Szextörténet keresése:









 

A srác elég durván vette el a szüzességem


„Napközben ezért azon gondolkodtam, ha már itt van ez a dögös Ukmukfuk, miért ne tegyem meg vele, aminek már itt lenne az ideje?” - a 21 éves csaj egy tengerparti nyaralás során veszti el féltve őrzött szüzességét, ám a srác túl mohó és durva. Később bár megcsalja, mégse akarja elengedni. Mr. Ukmukfuk nem csak hogy éretlen egy párkapcsolatra, de még a korát is titkolja.

23 (lassan 24) éves lány vagyok. 21 esztendősen, egy nyaralás alatt megismerkedtem egy ott dolgozó, naná, hogy jóképű férfival, nevezzük Ukmukfuknak. (Hogy mikor született, azóta is rejtély, a kezdetektől titkolózott róla. Ugyan a személyijében 1978 szerepel, állítólag volt körülötte valami gebasz, és valójában ’79-ben. Noha én az első találkozásunkkor 25-nek néztem, most úgy becsülöm, 33-42 éves lehet – csak hogy ilyen szűk intervallumban mozogjunk. Ennyit a koráról.) Én tényleg kizárólag nyaralni mentem oda: élvezni a szabadságot, a tengert, felfedezni a környéket, ismerkedni a kultúrával; semmiféle pasizási szándék nem hajtott. Akkori naivitásomat és önbizalomhiányomat egyébként jól tükrözi, hogy egészen addig fel se merült bennem, hogy Ukmukfuk nem pusztán barátkozik, amíg egyszer csak elhaladtában puszit nem nyomott a számra. Na, aznap éjszaka el is kapott minket a hév, de akkor még nem történt semmi hardcore.

Mindig úgy terveztem, hogy a szüzességemet az első barátomnak adom majd, viszont még mindig nem volt párkapcsolatom (hiába vagyok – vigyázat, önfényezés következik – helyes arcú, csinos, jó lelkű lány, mindig úgy alakult, hogy akivel el tudtam volna képzelni valami komolyabbat, hidegen hagytam, és fordítva). Napközben ezért azon gondolkodtam, ha már itt van ez a dögös Ukmukfuk, miért ne tegyem meg vele, aminek már itt lenne az ideje? Másnap tehát, a nyaralásom utolsó éjszakája elég véresre sikeredett. Gyanítom, Ukmukfuk a turistákkal való tapasztalatai után nem hitte el, hogy létezik még 21 éves szűz lány, ezért elég türelmetlen volt, amivel nem kis fájdalmat okozott. Azonnal leállítottam, majd dühösen, csalódottan, vörös cseppeket hagyva magam után (megjegyzem, a következő három napban is véreztem; egyébként jó étvágyat mindenkinek, aki most reggelizik) a fürdőbe vonultam, ahova utánam jött, mire én kiosztottam a durvaságáról, összeszedtem magam, aztán mondtam, hogy vigyen vissza. Visszavitt, de nem akart így elválni tőlem, bánta, amiért ilyen rosszul alakult ez az egész. Én sem akartam, hogy ennyire keserű szájízzel érjen véget a történet, végül tehát kibékültünk.

Ezt követően intenzíven tartottuk a kapcsolatot, sokszor éjféltől hajnali ötig webcameztünk. Mindez persze nem volt problémáktól mentes, egyfelől a nagy távolság, másfelől a bizalmatlanságom miatt. Mindenesetre a következő nyáron kimentem hozzá, és ezzel egy mérföldkőhöz értünk. Könnyezve búcsúzott tőlem, érezhetően ő is bolondult értem. Sajnos azonban nem sokáig, két hónapra rá ugyanis már valaki mást dugdosott (amit persze már az első pillanatban megéreztem). Olyan fájdalmat okozott vele, amit szerintem soha a büdös életben nem fogok kiheverni. De végül is én főztem magamnak, nem? Hát akkor nekem is kell megennem.

Nos, a kissé hosszúra nyúlt előzmények után most már igazán következhetne, ami miatt elsősorban írok: mégpedig az, hogy nem hagyja, hogy elfelejtsem (nem mintha ezek után el lehetne). Bár elmondtam neki már mindent, amit még érdemesnek tartottam, és nemegyszer próbáltam vele megszakítani minden kapcsolatot (ami valljuk be, bizonyos szempontból nem nehéz, tekintve, hogy más országban élünk), egyszerűen nem engedi. Jó, most erre azt lehet mondani, hogy öcsém, akkor talán ne vedd fel a telefont. És van, hogy nem is veszem, csak aztán legközelebb, szívrohamhoz közeli állapotban már megint nem tudom nem felvenni. Nyilván nem vagyok egy IQ-harcos, de még mindig szeretem (a hasonlóság köztem és egy, a sz*rkupacra gerjedő légy között nem a véletlen műve). Na, nem is ez a lényeg, hanem az, hogy most, amikor már majdnem két (!) éve annak, hogy találkoztunk, miért csinálja ezt? Magától értetődően adódhatna a válasz, hogy mert szórakoztatja, ám ez korántsem evidens. Azonkívül, hogy ennyi idősen, az érzelmi megközelíthetetlenségének köszönhetően még mindig éretlen egy párkapcsolatra, és valószínűleg nárcisztikus személyiségzavarban szenved, azzal is tisztában vagyok, hogy alapvetően azért nem mások szenvedésében leli örömét, és ha bántott is, tudom, hogy nem azzal a szándékkal tette, hogy bántson (noha vigasznak ez igen sovány). Ő meg azt nem bírja felfogni, én miért csinálom ezt (mármint, hogy újból és újból elvágok magunk között minden szálat). Szerinte ha majd egyszer megházasodunk, akkor se kellene megszakítanunk egymással a kapcsolatot. Na de miért nem?! Ti értitek ezt?


 

Tetszik : 3 | Nem tetszik : 4

like        like