Mielőtt egy profi szoftverfejlesztő cég piacra dob egy terméket, nem ritkán főállású tesztelőket foglalkoztat kemény pénzért.
...
Ami engem illet, sziklaszilárdan hiszem, hogy ez valahol pénzkidobás, legalábbis az én pozíciómban mindenképpen. Jelen blognak köszönhetően ugyanis van annyi haragosom és ellenségem, hogy kérés nélkül is bevetnek mindent az általam elkészített megoldások tesztelésekor, csak hogy rúghassanak belém egyet.
...
Ma úgy döntöttem, hogy megadom az Index fórumos zsiványoknak és ballibeknek a kegyet, és egy napra alkalmazottaim közé fogadom őket. Ráeresztettem tehát a kígyófészket a készülő webshopomra, és figyeltem, mi történik.
...
Így kell ingyen foglalkoztatni egy rakás embert, akik ráadásul önzetlenül, és lelkesen teszik a dolgukat. :)
(néhány nappal később... - a szerk.)
Tekinthetjük súlyos hibának, hogy bevallottan félkész, szándékosan biztonsági funkciók nélküli termékre eresztettem rá a zsidókat. Azt ugyanakkor, hogy tesztelés gyanánt az általam képviselt nemzeti eszmék elleni frusztrált gyűlölettől vezérelve a közöttünk meglévő politikai vitába egy független harmadik felet, a megrendelőmet is belekeverik, és trágár e-mailekkel árasztják el a postaládáját, még tőlük sem feltételeztem.
...
Tekinthetjük súlyos hibának, hogy egyszerűbb jelszót használtam több helyen is, melyet így viszonylag könnyedén fel tudtak törni. Azt ugyanakkor, hogy mindezt rombolásra, más munkájának a szándékos, és értelmetlen tönkretételére használják, még tőlük sem feltételeztem

Ha banner-hirdetéssel szeretne megjelenni az oldalon, kattintson ide,
vagy hívja kereskedelmi igazgatónkat:
**** Endre Farkas
Tel: 06-30-4563-***

# sneider Mondja:
április 27th, 2010 at 12:51
Sodi te, mint végzős hallgató, komoly szakembernek tartod magad a szakmában?
# sodika Mondja:
április 27th, 2010 at 12:52
Naná.
Jelenleg is a szakmámmal keresem a kenyerem.

A JobbStart blog megújulás alatt.
Már csak 8 NAP! :)
2010. július 1-én megújult erővel térünk vissza.

azért nem vágtam pofán TomCatet, mert az ész erejében hiszek.
Bármilyen rendszer csak a gazdi lámasága miatt törhető fel.
Tényleg, vazzeg, a VidékTV weblapját el is felejtettem szerepeltetni a portfóliómban. :D
Néha én magam is meglepődöm, hogy milyen széles szakmai múlt áll mögöttem. ;P
(A honlap: http://www.videktv.hu/02_.htm )

Ó helló! Ez itt most egy technikai próba.
(2009.05.02)
A minap egy kommentelő előhozakodott a régóta tervezgetett ingatlanhirdetési oldalammal, mellyel már 2006 óta készülök elindulni, azonban idő hiányában ez még máig nem történt meg. Amint leírtam, hogy most már hamarosan tényleg elstartolok, az illető hosszasan ecsetelte, hogy a gazdasági válság közepén teljesen értelmetlen ingatlanhirdetéssel próbálkozni, mert mélyrepülésben van a piac.
...
Nem, ennél sokkal zseniálisabb a Kék Óceán Stratégia!
Azt mondja, hogy hozzunk be a rendszerbe eddig még figyelembe sem vett jellemzőt, amiben még garantáltan nem versenyez senki, és arra erősítsünk rá, azt kommunikáljuk!
Hogy ez a konkrét projektemnél miben mutatkozik majd meg, egyelőre nem árulom el. Annyit azonban igen, hogy az érdemi munka a háttérben zajlik, ezért az oldal jelenlegi kinézete alapján még senki se fog tudni következtetni arra, hogy hol található az én saját kék óceánom.
(A szóban forgó projekt: http://ingatlantura.hu/ - a szerk.)

Üdvözlöm. A nevem **** Endre.
Hogy van?
Én remekül, és nagyon remélem, hogy sokak után Önnek is a segítségére tudok lenni. Ezen az oldalon betekintést engedek az elmúlt évtizedet átölelő szakmai múltamba.
Ha megenged egy tanácsot, az Ön helyében olyan emberre bíznám az informatikai feladataimat, aki az üzleti élet sok ismert szereplőjének elismerését vívta már ki. Ezek az üzletemberek pontosan tisztában vannak vele, hogy a megfelelő szakértő kiválasztásán súlyos milliók múlhatnak. Talán a 100 leggazdagabb magyar között lévő Szeremley Huba, és mások elégedett választását követve Ön sem tévedhet túl nagyot.