VERSENYTAKTIKA A VÁROSLIGETI TAVONA Városligetben egyedi körülmények között kell versenyezni erre mindenki gyorsan rájön, ha megpróbálja, de hogy miként az már nem egyértelmű, így megpróbáltam összeállítani az általam tapasztaltak alapján a helyes versenytaktikát:
A hajód orra mindig a következő bója irányába álljon, függetlenül a szél irányától, mert mire változtatnál a hajód irányán, a szél is biztos, hogy megváltozik.
Ne zavarjon, hogy miközben a fock élesen megy szél felé, a nagyvitorla hátszelezik.
De az se zavarjon, ha a víz felett 20 cm-rel szembe szél van, 40 cm-rel felette pedig hátszél.
Legyél jóba a széllel, udvarolj neki, vagy próbáld meg megvesztegetni valamivel.
A közvetlen melletted lévő hajókat semmiképpen se figyeld, mert ott biztos, hogy másmilyen a szél, a 10 m-re lévőket esetleg már érdemes, mert ott lehet hasonló.
Kerüld a rendszeresen ott versenyző hajókat, mert azok nagyon szeretik egymást és mindig összeállva közlekednek a bóják körül, ami azt jelenti, hogy a hajók fele aláfordul a bójának, a másik fele általában megkerüli, a középsők pedig felakadnak a kacsák etetése feliratra. Mindez a tülekedés igen kedves párbeszédek kíséretében zajlik, a csapat egyik fele a tó innenső oldaláról próbálja a kavargó ködön keresztül a túloldalról semmit sem látók távját szavak útján vezérelni.
Általában helyes taktika, ha a bója előtt leeresztesz egy horgonyt, megvárod amíg a hajózó útvonal felszabadul (5-10 perc) és ezután folytatod az utat.
Ne csodálkozz, ha a túlpartról nem látod és összekevered, hogy melyik a te hajód és másét próbálod vezérelni. Ezt úgyis lehet fogalmazni, hogy nem a távod romlott el, ha a hajódnak vélt jószág nem viselkedik az akaratod szerint. (Konkrét esemény Sárdi Pistával közösen, most utólag már tudom, hogy egyszerűen távot kellet volna csak cserélnünk.)
Szerelj a hajódra ködlámpát, hogy lássad messziről is, vagy tanuld el Mamuttól, a vitorla élénk színűre festését. Neki a kék vitorla fél győzelmet jelent (Na persze nem csak ez.)
Ne csinálj a verseny előtt reklámot a többieknek, mert a Belo kedvet kap a versenyzéshez, kölcsönkér egy szakadt hajót valakitől, és már is egy hellyel hátrább végeztél.
Ne nyerj meg egyetlen futamot se, mert a következőben neked kell vezetni a befutó listát, miközben a hajód ki tudja merre jár.
Legyél jóba a tóban élő teknőssel, hogy ne akadjál fel rá. S ha a nyáron elkezded idomítani, akkor jövőre már tolóhajót is nevelhetsz belőle.
Ha teljesen nincs szél, akkor kuklizz el a beömlő nyílásig, és ott kapsz egy olyan áramlatot, ami elvisz az első bójáig.
A helynek megfelelően öltözködj, elől +26 fok, hátul -10 fok.
Hogy ne száradjon ki a szád verseny közben, tegyél egy magnót a zsebedbe, amelyik folyamatosan szajkózza: „Nincsen benne motor, csak a szél hajtja a hajókat.”
Ha gyalogolsz a parton, ne a hajódat nézzed (úgyis mindegy), hanem a lábad alá nézz, hogy egyetlen gyereket se lökjél bele a vízbe.
HUN 147