EGYESÜLET

Sréter Ferenc
Népfőiskolai Egyesület
Salgótarján Fő tér 5. 3100


Adószám: 19163679-1-12


NAGYITÁBOR

Nagyitábor a Nők Lapjában (2008. 04. 09.)

Az 1999-ben első ízben megrendezett „Nagyi Tábor” az országban egyedülálló kezdeményezésként immár kilencedik éve nyújtja a táborozás élményét, hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű gyerekeknek, akiknek már nincsenek nagyszüleik és olyan népfőiskolai hallgatóknak, akiknek nincsenek unokáik vagy távol élnek tőlük. Lehetőséget teremtve ezzel arra, hogy a nyári szünidőből egy hetet együtt töltsenek és átélhessék az unoka-nagymama-nagyapa szeretetteljes együttlétét, kapcsolatát. Átadhassanak az idősek abból a végtelen sok tudásból, tapasztalatból, szeretetből, melyet a fiatal generáció a nagyszülőktől, a nagyszülőkkel tanulhat és tapasztalhat meg, élhet át. A tábor időtartama egy hét, a résztvevő gyermekek nem csak az általános iskolákból érkeznek, a helyi hétközi diákotthon kis lakói is részt vesznek a programban. Az előző években a résztvevők között voltak szolnoki árvízkárosult gyermekek, a volt Jugoszláviából menekült család gyermeke, valamint jöttek Miskolcról, Debrecenből és a kistérségből.

Ezzel a meghitt együttléttel biztosítjuk a gyermekeknek az egyénre szóló szeretetet, teljes odafigyelést, a személyes kötődést. Tapasztalatunk és az iskolák, szülők visszajelzései alapján elmondhatjuk, hogy kezdeményezésünk mindkét korosztály számára hasznos és élményteli. Az idős embereknek az önkifejezés, a tapasztalat – tudás átadása fontos életelem, a gyermekeknek pedig a szocializáció fontos láncszeme ez az együttlét. Lehetőséget teremtve arra, hogy kibontakozzon az idősekben rejlő hatalmas tudás, tapasztalat, szeretet, bölcsesség, amellyel a fiatal nemzedék élete is szebb tartalmasabb, szeretetteljesebb legyen. A tábor nagy lehetőség az itt kialakult kapcsolatok tartóssá tételére, az egyedüllét, a magány oldására, valamint a „pótnagyszülő” – unoka kapcsolat folytatására. A „Nagyi Tábor” már kezdete óta országos visszhangra talált a megyei és országos sajtóban képes riportok formájában, felvételt készített róla az RTL Klub és a Duna Televízió stábja is.