A csajom nővére
Ez az eset tavaly májusban történt meg velem. A barátnőmmel, akit Ramónának hívnak, már kb. 3 hónapja jártunk. Ő 16 és én is ennyi idős voltam. A szülei elutaztak egy hétre nyaralni, a nővére, Blanka pedig állandóan a barátnőivel volt…
Egy gimibe jártam vele. Nagyon jól kinéző, bombázó lány volt. Első látásra megfogott, és –szerencsére- én is tetszettem neki, hát összejöttünk. Egyik nap - mikor szülei nyaraltak - megbeszéltük hogy találkozunk suli után, nem csoda hát, hogy egész nap ő járt a fejemben. A fejemben keringett, ahogy miniszoknyában áll előttem, gyönyörű telt kebleiről ne is beszéljünk. Tehát pont úgy volt összerakva, ahogy kellett: szép arc, test, jó lélek. A nővére és ő hasonlítottak egymásra csak 2 év különbség volt közöttük.
Amikor találkoztunk a nyakamba ugrott, megcsókolt, és azt mondta: „szeretkezni akarok veled, úgy hogy azt soha ne felejtsük el!”. Visszacsókoltam majd elindultunk a házuk felé. Három utcával laktak a suli mellett, így hamar odaértünk. Beléptünk a házba, kiáltott hogy van-e itthon valaki, és mivel nem szólt senki, ezt mondta nekem: „várj, mindjárt jövök kedvesem!” És bement a fürdőszobába. Nem bírtam magammal, és 1-2 perc múlva utána mentem. Ott állt előttem miniszoknyában és egy alig valamit is takaró melltartóban. Közelebb léptem hozzá és megcsókoltam. Végig a nyakát, a melleit, a hasát és vissza. Éreztem a forró leheletét a nyakamon. Levettem a melltartóját, és láttam mellbimbói egyre jobban vörösödnek és ágaskodnak. Óvatosan elkezdtem 2 ujjammal morzsolgatni, és láttam, nagyon élvezi. Majd megfogtam és föltettam őt a csap szélére.
Széttettem a lábait és félrehúztam a mit sem takaró tangáját. Láttam szépen borotvált punciját. Először az egyik ujjamat majd a másikat és végül a kettőt egyszerre bedugtam neki. Éreztem, ahogy a nedves puncija egyre forróbb. Ki-be, majd a nyelvemmel kezdtem el kényeztetni. Körkörösen, ki, be. Nagyon élvezte, sőt annyira hogy a végén el is folyt. Levettem a csapról az ölembe kaptam és átvittem a szemben lévő szobájába. Lefektettem az ágyra, de ő fölkelt. Azt hittem itt a vége, de tévedtem. Levette a pólómát, majd a farmerom. Hátralökött a fotelba lehúzta a boxerom, megfogta akkorra már merev farkamat, és a szájába vette. Elkezdte szopni, és a szájába engedte a forró gecit, a végét pedig a melleire kente. Megfogta a farkam és áthúzott a franciaágyra. A fülembe súgta: ”69”. Lefeküdtem, fölém rakta nedves punciját, és újra kielégítettük egymást. Újra kinyaltam nedves punciját, és ő újra a szájába engedte a meleg gecit. Nagyon tetszett neki… Rá akart ülni a farkamra, de kérdeztem gumi nem akar-e. Azt mondta nem, szedi a gyógyszert és amúgy is, szeretne magában érezni. Hát rám ült. Föl-le… Láttam, ahogy a puncijából folyik ki a nedű, majd végig a farkamon. Majd leszállt hanyatt feküdt és én bedugtam neki. A végén már a párnáját szorongatta, olyan jól érezte, rólam nem is beszélve….
Épp újra akartuk kezdeni, mikor a nővére benyitott. Nem tudtunk mit csinálni, így kivörösödött arccal csak annyit mondtunk, nem mond el kérlek senkinek! Legnagyobb meglepetésünkre azt kérdezte: „Én is beszállhatok?” Egymásra néztünk, majd láttam Rami arcán, ő is kipróbálná, és bevettük őt is. Blankán csak egy kis top és egy miniszoknya volt. Felálltam és megcsókoltam. Levettem róla a ruhát, majd csókolózás közben elkezdtem ujjazni. Lefeküdtem az ágyara, majd Blanka leszopott, és Rami a fejem fölé tartotta nedves punciját. Blanka rám ült, és ő is megkapta az „adagot”. Eztán a két lány egymást kezdte el kielégíteni, míg én Blankát, majd Ramit is „kioktattam” hátulról. A végén még én is meglepődtem mennyi gecim volt… Egy fél napos szeretkezés után fáradtan bújtunk egymáshoz. Még simogattam alul a lányokat egy kicsit, ők is viszonzásul, aztán megfogadtuk ezt még megismételjük. Azóta még 2× megismételtük. Blanka már külföldön tanul sajnos, de Ramival azóta is együtt vagyunk.
Küldj te is szextörténetet!
További Szextörténetek
Excsajok szexképei