A magyarországi romák alkotják az ország legnagyobb hivatalosan elismert nemzetiségét. Az itt élő nemzetiségek közül a cigányság nem rendelkezik anyaországgal, így etnikai kisebbségként tartják számon őket. Magyarországon hivatalosan az az ember cigány, aki magát a népszámláláson, a szavazásnál, az iskolában, az önkormányzatnál cigánynak vallja. Ez a szám mai becslések alapján közel 700.000 fő. Ebből a legtöbben vidéken élnek, azon belül is többen kisvárosokban, falvakban. A fővárosban kb. 100-120 ezer főre tehető a népességük. Elnevezésük görög eredetű, jelentésben érinthetetlennek fordítható. Először Egyiptomból származtatták őket, ám ez hamar megdőlni látszott, mikor kutatások kimutatták indiai kiindulópontjukat. Ők maguk is mást és mást mondanak, hisznek erről (szokásaikról a későbbiekben). A cigányságnak nemzetközi zászlaja is van – ezt tekintik szimbólumuknak a magyarországi cigányok is -, de himnusszal is rendelkeznek, amelyet magyarul és többféle cigány dialektusban is számon tartanak. A Magyarországon élő romák önmagukat hat féle csoportként különböztetik meg: magyar cigányok, oláhcigányok, beások, román cigányok, szintók, kárpáti cigányok. Ez a sor kiegészül még a gáborokkal is, akik Erdélyben élnek, s többségük a magyar mellett románul és cigányul beszél. A felsorolásban lévők szinte mindegyike beszéli anyanyelvi szinten a magyart (a román cigányokon kívül), s ez kiegészül az adott térségben használatos romani, azaz cigány nyelvvel. Kiemelném a magyar cigányokat, mint az itt élő legnagyobb közösséget: ebbe a csoportba tartozik a magyarországi romák kétharmada, akik magyar anyanyelvűek. A kárpáti cigányoktól származnak, hagyományos mesterségük a cigányzenekarokban való zenélés. A másik jellemző, hagyományos foglalkozásuk a régiséggyűjtés és eladás volt, mellyel kereskedelmi tevékenységet folytattak. Csoportjuk a XVIII. században alakult ki, amikor Mária Terézia törvényekkel próbálta szabályozni mozgásukat, előterjeszteni letelepülésüket. Ez a kötelező mivolta miatt – amilyen szabályozást köztudottan nem tűrnek a cigányok - nem jött létre. Kontinensünk más részein azonban nem voltak ennyire toleránsak bevándorlásukkal szemben: nem egy országban – pl. Franciaország, Anglia – határozatok születtek kiirtásukra. Európában már XV. században is megtűrt népnek számítottak, akiket lehetőség szerint bevontak a mezőgazdasági, később ipari munkákba. Kézügyességükről már ekkor híresek voltak, ám csak azt szerették csinálni, amihez értettek és kedvük is volt. A már említett régiségekkel való üzletelés mellett tehát szerszámokat, háztartási eszközöket készítettek – utóbbiakat főleg nők -, ebből fenntartva az igen népes családot, melynek összetételéről is ejtek néhány szót a továbbiakban. Előtte azonban nézzük meg a jelenkor cigányhelyzetét érintve az előítéleteket, oktatást, esélyeket és családalapítást.
A ma embere számára az a szó, hogy rasszizmus csakis negatív, felesleges indulatokat jelent. A szó értelmezése ennek ellenére kontinensenként, országonként eltérő. Míg Amerikában a négereket, ázsiaiakat érik különböző megkülönböztetések, addig Európában a cigányság jár élen ebben a kérdéskörben. Az előítéletek véleményem szerint azonban valamire mégis visszavezethetőek. A bőrszín alapján történő megkülönböztetés abszolút értelmetlen, hiszen születéséről, etnikai hovatartozásáról senki nem tehet, ezért felelősségre vonni embert nem lehet. Ám ha a társadalmi beilleszkedés témakört vesszük górcső alá, ami miatt a legtöbb sérelem éri – nemcsak – a magyarországi cigányságot, máris más szempontok kerülnek a középpontba. Ugyanis a szociális elmaradottság, a munkához való viszony már nem előre eldöntött, beleszólást nem engedő dolgok – mindenki lehetőségeihez mérten képes változtatni helyzetén (ha akar…). A Magyarországon élő szegény emberek 70%-a roma. Mint a fentiekben említettem legnagyobb részük falvakban él és esélyt sem lát ennek megváltoztatására. A miértje a munkanélküliségben, a növekvő közüzemi kiadásokban, utazásuk (ingázás) megfizethetetlenségében, a segélyek kis mértékében rejlik. A felmérések alapján az ország szegény lakosságának összetétele egy változó és egy állandó réteget is mutat: vannak, akik átmenetileg kerülnek a szegénységi küszöbre és relatíve gyorsan elhagyják azt; vannak, akik állandó megélhetési gondokkal küzdenek. Utóbbi csoportba tartozik az itteni cigányok legnagyobb része (kb. 300 ezer fő). Ezen réteg felemelése az állam feladata maradt, hisz neki kell biztosítania számára munkahelyet, a létminimum tarthatóságát. Közmunkák, képzések, átmeneti segélyek: a leggyakoribb intézkedések a segítségnyújtásban. De vajon mennyire lenne hatékony a segítség, ha a rászorulók teljes mértékben kihasználnák azt? Gondolok itt az oktatásra vagy átmeneti munkákra. A cigány lakosság kevesebb, mint 10%-a végzi el a középiskolát, a felsőoktatásban pedig 0,2%-uk (!) szerez végzettséget. A tankötelezettség elérésével legtöbben otthagyják az iskolát és semmit nem csinálnak. A hagyományok egyik legfontosabb elemét csatolnám ide: a gyermekvállalást. Egy fiatal cigánylány ugyanis 16 éves korában már mennyasszony lesz, s családalapításon gondolkozik a leendőjével. Persze nem állandó ez a szokás, hisz az urbanizációval a városi, nagyvárosi cigányság már nem csak nem beszéli a nyelvüket, de nem is tartja be az ősi hagyományokat. Az első szülés időpontja azonban így is megmaradt 18 éves kor alatt. A férfi munkát keres, de felfogásuk és az új, általuk mostanában közkedvelten használt „rasszista munkaadók” címszó alatt nem szívesen vállalnak el mindenféle tennivalót. Így maradnak az állam szárnyai alatt, hisz szakképzettségük nincs, gyerekük van, valahogy élniük kell. S hogy tehet az állam értük valamit? Számos felzárkóztató képzést indít országszerte – többségük valójában alapítványi -, élelmiszerosztást szerveznek, s nem utolsó sorban segélyeket folyósítanak a remélhetőleg ideiglenes munkanélküliek számára. A tendencia azonban nem mutat javulást a felzárkózásban, sőt egyre többen kerülnek közülük a szegénységi küszöb alá. Nézzük meg szokásaik alapján, hogy miért is lehet ez a számunkra ellenállónak nevezhető viselkedésforma tanúsítása, ha munkáról van szó; hogyan változtak az évek folyamán a szokások; mi maradt az „eredeti” cigányságból. A cigányság alapvetően barátságos népcsoport: vendégszeretőek, tisztelettudóak, fontosak számukra a családi értékek. A mai világban ezek nem elhanyagolandó dolgok, s ha jobban megismerhetnénk őket talán láthatnánk is ezeket. Az előítéletek alapján azonban egyszerűbb cselekedni és elzárkózni tőlük. Szerintem kevesen tudják, hogy ha egy cigányasszony főz, nem kevés ételt készít – ezzel gondolva a váratlan vendégekre. Búcsúk alkalmával hatalmas lakomákat rendeznek, ahol az egész családot vendégül látják. Kiemelném itt azt a felfogást, miszerint bárki tartozhat családjukba, nem kell az illetőnek vér szerint közülük származónak lennie. Ha jót cselekszünk a család bármely tagjával szemben, örömmel látnak minket körükben. Ugyanez az álláspontjuk halálozás esetén is: az átlagosan 9 napos gyászidőszak nem csak az elvesztett családtagot, hanem közeli barátot is megilleti. A nők és férfiak szerepe is eltérő egy átlagos európai modelltől. A férfi a család feje; nem csak eltartja, irányítja is a családot (néha kisebb közösségeket is). A nőket nagy tisztelet övezi, hisz ők a gyermekek szülői s - főleg a nagymamáknak - legnagyobb szerepük a nevelésben van. A munkamegosztásban a ház körüli dolgokban is segédkeznek, természetesen a főzés mellett. Ahonnan pedig idekanyarodtunk: munkamorál, kiegészítve a tulajdonok tárgykörével. Daróczi Ágnes beszámolójában így ír a magántulajdonról a cigányok körében: „más a tulajdon fogalma, és ha valamelyiknek valamije van, akkor az a közösséghez tartozóknak mindegyikének van. Következésképpen, hogyha elkéri, szüksége van rá, ha elveszi, az nem minősül lopásnak.” Ezt a mai, piacgazdaságon alapuló rendszerben elég nehéz megértenünk, de kérdése az, hogy ezért nekünk kellene alkalmazkodnunk hozzájuk? Lévén kisebbségről beszélünk, a beilleszkedés és ezáltal a közösség jogszabályainak betartása mindenki feladata. Nem lehet mindent a szokásokra, az „ezen nőttem fel” dologra fogni. Előítéletük javarészt cselekedeteikből származtathatóak, hiszen nem alaptalanul terjednek a hírek – valaminek meg kellett előznie a szóbeszédet.
Egy békés, jól működő társadalom alapja a megértés, egymás elfogadása, segítése a bajban. Ehhez mindenkinek partnernek kell lennie, csak így lehet részese egy stabil közösségnek. A cigányság problémáit is meg kell tehát hallgatni, találni kell megoldást a nehézségekre, ám befogadóként és nem haszonélvezőként kell kezelniük a segítő kar érkezését. Véleményem szerint nem szabad elveszni hagyni az értékeket, törekedni kell egy harmonikus kapcsolat kialakításáról, mely mindkét félnek kedvező. Ehhez azonban valóban szükség van cigányság együttműködésére, hogy ne érhessék őket atrocitások, hogy egyikükre se lehessen azt mondani: nem érdemli meg, hogy segítsünk rajta, hogy nem hálásak a jótettekért. Hisz mint láthattuk barátságos közösség az övék, csak az évek, rendszerek változásaival valami tönkrement a kommunikációban, melyet azonban minél hamarabb orvosolni kellene egy konfliktus nélküli jövő érdekében.