Manapság egy fiatalabb nőt előbb vesznek fel főállásba, mint egy idősebbet, mivel olcsóbb munkaerő, viszont vannak olyan cégek, ahol előnynek számít az, ha már az illető hölgy idősebb és tapasztaltabb, mert nem kell be tanítani, és túl van már a családalapításon. Az interjúkon a fiatalabb nőket elsősorban arról kérdezik, hogy van-e már családja vagy csak még most tervezi. Nehezebben találnak munkát, mert a munkaadók is tudják, hogy ők még a gyermekvállalás előtt állnak. Emiatt vállalnak később gyereket, hogy előbb megteremthessék az anyagiakat. Ennek egyik oka, hogy a gyermekvállalás kitolódik, mert attól félnek, ha idő előtt szülnek, akkor fenn áll az esélye, hogy nem veszik őket vissza, és nem biztos, hogy találnak új állást.
Míg régebben a nőknek a háztartás vezetése és a gyereknevelés jutott osztályrészül, addig napjainkban nekik is dolgozniuk kell, s a család és a karrier között kell megteremteniük az egyensúlyt, ami nem könnyű. Egy nőnek kétszer annyit kell dolgoznia a munkahelyen, mint egy férfinak, kevesebb fizetésért. A nők még napjainkban sem egyenjogúak a férfiakkal.
A nők és a férfiak közötti különbség még most is érződik. A nők életesélyei ugyan jobbak, mint a férfiaké, mert egészségesebben élnek, jobban odafigyelnek arra, hogy mit esznek, testi-lelki gondjaikkal is előbb fordulnak orvoshoz, mint a férfiak. Az oktatásban is kitartóbbak, céltudatosabbak. A munka világában viszont hátrányosabb helyzetben vannak, mint a férfiak, többet kell dolgozniuk, bizonyítaniuk, kétszer olyan jól kell elvégezniük a munkájukat, mint a férfiaknak.
A munkavállalás szempontjából létezik egy ún. „legjobb életkor”, amelyben a személy karrierépítési lehetőségei, elhelyezkedési esélyei a legjobbnak mondhatók. Hagyományosan a fiatalkor a tanulás, felkészülés időszaka, az idősebb kor, a gyakorlati tapasztalatok megszerzéséé, az elmélet alkalmazásáé. Az egész európai munkaerő-piacon jellemző az a tendencia, hogy a folyamatos technológiai megújulás, az új módszerek bevezetése, az idősebb munkavállalóktól is megköveteli az ismeretek folyamatos gyarapítását. Hiába lehetne az életkorhoz kötődő optimális karrierponton a munkavállaló, ha nem rendelkezik a munkahelyszerzéshez szükséges ismeretanyaggal.
További problémát jelent, ha a karrierpályába olyan események ékelődnek, amelyek a munkavállalót több évre kiszakítják a munkaerő-piaci folyamatokból. Magyarországon a rendszerváltás óta megfigyelhető tendencia, hogy a munkanélküliek egyik „kemény magját” a 40 év feletti életkorú, középfokú végzettségű, nyelv- és számítógépes ismerettel nem, vagy csekély szinten rendelkező nők alkotják. A probléma által érintett nők egyik csoportjába azok tartoznak, akik családi elköteleződésük, gyermekvállalásuk miatt hosszasan kiestek a munkaerőpiacról vagy gyakorlatilag be sem léptek oda, a másikat pedig olyan, egy-egy részterületet érintő munkakörben dolgozó, elavult ismeretekkel rendelkező nők tartoznak, akik munkapályájuk során a munkahelyükön nem kaptak lehetőséget ismereteik bővítésére, ezért munkanélkülivé válásuk után nem képesek a munkaerő-piac elvárásainak megfelelni. A 40 év feletti nők elhelyezkedését hátráltatja, hogy egyes „hagyományosan” női munkakörök a szolgáltatás, kereskedelem területén találhatók, ahol a munkaadók a fiatalabb korcsoportba tartozó női munkavállalókat veszik fel. Az Európai Tanács különböző dokumentumai egyértelműen állást foglalnak a munkaerő hasznosításának életkori kitolása, az aktív életpálya meghosszabbítása mellett. Ehhez elengedhetetlen az élethosszig tartó tanulás lehetőségének biztosítása, a nem megfelelő kvalifikációjú, vagy a munkaerő-piacról tartósan távol levő női munkavállalók részére. A munkahelyi esélyegyenlőség érvényesülése érdekében a képzési lehetőségeket hozzáférhetővé kell tenni az alkalmazott nők számára is, „leszakadásuk” elkerülése érdekében.
Ennek a jelenségnek - ami csak a skandináv országokban ismeretlen, Európában mindenütt küzdenek vele - történelmi hagyományai vannak. A nők tömegesen csak hatvan-hetven éve jelentek meg a munkaerő-piacon, mint potenciális résztvevők, az előtt ritka volt, mint a fehér holló a dolgozó nő. A férfiak uralta világban betolakodóknak vették a nőket és csak zsebpénzt adtak nekik fizetségül. Ez annyira mélyen ívódott be a kollektív tudatba, hogy még ma sem csodálkozik rajta senki, ha egy nő fele annyit kap, mint, mondjuk a vele együtt dolgozó férfi kollégája.
Ha egy nő jelentkezik egy állásra, az első felé intézett kérdéscsokor a gyermekekről, a gyermekvállalásról szól. A munkaadók jelentős többsége van meggyőződve arról, hogy akinek nincs még gyereke, az csak erről ábrándozik, akinek viszont van, az örökké beteg lesz, vagyis csak akkor adjuk a nőnek az állást, ha nincs rá megfelelő férfi jelölt. Ezért a nőket megbízhatatlanoknak, kiszámíthatatlanoknak bélyegzik a munkaerőpiac ideológusai. Egy fajta kegyként adják oda, nagy nehezen egy nőnek az adott állást és ebből következik, hogy az összeget is megkurtítják. Konzervativizmustól megcsontosodott társadalmunkban a nő csak másodrendű résztvevő lehet. Ennek oka is történelmi hagyományokra vezethető vissza, nevezetesen arra, hogy a nők fizikai adottságaik miatt nem vették ki a részüket a háborúkból. Aki pedig nem küzd a harcmezőn, az ne is várja, hogy egyenrangúként kezeljék és a harcosokkal egyenlő megítélésben részesítsék.
Amíg 1990-ben a 25 évesnél fiatalabb nők körében népszerű volt a szülés, ma ebben a korosztályban 23 százalékkal csökkent a szülések száma. A 30 éveseknek több mint a fele gyermektelen, és a tapasztalatok szerint 10 százalékuk az is marad. Ma természetesnek tűnik, hogy az orvostudomány fejlettsége miatt később is szülhetnek a nők, előbb karriert akarnak építeni, anyagi biztonságot teremteni, de sajnos a biológiai óra nem állítható meg.
A gyerekvállalás, a családalapítás kitolódik, mert a nők is úgy szeretnénk élni, mint a férfiak: siker a munkában, teljes értékű „önmegvalósítás”. Ebbe beletartozik, hogy a nők jó része azt gondolja, harminc éves kora előtt „kipróbálja az életet”, nehogy aztán később hiányérzete legyen. Egyre kevesebb a jó munkahely, egyre nagyobb az elvárás.
A „késői” szülők sokkal nyugodtabbak, a tanulás, az otthon megteremtése már nem veszi el a gyermekkel töltött idő örömét. A szülők nagyobb felelősségtudattal is rendelkeznek, felnőtt fejjel biztos, hogy komoly döntésként tudják vállalni a gyermekáldást. A baba is sokkal egészségesebb lesz, kiegyensúlyozottabb, ha nyugodt, fix környezetben nevelkedhet.
Igen nagy munka az újszülött ellátása, folyamatos felügyelete, hihetetlenül átszabja a család napirendjét, életét. A média, de az egész környezetünk szívesen festi rózsaszínűvé a kisbaba nevelésének képét, meglehetősen idillikusnak mutatva azt. Sokszor maguk a gyermeket vállaló párok is ezt a képet melengetik magukban (lám, lám: újabb illúziók, majd az általuk generált identitásválságok). Valójában a gyermek gondos ellátása fáradtsággal és sok lemondással jár. A fiatal anyák gyakran kimerültek, kialvatlanok, az apák élete is gyökeresen megváltozik. Ez az érzelmi megterhelés, feszültséget jelenthet és megnehezítheti a házasságot. Az érettebb kapcsolatokra nyilvánvalóan ez kisebb veszélyt jelent.
Szintén igen lényeges, hogy a „késői szülők” biztosítani tudják a gyermek érzelmi, gondozási szükségleteit, pl. akkorra már szerencsés esetben nagymama korúvá vált szüleiktől, vagy megfelelő anyagi jólét elérésekor bébiszitterek bevonásával segítséget igényelhetnek.
Összefoglalva, feltétlenül jobb szülők, akiknek 30-40 évesen lesz gyermeke, főként, ha képesek lettek „sikeresekké” válni.
Iregi Klaudia