T. Antikos!
Persze, a 80 dkg ólom ezután került bele, s így már tökéletes a merülés, nem is billeg már. Ez csak az örömteli hevület volt a nyíltvízi első úsztatás okán

(merthogy épp a nap is kisütött és volt egy kis időm is)
(Apropo, SRY mester miért kizárólag a

ikont használja?)
T. Mamut!
A borítás az ugyanazon boltból származó öntapadós fólia. Hajszárítóval bármilyen felületre szépen rányújtható, szívós és kevésbé sérülékeny mint a festés, anyagában pedig illeszkedik a PVC lemezhez. kitűnően tapad rá és akár gyorsan javíthaó, cserélhető. (Mivel a dekorboltban vásárolt fóliát kivágatva általában ezekre a lapokra ragasztják fel.)
A felépítményeken először fényes világosszürke volt, de túl csilivili és gagyi látszatot keltett, így újracsináltam ugyanannak az árnyalatnak a matt változatával. A fényes színek mindegyikének matt párja is beszerezhető ugyanott.
A glettelés kimarad, viszont csiszolni szépen lehet a habos PVC-t.
(Szerintem így bombázó az anyag, kis gyakorlással szépen és tényleg gyorsan lehet eredményt elérni. Sokkal kevesebb illat és idő, mint az üvegszálszövettel, gletteléssel, festéssel. Lakásbeltéri barát a teljes építéstechnológiai lánc.
Erősen gondolkozom, lévén lézerkivágós ismeretségem is, hogy precíz tervezéssel akár csodálatos kit-eket is lehetne készíteni. Így a nálam még lustábbak is építhetnének hajókat, nem kellene 2 m2-es méretű táblákkal forgolódni a lakásban.
jj
jj
jj