Swingerköcsögök 1.
Éltem a gondtalan fiatal éveimet, ezért a velem egykorúak kissé irigyek is voltak. Nemrégiben összeismerkedtem egy középkorú nővel, aki, mint később kiderült egy úgynevezett \"magán swinger klubot\" működtetett. Nos, itt ragadta meg a figyelmemet egy nálam nem sokkal idősebb nő, akit éppen ketten \"kényeztettek\". Nagyon megtetszett ez a nő, elhatároztam, ezt a nőt meg kell szereznem. Ábrándozásaimból a házigazda nő \"ébresztett\" fel, aki rögtön \"levágta\", hogy mi a szitu. Bár néha dugtunk egyet, de semmi komolyabb nem volt köztünk, egyáltalán nem vett róla tudomást, ha más nő iránt is kimutatom érzelmeimet. Így hát, szinte természetes volt az ami történt.
- Látom, tetszik a barátnőm. Nyugi, ha akarod, bemutatlak neki, de amint láthatod most el van foglalva. Egyébként a barátnőm, a perverz férje elől \"menekült\" ide, nem sokat kellett neki várni, hogy ágyba vigyék. Nagyon jó csaj, így női szemmel is.
- Eléggé klassz csajnak látszik, de mi történt, hogy a férje mellett ilyen kikapcsolódásra vágyik? Ahogy elnézem, eléggé kapós, mindenki őt akarja.
- Hogy mi történt, azt majd ő elmondja, ha akarja. Egyébként meg, állítólag nagyon jó a szájmunkája. Láthatod, most is épp alig kap levegőt. De, ne hidd, hogy olyan könnyű \"ágyba\" vinni. A látszat csal. Ezeknek a pasiknak igazán meg kellett \"dolgozniuk\" azért, hogy végre megbaszhassák.
Mikor \"szabad\" volt, bemutattak minket egymásnak, a \"barátnőm\", külön is felhívta rám a figyelmét, majd otthagyott bennünket.
Kissé, furcsa volt a helyzet, mindketten ott álltunk egymással szemben meztelenül, le nem bírtam venni a szemeimet gyönyörű melleiről, de a szemem vizslatta a láthatóan borotvált pináját is, persze ezt ő is észrevette. Nem szólt semmit, csak mosolygott, ami talán még elbűvölőbbé tette.
- Szóval, te vagy az Andi barátja, akivel dug és aki jelenesetben engem akar megdugni. Ugye, erről van szó?
- Hát, nem egészen, csak érdeklődtem felőled. Az Andival meg csak néha kefélünk. Állítólag van egy barátja, inkább azzal tölti az időt. Úgyhogy én csak szerettelek volna megismerni.
- Rendben van, megismertél. De tudod mit? Ha végeztem, hazakísérhetsz, de előtte még le kell ápolnom valakit. Megígértem neki, remélem, nem zavar.
Néztem, ahogy a szájába veszi az idősödő pasi szerszámát, hátrahúzva rajta a bőrt, a makkját járta körbe a nyelvével, majd az egészet szinte tövig benyelte. A pasas meg csak baszta a száját. Látszott, hogy élvezi, ami vele történik. Majd egy nem is tudom miféle hangot adott ki, elélvezett, bele a nő szájába, aki mindezt szinte természetesnek vette. Nagy nyelések következtek és hogy feltegye az í-re a pontot, a nyelvével még körbejárta a makkot, tisztára nyalva a faszát.
Már jó ideje kísérgettem, mikor megengedte, hogy megfogjam a melleit, majd benyúljak a szoknya alá és benyúljak a hüvelyébe. Bugyit soha nem hordott, mint mondta, így nem kell a hapsiknak azzal is vesződni. Mikor rákérdeztem, hogy hány pasi kefélte már meg, mindig kitérő választ adott. De büszke voltam rá, hogy én is a sok hapsi között vagyok. Egyik alkalommal, mikor a keféléstől kimerülten feküdtünk, megeredt a nyelve, ami talán az alkoholnak is köszönhető.
- Nehogy azt hidd, hogy kurva vagyok. Megszerettem a faszt, mindezt köszönhetem a karrierista férjemnek. De arra büszke vagyok, hogy egy kefélésért sem fogadtam el pénzt.
- Elmondod, hogy mi történt?
- Nagyjából. De, kérlek, ne szólj közbe. A férjem egy jól menő cég igazgatója, aki azt hiszi, hogy nem tudok róla, hogy van egy nője, aki nekem rendszeresen beszámol, ugyanis az egyik barátnőm, de ő ezt nem tudja. Sokszor csak nagyon későn jön haza. De, nem is ez a lényeg. Még csak ügyvezető vagy miféle volt, amikor azzal állt elő, hogy kicsit rajtam is múlik, hogy előléptetik-e. Ugyanis meghívta a nagyfőnököt hozzánk egy vacsorára,mert tőle függ, hogy előléptetik-e. És mi közöm nekem hozzá? Érezzétek jól magatokat.
- Nem egészen úgy van. Szeretném, ha kicsit kedves lennél hozzá, nagyon szereti a szép nőket és hát, te eléggé mutatós vagy.
- Vagyis, mit akarsz ezzel mondani?
- Hát, először is, nem kell túlöltözni és ha kicsit többet iszik és fogdosni kezd, hagyd magad.
Nem vettem fel melltartót, enyhén átlátszó blúzt vettem fel, amin kissé átlátszottak a bimbók, bugyit sem húztam, a férjem nagyon megvolt elégedve.
A pasas már kissé idősebb volt, még nem ivott eleget, így még udvarias volt. De lerítt róla, hogy a melleimet stíröli, miközben kezet csókol. Vacsora után, a sok elfogyasztott ital hatására aztán egyre trágárabban beszélt, főleg mindig a nőknél kötött ki és hogy mennyire örül ennek az időnek, a nők melltartó nélkül járkálnak, sőt igyekeznek úgy mutatkozni, hogy minél többet láthassanak belőlük. Erre a férjem is megszólalt, hogy az ő - mármint én - felesége sem visel melltartót. És, hogy ennek nyomatékot adjon, egy hirtelen mozdulattal, szinte letépve a gombokat, széthúzta a blúzomat, megmutatva neki a melleimet.Az egész olyan gyorsan történt, hogy mire odakaptam a kezemet, már csodálhatta a melleimet.
- Na, ne légy olyan szégyenlős, mutasd csak meg, hogy neked sincs mit szégyellned.
Azzal \"lefejtette\" a kezemet és emelgette a melleimet feléje. Mit szólsz hozzá? Ugye, hogy nem rosszak?! És nincs ám szilikonozva. Nem hiszed? Tapogasd csak meg. Persze, a pasasnak kétszer sem kellett mondani, a férjem szinte az ölébe lökött, így máris könnyen tudta azokat gyömisztrálni. Majd egyre bátrabb lett és már a szoknyám alatt volt a keze, a pinámat simogatta. A férjem meg csak röhögött az egészen. Láttam rajta, hogy azt szeretné, ha lefeküdnék vele, hagytam, hogy a lyukamban turkáljon, majd hirtelen felállított.
- Úgy érzem, borotválod magad. Mutasd, hadd nézzem.
Azzal egy mozdulattal felemelte a szoknyámat. Szerintem, felesleges ez a sok hacuka, vedd le őket! Teljesen levetkőztetett, ott álltam teljesen meztelen, a férjemre néztem, aki láthatóan élvezte a történteket.
- Arra gondoltam, amit akkor beszéltünk, mielőtt jött. Szóval, azt szeretnéd, hogy feküdjek le vele és te végignézed, ahogyan megbasznak, ugye, ezt akarod. - Hát, nem is tudom. Inkább rád bízom a történéseket, nem vagy már kis lány.
Letérdeltetett, elővette a szerszámát és a számba dugta. Mióta férjhez mentem, most volt először más férfi fasza a számban. Nem mondom, régebben elég sok fasz leszoptam, de ez más volt. Közben ránéztem a férjemre, aki élvezettel nézte az ingyen pornót. Mivel, láttam, hogy nem zavarja, hogy mást szopok, igyekeztem mindent beleadni, aminek meg is lett az eredménye. Tele vágta a számat a gecijével, nem győztem nyelni. Nagyon megvolt elégedve, de a java még hátra volt.
- Most pedig megbaszlak.
Azzal lefektetett a szőnyegre és belém hatolt. Sokáig baszott, de az alkohol hatása és az előbbi elélvezés után szinte már nem maradt gecije.
Hát, röviden ennyi. Természetesen a férjem megkapta az állást, de én nem felejtem el, hogy az én pinámnak köszönheti az állást.
Küldj te is szextörténetet!
További Szextörténetek
Excsajok szexképei