Temesvár kormányszerkezete Petrik Ottó vázlata alapján.

Ez így kicsit bonyolultnak tűnik, pedig nagyon az.
Sokat törtem a fejem azon, hogy miért volt szükségük erre az indokolatlanul túlbonyolított rendszerre, végül arra kellett következtetnem, hogy a kormánymozgató kötélzet feszességét úgy biztosították, hogy a kormánytengellyel szemben lévő sonka forgástengelye állítható volt.
A két egymással szemben lévő sonka távolságának növelésével, illetve csökkentésével lehetett lazítani, vagy feszíteni a kötélzetet.
Mivel Petrik Ottó rajza alapvetően jó, így én nem rajzoltam újra, csak az egyértelműség miatt beszámoztam a kötélvezető csigákat, és rárajzoltam pirossal a kötél útját, de csak az egyik felét.
A kormánytengelytől indulva, végigmenve a csigákon emelkedő számsorrendben, nyílvánvaló lesz a működése.

A teljesen korrekt modell megépítéséhez szükség van erre a bonyolult vonalvezetésre.
És most egy kis plusz.
Ha már rajzolok, akkor megrajzoltam VÖCSÖK kormányszerkezetét is, hiszen a lényegét át lehet adaptálni TEMESVÁR kormányművére is.

Ez persze egy az egyben nem lenne jó, mert itt a kormánymozgatás hagyományos rudazatos, de a kormánykerék mozgatása miatt a kormánytengelyre fel van téve a rudazat karja fölé a sonka.

Az igazi megoldás Abraxas kérésére készült rajz, Vöcsök rajz, és Temesvár eredeti rajza ötvözése lenne.
Holnap megrajzolom majd azt a kombinált rendszert is, de mivel az eddig elkészült rajzok jók, így csak egy axonometrikus elvi vázlatot csinálok, ki ki saját belátására bízva, hogy az építésnél melyik megoldást fogja favorizálni.
Én erősen hajlok TEMESVÁR esetében is a forgó kormánykerék látványára, mivel a nyitott kormányállásban ez különösen jól mutatna.
Üdv Mindenkinek Manópapa
u.i: gyrnek úton vannak a rajzok.
