Szahara elhelyezkedése

Nyugaton az Atlanti-óceán, északon az Atlasz-hegység és a Földközi-tenger határolja, Egyiptom és a Vörös-tenger keleten, és délen Szudán (régió), illetve a Niger folyó völgye. A sivatagot a következő földrajzi egységekre szokták osztani: Nyugat-Szahara, a középső Ahaggar-hegység, a Tibeszti-hegység, az Aïr-hegység (sivatagi hegyek és magas fennsíkok), a Tenere sivatag és a Líbiai sivatag (ez a legszárazabb régió). A Szahara legmagasabb pontja a 3415 méter magas Emi Koussi pajzsvulkán a Tibeszti-hegységben, Csád északi részén.

A Szahara Észak-Afrikára és szub-szaharai Afrikára osztja a kontinenst. A Szahara déli határán félszáraz szavannák húzódnak, a Száhel-övezet, amelytől délre a nedvesebb Szudán és Kongó-medence találhatók.

A Szahara sivatagi formáit a szél (aeoli homokkő) és a ritka esőzések formálták. Ilyen formák a homokdűnék és homokmezők vagy homoktengerek (erg), a köves síkságok (hamada), a kavicssíkságok (reg), a száraz völgyek (vádi) és a sósíkságok (satt vagy sott). Rendhagyó terepformái közé tartozik az űrből is kivehető spirális formájú mauritániai Bikaszem.

A Szahara folyóvizei többnyire csak szezonálisan létezők. A fő kivétel a Nílus, amely közép-afrikai forrásvidékétől észak felé haladva a Földközi-tengerbe ömlik, folyása mentén hatalmas területeket öntözve. A földalatti vízzáró rétegek néhol elérik a felszínt, oázisokat létrehozva, mint amilyen a Baharíja, a Gardaja, a Timimun, a Kufra és a Sziva. A Szahara középső része hiperszáraz, alig valami vegetációval. Északi és déli szegélyein és fennsíkjain vannak ritkás fűvel és sivatagi bozóttal fedett területek és a vizet összegyűjtő vádikban fák és magasabb bokrok is előfordulnak.