Ábel - Két nap baszáspénzért Nem ismertem a feleségemre
Már nem volt ártatlan amikor megismertem,hiszen tizenhárom éves korától a faluba ahol lakott minden diák ,fiatal férfi és öregek is megbaszták,söt kefélt kutyákkal disznókkal és lovakkal is. Én 27 évesen ismertem meg és akkor is volt négy szeretöje,hiszen volt egy hentes barátja a fönöke , egy tanár akivel eljárt vidékre baszási találkozókra és a szállásadó férfi és a fia is. Én teljesen belezúgtam mert addig csak kevés nöt sikerült megbasznom és öt valahányszor találkoztunk mindegy volt neki,ha az utcán kefélünk is akkor is hajlandó volt kefélni,mert bugyit se hordott a kedvemért. elvettem feleségül pedig tudtam,hogy csak azzal kefél aki meg akarja baszni,nem voltak gátlásai. Alig vettem el már a nászéjszakán is több sráccal megcsalt. Majd közölte,nekem az hogy kefélek valakivel olyan mint levegöt venni. Szeretném elérni negyven éves koromra,hogy legalább egymillióan megbasszanak. Erre megkérdeztem most hol tartasz. hát eddig a hétszázezredik férfi kefélt meg. A nászút alatt több férfivel kefélt mint velem.
Mikor pár napra a fövárosba mentünk olyan csábosan öltözött fel,hogy egy nap alatt a külföldi fotósok tizenketten baszták meg és filmezték le .Ez még nem lett volna elég, de a kefélés elött általában 80 100 ezer forintot kapott és a gecijüket is kiszívta a farkukból.Ez teljesen megdöbbentett. Mondta ha el akarsz menni mert unod hogy folyton kefélnek menj, de ha maradsz minden dugásnak a felét megkapod fájdalomdíjnak. Persze maradtam és élveztem ahogy kefélik. Sokszor volt,hogy nemcsak egy koma baszta meg hanem a másik is amiért külön kapott pénzt. Két évre rá mikor külföldre mentünk kirándulni már ott is rendszeressé vált a kefélése is. Volt olyan amikor a szállásért sem kellett fizetnünk söt a háziasszony hozott pénzt,mert felszabadította a három fiát és vele meg a férjével is élvezkedett.
Kint aztán vett olyan melltartót helyettesítöt mint a mellemelö és olyan selyem bugyit amit ha a seggén széjjelhúztak nem kellett levenni,mert nem ugrott vissza amikor nem egyszer hárman baszták egyszerre. Aztán mikor az egyik alkalommal nem tudtam kielégíteni úgy tökön rúgott,hogy nem állt fel többé a farkam. Beledugott egy füszálat aminek a vége beletört és eldugaszolta a vér áramlási helyét, de ezt nem lehetett megoperálni. Így aztán többé nem tudtam megbaszni, de rávett,hogy nyaljam ki a pináját, mert azt mindig is szerettem kinyalni amikor én is televertem a faszomból kijövö gecimmel.
igy aztán lassan rászokott a néger farkakra is és több mint két évig három egyetemista lakott nálunk akik minden nap megbaszták és ha úgy gondolták másnak is átengedték egy két dugásra.Késöbb amikor már nem laktak ott a négerek, elkezdte a bugyi nélküliséget és az egyrészes nyári szoknyás ruhából könnyen ki lehetett szedni a melleit és sokszor megbaszták idegenek is a közeli erdöben az örömére.
Persze rákapott a keresztapámra és az unokaöcsémre is és a testvéreim és a sógoraim is baszták amikor csak tudták.
Még a négerek idejében kitágították a torkában a nyelöcsövet és így a hét centisnél vékonyabb farokvastagságú farkakat könnyen tövig le tudta nyelni ami az én szemembe szépnek tünik,mert a száját is rendszeresen hanyatt fekve is tudták baszni. Régen még fiatal koromban egy régi temetöben több alkalommal még fiatal srác voltam sokszor idösebb férfiak megszoptattak és megtanították nekem milyen jó dolog ha leszopom a srácok farkát. Késöbb amikor rájöttem,hogy a feleségem is leszopja a srácokat nem egyszer levittem a férfi wc-be az állomásokon ahol öt is leszoptatták és megbaszták ,miközben én szoptam a srácokat.ezért is örültem annak,hogy sikerült belöle egy jól kefélö és szopó csajt csinálnom.
AZ elmúlt hónapban hozott haza egy ürgét aki háromszor élvezett el benne egy óra alatt a negyedik élvezést a nejem a szájába engedte és ami kicsorgott azt is felszívta és lenyelte.
Végre valahára aki élvezi ahogy a végén leszopom a farkát és nem fintorog. Azóta övele kefél és én is megkedveltem.Néha odajön ha a nejem korán elmegy és egymás szájában élvezünk el. Az ilyen koma kell a feleségemnek remélem még sokszor fogja megkúrni vagy nyolc évig.
Küldj te is szextörténetet!
További Szextörténetek
Excsajok szexképei
Ábel a kisromán
Ezt én írtam táháháha bozg bozg
_________________________