özske - cég ellenörzés éjszakánként mások basztak


Még vagy húsz évvel ezelött a munkatársammal együtt elmentem egy budai céget átvizsgálni. Elözö héten megkértem a férjemet,szerezzen a cég közelébe szállást egy kétágyas szobában. Mielött elmentünk már tudtam,hogy egy keskeny erdösávon átmenve ott van a szállásunk. Persze mire elindultunk már besötétedett, de majdnem a teljes erdösávon át kísértek bennünket és vigyáztak ránk a cég munkatársai. Alig mentek vissza elébünk került két jó képü férfi akik szintén a cég alkalmazottai voltak és beszélgettünk,majd amikor megcsúsztam egy falevélen megfogta a derekamat és nem engedte,hogy elessek. Késöbb már nem kellett volna,hogy fogja a derekamat, de közben a keze már lecsúszott a fenekemre és én mindig is szerettem a simogatják a fenekemet.

Közben észrevettem,hogy a munkatársamat csókolják és a másik férfi a kabátján belül simogatja a melleit. A férfi aki engem simogatott megfordított és felhúzta a ruhámat a kabát alatt és a melleimet kezdte gyúrni.Ez az a pont amit imádok. Közben odaérkeztünk a panzióhoz ahová tartottunk és megkértem a férfit húzza le a ruhámat vissza. Majd késöbb folytathatjuk, de nem akarok így bemenni a szállóba. A barátnöm is begombolta a kabátját és bementünk a panzióba. Elkértük a kulcsot és közölték,hogy pár perc múlva felhozzák a vacsoránkat. és a kért üveges bort. Mikor felfelé mentünk a második emeletre visszanézve láttuk,hogy a két férfi aki már ismerkedett a testünkkel bejönnek és az asszonnyal kezet fognak,és a férjeik is ott voltak. A férjét nem zavarta,hogy a két férfi simogatta a felesége fenekét söt valamit mondott,mire az asszony szájon csókolta mind a két férfit.

Ezen egy kicsit meglepödtünk, de felmentünk. Alig értünk fel kopogtattak és bejött a két férfi és felakasztotta a fogara a kabátjukat.Megint kopogtak és két pincér jött be , az egyik a panzió vezetöjének a felesége akin csak egy áttetszö kötény volt rajta.majd letett az asztalra négy tányért és két üveg bort,meg egy rövid italos üveget poharakkal. Nagyot néztünk. Az asszony ott maradt és a kolleganömnek a száját elkapta és nyomot rá egy nyelves csókot és benyúlt a blúza alá megfogdosta a mellét. A csaj nagyot nézett,majd visszacsókolta az asszonyt aki levette róla a kosztümöt és egy kis bugyiba és parányi melltartóba volt már csak. erre odament az a férfi aki már korábban is smárolta és elkezdte kihámozni a parányi fehérnemüjéböl.

Közben a panziós csaj odajött hozzám engem is lesmárolt,majd levette rólam a kosztümöt és rajtam csak egy bugyi maradt mert én nem hordok melltartót. Az a férfi aki már ismerte a mellemet csupaszon fogta és levette a panziós csajról a köpenyt és az meg totál meztelen lett mire az lehúzta a bugyimat is és belecsókolt a puncimba. A férfi a hátam mögé került és a seggembe akarta nyomni a faszát, de rászólt a panziós csaj az én seggem már kinyilt erre öt kefélte seggbe. Pár perc múlva már az ágyon feküdtünk és élveztük egymás ízét. Az én szám tele lett a másik koma faszával akit Józsinak hívtak. A barátnöm nyalta a panziós csaj pináját a neve Évike, míg az a koma aki engem már az erdöben megfogdosta a mellemet a barátnöm seggét baszta a kegyetlen nagy faszával neve Feri és a leányzó csak úgy visított. Közben bejött a Évike férje aki elövette a faszát és elkezdte rángatni,hogy mielöbb elélvezzen majd amikor észrevette,hogy a feleségét a Józsi el kezdte baszni elélvezett és lehajolva bekapta a saját faszát és kielégítette magát. Ekkor mondta mindenkinek jó szórakozást és remélem jókat fogtok baszni a feleségemmel is.

Évike szólt ne lepödjünk meg, de pár perc múlva jön majd egy néger koma aki Luiznak hívnak és az én kefélö gépem és az végig fogja baszni a két hölgyet is és remélem amíg itt vagytok engeditek,hogy megkeféljen benneteket mert kiválóan kemény fasza van. engem már két éve minden éjszaka megkefél és még sosem lett gyerekem,mert a farka tövén lévö lyukat nem fogja be és ott kicsorog a gecije. Közben engemet is megbaszott a két srác, de végül is nagyon élveztem amikor seggbe basztak és az különösen tetszett amikor mind a két koma a Józsi és a Feri a seggembe nyomták a farkukat,míg a Luiz addig küszködött és a pinámba nyomta az irgalmatlan hosszú faszát. Én megkértem a Luizt,hogy amikor élvez fogja be a lyukat a faszán és engedje be a zacskója tartalmát a számba, mert én szeretem érezni a geci ízét és zamatát is.

Végül mindhárman a számba mentek el , de elöbb a barátnömet is megbaszta a Luiz aki külön köszönömöt mondott nekem. majd mikor mindannyian kiélveztük magunkat leültünk és megosztoztunk a töményen , a kaján és a boron is. Utána megint csináltuk egy körbe baszást és a Luiz, Évi elment hogy a saját szobájukban folytassák a kefélést mi meg cserélgettük a Ferit ,meg a Józsit a lábaink között. Amikor bármelyik elkezdett volna élvezni mindig belém engedték a gecijüket, mert nekem nem volt méhem és nem tudtak felcsinálni,viszont azt is élveztem amikor belém spriccelték a gecit. hajnal felé elment a két férfi és ekkor lezuhanyoztunk egymás testét felfedezve lemostunk mindent a másik testéröl és faranciázva lefeküdtünk. csodálatos ez a 69 mozgalom. Utna egy nagyot smároltunk.

Másnap reggel költöttek azzal,hogy megsimogatott bennünket két csaj és benyalt a pinánkba.Közölték,hogy holnapután reggel mi fogunk megint jönni és akkor veletek leszünk reggel öt - töl hét óráig. A reggeli az asztalon volt és lezuhanyoztunk,majd úgy meztelenül leültünk kajálni.olyan jó volt látni a kolleganöm testét és mondta élvezte ahogy seggbe kefélték,mert a segge lyukának a szüzességét most vették el. Az otthoni barátja már el akarta venni, de mondtam neki,majd ha keményebb lesz a farkad akkor megengedem,hogy ott is bele rakjad.

Kaja után felmentünk a céghez és folytattuk a munkánkat este hat felé hagytuk abba és direkt egyikünk sem vett fel reggel bugyit és melltartót sem. Igaz kissé merev volt a melltartó nélküliség,mert mindketten egy nylon dzsörzé egyrészes miniruhában voltunk ami kissé áttetszövé vált,ha megfeszült a mellünkön.Mikor elindultunk hazafelé már alig mentünk be az erdösávba ott volt Feri és Józsi és levették rólunk a ruhát. Meglepödtek,hogy alatta nincs semmi fehérnemü és végigmentünk úgy,hogy aki szembe jött velünk csak lesett és csodálkozott rajtunk. A panzióba érés elött mindketten felvettük a ruhát és megint olyan éjszakánk volt mint az elözö annak kivételével,hogy éjjel egy órakor bejött a két leányzó a kezükbe volt a köpenyük és a szánkra ültek majd egy nagyot szeretkeztünk négyesbe. Eleinte zavart,hogy a lányok a kezüket akarták a pinámba nyomni, de aztán amikor az egyik elövett egy síkosítót a keze könnyen becsúszott a már szétkefélt pinámba és majd a másik lány is bedugta a kezét és felment majdnem könyékig az nagyon jó volt. Mondták nekünk,hogy arra kell csak vigyázni, nehogy bent maradjon éjszakára,mert reggel nem fog kijönni és az eléggé cikis amikor szólni kell,hogy segítsenek rajtuk.Mi megjártuk és utána egy teljes napig keféltek bennünket idegen férfiak is A huszonnégy órán át mindkettönket nyolcvan férfi kefélt meg és szoptatott meg. Utána sokáig még a férfiak illatától is irtóztunk.
Végül egy néger testvérpár kefélt meg bennünket akik itt a panzióban laktak egy hónapig és az utolsó két héten felváltva keféltek éjszakánként bennünket.

Ez így ment minden este és éjszaka. Lassan megszoktuk,hogy ha nagyon fájt a pinánk,vagy a seggünk,hogy leszoptuk a srácokat és mások is jártak át akiknek elég volt,hogy leszoptuk öket. Persze volt olyan házaspár aki átjött és az asszony a nyalást választotta ,míg a férjét leszophattuk.Az elutazás elötti éjszakán megbasztak nyolcan és leszoptam magam is kilenc srácot és kinyaltam egy csomó pinát amiben rengeteg geci volt. Semmit nem kellett fizetnünk a szállásért. Mondta Évi ha legközelebb jösztök,vagy bármelyikötök jön adott egy kártyát azon hivjuk fel öt és közöljük egyedül jösztök vagy valakivel és benne vagytok egy ilyen jó dugásokban.

ha öt év múlva jön valamelyikötök is már a két lányom is be lesz avatva ezekbe a dolgokba,mert most fognak férjhez menni,mert mindkettöt már a jövendö férjeik felcsinálták és addigra bevezetjük a kefélési rendszerbe. Már én is kipróbáltam mindkét vömet is.A férjemnek láttátok nincs ezekbe a dolgokba beleszólása öt csak az érdekli,hogy lássa ahogy basznak bennünket és akkor elélvezik mert kirázza a saját faszát és leszopja.ha így halad húsz év múlva lehet hogy már a férjem sem lesz,mert addigra nem lesz pénze sem,mert valahányszor kefélnem kell az általa is ismert férfivel akik megbasznak mindig jó pénzt fizet nekem. Nekem is mondta töltsd el itt a nyáron egy hónapot és annyi férfivel kefélhetsz ahánnyal akarsz és még fizetést is kapsz. Látom mennyire szereted a jó vastag hosszú farkakat és a néger barátom is igen dicséretes dolgot mesélt rólad, mert ki tudtad elégíteni is.

Én nagyon örültem ennek,mert így annyit baszhattam amennyit akartam és ez engem mindig feldobott és különben is akkor élveztem igazán ha tudtam,hogy a férjemet eszi a fene,hogy mások bármikor megbaszhatnak és én leszopom öket és lenyelem a gecijüket és neki legfeljebb azt engedem meg,hogy lássa ahogy basszák a feleségét. Ez külön élvezetet okoz nekem. Wzt onnan tudom,mert amikor Bulgáriában nyaraltunk minden éjszaka négyen basztak meg és ö minden alkalommal végignézhette ahogy kefélik és szoptatják a feleségét. Még a barátai fiai is rendszeresen keféltek és a barátai akik sokszor eljöttek csak azért,hogy megbasszák a feleségedet.
 

Tetszik : 0 | Nem tetszik : 0

like        like

Nincs hozzászólás