mítikus magyar történelem

MENŰ: 15000 éves rovásírás szabirok A pozsonyi csata

A pozsonyi csata 907. július 3-6. között egyesült európai haderő gyűlt össze a bécsi medencében (Bécs akkor még nem létezett semmilyen formában). A hadjáratot német-római vezetéssel szervezték meg az akkori német király rendelete szerint azzal a céllal, hogy „...decretum..Ugros eliminandos esse..” azaz „ elrendeljük, hogy a magyarok kiírtassanak”. Ezt a „nemes célt” hatalmas erő koncentrálásával akarták megvalósítani: mai szóval élve, „biztosra mentek”. Az akkori Európa viszonyai között szinte elképzelhetetlen 100 000 fő körüli létszámban gyűlt össze a csapásmérő erő. Még a jóval későbbi keresztes hadjáratok idejére sem tudtak ilyen létszámú hadsereget megszervezni. 907. június derekán megindult a támadás, amely három oszlopban nyomult előre a Duna vonalán. A déli parton a „gyengébb”, kb. 40 ezres szárny; a Dunán hajókon egy kb. 10-12 ezres inváziós csoport plusz hadtáp, míg az északi parton egy 45 ezres főerő, az elit. Árpád, a törzsszövetség fejedelme az egész Európára kiterjedő felderítő hálózata miatt jó előre tudott a készülő pusztító háborúról. A törzsszövetség egyesült főerejét – 40 000 lovast – négy részre osztotta. Az egyenként 10 ezer fős lovas egység neve tümen, azaz magyarul tömény régi sztyeppei hadszervezési szokás. Az elsőt ő maga vezette, a többit pedig fiaira bízta: Tarhos (43), Üllő (41), Jutas (35). Emellett természetesen az egész hadműveletet irányította. Az ellenség átkelésének és ezzel egyesülésének megakadályozására elsőként az inváziós flotta sorsa pecsételődött meg: gyújtólövedékekkel „tűzijáték és víziparádé” keretében teljes veszteséget szenvedett a hajóhad. Másnap az elsáncolt déli szárny kapott koncentrált, többirányú lovasrohamokat, amelyek hatására maradéktalanul elpusztult 40 ezer ember. A csata utáni éjjel Árpád elrendelte teljes csendben az átkelést. Tehát átkelés a Dunán kb. 35 000 lovassal az ellenséges sereg „orra előtt”, éjszakai csöndben!!! (Az olvasó fantáziájára bízom, ez mit jelenthetett mind egyéni, mind közösségi teljesítményben kétnapnyi öldöklő csata után.) Az átkelés olyan jól sikerült, hogy hajnalban az ellenség a felkelő napból záporozó több tízezres nyílfelhőre ébredt, majd túlereje ellenére ismét két nap öldöklő ütközet után szó szerint halomra pusztult a Pozsony körüli síkságon. A néhányezer fős túlélő csoport menekülés közben próbált rendeződni, de a magyar könnyűlovasság üldözésben is hatékonynak bizonyult. Ennsburg váráig meglepően kevesen jutottak el.     A vár alatti síkon felvonuló magyar haderőre rátört a királyi őrség és tartalék, de a magyarok színlelt visszavonulásával a német üldözők csőbe futottak: a környező erdőkből kitörő magyar lovasság a megforduló főerőkkel őket is legázolta. A német király olyan gyorsan menekült, hogy minden értékét – még a trónszékét is! – hátrahagyta, seregvezéreiből pedig a flottavezetőn kívül mindenki meghalt (grófok, püspökök tucatjai). A csata következményeként a magyar határ az Enns folyó lett (Ober Enns – innen a meséink „Óperenciás tengere”). Idegen sereg 130 évig nem mert többé Magyarország felé fordulni. (Először Szent István idején „látogattak” Magyarországra, de akkor ugyanígy jártak, ezúttal a Vértes hegységben.) Árpád fejedelem két fiát vesztette, és ő maga is halálos sebet kapott, amibe pár hét múlva belehalt. Titkos sírba temették, őse, Atilla közelébe – a mai Nagykevély hegy rejtett völgyébe. A 907-es pozsonyi csata hivatalos tananyag az Egyesült Államok összhaderőtani katonai akadémiáján, ismertebb nevén a West Point-on. Tehát minden amerikai hivatásos tiszt évtizedek óta vizsgázik belőle.