Termálpark program.

2001 május 17-én sajtótájékoztatón mutatták be a Termálpark programot.

A sajtótájékoztatón részt vett Glattfelder Béla, a Gazdasági Minisztérium államtitkára, Bebes István országgyűlési képviselő, Bauer Károly polgármester, a befektetők képviselői. A termálpark programot Viniczay Tibor területfejlesztési alpolgármester mutatta be. A 10 hektáros komplexum két részből áll. A többféle medencéből, csúszdából álló vízipark holland mintára készül, hangulata az esőerdőket idézi. Az üdülőterületen olyan szálloda építését tervezik, mely illeszkedik a ciszter épületegyüttes stílusához a több, mint 800 éves város történelmi múltját idézi. Az alpolgármester elmondta, a beruházás tervezésekor a Széchenyi terv iránymutatásait követték. Glattfelder Béla megköszönte a látványos előadást, hiszen ilyen részletesen egyetlen programot sincs lehetőségük tanulmányozni, mivel naponta „egy kisteherautónyi pályázat érkezik a minisztériumba” a Széchenyi-terv kapcsán. Az államtitkár a szentgotthárdi programot „versenyképes elképzelésnek” tartotta, főként, mivel a város hármas határon fekszik. A tájékoztatón elhangzott: a programhoz szükséges 3,6 milliárd forintot a befektetők és a város saját tőkéjéből, a Széchenyi-programból remélt támogatásból és banki hitelekből biztosítják. Számítások szerint a befektetés 9-12 év alatt térül meg. Amint a pénzügyi feltételek teljesülnek, elkezdődik az építkezés, melyet legkésőbb 14 hónap alatt be kell fejezni.



Már el is készült az első szórólap, melyet a gotthárdiak levelesládájába dobtak be:

A trópusokra vágyik, érezni akarja a dzsungel bódító illatát?

Nem kell más földrészre utaznia, hogy mindezt átélhesse!
2002 őszére Európa szívébe költözik a trópusi Afrika. Szentgotthárd frissítő termálvízére építve 10 hektáros szórakoztató és pihenőközpont nyílik, a Termálpark.
Elsőként a Magyarországon egyedülálló élménycentrum fedett vízi parkja készül el játékos medencéivel, vad folyójával, csúszdáival.
A szentgotthárdiak és a környékel élők külön örülhetnek a parktól függetlenül is igénybe vehető uszodának, melyben 25x16,5x2 méteres úszómedence és változó vízmélységű tanmedence várja majd őket.
A parkot, mint egy dzsungelt, az őrült folyó szeli át. Az élménymedencében kis sziget, sodrófolyosó öbleiben bugyborékoló víz, oldalában barlang, látványos vízesés. Természetes tóhoz hasonlít a rugalmas burkolatú gyermekmedence biztonságos csúszdáival, mászókáival, "igazi" kalózvárával.
A masszázsmedencék a fúvókából kitörő vízzel és levegővel frissítenek. A szaunázókat hideg merülőmedence, a csúszdázókat csobbanómedence várja.
A 100 méternél is hosszabb fekete lyuk csúszda a bátrabbakat még a Rába fölé is elrepíti, mielőtt átlátszó fala sötétre váltana. Kicsik és nagyok együtt élvezhetik a szivárvány- és a kanyarcsúszdát.
Az utak-ösvények borítása speciális, mezítlábas közlekedésre is alkalmas, elvezetnek a sportpályákhoz és játszóterekhez. Fallabda-, strandröplabda-, tenisz-, kosárlabda-, minigolf-, kispályás labdarugó-pályák, asztalitenisz és fitness kínálja magát.
Egészséges életmód központunkban szakavatott személyzet, orvosok, asszisztensek, masszőrök, kozmetikusok, fodrászok, természetgyógyászok segítenek az idelátogatóknak a felfrissülésben, a szépség, üdeség és fiatalság megőrzésében.
Az előcsarnok afrikai falujának tava köré vásárteret építünk.
A magyaros konyha mellett a nemzetközi gasztronómia remekeiből válogathat az idelátogató, majd a fitness centerben küzdhet a felesleges kalóriákkal az itt található legmodernebb kondicionáló és testépítő gépekkel.
Későbbiekben felépül a száz szobás Termál hotel tágas, légkondicionált szobáival, 400 férőhelyes konferenciatermével, kisebb tárgyalóival, modern információs technikájával. Ideális helyszín vállalati, szakmai rendezvényekre. Harmadik lépcsőben az üdülőfalu készül el.

A reklámanyag ilyen és ehhez hasonló - Hollandiában készült - képeket tartalmaz:
Hát 2002 őszére nem készül el, az már biztos!


A lakossági fórumon elhangzott, hogy egy napi belépő 4000 forint körül lesz. Így egy 4 tagu család 16000 forinból csúzdázhat, fürödhet akár egy napig. Élmény lesz kifizetni!

A Termálparknak immár hivatalos honlapja is van! Itt meg lehet nézni. Már nem olyan igénytelen, mint eddig, de azért van min csiszolni rajta!

Cikkek a Gotthárdi Hírekben:

Termálpark épül Szentgotthárdon (2001 május) Ugyanebben a számban publikált olvasói levél
Elkezdődhet a Termálfürdő építése!(2001 augusztus) Ugyanebben s számban Kommentár
Novemberben elkezdődhet a Termálfürdő építése!(2001 szept) Ugyanitt Olvasói levél
A SZEVASZ által 2002 júliusában rendezett fórum. A termálfürdő makettje:Kattints rám!
Támogatod-e a Termálpark létrehozását Szentgotthárdon?
Támogatom Ellenzem

A szavazás állása
Az eddigi vélemények olvasása
Ide írhatod a véleményedet
a szavazással kapcsolatban.

Vissza a kezdőlapra