molnar attilla írta:
Húúúú.
Egyrészt ugyanazon állás mellett, amelyiknél tegnap békésen duruzsolt, most majd levitte a fejem a huzat.
Másrészt érdekes tapasztalat volt, hogy sikerült egy decens 45 mp-es motorjáratot összehozni, és ezalatt a fordulatszám fokozatosan, bár enyhén emelkedett. Ez így természetes?
Szia Attila!
A CO2 motorok működésének és néha furcsának tűnő viselkedésének
megértéséhez alaposan ismerni kell a berendezés működésének és a
munkaközegnek a fizikáját.
Amikor csak egy kis gáz van a tartályban akkor annak nyomása a járat
során fokozatosan csökken. Eleve nincs akkora nyomáson mint a
patronban volt, mert amikor átengeded a tartályba akkor kitágul. Tehát
ha a patronban volt 57 BAR nyomás (kb. ennyi a töltőnyomása),
akkor a tartályban már csak 30-40 BAR nyomás lesz. A folyadéktöltésnél
viszont a folyadékával érintkező gőzről, az az telített gőzről van szó,
aminek a nyomása egy adott hőfokon fizikai állandó. Tehát ha folyadékot
töltessz akkor a tartályban 57 BAR nyomás van. Ezért "vadul meg" a
motor folyadéktöltés alatt. A lassan növekvő fordulatszámnak egyetlen
oka van, az pedig az, hogy kopik be a motorod. Az új, vagy ritkán
járatott moci szorul, nagyok s súrlódási veszteségek. Ahogy jár lassan
összecsiszolódnak az elemek és felgyorsul a járása. Az az igazi amikor
már annyira badolgozza magát, hogy a légcsavart kézzel megpordítve
(üres tartály esetén) két-három vagy akár több fordulatot is tesz, akkor
már alig szorul a motor. Erre utalt Antikos kolléga fentebb.
A hosszú motorjárat is a folyadék és telített gözének köszönhető, hiszen
a tartályból eltávozó gőzt, a folyadék párolgásával azonnal pótolja.
Ezért is fagy le a tartály (na meg néha a motor is

) mert a CO2
folyadék párolgáshője igen nagy (572,78 KJ/Kg) és ezért nagyon sok
hőt von el a környezetéből. Erre jön még a gőz hirtelen tágulásából
adódó hőfelvétel, de ez lényegesen kissebb értékű. Egyébként a CO2
párolgáshője az egyik legmagasabb a gázok között, csak az olyan
speciális hűtőtechnikában is alkalmazott gázoké magasabb nála mint az
Ammónia, vagy Acetilén.
Üdv.: SRY