Anya és én
Harmadik nap vacsora közben harsan a csengő, anya ajtót nyit és Sziszi sírva borult a nyakába és elmondta hogy 2 hónapig maradhat nálunk mert ennyi ideig tartanak szünetet a férjével,mert a játékait megtalálta amíg a Balcsin voltunk és nagyon össze vesztek.Anya és én vigasztaltuk és mondtuk vacsizon .Majd pezsgőt ittunk közben én öleltem és combjai között dolgoztam a szabad kezemmel . Csókolózni kezdtünk,majd anya is beszállt.Ezt követően elmentünk hármasban fürdeni a szauna melletti 4 személyes masszázs kádba, amíg folyt a víz addig csókolóztak én melleiket nyaltam,szoptam és ujjaztam őket,majd az összes ujjam eltűnt a picsajukban és ott bent ökölbe szorítottam és csukló mozgást végeztem és előbb Sziszi csiklójat kezdtem nyalogatni az öklözés mellett ,orgazmusig repítve.Majd anyát juttatva a csúcsra.A menet végén Sziszi azt mondta így könnyű túllépni a férje okozta kellemetlen perceken és vadul elkezdett szopni .Alig pár perc és torkára lőttem a gecit . Aztán beültünk a kádba és ott pihentünk,majd anyát seggbe basztam ő pedig nyalta az előtte terpeszben álló Sziszi pináját, aztán csere történt.Elmentem egy újabb üveg pezsgőt bontani,majd megbeszéltük hogy másnapra meg hívjuk a Marcellt és Levit.El is jöttek és Levi hozta az argentín dog kutyáját mert nem volt otthon a tesója.A srácok anyát basztak én a Sziszit de most egy helységben maradtunk.A fiúk miután anyát megbasztak és szoptatásban részesítették átvették Sziszit ,anya ki ment a konyhába és én utána mentem és ott basztam hogy a srácok ne tudják meg a visszonyunkat.Majd vissza mentem, később anya is jött egy lenge átlátszó köntösben.A srácok még Sziszit basztak egyikük seggbe a másik pinába és a kutya faszt szopta,kezeivel a heréket ingerelte,A fiúk miután élveztek , Sziszit kutya pózba helyezték és a Levi a kutyát Sziszi mögé vitte és a kutya faszt be segítette a pinájába, jó ideje már baszta a kutya aztán Sziszi óriásit élvezet.Sziszi elment fürdeni,a srácok pedig anyut vették kezelésbe egyik seggbe, másik pinájába hatolt .A kutyát én a fejéhez vittem és ő elkezdte szopni a kutya hatalmas vörös faszat, majd a srácok anyát televertek gecivel és át adták a terepet az argentín dog számára, jó negyed órát baszta a kutya amíg élvezet pedig a srácok egyik jobbról, másik bal oldalon a melleit izgatják segítve az ujjab orgazmust.Anya is elment fürdeni . A Sziszit hármasban basztuk , egymást valtogatva.A srácok este elmentek és abban maradtunk hogy még lesz hasonló party a napokban.Anya és Sziszi azt mondták hogy most már teljesült a kutyás vágyuk,de szeretnék lóval vag ,y
Küldj te is szextörténetet!
További Szextörténetek
Excsajok szexképei