Lali - feleségem barátkozása a festövel festönövendékekkel való élmények


Vagy húsz évvel ezelött a feleségem az egyik elöadáson találkozott egy ismert festövel akivel kölcsönösen megkedvelték egymást. Lassan sokszor elment hozzá és figyelte ahogy festettek és akkor lepödött meg igazán amikor az egyik alkalommal egy fiatal festötársa levetközött,hogy aktképet fessenek róla. eddig mindig is azt hitte képzeletben festik a meztelen képeket, de nem gondolta,hogy le kell vetköznie. Sokszor ö is ült állt és feküdt modellnek,söt az egyik alakalommal az elmondása alapján ki is gombolták a blúzát félig kivették a mellét a melltartóból és úgy festették le. .Aztán elöfordult elmondta,hogy levették a blúzát és ö úgy feküdt ott,hogy a mellei szabadon voltak söt a bugyija is félig letolva szabadon hagyva a fenekét és a puncija egy részét, de a keze az a bugyijába volt.

Pár nap múlva csak késö este jött haza és mikor rákérdeztem hol van a melltartója és a bugyija elmondta,hogy levetköztették teljesen s festönövendékeknek és vázlatot csináltak róla, majd pár nap múlva megint le kell vetköznie amikor le is festik. Gondolom te nem tartasz igényt erre a festményre ugye. Gondoltam hogy nem,mert jött egy vásárló és már kifizette a festmény felét a mesternek. És nem voltál lámpalázas eleinte egy kicsit, de aztán amikor már mások is megnéztek már nem.

Késöbb már rendszeressé vált,hogy minden nap odament és levetközött,hogy lefesthessék és az egyik nap amikor arra mentem láttam hogy ketten fekszenek és a férfi hátulról benne van a feleségembe. Kérdeztem mindig dug a koma,nem van amikor mások is megdugnak és én mindig is élveztem ezeket a dugásokat.Mikor legközelebb elmentem a festö közölte most már nem ö festi a feleségemet mert egy mások mester is elhívta magához és ö örömmel ment mert ott mindig is meleg van és többet is fizet.Igaz nem mindig van egyedül az ágyban van amikor ketten is közreveszik.De hát tényleg csodálatos teste van és ö nagyon örült annak,hogy egyszerre másokkal is lehet közösen meztelen.

Két nap múlva került elö és látszott rajta,hogy legalább nyolcan vagy tízen megbaszták,mert nagyon össze volt marva.
 

Tetszik : 2 | Nem tetszik : 0

like        like

Nincs hozzászólás