Üdvözletem Mindenkinek.
A tegnapi versenyhez, nincs mit hozzá tenni.
Jó volt, vidám volt, és ahhoz képest, hogy a tavalyi versenyünk csak egy kísérlet volt, idénre egészen komoly versennyé nőtte ki magát.
Mind a technika, mind a vendéglátás, kiváló volt, köszönhetően Zsolt és családja munkájának.
Természetesen, mint minden versenynek, ennek is meg vannak a tanulságai, vagyis lehet gőzerővel folytatni a fejlesztéseket.
Ezek a kis hajók, ideálisak arra a célra, amire születtek, vagyis a mentésre, de sajnos a teljesítményük már kicsi erre a versenyre.
Ide már komoly tolóerőt, és nagy mozgékonyságot biztosító hajók kellenek.
Tudomásul kell vennünk, hogy a 280-as motorok ideje lejárt.
BÜTYÖK tavaly 180-as motorral üzemelt, ami már akkor kevés volt, így idén az új hajó, egy 540-esnek megfelelő csavarbehajtó motorral, 45 mm átmérőjű 4 ágú csavarral szerelve, meglepően jól szerepelt.

A kapu méretéből megítélhető az az ív, amin kifordult, ráadásul, a hullámképből jól látszik a tolóerő.
Szinte kiszívja maga alól a vizet.

A két bója közé pedig betalálni lendületből, fordulékonyság kell.
A fejlesztés persze itt nem állhat meg, ezért a jövő évi versenyre, aminek házigazdái mi leszünk itt Ráckevén, egy új projekt indul el, aminek a vázlatait már meg is rajzoltam.
Üdv és jó munkát mindenkinek.
Egy fiaira büszke Manópapa
