Luis - nösülés elkurvulás 1


Még fiatal voltam alig húsz éves amikor megismerkedtem egy fiatal csinos kislánnyal aki a mezögazdaságban dolgozott. Abban az évben fejezte be az elemi iskolát, de nem volt annyi esze,hogy gimibe is beiratkozzon. A szülei sajnos nem törödtek vele mert nem a leszármazottjuk volt. Nekem az elsö percben megtetszett a leányzó és mikor az egyik alkalommal sikerült a falú utcáján találkozni vele véletlenül beszélgetni kezdtünk és elmondta mi a helyzet vele. Én egy gazdaságban dolgoztam,de a gimiben órákat adtam a diákoknak a mezögazdaságról. Így persze ismertem a tanári kart és az igazgatót is.

Mikor a leányzónak mondtam,hogy én beíratlak egy gimibe és eljársz közölte,hogy ha lehet levelezön akarja megcsinálni,mert dolgoznia kell, a fizetését le kell adni az eltartó szüleinek.Miután nagy nehezen sikerült a gimibe bejuttatnom egész jó eredménnyel fejezte be és nem négy évig járt csak háromig,és már le is tette az érettségit.
Majd a kérésemre jelentkezett egy egyetemre is , de azt is levelezön kezdte el és majd elvettem a második évbe feleségül. A gimibe csak jártunk együtt néha csókolóztunk, de nem volt testi kapcsolatunk egymással,A munkatársaim és a fogadott szülei is folyton piszkálták miért nem fekszik le valamelyik sráccal, de ö csak hozzám ragaszkodott.

Mikor már az egyetemre járt és a második évét csinálta elvettem feleségül és elvittem három hétre nászútra. A nászéjszakán végre egymásié lettünk és én örömmel vettem tudomásul,hogy szüz leányzó lett a nejem ,mert a lepedönk is nagyon véres is volt. Nem törödtünk vele,hiszen a szállodába tudták mi a helyzet.A szálloda egyik felsö vezetöje is próbálta kerülgetni, de semmi esélye nem volt arra,hogy elmenjen vele akár egy moziba is.Mikor a nászúton az egyik alkalommal bepiáltunk és felmentünk éjjel felébredtem és nem találtam az asszonyomat. A másik szobából nyögéseket hallottam és akkor derült ki, hogy az ifjú feleségem a nászéjszaka után,mert annyira tetszett neki a kefélések sorozata,hogy rákapott másokra is. Persze nagy galiba lett ebböl és elzavartam a srácokat és el akartam verni az asszonyt amiért megcsalt.

persze a végén nem bántottam,pedig lehet,hogy ezáltal megállítottam volna a baszási sorozatokat. Másnap elmentünk onnan más városba és egy vidéki üdülöbe kerestünk szobát. itt eleinte nem volt semmi baj, de késöbb már megint félrekefélt. Mindig sétáltunk és néha szedtünk gombát amit egy ismerös család megcsinált nekünk. Lehet,hogy ide se kellett volna jöjjünk,mert a vacsora közben észrevettem,hogy a házaspár férfi tagja folyton a feleségem combjait simogatta és az meg engedte,hogy a bugyijába matasson.Persze amikor észrevettem és szóltam az asszonyomnak az közölte,hogy mindig ráüt a kezére, de nem törödik a koma vele. Erre elövettem a zakómból egy gombostüt és a férj seggébe szúrtam mire az a fájdalomtól az asztalra esett fejjel és beleverte a fejét a pörköltös tálba. A felesége egy nagyot ütött a fejére és elzavarta az asztal mellöl.

Másnap felmentünk az egyik dombra és ott napoztunk. Persze vittünk fürdöruhát is , de leginkább meztelenül voltunk,mert mindig így szerettem a napozást és közben gyönyörködhettem a feleségem formás testében és szép melleibe. Vittünk fel egy kis üveg pezsgöt kettöt és az egyiket üvegböl megittuk. Mivel folyton baszhatnék voltam és ö már unta a baszást mondtam neki akkor a másik üveget feldugom neked a puncidba. Nevetett,hogy nem fér az bele.Majd elövettem az üveget letöröltem a szélét,hogy tiszta legyen majd finoman kihúztam a dugót és a lábát szétnyitva elkezdtem bedugni az üveget.

Eleinte simán ment befele, de késöbb már nem akart,hisz még nem volt szétbaszva nagyon a pinája. Ekkor fogtam ráütöttem az üveg aljára és az egész pezsgö berobbant a pinájába és persze elkezdte csípni a pináját. Én nagyot nevettem és amikor el akart szaladni nem engedtem el,hanem a nejem alá tettem egy kis tálkát és abba engedtem bele a pezsgöt ami a pinájából kicsorgott,majd a farkamat tettem be és egy jó nagyot keféltem vele. Utána kétfelé öntöttem a tálkában levö pezsgöt és koccintottam az asszonyommal és megittam az egészet. A bejem nem akarta meginni, mondván ez nem gusztusos erre megfogtam a farkam és a szájába eröltettem.

Mikor teljesen elsültem csak akkor vettem ki a szájából amikor már lenyelettem vele az egészet és utána szájon csókoltam. ekkor odaadtam neki a poharat és mondtam öblítse ki a száját,mire megtette és lenyelte az egészet. erre megszólalt ,mond kurvát akarsz belölem csinálni kérdezte,mire azt mondtam neki,ha csak az én kurvám leszel akkor is ez jó dolog,ha meg másé is elválok töled és azt csinálsz amit akarsz és azzal akivel akarsz vagy aki amit akar.Elkezdett pityeregni mire megint szájon csókoltam és elkezdtem vele a szeretkezést.

Majd amikor megint elélvezett megfordultam és mondtam neki megtanítalak franciázni és bedugtam a szájába a farkamat és elkezdtem nyalni az összegecizett pináját. A gecizett pinája is belölem származott és így sokkal jobban esett az,hogy a saját gecimet nyalogatom a feleségem pinájáról,mintha nekem kellett volna bekapnom a saját farkamat, ami már kezdett nehezen menni.Lassan rászoktattam arra is,hogy nem szégyellösködjön,és visszafelé nem engedtem meg hogy felöltözzön és csak egy végig gombos ruhát vegyen magára és ne legyen begombolva a ruha. persze arra nem számítottam,hogy két falusi is fogy jönni hirtelen velünk szemben de mire észrevettük már kigyönyörködhettek a nejembe. Látod ezt mondtam mondta a nejem,mire én közöltem nincs ebben semmi,láttak azok már ilyet, de nem ezt közölte a nejem.Hát igen a tied a legszebb mind között.

Persze nem volt rajta bugyi sem és amikor beültünk az étterembe kajálni a ruha felcsúszott és kilátszott a combja és egy kicsit a puncija is. Amikor egy szomszédos asztalnál leült két fiatal srác a nejem felállt és elövette a bugyiját a táskából és elment a mosdóba. Megkérdeztem hová mentél,mire mondta felhúztam magamra a bugyit, mert a szomszéd asztalnál a két srác kiszúrta,hogy nincs rajtam bugyi. Mondtam neki már amikor leültél lehetett látni,mert a ruha felcsúszott. Ezért legközelebb ha lehetöségem lesz rá másnak is oda fogom adni baszásra a pinámat. Mondtam neki felejtsed el az ilyeneket,mert nagyon meg foglak verni.

Te verekedni is fogsz akkor elválok töled. te tudod, de inkább akkor csaljál meg majd ha én is félrekefélek.Ha ez megtörténik én fogok neked hozni partnert akikkel aztán egész éjjel annyiszor kefélsz ahányszor akarsz. Még hamar rám untál.Tévedés én naponta egyre jobban szeretlek és azt akarom,hogy velem szembe ne legyenek gátlásaid és minden lyukadat élvezni akarom. hazamentünk lezuhanyozott és bementem én is zuhanyozni,majd elkezdtem a szobába szeretkezni vele majd megfordítottam és a földröl felvettem a kenöcsöt és bekentem vele a farkamat majd a segge lyukát. Mire megkérdezte ez mire volt jó,majd érezni fogod.

Lassan elkezdtem a seggébe nyomni a farkamat. Szép lassan óvatosan nyomtam bele és teljesen elnyelte a huszonkilenc centis farkamat.Amikor totál kielégültem mondtam neki,ha nem hinném hogy ott is szüz lennél akkor patáliát csapnék. Azt hittem fájni fog, de mikor mondtad engedd el magad és elernyedtem akkor éreztem igazán milyen jó dolog ahogy feszíted a seggemet a farkaddal. Majd amikor terhes leszel és az orvosok eltiltanak bennünket a hagyományos módon való kefélésröl akkor a seggedet fogom használni napi rendszerességgel.

Mikor teleélveztem a seggét felültettem és meglovagoltattam.annyira tetszett neki a dolog,hogy megfordult a farkamon és szájon csókolt.Majd leszállt a farkamról és az egészet bekapta. Azt hittem szaros lesz a farkad,mondtam neki nem volt véletlen,hogy a zuhanyozóban kimosta a seggedet. Ezentúl mindig kimosom én is és akkor nem lesz szaros a seggem és bármikor bedughatod a farkadat.Mikor este kimentünk hogy a kertbe szalonnát süssünk kiderült csak egy öreg házaspár van most és mi az üdülöbe,mert a többiek hazamentek.Mikor az öregúr felesége leült teljesen kilátszott a nagy pinája és erre a nejem is bement és levette a bugyiját.

Mikor észrevettem mit csinált mondta nekem hagy örüljön annak az öreg,hogy lát valami szépet is nem csak a felesége nagy pináját. Az idös asszonynak nagyon tetszett a nejem puncija és elhívta majd nekem is elmondta a nejem amit én mindig is tudtam,hogy az idös parasztasszonyok sose hordtak régen se még fiatalon se bugyit,mert sokkal könnyebb volt odatartani az embernek és bárkinek magukat,ha nem hordtak bugyit. Megkérdezte töle nem akarja e hogy az éjszaka cseréljenek férjet.A nejem karakán volt mert közölte,hogy még nagyon fiatal házasok vagyunk ahhoz,hogy ezt csináljuk.

 

Tetszik : 1 | Nem tetszik : 1

like        like

Nincs hozzászólás