Legutóbbi hozzászólások:
Takker Snigger - Ne írjatok neki,hazudik! Jelentsétek fel! | Dórika és Dávid - Igen csodás! Velünk is megtörtént! Csodás! Írj az email címemre! sweeteper@citromail.hu | Dávid - Nagyon tetszik különleges élmény egy fiatal fiunak nekem volt hasonló élményem és alig varom,hogy ujra átéljem.. | Piccolo és barátai - Elérhetöséget kérünk az anya és a csapat nö személyétöl.Szeretnenk ha hozzánk csatlakozna egy jó sex bulira. Jó méretes szerszámok várják. | Sarolta - Én is voltam több fiatal sráccal egy buliban,szuper volt ezért hasonlóan éreztem magam mint az anya és a csapat történetben az anya. | Docens szopató - mensz az anyádba te | sex.75@freemail.hu - Jó lenne egy fiatal csajszival így találkozni ! | sex.75@freemail.hu - Tetszik és izgató látvány lehet nem csak lóval de kutyával is látni egy nöt ! | sex.75@freemail.hu - Olyan izgató történet nagyon tetszik ! | Cha Cha - Utálom, hogy más-más címen ugyan az a történet olvasható. http://users.atw.hu/szex-tortenetek/index.php?key=1076&com=view&action=komment | Cha Cha - utálom, hogy más-más címen ugyan az a történet olvasható. http://users.atw.hu/szex-tortenetek/index.php?com=view&key=1063 | Nagycsikló - viragkiss503@gmail.com.Nekem\"csak\"kutyás kalandom van. | Laci - Szia Nagycsikló!e.mailt adsz?Tudok mesélni..... | Nagycsikló - Izgat régóta a lófasz,mint szopás és dugás is. | Durex Alex - Jó történet az \"anyám és a csapat\", bevállalós anyuka és fiatal srácok orgia partyt hozták össze.Vegre egy fasz imádó nö gátlástalan a szexben. | Robika17 - Hú de benne lennék egy ilyen orgia partyban,mint az anya a csapattal . | Viktor - Ma már ez annyira nem tabu téma zárt ajtok mögöt rengetegen gyakorolják most már.igaz diszkréten de most már kiélik aki teheti ezt a hajlamukat.És nincs is ebben semmi rosz. Igen is aki tudja gyakorolja és élvezzenek nagyokat | Pál - Ez nagyon jo kis sztori volt.Minfenképpen ki probálom. | Gergö - Ez nagyon jó semmi szégyelni való nincs benne,hogy egy tini fiu igy vesztette el a szüzességét.Nagyon izgato volt szivesen át élném ha lehetne. | Evelin - Nagyon jó kis történet |



A Panyolai Bötyárgecik


A kocsmában vágni lehetett a füstöt. Sokan beszorultak a nyári zápor elől. A zápor nyomán felkavarodott a leülepedett szennyes por és bűzös párafelleget bocsátva a városra, bakacsinba vonta. A sarokasztalnál Csócsa, Lófej, Zagyva Pali és Tónink emelgeti a sörös krigliket. Hátul, a sötétben, a „komenista” fertályon az elvtársak sutyorognak izgatottan. Éppen a közelgő kormányválság sötét fellegeit próbálják elhessegetni, s minél messzibbre űzni a rendszer, rothadó bűzét.
– Hja, fejtől bűzlik a hal! – jegyezte meg lakonikusan Csócsa sörének habjába folytatva utálatát. Zagyva Pali rákontrázott.
– Akárhogy is cifrázzák azok ott fenn a dolgot, szarban van a haza! Ígértek ezek a választások előtt mindent: fűt meg fát, Fedák Sárit a csillagos éggel, anyám tyúkját a tyúkóllal. Megvették a nyugdíjasokat kilóra 19 ezer forintért, aztán nesze neked! Belefingottak a nulláslisztbe, hogy csakúgy porzik!

– Szar van a káposztába gyerekek – dünnyögte csak úgy maga elé Tóni és egyik ujját magasba emelve jelt adott a mindig készenlétben álló jóságos lóarcú Irmának, hogy egy kör, gyorsítót kér a négyes asztal. Irma vette az adást, térült-fordult és pillanatok alatt a vendégek előtt sorakoztak a pálinkával teli kupicák.
– Na, egészségünkre!
– Meg erre a büdös életre! – toldotta meg a tószt Pali, és felhörpintették a gyorsítót, majd mintegy vezényszóra fenékig itták a korsó söreiket. Az üres korsókat az asztallaphoz verve újabb jelzés ment Irmához, hogy még egy kör sört prezentáljon a négyesnek.
– Aszongyák’ a Vasműt is szaré’, hugyé’, egy forintér kínálják a privatizőrök. Még így sem kell senkinek… – adta a lapot Csócsa.
– Nem hát, te bibas, mert a nyolcvanmilliárd sarat is vele adja az állam! – szólt oda a hármastól Lófej, a fenenagy keményfejű kazánkovács.
– Így igaz édes egy komám – folyt bele a tanár úr is a beszélgetésbe. – Az államnak nem kell a veszteséget termelő gyár! Lerúgja magáról ezt a terhet, mint szamár a port. Értitek, már mire megy ki a játék?
– Mire, he? – meredtek rá elképedve – mondjál már valamit tanár úr, te okos ember vagy!

– Hogy mire-e? Gyerekek, most már, hogy benn vagyunk az Unióban, nyílt lapokkal játszanak ezek a hamiskártyások! Most kezdik kiteríteni a betlit! Nem köll a magyar acél, nyugaton túltermelés van, eláraszt bennünket a dömping. Bezárják a gyárainkat, elbontják, az ócskavasat meg beolvasztják biliacélnak! Nem kell a magyar textília! Bezárták a fonodánkat, most kollégium lesz belőle…
– Csak tudnám, mire tanulnak ezek a sok diákok? Azt mondta a polgármester, hogy diákvárost csinál belőlünk. – toldotta meg Pali, de Csócsa letromfolta.
– Aztán minek, he? Így se tudnak a sok fiatalok, mérnökök, közgazdászok elhelyezkedni, nincs hova…
– Nem értitek a rációt. Ezek le akarják pusztítani az országot, ellehetetleníteni a népet, aztán mikor fellázadunk, akkor odavágnak! Statárium, meg akasztás!
– Munkásököl, vasököl, odavág, ahova köll! – állt fel Lófej, s hatalmas alakja betöltötte a termet. Odalépett a négyes asztalhoz, arrébb húzta a székét, és helyet készített az üres korsók között könyökének. Tóni intett Irmának és négy gyorsítót és négy korsó sört kért.

És folyt a vita parttalanul, kiapadhatatlanul. Dőlt a panasz a nép szájából. Nem tudták megemészteni a szocik balfácánságát, megszegett ígéreteit. Beszédükkel a másik oldalon ülő Fideszesek malmára hajtották a vizet. Szakáll Lajos, Keszegi Vendel, meg Ripacs Panna egyetértően bólogatott minden szóra. Aztán Lajos szólásra emelkedve, korsóját a magasba emelve, proszitot kívánt a négyesnek. Ők is felálltak és teli korsóikat összekoccintva egy baráti öleléssel konfirmálták a nagy összeborulást.
– Toljuk össze az asztalokat fiúk! – ajánlotta a tanár úr, és ötletét tett követte. Mindhárom asztalt összetolták. Most már aztán szakértőkkel megerősítve folyt tovább a politizálás.


– Most meg ezzel a gázmotoros erőművel borzolják a kedélyeinket. Azt rebesgetik, hogy a vasmű hamarosan megszűnik, nem lesz már hulladékhő, télen befagy a seggünk! Rohamléptekkel építik a gázmotorost!
– És, ha őszre egekbe szökik a gáz ára? Na, ti nagyokosok arra nem gondoltok? – vágta ki az adut Kottafejű, a mérnök közgazdász.
– Hm, mi lenne! Benyalnánk a cuclit! Mint mindig… – reagálta le a dolgot Tóni, s maga elé meredt. Nem sok ideje maradt a merengésre, mert az ajtónyílásban megjelent kipirult arccal Primőr és a társasághoz lépve belerikkantott a szeszgőzös levegőbe.
– Emberek, lemondott a Meggyesi! Megbukott a kormány!
– Nem megmondtam, ez már a rebetli, emberek – ingatta fejét a tanár úr, és hellyel kínálta.
– Primőrt. Primőr új vendéghez illően, karját felemelve rendelt.
– Egy kör, gyorsító, sör rendel Irmuska drága!

És elkezdődött a találgatások sora. A terem másik végében kushadó szocik meghallván a hírt, fülüket, farkukat behúzva sunyítva bújtak sörös korsajaik mögé, míg az ellenzék lázas tanácskozásba kezdtek.
– Két dolog lehetséges: vagy találnak egy keménytökű, jó kiállású szoci miniszterelnököt, vagy ki kell írni az új választást! Nincsen itten kec-mec – brummogta Kottafejű, és mindenki helyeslően kortyolgatta a közben megérkezett söreit. Hát igen, motyogtak a túloldalon és a beállt néma csendben a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani. Kottafejű a város hírhedt közgazdásza így keverte a lapokat szépen, komótosan.
– Azt hiszik az urak, hogy a paraszt az, hülye? Ölbetett kézzel nézi, hogy szaré-hugyé vegyék meg a verítékkel előállított termékeit! Lázadás lesz itt hamarosan! Ne gondoljátok, hogy a kapitalisták hülyék. Úgy játszanak azok velünk, mint macska az egérrel. Ahelyett, hogy megkínálták volna az országot a mezőgazdasági és kisebbségvédelmi biztosi poszttal, mi történt? Ezek a findzsaszeműek kicselezve a béna kormányunkat az energetikai biztosi címet lőcsölték a szerencsétlen Kovácsra. Hát mit ért egy külügyért az energiához? Nincs is energiánk!
– Hát, éppen ez az! – tódította Csócsa – ezzel befogják a szánkat, azt kiherélik a mezőgazdaságunkat…
– Délvidéken meg a csetnikek verik a magyarokat! Ott a szerbeknél verné ki a dilit a díszes külügyminiszterünk, nem pedig bábuként mozgatva egy semmi posztot elfoglaljon!
– Munkásököl vasököl, oda csap, ahova köll! – bődült el Lófej, s így folytatta. – Gyerünk Szerbiába, vágjunk közéjük! Turistaként átmegyünk Tompánál, jól elagyabugyálunk öt-hat szerbet, aki a kézügyünkbe kerül, aztán szépen hazaballagunk! Így köll ezt űberelni uraim!
– Igaza van, mikor indulunk? – fontoskodott Primőr, de Kottafejű leintette.
– Gyerekek nem eszik olyan forrón a kását! A külügy az Uniónál feljelentette a szerbeket, hogy verik a magyarokat. Majd azok odavágnak a szerbeknek!
– Na, azt várjátok ki! Egyik kutya a másikat nem harapja meg, hát nem közösen amputáltak le bennünket! Dobták oda a Vajdaságot a szerbeknek? – vetette közbe a tanár úr.
– Gyerekek, tanuljátok meg, fülünket, farkunkat behúzva, megnyalva a belénk rúgó kezeit, másra bízva az igazságosztást, nem lehet elérni semmit! Csak erővel…
– De ezek a barmok pont most szüntették meg a katonaságot! – vágott közbe Csócsa idegesen, sörébe fojtva remegését.
– Kii vagyunk szolgáltatva a Nátónak. Eddig a Nagy Testvér ült a nyakunkon, most meg a Nató… secko jedno! – tromfolt Lófej, és dünnyögve hozzátette – Munkásököl, vasököl.
Mikor aztán csúcspontjára ért a politizálás, Irma jelezte, hogy közeleg a záróra. Rendeltek még egy kör, gyorsítót, sört és behörpölve, összekapaszkodva eljárták a Tápéi darudöbögőst, majd a Raszputyin zenegépből dübörgő vad ritmusára az asztal körül veszettül, sapkáikat megtaposva ropták a guggolóst. A guggolósba bekapcsolódtak a szocik is, és a Raszputyin után, rákezdtek a Katyusára, meg a ” Nyesztahorka büszke vára” című orosz népdalra, s összekapaszkodva az ellenzékkel, békés egyetértésben ropták végkimerülésig, az asztal alatt és körül hemperegve, majd vad székdobálással zárva a mulatságot, kitódultak az Egyujjasból, friss levegőt színi magukba.

2.

Közben ott fenn is peregtek az események. Megtalálták az új miniszterelnök személyét is, azaz, ha jól értesültem az ambiciózus fiatalember önként jelentkezett a posztra. Valahogy úgy történt a dolog, hogy az, ex-miniszterelnök tanácsadójaként addig adta a szerencsétlennek a briliánsabbnál briliánsabb ötleteket, míg önön dugába dőlve, a megszégyenülés határán ellensúlyozva, végül lelépett a porondról, mielőtt nyakig merült volna a szarba.

Na, szóval az önjelölt nagy többséggel megválasztott vehemens új miniszterelnök határozott fellépésével, riposztozó frappáns kijelentéseivel, minden ellenvetést az asztalról lesöprő határozottságával újra életet vert a lekókadó, enerváltan vegetálni kezdő szocikba.

A baj akkor kezdődött, amikor az Európai Unió mechanizmusa elkezdett nálunk is működni. Először is a búzával kezdődtek a bajok. Annyi termett, hogy nem tudták letárolni, így erre való hivatkozással lenyomták az árát. A parasztok felhördültek. Aztán belenyomták a fejüket a tejes dézsába, s nevetséges áron millió liter szám árasztották el a vámnélküliség jóvoltából hazánkat olcsó lengyel, meg holland tejjel. A felháborodás az egekig csapott. A parasztok a parlament előtt lajtos-kocsikból locsolták tejjel az aszfaltot…

És jött a többi sorban. Nevetségesen olcsó műsajtokkal rakták teli a szupermarkettek polcait. Döglődtek a sajtgyárak. Hogy kifogják a szelet a felháborodás vitorláiból, azt az áthidaló megoldást ötölték ki, hogy államilag dotálják a marhák kivágását. Ez sem segített, mert a dominó-elv működött tovább. A privatizáció a kapitalisták malmára hajtotta a vizet. A hungarikumnak számító echte magyar szalámi- és kolbászgyárak multinacionális Euró-zsidó, fináncoligarchiák kezébe kerülve, azonnal elbocsátották a henteseket, bezáratták a vágóhidakat, s behozták a nyugati hibrid hasított fél-disznókat. Azt nem értem, akkor mitől magyar a szalámi, ha kínai és lengyel disznóból készítik? Ja! A paprikától, mert az ugye világhírű és magyar. Na, erről is tettek az okosok! Stikában, vám és vizsgálat nélkül behozták az olcsó brazil, mérgezett paprikát, „feljavították” vele a magyart, és piacra dobták. Óriási botrány tört ki. A felháborodás hullámai az egekig csaptak. Európa összes piacáról kitiltották az összes magyar paprikából készült árut.

Miután így sikerült a mezőgazdaságot és élelmiszeripart taccsra tenni, beütött az Uniós miniszterek választása. A magyar jelölt megbukott az Energetikai Biztosi vizsgán… eltanácsolták. A miniszterelnök ragaszkodott a pótvizsgához. Ebből aztán akkora kalamajka lett, hogy rajtunk röhögött az egész Unió. Még hogy egy kétbalkezes külügyér legyen az egész Unió energiaügyi biztosa! Hogy aztán lepusztuljon az az energia ipar! Az olaj ára így is az égbeszökött már! És az Európai Néppárt a piros – tilos tárcsa felmutatásával fenyegetőzött az ügydöntő szavazáson. Úgy, hogy totálisan szarba volt a kabinet. Külső-belső nyomás alatt préselődött. A belső elégedetlenség nőttön nőtt: sztrájkoltak a tanítók, a közalkalmazottak, az egészségügyiek… kintről pedig az oldalvonalról kárörvendően bekiabáltak a kibicek. Ügyesen mozgatva a bábukat, szisztematikusan mérgezték a magyar termékeket, pusztították le és vásárolták fel az infrastruktúrákat, hogy aztán odamondogassanak:
– Na látjátok, ezek a kétbalkezes balfácánok akarják Európát a gazdasági csődbe taszítani a beépített emberükkel! Nem kell a Kovács, le vele!

Így peregtek az események, amikor a mennyei Atya megelégelve a magyarok pokoljárását bejelentkezett Tóninál.
Tónink éppen délutáni sziesztáját töltve a dunsztosüveggel energetizált gödrös díványán heverészett, amikor megszólalt a csillárba épített mozdonysíp. Az Úr hívta Tónit. Tóni felugrott, magára kapta vasutas esőkabátját, a csillár alá állt, s hatalmas ingakoloncát kézbe kapva a lába között meglengetve feltette a bejelentkezés kötelező kérdését.
– Te vagy az, mennyei atyám?
– Igen, én vagyok!
– Mi a parancs?
– Az a parancs, hogy szedd elő a fekete dobozt! Állj készenlétben, fiam! Hamarosan megjelenik érted a fekete autó, és küldetésbe mész.
– Messzire, Atyám? – kérdezte Tóni gyanakvóan.
– Nem, csak ide a szomszédba, Brüsszelbe! Pakold be a kofferba a doboz mellé a fekete ruhádat, lakkcipődet és várjad a kocsit! – szólott az Úr és megszakadt az összeköttetés. Éppen befejezte a pakolászást Tóni, amikor kopogtak az ajtón, és két szekrény nagyságú kormányőr nyomult be. Felkapták Tónit, mint a pelyhet pakkostól, és már vitték is. Egyenesen az állandóan ülésező kabinet előtt rakták le.

A miniszterelnök fülig érő szájjal járult elébe, és nyájasan mosolyogva kísérte az asztalfőhöz. Két szolga máris begördítette az italos gondolát, és kitöltötte a Whiskyt. Tóni fenékig ürítette a keserű poharat és körbehordozta az elgyötört minisztereken a tekintetét.
– Drága jótevőnk, Csíger úr! – kezdte szónoklatát a miniszterelnök, de Tóni félbeszakítva kijavította.
– Zingerminger, ha szabadna megjegyeznem! – a miniszterelnök azonban még egy pohárkát töltetett mindenkinek, magának is, és így fordult az okvetetlenkedőhöz, tósztra emelve poharát.
– Igyunk az új magyar európai biztosra: Tóni Csíger úrra, mert hogy a mai naptól kezdve ezt a könnyen megjegyezhető euró kompatibilis nevet adományozzuk Önnek kedves biztos úr! Proszit! – emelte ajkához a poharat, és fenékig ürítette. Tóni rezignáltan tűrte a névváltoztatást, és várta a feladatot.
– Mint tudod kedves Tonyi – tért át a kabinetfőnök, vagy kancellária miniszter – nagy küldetés előtt állsz! Neked kell bennünket kihúzni a szarból! Te fogod ezeknek a síbereknek megmutatni a magyarok istenét! Most aztán majd az orrukra koppintunk, megregulázzuk, gatyába rázzuk őket.
– Hogy gondoljátok, elvtikéim? – kérdezte Tóni.

– Nézzed, a Titkosszolgálattól értesültünk a te hét lakat alatt őrzött, világraszóló szabadalmadról, a fekete dobozról. Most jött el a te időd! Most bizonyíthatsz!
– Mit? – bámult maga elé Tóni.
– Mit-e, hogy mit? Na, ne viccelj már velünk! – tódították a miniszterek, a miniszterelnök alá adva a lovat. Az meg így folytatta.
– Mint tudod, Európa szarban van. Kifogyott az energia, a kőolajárak az egekig szöktek. Még pár hónap, aztán sötétségbe borul a világ. Kényszerhelyzet alakult ki. Most aztán megfoghatjuk az isten lábát! A te dobozoddal egy európai központi villanyerőművet tudunk felállítani Magyarországon, aztán, ha jól megfizetik, rákapcsoljuk őket sorban. Dől a pénz nemsokára, meglátjátok.
– Na, de ez visszaélés az erőfölénnyel, ha jól tudom –ellenkezett Tóni, de a miniszterelnök csak verte a tüzet.
– Tonyikém, ha csak ez hiányzik, kinevezzük bárónak, írnok! – kiáltotta – azonnal állítsanak ki egy kutyabőrt az 1213-as évre visszadátumozva. Báró Csígervári Tonió udvari trónálló névre, és rögvest hitelesítsétek középkori pecsétekkel!
– Adjunk neki egy vörös csillag érdemérmet, kardokkal és gyémántokkal! – toldotta meg a belügyminiszter asszony.
– Igazad van, Mónika, de adhatnánk neki egy Mária Terézia valagrendet is, az összes szarcsimbókkal – tódították többen is inne-onnan bekiabálva az asztalvégről. Miután így felövezték Tónit mindenféle rangokkal és cafrangokkal, kezébe nyomták a megbízólevelét, és útnak indították Brüsszelbe.

3.

Brüsszelben, gyászos hangulatban kezdődött a biztosok meghallgatása. A terroristák összehangolt támadása az olajvezetékek ellen energiahiányt eredményezett világszerte. A készletek vészesen fogyóban voltak, és el kellett rendelni a napi 4-6 órai áramszünetet. A benzint jegyre adták, és kezdett a légi forgalom is akadozni. Kerozinhiány fenyegetett. Ebbe a helyzetbe robbant bele Tónink. A repülőtéren tájékoztatták protokollfőnökét az illendő öltözékről, a bemutatás protokolláris részleteiről. Így hát Tóninkat frakkba, cilinderbe, fehér ingbe és fekete lakkcipőbe bújtatták. Úgy nézett ki, mint egy kövér pingvin. Kacsázó lépteivel, a földet seprő frakk szárnyaival, szerintem inkább egy hízott kacsára emlékeztetett.

Szóval, a miniszterelnöki palotához érve álmélkodva látták az esti szürkületben pislákolón kiszűrődő fényt a nagy európai tanácsterem ablakain. Benn a gyertyák csonkig égtek. Nyílt az ajtó, s bekacsázott Tóni kíséretével. Minden tekintet rászegeződött erre az echte magyar hungarikumra. Bizony az elegáns, finom úriembereknek ő csak egy szegény kis ország csudabogaraként hatott a gyülekezet előtt. Tóni azonban fontossága teljes tudatában a pulpitusra csoszogott fekete lakkcipőbe bújtatott lábaival, majd cilinderét és sétabotját hanyagul kísérőinek nyújtva, szembefordult a halvány gyertyafényben őt mustrálgatókkal.

– Szép, jó napot uraim! – üdvözölte őket ízes mucsai kiejtésével. – Csiger Tóni vagyok Magyarországról, vagy ha jobban tetszik: Tony de Csiger of Mucsa, de Hungarica… állok az urak rendelkezésére. Várom a kérdéseiket.
Az Európa-tanács elnöke vitte a prímet, és így fordult a meghallhatott felé.
– Báró úr, ért ön egyáltalán valamit az energiához?
– Már hogyne értenék, mozdonyvezető lenne a rendes szakmány, uram! –vágott vissza Tóni.
– Értem, nincs több kérdésem – mondta a tanács elnöke, és tovább adta a labdát a többieknek. Következtek a kényesebbnél kényesebb kérdések. Tóni pedig haláli nyugodtan elővéve ingakoloncát kapcsolatba lépett a mennyei atyával és megkérdezte, mit válaszoljon ezeknek a vadbarmoknak. Az úr pedig így szólt.
– Semmit, szavald el nekik az anyám tyúkját, vagy mondd el a Miatyánkot! Úgyse értik! A tolmácskészülékben pedig megkapják angolul a helyes választ – így is tett Tóni. Minden kérdésre a Miatyánkkal meg az Anyám tyúkjával felelt.

Mikor aztán már kifulladt, a kérdezők visszavonultak döntéshozásra. A hosszúra nyúlt szünetben annyira csonkig égtek a gyertyák, hogy egymást alig látva botorkáltak be eredményhirdetésre. A mikrofon is elnémult ekkorra. Látva a zavarodottságot Tóni, szépen komótosan elővette aktatáskájából a fekete dobozt és bedugta a konnektorba. És lőn világosság! A tanácsurak egyik ámulatból a másik ájulásba estek… némelyiket úgy kellett fellocsolni. Csak hápogni tudtak és sápogva hebegték volna el a tanács elutasító válaszát, amikor az elnök széjjeltépve a határozatot, az emelvényre lépett, magához ölelte Tónit és hangos „vivát!” kiáltással megválasztotta az új energia biztost.
– Uraim, aki megoldotta a kínos energia problémát, az egyenesen a biztosi posztra született. Éljen az új biztos! Javaslom, hogy ajánljuk föl neki, hogy Magyarországon telepíthessék a központi energiatermelő és elosztó villamossági központot. Szavazzuk meg uraim!

Egyöntetűen megszavazták hát Tónit és az új energiaközpontot. Beláthatatlan horderejű volt ez a határozat. Azt jelentette, hogy a kis Magyarország rajta tarthatta az energia gombján a kezét. Ha világméretűen begyűrűző válság ütötte fel a fejét, azonnal lehetett jó pénzért Magyarországtól kozmikus villamos energiát vételezni.
– Javaslom továbbá, – folytatta az elnök – hogy nevezzük ki lorddá Csiger urat! — A többség elfogadta a javaslatot, és percek alatt hozták az angol királynőt a kinevezési okmánnyal együtt. A királynő Tóni nyakába akasztotta az aranygyapjas rendet és a lovagkeresztet, s új nevén szólította: „lord Tonyy, de Mucsa of Csiger” és csókra nyújtotta kacsóját. Tóni pedig remegő lilás ajkaival életében először csókot lehelt egy fehérszemély kacsójára

Az ülés végeztével pezsgős-vacsorát rendeztek a magyarok tiszteletére. Folyt a bor, pezsgő, és a vak zenészek vérpezsdítő talpalávalójára a végén táncra perdült a tanács összes tagja. Tóni, szokása szerint, nyíltan kifejezte elégedetlenségét, és lefitymálva a legfinomabb rajnai borokat, követelte, hogy echte magyar csigert prezentáljanak mindenkinek. Azonnal szétszáguldtak a beszerzők, és meg sem álltak Akasztóig, a borhamisítók Mekkájáig. Több hordó valódi csigert gurítottak a tanácsterembe. Tóni verte csapra az első hordót, és saját kezűleg mérte a bódító nedűt. Na, ettől aztán úgy berúgtak a tanácsurak, hogy még azt is elfelejtették, mit írattak alá velük.

A papíron bizony az állt, hogy a „brit királyi udvar szállítói” címmel felruházzák Akasztó községet, és korlátlan mennyiségben átveszik az általa exportált, évek óta eladhatatlanul a pincékben poshadó magyar borokat. Így aztán két legyet ütöttek egy csapásra: megszabadultak a csőddel fenyegető bortúltermeléstől, és világhírnévre tettek szert a borászat terén. Az Akasztói Csiger elindult világhódító útjára. Emellett nem elhanyagolható, hogy Magyarország pillanatok alatt villanyáram exportáló nagyhatalommá vált.
Ezzel a húzással megoldódott a büdzsé hiánya, és Tóni respektje égig ért. Úgy fogadták hazatérve, mint egy győztes hadvezért, csata után. Ő pedig megköszönte a nagy kitüntetést, és a „mór megtette kötelességét, a mór mehet” felkiáltással visszament kies városkájába, panelkuckójába, hűségesen reá váró asszonykája mellé. Másnap este már elégedetten kanalazta a kolbászos bablevest. Aztán, megköszönve a mennyei Atya iránta való jóságát, nyugovóra tért gödrös díványán, mély, egetverő horkolással dicsérve az urat, álmában sípolt egy kicsit.
Úgy fújta a kását, mint a mozdonysíp!

4.

Az Egyujjasban igencsak vidáman zajlott az élet. A hűvös, ködös, november-végi napon az emberek behúzódtak a büdös, füstös, de meleg kocsmába. Megelégedetten iszogattak, fogyasztották a zúzapörköltet, pacalt, babgulyást, amire lehetett inni A terep kissé átrendeződött a négyes, hármas, ötös asztalokat összehúzták és békésen ülték körbe a szocik, ellenzékiek és semlegesek. Kezdett eltűnni a pártoskodók közötti szakadék és kezdtek közös nevezőre jutva egymásra, hangolódni. Hogy mi lehetett ennek a nagy pálfordulásnak az oka, azt csak a jó isten és Tóni tudná megmondani, de mindketten hallgatnak. Hála Tóni uniós megbízatásának és sikeres szereplésének az ország üres kincstára lassan, de biztosan elkezdett feltöltődni. Az új kormány, élén a cvikkeres, vagány csávónak ható miniszterelnökkel, jó szélbe állította az ország vitorláit. Jutott egy kis béremelésre, pár ezer forinttal betömték az ágáló egészségügyiek lyukas zsebeit, kaptak az önkormányzatok is szociális segélyekre, aztán a nyugdíjasokat is megtámogatták egy 53-ik heti nyugdíjjal, karácsony előtti hangulatjavításként. Szóval, ez a nagyjóléti változás összebékítette az eddig egymás ellen acsarkodókat. Na, de ennyire?

Bizony ennek a nagy összeborulásnak még volt egy másik oldala is. A múltkori ígéreteket tett követte. Csócsa és Lófej vezetésével megalakult a jugóverő kommandó. Két rozzant Trabanttal mozgékonnyá téve magukat, átugrottak Jugóba egy kicsit rendet tenni, megmutatni nekik a magyarok istenét! Felszerelkeztek nuncsakuval, bunkós botokkal, zsákokkal és sí-maszkokkal. És elkezdődött az akció.
– na, szóval ez úgy volt – vitte a szót Primőr –, hogy átérve terepszemle után bementünk a legelső szerb kocsmába. Beléptünk, felmértük a terepet, s láttuk, hogy öt-hat szerb iszogatott, kettő meg gépezett.
Besettenkedtünk, öten az iszogatók mögé álltunk, Lófej a pultnál sörét szorongató csetnik mögé lépett, és elegáns mozdulattal kivette a kezéből sörét és lassan, komótosan felhörpölte. A csetniknek leesett az álla ekkora pimaszság láttán, de mire szóhoz jutott volna, kapott egy akkora fület, hogy elfeküdt.
– Kér még egyet valaki? – tekintett körbe Lófej, és intésére mindegyikre ráhúztunk egy krumpliszsákot, és adj neki! Jól elagyabugyáltuk őket. A csaposnőt megkötöztük és jól hangsúlyozva, hogy megértse, elmagyaráztuk neki, hagy ahány magyart megvernek, mi tízszer annyi jugót-szerbet abriktolunk el!
– És még azt is mondjad, hogy a falra felírtuk, hogy itt járt Rózsa Sándor! – tett hozzá Csócsa a hitelesség kedvéért.

Ettől a beszámolótól belelkesülve újabb gyorsítóval és sörökkel erősítették meg öntudatukat a modern Rózsa Sándorok, és újabb akciójukhoz kezdtek el kalapozni. Mindenki dobott a kopott vasutas-sapkába a magyarok védelmezőinek benzinpénzre.
– Ha az állam tutyimutyisodik, akkor nincsen kec-mec, nekünk, a népnek kell cselekednünk – mondta a tanár úr, és elegánsan egy ötezrest hajított a sapka-perselybe.
A szerbek kissé megszeppentek, s pár napig szüneteltek az atrocitások. Hanem, éppen amikor a köztársasági elnökünk járt náluk, és ellátogatott a helyszínre, na, arra a napra időzítve, jól elvertek egy-két magyar diákot. Ez aztán végképp betette a kaput. A szerbek elnöke ígérgetett, fogadkozott, majd ő rendet tesz, aztán maradt minden a régiben. Hát, ezt szeretnék most megtorolni az igazság bajnokai.
Most annyi pénz összejött, hogy négy Trabanttal indultak nyolcan-ti zen bosszút állni. A csapatba bekerülni, az akcióban részt venni kitüntetésszámba ment. A tanár úr és Kottafejű, bár elég cingártermetűeknek látszottak, annál nagyobb lelkesedéssel fenték a fogukat a bosszúállásra.

– Emberek! Az a javaslatom, hogy vigyünk egy-két Molotov-koktélt is, és dobáljuk be a rendőrség udvarába, hadd térjenek észre, hogy tenni kéne valamiit az ártatlan magyarok verésének megfékezésére. – javasolta Csócsa, de Szakáll Lajos a Fideszes honatya máris überelte.
– Mi lenne, ha egyenesen ezt a Sesely-vajdát tanítanánk móresre, fejétől bűzlik a hal!
– Úgy van, Igaza van! – rikkantották lelkesülve a sok gyorsítótól – verjük el a Sesely-vajdát!
– De azt őrzik, te bibas! – lohasztotta le a kedélyeket Primőr.
– Nem akadály, a Debla Margitot az ablaka alá küldjük csaléteknek, kicsalja egy kefélés erejéig, na, ő is férfi, csak nincsen tán fából. Majd úgy rendezzük, mintha defektet kapott volna a kocsija, pont a vajda háza előtt… aztán, amikor kijön segíteni, mi a lesből zsákokat húzunk a testőrök fejére, meg a vajdára is, és jól elagyabugyáljuk őket. Sok lúd disznót győz! Így kell ezekkel a disznókkal elbánni – tódították többen is! És ebben maradtak. Megtervezték a következő akciót és a végén, záróra után az össznépi kibékülés és összeborulás jeléül szocik, polgárok és Miépesek összekapaszkodva eljárták a guggolóst, majd elénekelték a „hej bunkócska, te drága” című orosz népdalt, és hazaballagtak, hogy aztán otthon belehorkolják az éjszakába: él még a magyar virtus!

5.

A nagy magyar égen viszont újra gyülekeztek a viharfelhők. A csalfa Európa újabb provokációja tette próbára az új kabinet és a daruszőrű miniszterelnök tűrőképességét. Bejelentették, hogy hamarosan szemlészek jönnek a Natotól, felmérik az ország csapásmérő képességét, harci erejét, eszköz-ellátottságát és a katonák rátermettségét. Új kvótákat állítottak fel a nemzetközi terrorizmus ellen. Így Magyarországnak 120 ezerben állapították meg a hadi létszámát, s a harckocsik számát 6 ezerre emelték.A kiszivárogtatott adatok hallatán a miniszterelnök epegörcsöt kapva, dolgozószobája padlóján, a szőnyegen fetrengve, lerágta a szőnyegrojtokat… kissé magához térve, azonnal hívatta a hadügyminisztert. Az sietve jő!

– Na, miniszter elvtárs, mi újság van, hogy állunk?
– Jól miniszterelnök elvtárs. Leszereltük az utolsó katonát is. A laktanyákat privatizáltuk lakások, kollégiumok, kuplerájok számára. Az albánoknak eladtuk a ruházatot, a vedlett, régi gázálarcokat az afgánokra sóztuk rá, a kézifegyvereket a csetnikek vették meg egy koszovói rajtaütésre készülve… a harckocsikat eladtuk a parasztoknak traktor gyanánt kilóra…
– Állj, ne folytassa maga, maga elfuserált hadügyér! Túllihegték az egészet! Minek kellett ezt úgy elsietni!
– Hát, nem a kabinet és az országgyűlés sietette a gyors leszerelést, merthogy már a NATO védőszárnyai alatt vagyunk?
– Nem, azaz, hogy igen, de… változott a helyzet: meleg a pite!
– Csak nem, miniszterelnök elvtárs, mi a téma?
– Mi lenne, az Unió belefingott a nulláslisztbe! Egy hónap múlva szemléznek. 120.000-es hadsereget, 6 ezer páncélost és gyorsreagálású hadtestet követelnek. Előbbre tolták a Shengeni határokat. Mi lettünk Európa védőpajzsa!
– Kegyelem! – könyörgött a hadügyér, és azonnal beadta a lemondását. A miniszterelnök tombolt. – Most, amikor már olyan szépen kezdtek menni a dolgok, beleköptek a levesünkbe! Ezek az Uniósok az ellenzék malmára hajtják a vizet! Most, mit csináljak? – töprengett, aztán egy égi sugallat szállta meg az agyát és bülbülszavú hang suttogta füleibe:
– Hívasd a Csiger Tónit, az, ki fog húzni a bajból. – Így megvilágosodva azonnal csengetett a kancellária miniszterének, és utasította a Tóni előállítására.

Máris robogott a fekete autó Tóniért. Tóni az esti dorbézolást pihenve ki, fújta a kását, amikor nekifeküdve a csengőnek felébresztették. A jól ismert szekrény nagyságú testőrök zúdultak be a lakásba. Azon mód, ahogy volt, gatyában, felkapták, mint a pelyhet és bedobták a fekete autó hátuljába. Gázt adtak és robogtak vele egyenesen az országházba. Az ülésteremben együtt voltak a képviselők mind egy szálig, és gyászos hangulat uralkodott. Most elmaradtak a másik oldal piszkálódásai, a késhegyig menő személyeskedések. Úgy várták Tónit, mint a messiást. Kisvártatva felpattant az ajtó, s a teremőrök becipelték a tubigatyában toporgó, az álmatlanságtól vörös szemeit dörgölő Tónit. Egyenesen az elnöki pulpitusra állították.
– Drága jótevőnk! Tisztelt báró úr, nagy a baj! – kezdte elővezetni a témát a miniszterelnök.
– Nos, hadd hallom! – szólt bele a tirádát félbeszakítva a panaszáradatba Tónink.
– Egy hónap múlva szemle, jön a NATO vezérkara hadsereget, fegyvereket, harckocsikat kell prezentálnunk…
– Hát prezentáljanak.
– De nincs miből: leszereltük az utolsó katonát is – makogta a frissen leváltott hadügyminiszter.
– Hát ez pech uraim… bizony, nagy pech – ingatta busa fejét Tóni és hatalmasra kerekedett szemeivel bánatosan tekintett végig az országgyűlésen. Azok meg, mint a megszeppent kisdiákok, fülüket, farkukat behúzva kushadtak széksoraik mögött.
– Mit kíván a magyar nemzet? – kérdezte Tóni.
– Pénzt, paripát, fegyvert – ordította bele a fojtott csendbe a miniszterelnök. – Százhúszezer állig felfegyverzett katonát kell kiállítanunk egy hónapon belül ütőképesen.
– Csak ennyi? – mosolyodott el Tóni, és meglóbálta ingakoloncát cingár tubigatyába bújtatott lábai között. A mennyei Mindenható Atya azonnal jelentkezett.
– Mi baj van fiam? – kérdezte, s Tóni előadta a nagy bajt.
– Csak ennyi? – kérdezte az úr.
– Ennyi.
–Kinevezlek ezenneli hatállyal a magyarok hadügy-miniszterévé! – menydörgött az úr. – Az országgyűlés szavazza meg, hitelesítsék és vedd át a hadügyeket! A többi a mi dolgunk! – szólott az úr, és úgyis lőn. Tónit tábornoki ruhába öltöztették és bevezették a hadügyminiszter irodájába. Mától az övé a rezidencia.
Tóni pedig elkezdte a szervezést. A határidő szoros volt, vészesen közeledett a szemle napja. Magához rendelte a kancellária kommendáns részlegét, egy kétszáz személyes ebédet rendelt meg Söjtörön.
Egyenesen a Gurmandot kérték fel a menü összeállítására. A háromezer személyes címeres herendi étkészletet, ezüstneműt, serlegeket, kancsókat az Eszterháziak zárolt kincstárából hozatták fel. Odarendeltek száz rutinos kurvát, szobalány jelmezbe öltözve.

Az volt a stratégia, hogy a NATO vezérkart tábori körülmények között a Nemzeti Múzeumtól kölcsönzött királyi és nagyvezíri sátrakban helyezik el. Söjtörön és a kastélyban terítenek a villásreggelihez és a díszebédhez. A pincérnek maszkírozott beépített embereknek: Csócsának, Kottafejűnek és Primőrnek az volt a személyes megbízatása, hogy a főtiszteknek búgatóport keverjenek az italába, hogy olthatatlan kéjvágyat érezzenek a szobalányok iránt. Miután a szobalánynak álcázott kurvák kifacsarják őket, mint a citromot, a harmincfogásos díszebéddel úgy telizabáltatják őket, hogy az agyukból a vér a gyomrukba száll, és csak homályosan emlékeznek a látottakra. De mire fel ez az óvatosság?

Hát éppen ez az! A Mindenható Atya a következő stratégiát dolgozta ki. A szemle a várpalotai gyakorlótéren lesz, ahol a valaha volt Varsói Szerződés hadgyakorlatait és szemléket tartották. A szemledombon, ahol valamikor Kádár, Czinege, meg Malinovszkij tartották a szemlét, felállították II.Szulejmán óriási vezíri sátrát. Alant a több ezer négyzetméteres gyakorlótéren pedig elhelyezkedtek a csapatok. A seregtestek mozgatása ősi kürtjelekkel történt. A gyakorlatvezető egyenesen Hunyadi János őrgróf volt, több ezres nehézvéres lovassága élén. A jobboldali kiserdőben a Bercsényi huszárokat, mögöttük Esze Tamás talpasait helyezték el. A baloldalon az ellenségnek kinevezett janicsár gúnyába öltöztetett cigány statisztákat állították, akiket a produkció rendezője, a Kossuth-díjas filmrendezőnk, szerződtetett jó pénzen. Ezek jatagánokkal voltak felszerelkezve. Aztán velük szemben Kapisztrán János keresztes serege úszott a Tiszának kinevezett mesterségesen felduzzasztott patakon dereglyéikkel. És hátvédként ott voltak Dózsa kaszás, kapás paraszt seregei. A sort a csata végén felvonuló Rákóczi és kurucai zárták.

A Mindenható Atya már három héttel előbb feltámasztotta az évszázadok óta halott vitézeket, és egy nagy összekovácsolási gyakorlatban szoktatta őket, az embert próbáló feladathoz.
Ment is minden, mint a karikacsapás. A belügyesek több kilométer mélységben lezárták a területet, nehogy a pórnép megrémüljön a középkori vitézektől, és verekedés törjön ki közöttük. Egyhónapos szesztilalom lépett életbe. Sajnos így is kiszivárgott azonban egy s más a különleges gyülevész népségről, és környékbeliek aggódva terjesztették a pletykát.
– Feltámadt Rákóczi, meg a Hunyadi, itt a világvége, lejön hamarosan az isten az égből és Mihály arkangyal megfújja a trombitákat! – mondogatták, és eljött a nagy nap!

6.

A szemle

Minden úgyis történt, ahogy eltervezték. Több milliárd Euró árán teljes légtér, vízi és szárazföldi zárlatot rendeltek el a szemle idejére. Egymás után szálltak le a Söjtöri táborban a magas-rangú tábornokii kar helikopterei. Az ismerkedési est, az éjszakai elszállásolás, a kurvák bevetése, minden ment, mint a karikacsapás. A baj ott kezdődött, amikor a belga törzsfőnök előzetes terepszemlét akart tartani a gyakorlótéren és a Hajmáskér Gyulafirátót közötti kukoricás melletti réten landolt helikopterével. A gyakorlóteret lezáró nehézvértes lovasság előremeredő lándzsákkal támadt az égből pottyant gépmadárra, s a helikopter szárnyait levagdalva, agyonra szurkálták szerencsétlen járművet. A törzsfőnök ájultan dörgölte ökleivel szemeit, azt hitte, álmodik.

— Nem, ez nem lehet igaz uraim! – fordult kíséretéhez. – Mi ez, rossz álom?
Többet szólni sem tudott, mert karikás ostorral lasszóba fogva az egyik alparancsnok, Dugonics Titusz, felrántotta maga mellé a nyeregbe, és hadizsákmányként gúzsba kötve, magamögé szíjazta a nyeregkápára. A többiek is hasonlóképpen jártak. A lovasok egy birkaólba zárták őket, erős fegyveres őrséget állítva melléjük. Hiába óbégattak a nagyhatalmú szemlészek, senki sem figyelt fel rájuk.

Másnap aztán a nagy-gyakorlat idején senkinek sem tűnt fel a hiányuk. Szépen elindult a kocsisor a szemledombra, mindenki elfoglalta a helyét. A NATO főparancsnok és a szemlészek kukkereiket szemeikhez emelve kémlelték a látóhatárt Egyenlőre csak hatalmas porfelhőt, láttak közeledni. Bercsényi huszárjai kergették a cigánystatiszta janicsárokat, hatalmas hujj-hujokkal kardlapozva őket, gyorsabb szaladásra buzdítva a lemaradozókat.

A főparancsnok nem akart hinni a szemének!
– Mi ez a komédia? – fordult a mellette álló Csiger Tóni hadügyminiszterhez. Az pedig hidegvérrel magyarázta.
– Ez uram, a támadó török hadsereg, nyomában az őket kergető Bercsényi huszárokkal…
– De hiszen a törökök NATO szövetségesek, hogy kerülnek az ellenséges oldalra…
– Hogyan, hogyan, hát valakit csak ki kellett nevezni a gyakorlat idejére ellenségnek. Neveztük volna ki a franciákat?
– Nem, azt mégsem, diplomáciai bonyodalom lenne belőle. – mondta a főparancsnok, és ámulva nézte a dereglyéken lefelé csurgó keresztes sereget.
– Ki az a maskarába öltözött papféle, kezében égő kereszttel?
– Ja, ő… ő a Kapisztrán János, a keresztesek vezére. Ők mentették meg Nándorfehérvárt anno… na mikor is, lényegtelen… valamikor.

De nem volt idő a további kellemetlen kérdések feltevésére, mert megindultak Esze Tamás talpasai, Rákóczi kurucai és elkezdődött a hadijáték. A kiserdőből, a dombok mögül elővágtattak a tatár lovasok, és nyílzáport zúdítottak a vezéri sátorra. Elsőre a tatárok értek a szemledombra és gúzsba kötötték a részegen motyogó, megrémült szemlészeket. Miután a csetepaté véget ért, a tribünre lovagló aranyvértben pompázó Hunyadi előtt elvonultak a zsákmányul, foglyul ejtett NATO hatalmasságokat nyakukon kötéllel a nyeregkápához kötözve vonszoló seregek. Amint beért egy seregtest, a vezér felment a tribünre és elhelyezkedtek oktatási négyszögben a csapatok. Mire mind a százhúszezer fegyveres a foglyokkal és a zsákmánnyal bevonult a nagyrétre, már a tribünön álltak a magyarok: Hunyadi, Rákóczi, Zrínyi, Kapisztrán, Esze Tamás, Dózsa és még a többi főkapitány.

A rúgkapáló foglyokat, a közben előkerült törzsfőnökkel együtt, a tribün elé vezették, és Bercsényi kardjával szalutálva hollófekete lovát megtáncoltatva kérdezte a főparancsnok Hunyadit: — Mi legyen? Fejüket vegyük-e valamennyinek?— Hunyadi intett és eloldozták a foglyokat, majd felvezették őket a tribünre. Csiger hadügyminiszter elnézést kért a félreértés miatt, és lefújta a szemlét, a katonákat körleteikbe parancsolta. Az eszüket vesztett tábornokokat pedig egy újabb Söjtöri ebédre invitálta a vendégházba.
Az ebédtől és a tetemes mennyiségű bundapálinkától, az Akasztói Csigertől kissé visszanyerték öntudatukat és a jelentés megfogalmazásához, láttak, hogy kibocsájtsák a kommünikét az eddig karanténba zárt tudósítóknak. Mielőtt azonban aláírta volna Tóni, felolvastatta a tolmáccsal a szöveget, és lilára változott arccal, mint egy pulykakakas ordítani kezdett.
– Mi ez a szemét uraim? Maguk becsmérlik, ócsárolják a magyar hadsereget! Azonnal írják át ezt a förmedvényt, hogy nekem is tessen!
A tábornokok azonban húzódoztak.
– Uraim, tartsunk egy kis szünetet! Gondoljuk át a dolgokat! Jöjjenek velem a vezíri sátorba: hátra van még a fekete leves!
Hogy ott mi történt, azt fedje a feledés jótékony fátyla, tény, hogy míg azok a kávét itták és magukba roskadtan háborogtak fogva tartásuk miatt, Tóni elvonulva kapcsolatba lépett a mennyei Atyával.

Uram, most segíts meg! A magyarok presztízse forog kockán, töröld ki az agyukból ezt a három napot és véssed be a tudatalattijukba, hogy láttak egy modern ütőképes hadsereget, ami mindenben megfelel a normáknak. Ettől függ a sorsom, a magyarok jövőbeli megítélése. Uram, segíts most! – fejezte be a fohászt, és mire előjött kisimult arcokkal találkozott. A NATO főparancsnok átnyújtotta neki a kívánt okmányt, és máris szétosztották a másolatokat a sajtó képviselőinek. Így ért véget a nagy magyar NATO hadgyakorlat. Tónit az Úr visszarepítette élet párjához panelkuckójába, hogy az izgalmak levezetéseképpen jól meghágva asszonykáját, mély kómaszerű álomba merülve kiheverje ezt a hatalmas megpróbáltatást.

7.

Az események folytak tovább. A szemlészek pozitív jelentése az Unió főtitkára elé került és a parlament megszavazva jóváhagyta. Ezzel újabb megpróbáltatásoknak lettünk kitéve. Mivel a schengeni határok őrizetére megfelelőnek tartották az országot, elkezdődtek a tárgyalások a gyakorlati kivitelezéshez. Először is a lebontandó osztrák szuperbiztos határt át kellett telepíteni keletre. Aztán számvetést kellett készíteni a teljes határzár kiépítésére.

Magyarországon is peregtek az események. Mentek a panaszos feljelentések a belügybe, hogy a várpalotai lőtéren táborozó hadak fosztogatásból és rekvirálásból tartják fenn önmagukat. Se egy tyúk vagy nyúl-ól, se egy disznóól, istálló nincs előlük biztonságban. Elviselhetetlen az arcátlanságuk. Vagy élelmezze őket az állam, vagy küldjék őket vissza a múltba!
Igen ám, csakhogy a helyzet nem volt ilyen egyszerű. A tárgyalások befejeztéig egybe kellett tartani ezt az ütőképes martalóc bandát.

A minisztertanács üléseire rendre felrendelték a három prominens vezért: Rákóczit, Hunyadit és Zrínyit. Rákóczi felelt volna az észak-keleti végek védelméért, Hunyadi a dél-vidékért, míg Zrínyi a Dráva-közi végekért. Igen ám, de ők csak úgy lettek volna hajlandóak a védelmet ellátni, hogyha visszaállítják az ezeréves határokat. Rákóczi ragaszkodott Erdélyhez, Hunyadi a Temesközhöz, a Krassószörényi, Temesi és Macsói bánsághoz, míg Zrínyi a horvát bánságot követelte vissza. Egy akadály volt: ez a trianoni egyezmény revízióját jelentette volna. Mivel Magyarország elvesztette az első világháborút, így joggal vették el a területeit, s csatolták a kis sakál államokhoz. Igen ám, de az Európai Unióval megváltozott a helyzet. Jugoszlávia és Csehszlovákia szétesett és a jogfolytonosságuk megszűnt. Vissza kellene adniuk az elorzott területeket, de nem adják. És itt jön a svédcsavar: az ősi jussokat visszakövetelik, a Trianon előtti időkből okmányokkal bizonyítani tudók. Így váltak a magyarok kezében a feltámasztott ősök ütőkártyává. A NATO főparancsnokságon késhegyig menő vita tárgya lett az új Shengeni határok kijelölése.

A románok, szlovákok, horvátok szokásuk szerint a franciáknál mószeroltak bennünket. Folyt ez mindaddig, amíg egyszer csak Bin Láden terroristái felrobbantották az Eifeltornyot. A franciák azonnal beadták a derekukat. Az ingadozó igazságbajnokainak kikiáltott angolok önbizalmát is megrengette a Tower felrobbantása. És elérkezett a nagy nap, s a magyarok mennybemenetele.
Aláírásra gyülekeztek az Unió képviselői. Két okmányt írtak alá egyszerre. Először is semmissé nyilvánították a Trianoni egyezményt, másodszor kijelölték az új határokat.
Uniós biztosunk Csiger mellett kézjegyével látta el az okmányt a daliás, kacagányos II. Rákóczi nagyságos fejedelem, a fekete vértbe öltözött Hunyadi kormányzó és a nyusztprémes, kócsagtollas Zrínyi, a horvát bán is.

Az okmány értemében Zrínyi köteles megszervezni a muzulmán és szerb hordák támadásai ellen a horvát bánságot Nándorfehérvár székhellyel, egészen a Macsói bánságig. Hunyadidél-Erdélyt, a Temesközt védi seregével Szörényi bánként, míg a nagyságos fejedelem főparancsnokként észak-Erdélyt és Kárpátalját védi a moldvai és más keleti hordák ellen. Nem volt apelláta a románoknak, szerbeknek összébb kellett húzni magukat Európa békéje érdekében.

Magyarországon zúgtak a harangok. A lelkes tömeg kifogta a mozdonyt a hazatérő küldöttség elől, és úgy húzták be a különvonatot a Keleti pályaudvarra. A rendkívüli kormányülésen Tóni megkapta a legmagasabb kitüntetést közreműködéséért: a köztársaság csillag rendjét a gyémántokkal. Aztán egy fényes bankettal befejeződtek az ünnepségek. A seregek felvonultak az új határsávokba és visszazökkent az élet a rendes kerékvágásba. Tóni hazament panelkuckójába, és miután elfogyasztotta hűséges neje paprikás krumpliját, lefekvés után megekecselte az asszonyt, lefordulva róla, mély álomba merült. Úgy fújtatott álmában, mint egy kiszuperált keshedt gőzmozdony. Álmában, a paradicsomban járt és a mennyország legszebb huriival szeretkezett a végkimerülésig.
További Szextörténetek


Tetszik : 68 | Nem tetszik : 58
Mi a véleményed a szex sztoriról?
Neved :

Hozzászólás:

Ellenőrző szöveg : 4710




like        like