Köszi Sry, igyekeztem hogy tetszetős legyen.
Azért raktam rá ilyan bazinagy kerekeket, illetve azért lett ilyen magas az eleje, hogy ne kelljen aszfaltos kifutó neki.
A délpesti rövid füvéről simán fel kell hogy szálljon. Elég bika motor húzza, és elég könnyű ahhoz képest.
T. antikos!
Eddig vagy saját tervezésű, vagy csak olyan Sry által találóan AS-szériának (elkezdem, azt' ahogy sikerül) nevezett gépeket építettem, amik nem igazi idegen terv után készültek. Általában jól sikerültek, de nem szabályos terv alapján, hanem saját ízlés szerint adaptálva.
Egyet már ideje volna "rendesen" megépítenem hogy bizonyítsak saját magam előtt is. Bármikor nekikezdenék kép után megépíteni ezt a gépet, de az elhatározást követő cselekvéssorozat végeredménye tuti hogy más lenne.
Mivel általában ez nem tetszik, az meg nem jó -szerintem- úgy a kép alapján.
Egyszerűen nem bírom megállni hogy ne változtassak a gépeken.
Nem tehetek róla, nem megy.
A tervrajz talán rábírna, de csak talán.
Nagyrészt éppen ezért megy nehezen az ARC-3 kategóriájú gép építése.
Szerintem szinte biztos hogy alakítanék rajta, és így már nem versenyképes. AZ meg tiszta égés hogy jelentkezem, legyártok vagy öt gépet, és a végén nincs mivel indulni mert mind átalakítottam.
Sajnos minden téren ilyen vagyok, mindennek eredményesen ellenállok, egyedül a kísértéseknek nem.