Lajkó - Kirándulás Afrikába Afrikai vademberekkel való kefélések


Jó pár évvel ezelött az egyik rokonom jóvoltából kivittek bennünket Afrikába szétnézni. Igaz eleinte csak a feleségemet akarták kivinni, de mikor megtudtam ragaszkodtam hozzá,hogy engem is vigyenek ki. Közöltem velük,hogy ugyan úgy mint itt akkor dugják ök meg úgy is a feleségemet éjszaka vagy nappal bárkikkel is mint itthon csinálták.Végeredményben amikor is beköltöztünk az akkori lakásunkba a nagybácsim felesége kieszelte,hogy milyen jó lesz a kis szoba a fiúknak és a feleségem meg a kurvájának,mert így nem fog máshová járni baszni,mivel ott az én feleségem és baszhatja akkor amikor kedve tartja elvégre a családban marad.
Ha meg felcsinálja akkor az apja kikaparja a kurváját. Persze így is járt máshová és az akkor kefélö asszonyoknak a férjeit is bevezette a feleségem lába közé és sikerült belöle csinálni egy oltári nagy kefélögépet. Egy évbe általában kétszer háromszor kikaparták. Most is azért vitték volna egyedül,hogy megismerje a négerek hosszú és vastag faszát is. Persze amikor én is mentem akkor is elvitték és sokszor pár napig odavolt.Még itthon is annyira vitték a kefélését,hogy sok esetben mindig hárman kefélté öt.

A segge és a pinája is be tudta fogadni egyszerre a két vastagabb faszt is. Persze a 95-ös mellei amikor még megismertem aránylag feszesen álltak és már nem felfelé mutatott a bimbója, de azért kívánatos volt és a mellbimbója körüli rész barna volt,nem rózsaszín,mert még fiatalabb korában valakik felcsinálták és csak a negyedik hónapban tudták kikaparni amikor is már a mellbimbók bebarnultak. persze ezek után is rendszeressé váltak a különbözö nemzetiségü férfikkal való kefélései,mert külön hangsúlyt fektetett abba,hogy minél több nemzetiségü férfiakkal dugjon. A néger faszban különösen a nigériai vagy a szudáni nagy faszú férfiakat kedvelte. Amikor megtanították fuvolázni attól kezdve rendszeresen leszopta a srácok farkát és a gecijüket is mindig lenyelte.

Míg udvaroltam neki mindig úgy csinálta,hogy ne vegyem észre,de már a nászéjszakán és a nászúton rengeteg férfi bejáratos volt a lába közé. Közben persze rengetegen megbaszták és ezt örömmel mondta el a feleségem is.Volt olyan hét,hogy a feleségem egy olyan törzsnél kefélt a férfiakkal akiknél teljesen meztelen volt és akkor amikor valakire rájött a kefélés megbaszhatta a feleségemet. Elmondása alapján egyrészt fiatalokkal is kellett kefélnie és nagyon sok tizenéves is rajta tanulta a kefélést.Volt,hogy az egész család használta,a gyerekek és a szülök is. Amikor visszafelé jöttek egy afrikai nagyvárosba olyan asszonyokkal is kefélnie kellett aki félig asszonyok félig férfiak voltak,hiszen megmaradt a mellük és a pinájuk,seggük, de operáltak a szeméremdombra olyan férfi faszt is ami legalább huszonöt centis volt és el is élvezett amikor kielégült.

Persze magángéppel repülte oda és vissza és a gépek pilótája is beleélvezett a pinájába vagy a szájába. Mikor visszajöttünk több hónapot kellett kórházba töltenie,mert szét lett baszva a segge, a pinája és fel lett csinálva.azonkívül még felszedett valami betegséget ami miatt csak a kórházba tudták meggyógyítani. nekem ha baszni akartam esetleg még is vele két teljes évig kellett várnom mire teljesen meggyógyult.
 

Tetszik : 2 | Nem tetszik : 0

like        like

Nincs hozzászólás