Üdv.: Mindenkinek!
Az nem titok, hogy különös vonzalommal vagyok a szárnyashajók
iránt, és már régen agyalok egy ilyen modell építésén. A modell építése
még most sem fog elkezdődni, az a távoli jövő feladata lesz még,
viszont megtaláltam a főkivitelt, amiről a modellt fogom formázni.
Egy kis előzmény:A szárnyashajózás igen régi elképzelésen alapul, nem is gondolnátok
milyen. Az első szárnyashajó 1861-ben épült és ráadásul vitorláshajó
volt. Ki gondolná
1892-ben már épült hordszárnyas Gőzhajó is.
(ezt a szárnyashajótörténetet egyszer meg kellene írmon mert irtó
érdekes egy sztori). Mint minden más alapjában véve értelmes
elképzelés esetén a szárnyashajóhoz is meg kellett érnie a technikai
feltételeknek. A kis tömegű, erős hajtómotor, a könnyű, de masszív
hajótest elengedhetetlen feltétele a sikeres szárnyashajó építésnek.
Így nem véletlenül a szárnyashajók fejlődésének feltételei a
géprepülésével együtt alakulnak ki. Az erős és kicsi benzinmotorok,
a fémépítésű hajótest már elérhetővé tette ezt az álmot is.
A szárnyashajókkal behatóan a két világháború közötti időben
Németországban foglalkoztak. A Szovjetúnióban is megindult a munka
(mint sokhelyen máshol is) és az 1943-ban kezdett fejlesztést, 1958-ra
sorozatgyártásra érett típusok alakultak ki.
És itt érünk rá a konkrét hajóra Az 1958-ban gyártásba vett típusok között volt egy 6 személyes
"mini" szárnyashajó, inkább nevezhetnénk motorcsónaknak. Ez volt
a VOLGA típus (ekkor született a NEVKA és a nálunk is használt RAKETA).
A "VOLGA" típusú szárnyashajó.
Egy kis enteriőr 60-as évek stílusában.
Egy gyönyörúen felújjított példány.
Ez a hajó (motorcsónak) önmagában szép darab, de most jön az igazi
oka, hogy miért választottam ezt a hajót.
A MAHART 1961-ben adott megrendelést két RAKETA típusú szárnyashajó
beszerzésére
(miközben ekkor már vizen volt a hazai tervezésű és
építésű NADAP szárnyashajó, de "valamiért" jobban kellett a Szovjet
hajó a vezetőségnek ) A következő beszerzés viszont két
kis 6 személyes VOLGA típusú hajó volt, ezek meg is érkeztek 1963-ban.
Így kapcsolódik össze az egyik első Szovjet szárnyashajó és a hazai
hajózás története.
A két kis hajó a Fecske I. és Fecske II. nevet kapták a keresztségben.
Nagy karriert nem futottak be -szerintem vagy téves beszerzés volt, vagy
"muszály" volt megrendelni- mert már 1968-ban a SZOT-nál és a
Tokaj Városi Tanács-nál kötöttek ki. Hogy ez után mi lett velük sajnos
nem tudom.
Azért választottam a jövőbeni modell alapjául a VOLGA típust, mert
egyszerű szerkezetű kicsi hajó, így 1:20 méretszériába is belefér. Minden
jellemzőjét mutatja a szárnyashajóknak (lépcsős fenéklemez, szárnyak
stb...) és van hazai vonatkozása is.
üdv.:SRY