Üdv Mindenkinek
Nagyon sokat törtem a fejem, mit is írjak, mert ez a hajó, valamikor augusztus környékén már egyszer terítéken volt, és már akkor is tetszett.
Szó ami szó, nagyon szép lett.
Ehhez a munkához, csak gratulálni tudok.
Ugyan akkor, el kell mondanom azokat a gondolataimat is, amik eléggé lehangolóak lehetnek, pedi nem szeretnék ünnep rontó lenni.
Tehát.
Ez a hajó, bár mennyi ólmot is tesznek bele, nem alkalmas erre a vitorlázatra.A vitorla felület térbeli középpontja túl magasan van a vízvonal felett, ergo, csak tőkesúlyos vitorlásként működne.
Ezt elkerülendő, célszerűbb lett volna két árboccal megépíteni, mint ahogy én is átalakítottam a Naxost.
(Megjegyzem, még nem késő. Ennyi munka után, ez a plusz, már nem olyan jelentős, ráadásul, elkerülhető egy másik komoly probléma, és erről B.Laci tudna értekezést írni, a kémény!)
Egy ilyen rövid kémény nem tudom hogy viselkedne szabad ég alatt, de az biztos, hogy jelentős hő termelés jönne létre, és pont fölötte van az öregfa a vitorlával.
Nem éppen tűzbiztos elképzelés.
Én azt javasolnám, és ez lenne az igazi segítség, hogy gondold végig az esetleges átépítését, és egy valóban csodálatos hajót kapsz végeredményül.
Az a munka, amit eddig látni, magáértbeszél, tehát minden adottságod meg van hozzá.
Ha rajzok kellenek, nagyon szívesen a rendelkezésedre bocsájtom halászhajó rajzgyüjteményem, ami nem kevés.
Nekem szívügyem ez a mediterrán típus.
Üdv Manópapa