Üdv minden érdeklődőnek.
Mielőtt tovább folytatnám az építés menetét, szeretnék néhány dolgot tisztába tenni.
Az első, és talán a legfontosabb kérdés, mi is a cutter.
A cutter, lényegében egy gyűjtő név.
Az Angol hadihajókon rendszeresített mentőcsónakok gyűjtőneve volt.
Rendszerint két, három darab volt a hajó fő fedélzetén egymásra rakva, ebből adódóan, különböző méretűek voltak.
A legnagyobb volt a cutter, ami a tárolhatóság miatt, kivehető árboccal volt ellátva, míg a többi csak evezős volt.
Az 1680-as évek hadihajó fejlesztésének eredményeként, ezeket a mentőcsónakokat leselejtezték, és áruba bocsátották.
A parti halászok viszont továbbfejlesztették, így kialakult egy egyárbocos, keresztvitolázatú, néhány fő által könnyen kezelhető hajó, amit végül vissza vett az Angol admiralitás, mint kiképző hajót, illetve a nagyobb méretűeket felszerelték ágyúval, és kikötő, illetve partvédelmi szerepre osztottak be.
Így vált egy mentőcsónak, önálló hajóosztállyá.
A másik lényeges kérdés, a történelmi modellezés kérdése.
Itt két fő irányról lehet beszélni.
Az egyik, mindenki által ismerhető irány, a valóban létező, történelmileg dokumentált hajók építése, ami lehet makett, vagy modell, de mindenféleképpen az eredeti lehetőleg leginkább élethű leképzése.
A másik irány, amikor csak egy típust vesznek alapul, és azt építik meg a lehető legjobb formában.
Én egy harmadik utat választottam, ahol a típus volt a lényeg, de egy kicsit továbblépve, egyetlen hajóban építettem össze a fejlődés menetét.
A cél az volt, hogy egy nagyon jól használható hajót kapjak, a típus minden jellemzőjével együtt.
Manópapa