MOST SIKERESEN LESZÁLLT!!!!
Egy éve kering a Föld körül az amerikaiak titkos űrhajója
Index
2012. március 8., csütörtök 14:44
|
Tumblr Email
Egy éve kering Föld körüli pályán az amerikai légierő titkos, legénység nélküli űrhajója, az X37-B, jelentették [1] a műholdak követésével foglalkozó (és ezzel a katonai, illetve kémműholdak gazdáinak nem kevés gondot okozó) amatőr csillagászok. Az X37-B tavaly márciusi fellövése ugyan sajtónyilvános esemény [2] volt, az illetékesek azonban gyakorlatilag semmit nem árultak el a küldetés céljáról. Az űrhajó, amit inkább manőverezésre képes műholdként kell elképzelnünk, hivatalosan azért van fenn, hogy közelebbről meg nem határozott új technológiákat teszteljen.
Az X37-B az egyik első, és a legfejlettebb olyan űrjármű, ami teljesen önműködően, legénység nélkül lép ki az űrbe, és landol, ha végzett a missziójával. Érdekesség, hogy nem a NASA projektje, hanem a Pentagoné, amit a Boeing repülőgépgyártóval közösen kezdtek 1999-ben, majd 2006-ban vette át teljesen a légierő.
Az űrhajó hasonlít a nemrég nyugdíjazott űrsiklóflotta tagjaira, de jóval kisebb azoknál, 9 méter hosszú, a szárnyfesztávolsága 4,5 méter, a törzse 2,9 méter széles, a tömege 5 tonna. A mostani bevetését 270 naposra tervezték, de ezt már bőven túllépte; legutóbb március 4-én azonosították [3] be amatőr csillagászok, akkor 340 kilométerrel a Föld felett lebegett

Uploaded with
ImageShack.us