebben az értelemben nem mondható nálam tökéletesebbnek; másrészt azonban vehetjük objektív értelemben is, amikor azt a dolgot jelöljük vele, amit megjelenít. Ez a dolog azonban - még ha nem feltételezzük is, hogy létezik az értelmen kívül - tökéletesebb lehet nálam lényegének okán. De hogy miként lehetséges egyedül azon az alapon, hogy megvan bennem egy nálam tökéletesebb dolog ideája, arra következtetni, hogy ez a dolog ténylegesen is létezik, azt a következőkben hosszasan fejtegetem majd.
Láttam még ezen kívül két, meglehetősen hosszú írást, amelyek azonban nem annyira az én erre vonatkozó érveimet támadják, hanem olyan következtetéseket, amelyeket az ateisták közhelyeiből (9) megalkotott argumentumokból vontak le. S minthogy egyfelől az efféle argumentumoknak semmiféle bizonyító erejük nem lehet azoknál, akik az én érveimet megértették, másfelől pedig mivel sokan oly elhamarkodottan és megalapozatlanul ítélkeznek, hogy inkább az előbb hallott nézeteknek adnak igazat - legyenek azok bármily hamisak is és idegenek a józan észtől -, mintsem azok igaz és szilárd cáfolatának, ami azonban később jutott a fülükbe, inkább nem is akarok ezekre válaszolni, nehogy előzőleg elő kelljen adnom őket. Annyit azért általánosságban elmondanék, hogy mindaz, amit az ateisták közönségesen fölemlegetnek annak érdekében, hogy Isten létezését megtámadhassák, mindig vagy azon alapul, hogy Istennek emberi affektusokat tulajdonítanak, vagy pedig azon, hogy a mi elménket akkora erővel és bölcsességgel ruházzák fel, mintha törekedhetnék annak felfogására és meghatározására, hogy mit lehet és mit kell Istennek tennie. Ennélfogva már akkor is, ha megemlékezünk róla, hogy elménket végesnek kell tekintenünk, Istent pedig fölfoghatatlannak s végtelennek, ezek a megfontolások semmi nehézséget nem fognak okozni számunkra többé.
Most pedig, miután már megismertem az emberek ítéletét, újra belefogok ezen Istenre és az emberi elmére vonatkozó kérdések s egyúttal az egész első filozófia alapjainak tárgyalásába. Nem várom el azonban, hogy a tömegnél tetszést arassak, mint ahogyan azt sem, hogy nagy olvasótáborom legyen. De még csak arra sem biztatnék senkit, hogy olvassa e művet, hacsak nem akar - és képes is - komolyan velem elmélkedni, s az elmét az érzékektől valamint az összes előítélettől elvonni. Nagyon jól tudom azonban, hogy ilyen olvasó csak kevés akad. Ami pedig azokat illeti, akik nem törődnek azzal, hogy érveim sorát és kapcsolatát fölfogják, (10) s amint sokaknak szokása, csak egy-egy mondatra tesznek elmés megjegyzéseket, ők nem remélhetnek különösebb hasznot e mű olvasásától, s noha talán több ponton is találnak majd okot a kötözködésre, nem egykönnyen tesznek majd megfontolandó s válaszra méltó ellenvetést.
Minthogy pedig sem azt nem ígérem, hogy akár a többiek is mindent első olvasásra kielégítőnek fognak találni, sem annyira elbizakodott nem vagyok, hogy azt gondolnám: minden kérdésben előre tudom látni, mi okozhat nehézséget az olvasónak, először is az Elmélkedésekben kifejtem azokat a gondolatokat, amelyek segítségével a magam megítélése szerint eljutottam az igazság bizonyos és evidens ismeretéhez, hogy kipróbálhassam, vajon azok az érvek, amelyek engem meggyőztek, másokat is meg tudnak-e győzni. Ezután pedig válaszolok majd néhány igen kiváló szellemű s tudós férfiú ellenvetésére, akiknek ezeket az Elmélkedéseket még a nyomdába adás előtt e célból megküldtem. Elég sokféle ellenvetést tettek, úgyhogy merem remélni, nem egykönnyen jut eszébe valakinek olyan ellenvetés - legalábbis fontosabb -, amit e tudós férfiak még nem érintettek. Ennélfogva nyomatékosan kérem az olvasót, hogy ne ítélkezzék az Elmélkedésekről azt megelőzően, hogy emez ellenvetéseket s valamennyi megoldást alaposan átolvasni szíveskedett volna.
3. (12) Az itt következő hat elmélkedés szinopszisa
Az első elmélkedésben kifejtjük azokat az okokat, amelyek alapján valamennyi dolgot, s kiváltképp az anyagi természetűeket illetően kételkedhetünk, mármint addig, ameddig nem biztosítunk a tudományok számára másfajta alapzatot, mint amilyennel mostanáig rendelkeztek. S még ha ennek az átfogó kételkedésnek a haszna első tekintetre talán nem nyilvánvaló, az a rendkívüli haszna mégiscsak megvan, hogy megszabadít bennünket minden előítélettől, s így könnyen járható utat nyit az elmének az érzékektől való elkülönítéséhez. De ennek a kételkedésnek az eredménye az is, hogy mindazon dolgokat illetően, amelyeket később igaznak találunk, többé már nem fogunk kételkedhetni.
A másodikban az elme, amely tulajdon szabadságával élve fölteszi, hogy semmi sem létezik, aminek a létezését illetően akár a legcsekélyebb mértékben is kételkedhetik, fölfigyel annak lehetetlenségére, hogy mindeközben ő maga ne létezzék. Ennek aztán egyebek mellett az a legnagyobb haszna, hogy az elme így könnyen elkülöníti azt, ami őhozzá, azaz az értelemmel rendelkező természethez tartozik, attól, ami a testhez. De mivel talán akadnak olyanok, akik ezen a ponton a lélek halhatatlanságát bizonyító érveket várnának, őket szükségesnek tartom figyelmeztetni valamire: (13) arra törekedtem, hogy semmi olyat le ne írjak, amit nem bizonyítok megfelelőképp. Ennélfogva nem követhettem más módszert, mint azt, amellyel a geométerek szoktak élni, hogy tudniillik mindazt, amitől a vizsgált tétel függ, előrebocsátom, mielőtt még magát a tételt illetően bármilyen következtetést is levonnék. Úgy vélem azonban, hogy a legelső és legfontosabb dolog, ami megköveteltetik a lélek halhatatlanságának megismeréséhez, nem más, mint hogy megalkossuk a lélek lehető legvilágosabb fogalmát, amely a testről alkotott fogalmunktól teljes egészében elkülönül. E második elmélkedésben épp ezt a feladatot oldottuk meg. Nézetem szerint továbbá annak tudása is megköveteltetik, hogy mindaz, amit világosan és elkülönítetten belátunk, pontosan úgy igaz, ahogyan belátjuk. Ez pedig a negyedik elmélkedés előtt nem bizonyítható. Arra is szükség van, hogy rendelkezzünk a testi természet elkülönített fogalmával, amit részint már a második elmélkedésben, részint pedig az ötödikben és a hatodikban alkotunk meg. Ebből aztán le kell vonni azt a következtetést, hogy mindazok, amiket világosan és elkülönítetten különálló szubsztanciákként fogunk fel - miként az elmét és a testet -, ténylegesen is olyan szubsztanciák, amelyek valósággal különböznek egymástól. Ezt a következtetést a hatodik elmélkedésben vonom le. Ugyan-ebben az elmélkedésben kell ezt a következtetést egyúttal annak alapján is megerősíteni, hogy ha figyelmünket a testekre irányítjuk, oszthatóknak látjuk őket, míg ezzel ellentétben az elmét minden esetben oszthatatlanként ragadjuk meg. Nem vagyunk képesek ugyanis megragadni egyetlen elme középső részét sem, amiként ezt képesek vagyunk megtenni egy bármennyire kicsiny test esetében. Ennélfogva felismerhetjük, hogy e két szubsztancia természete nem pusztán különböző, hanem hogy valamiképp ellentétes is egymással. Ennél többet azonban nem foglalkoztam ebben az írásomban e kérdéssel. Egyrészt azért nem, mivel mindez elégséges annak megmutatásához, hogy a test romlásából nem következik az elme halála, valamint ahhoz is, hogy a halandók számára biztosítsuk a túlvilági élet reményét. Másrészt pedig azért sem, mivel azok a premisszák, amelyekből az elme halhatatlanságára következtethetünk, az egész fizika kifejtésének függvényei. Először (14) is tudnunk kell ugyanis, hogy valamennyi olyan szubsztancia, vagyis dolog, amelynek ahhoz, hogy létezzék, isteni teremtésre van szüksége, természeténél fogva romolhatatlan, s csak abban az esetben szűnhet meg létezni, ha ugyanez az Isten megtagadja tőle fenntartó támogatását, s ezáltal megsemmisíti azt. Továbbá arra is föl kell figyelni, hogy általánosságban véve a test is szubsztancia, ennélfogva sohasem semmisülhet meg. Az emberi test azonban, amennyiben a többi testtől különbözik, nem más, mint tagok bizonyos elrendezéséből s több más, hasonló akcidensből megalkotott egység, míg az emberi elme nem akcidensekből épül föl, hanem tiszta szubsztancia. Hiszen még ha valamennyi akcidense megváltoznék is, ha más dolog felé fordulna megértése, mást akarna, mást érzékelne stb., attól még maga az elme nem változnék meg. Az emberi test viszont már pusztán annak következtében is mássá lesz, hogy valamely részének alakja megváltozik. Ebből pedig az következik, hogy míg a test igen könnyen megsemmisülhet, az elme természeténél fogva halhatatlan.
A harmadik elmélkedésben, úgy tűnik nekem, eléggé részletesen kifejtettem legfőbb érvemet Isten létezésének bizonyítására. Mivel azonban az olvasó elméjét a lehető legnagyobb mértékben el akartam vonni az érzékektől, ezért egyetlen olyan hasonlattal sem akartam ott élni, amely a testi világból indul ki, s így talán néhány dolog homályban is maradt. Ezek azonban, azt remélem, később, az ellenvetésekre adott válaszokban teljes mértékbentisztázódni fognak. Ilyen, többek között, az a kérdés, hogy a legtökéletesebb létező ideája, amely bennünk van, miként rendelkezik annyi objektív realitással, hogy nem is származhatik mástól, mint a legtökéletesebb októl, amelyet ott egy igen tökéletes gépezettel való összevetés hivatott megvilágítani, amely gépezetnek az ideája valamely mester elméjében van. Mert amiként az ebben az ideában foglalt objektív mesterműnek kell hogy legyen valamely oka, nevezetesen a mesterembernek, vagy bárki másnak a tudása, akitől a mester ezt az ideát megszerezte, ugyanúgy (15) Isten bennünk lévő ideájának nem lehet más az oka, csakis maga Isten.
A negyedik elmélkedésben azt bizonyítjuk, hogy mindaz, amit világosan és elkülönítetten fogunk föl, igaz, s ugyanakkor azt is megmagyarázzuk, hogy miben áll a hamisság. Ezt ugyanis szükségképp tudnunk kell mind a korábbiak megerősítése, mind a továbbiak megértése érdekében. (Ám ennek során figyelemmel kell lennünk arra, hogy semmiképp sem a bűnről beszélek, vagyis arról a hibáról, amit a jó és a rossz közötti választáskor követünk el, hanem csupán arról, ami az igazság és a hamisság megítélésével kapcsolatban fordul elő. Azok a dolgok sem tartoznak ide, amelyek a hitre vonatkoznak vagy arra, miként kell élnünk, hanem csak azok, amelyek a spekulatív és pusztán csak a természetes világosság révén megismert igazságokra vonatkoznak.)
Az ötödik elmélkedésben amellett, hogy kifejtjük, milyen az általánosságban tekintett testi természet, új módon is bizonyítjuk Isten létezését. Itt azonban ismét megjelenik talán néhány nehézség, amelyek megoldása később, az ellenvetésekre adott válaszokban található meg. Végezetül pedig azt mutatjuk be, miképpen igaz az, hogy még a geometriai bizonyítások bizonyossága is Isten megismerésétől függ.
A hatodikban végezetül elkülönítjük az értelmi belátást a képzelettől, s megadjuk az elkülönítés ismertetőjeleit. Bizonyítjuk, hogy az elme valóságosan különbözik a testtől, ám azt is, hogy olyannyira szorosan össze vannak társítva, hogy egy egységet alkotnak. Fölsoroljuk az összes hibát, amely az érzékekből származik, valamint megmutatjuk, milyen módon kerülhetjük el őket. Végezetül megemlítjük az összes olyan érvet, amelynek révén az anyagi dolgok létezésére következtethetünk. Nem mintha csakugyan hasznosnak gondolnám ezeket annak bizonyítására, (16) amit bizonyítanak, tudniillik hogy ténylegesen létezik valamely világ, hogy az embereknek van testük s más effélékre, amelyekben soha senki sem kételkedett még, akinek megvan a magához való józan esze. Sokkal inkább azért teszem ezt, mivel ha megvizsgáljuk őket, fölismerjük, hogy nem oly szilárdak s nem is oly világosak mint azok az érvek, amelyek révén elménk valamint Isten ismeretéhez jutunk el. Olyannyira így van ez, hogy ezek a leginkább bizonyos és a leginkább evidens érvek valamennyi közül, amit csak az emberi elme tudhat. Tulajdonképpen ennek az egy dolognak a bizonyítását tűztem ki célul ezekben az elmélkedésekben. Ezért aztán nem is sorolom föl itt azokat a különböző kérdéseket, amelyeket alkalomadtán szintén érintek bennük..