RG 65 GORDIUS (második rész) Az első kérdés az volt, milyen legyen a hajó. Az internet nagyon sok ismeretet nyújt, de gyorsan rájöttem, hogy a legújabb fejlesztésű hajók tervei nem lelhetők fel szabadon, azt a kísérletező modellezők igyekeznek titokban tartani, védeni. Legkomolyabb fejlesztések az IOM hajókon történnek, s ott jól leírható trendek vannak a hajók fejlődésében, de ezek sem publikusak, s vajon a méteres tulajdonságok, hogyan hozhatók át egy 65 cm-es hajóra. Valaha sokat foglalkoztam a modelltörvényekkel, a diplomamunkám a Deák téri aluljáró födémlemezének modellstatikai vizsgálata volt. Egy méretarányos plexi lemez arányos leterheléséből mért lehajlásaiból, szögforgásaiból, nyúlásaiból határoztam meg a statikai igénybevételeket, s megtanultam, hogy a méretarány nem fejezi ki önmagában a keletkező igénybevételek, feszültségek, deformációk arányát, a modelltörvények sokkal bonyolultabbak, összetettebbek. Az aluljáró végül is sikeresen megépült, de a statikáját a valóságban nem a modell alapján számoltam, hanem klasszikus statikai-matematikai módszerekkel. Az RG 65 előírásai teljesen szabad kezet adnak a hajó formáját illetően, tehát az IOM fejlesztési trendjeit, itt még szabadabban lehet érvényesíteni. Sok hajó képeken való vizsgálata alapján néhány axiómát lerögzítettem saját számomra. - Keskeny legyen a hajó, - A hajó gerince legyen erősen ívelt, - Elől viszonylag gyorsan szélesedjen a test, - A vízvonal felett különlegesen legyen széles elől a test, - Elől magas legyen a hajó, - A vízvonal a hátsó tükör alá fusson, - Minden víz alá kerülő keresztmetszet lekerekített legyen, - A fedélzet is felfelé íveljen előre felé, - A teljes hajó hosszán lekerekített legyen az oldalpalánk és a fedélzet csatlakozása, - A mozgató kötélzet, rudazat minden eleme legyen benne a hajótestben, - A fedélzet legyen teljesen üres, csak a két vitorla behúzó kötele bújhat ki a fedélzet fölé, - Minél nagyobb része legyen a fedélzetnek csak fóliával fedett, - Az árboc helyén és dőlésszögén egyszerűen lehessen állítani, - Ne legyen vantni a hajón, - S természetesen minden a lehető legkönnyebb legyen. Az is nyilvánvaló volt számomra, hogy nincs idő egy negatív sablon előállítására, hanem pozitívban kell a hajót megépíteni, ami azt jelenti, hogy nem annyira terv szerint, hanem inkább szem alapján alakul ki a forma. Magnak 8 cm vtg. kemény lábazati szigetelő táblát használtam, oly módon, hogy két kivágott hasábot epoxi ragasztóval összeragasztottam, a ragasztás adta a hajó hossztengelyi síkját. A ragasztót csak olyan részre kentem fel, ami végig a hajó belsejében marad, s ne érjem el a forma kivágásakor, mert keménysége zavarná a hab megmunkálását. Az illesztés mindig jól látszott, s ez sokat segített a hajó szimmetriájának megtartásában.
Folytatása következik
Schulek János HUN 147
|