|
Íjász Utánpótlás-nevelés kézikönyv
Az 1995 – 2000 között
kiadott Íjász Lap számaiból válogatta Barta Margit
FIATALKORÚ ÍJÁSZOK EDZÉSE
Írta:
Hack
Antal, mesteredző
Több kötetnyi szakirodalom foglalkozik a gyermek, serdülő és
ifjúsági sportolók edzésével, mégis többször jóvátehetetlen
hibákat követünk el az utánpótlás felkészítésében.
Két alapvető problémát szeretnék megemlíteni:
- Mikor kezdjük el az íjászatot?
- Mikor kezdjük el speciális felkészítést?
Az eredményekre való törekvésekből adódó korai specializálódás okozza a legtöbb
problémát.
Sokan úgy vélik, hogy a gyermek és ifjúsági edzés a kezdőktől a felnőtt korig, a magas
szintű teljesítményig egyöntetű folyamat. A kutatások tapasztalatai azt igazolják, hogy a különböző fejlődési
szakaszokban nagyon fontos az edzésfolyamatok tagolása.
A folyamat két nagy részre osztható:
- Utánpótlásedzésre (gyermek, serdülő, ifjúsági) és magas szintű
- teljesítményekre való edzésre.
Ezen belül:
- az alapokat megteremtő gyermek és serdülő edzés,
- a felépítést szolgáló Ifjúsági edzés és
- magas szintű teljesítmények elérésére szolgáló edzés.
Az edzések során figyelembe kell venni az életkori sajátosságokat.
A fiatalkorúak edzésének merőben el kell térnie a felnőttek teljesítmény-centrikus edzésétől.
A hosszú távú, évekig tartó edzés három szakaszát különböztetjük meg:
- Általános előkészítés, amelynek a sokoldalú fejlődést kell biztosítani. Ez az időszak a
kisiskolás évekre tevődik. Egyénre szabott felkészítési módszer, amely az első versenyen való részvételig tart.
- Az első sportági specializálódás.
- Elmélyülés az íjászatban, technikai folyamatok
tökéletesítése. Automatizációs folyamatok, tulajdonságok
elsajátítása, növekvő edzésterhelés mellett kialakuló
eredményesség.
A fentiekből adódik, hogy az utánpótlás edzések módszerének és időtartamának
meghatározásakor nagyon nagy súllyal dominálnak az életkori sajátosságok.
Ezen kívül az individuális fejlődéssel számolni kell.
A gyermekedzésnél óvatosan kell adagolni a terhelést, a mennyiségnek nem szabad elérnie a
serdülők és ifjúságiak szintjét. Óvakodjunk az olyan terheléstől, amelyek túlzottan igénybe veszik a gerincét,
kerüljük az egyoldalú terhelést (gerincferdülés).
A gyermek edzése nem lehet redukált felnőtt edzés.
A különböző modellekből olyan terveket kell kialakítani az utánpótlás felkészítéséhez a
szakosztályban, melyek biztosítják a folyamatos fejlődést.
A felkészítési szakaszok ne csupán véletlenek sorozatai legyenek.
Nyomon követhetők sportolók fejlődési folyamatai. A fejlődés törvényszerűségeit mindenkor figyelembe
kell venni, az első lépés helyett nem lehet a másodikat lépni.
A lépések funkcionális sorrendje törvényszerű!
Bizonyos teljesítmények csak bizonyos korban jöhetnek létre, amikor már megvan az ehhez
szükséges érettség. A fejlődési folyamtok már a korai iskolás korban megmutatják, hogy milyen koordinációs képességgel bírnak
a gyermekek, azonban a pszichikai és az erőtulajdonságok nem
tesznek lehetővé magas Edzés célok kitűzését. Összességében
megállapíthatjuk hogy a legtöbb koordinációs képesség már a korai iskolás korban kialakul, míg a kitartás és az
erőtulajdonságok csak később érnek el magas funkcióérettséget.
A fentiekből a következő edzéscélok és végrehajtható feladatok körvonalazódnak:
- 1. Sokoldalú pszichomotoros alapképzés.
Játékos és változatos mozgástanulás, mozgástapasztalatok gyűjtése az íjászat
fogásaiból. Rávezetés az alaptechnika nyers formájára, az íjászat mozgásfeladataira.
- 2. Sportági specializálódás.
Az íjászat technikájának megtanulása. Az alaptechnikát javító speciális gyakorlatok
végzése a minőség fejlesztésére. A mozgás automatizálása. A versenyzés kezdése.
- 3. Elmélyülés az íjászat speciális felkészítésében.
A motoros alaptulajdonságok továbbfejlesztése.
A technika stabilizálása. Az igénybevétel intenzív emelése Rendszeres versenyzés.
Az edzéscélok felépítése
Az íjász teljesítményfejlődésének eléréséhez az edzéscélok sorrendje szükséges.
1. Sokoldalú
mozgástapasztalat az íjászatban:
- motoros tanulási képesség
kialakítása,
- a jártasság, ügyesség
iskolázása,
- a reakcióképesség
kialakítása,
- az egyensúlyérzék
kialakítása.
2. Mozgáskapcsolatok
(stílusedzés)
- a motoros tanulási készség, a mozdulatok precíz
végrehajtásának kidolgozása,
- a sokoldalúság iskolázása,
-
törekvés
a differenciált mozgásra.
3. versenytevékenység
(versenyzés)
- a teljesítőképesség, az
akaraterő fejlesztése, a mozgás automatizálása.
4. Edzésterhelés növelése
- kitartás (akaraterő),
fizikai stabilitás
A gyermekeknél óvakodni kell
az idő előtti specializálódástól, az edzéseknek - a megfelelő
ontogenetikus előfeltételek figyelembevételével -játékosnak kell
lenniük. Az íjászatban vezető országok fölénye részben a magas
fokú gyermek edzésre vezethető vissza (lásd: amerikai olimpiai
program).
AZ ÍJÁSZAT MOZGÁSTECHNIKÁJA
Írta: Gunter Stangl
Fordította: dr. Simon Zoltán
Tipográfia
Először is meg kell
neveznünk azokat az alapelveket, amelyeket a mozgás tanításakor
figyelembe kell venni.
Ezek tehát:
a (sport) mozgások lehetőleg egyszerűek legyenek
a mozgás lehetőleg könnyen megismételhető legyen,
a mozgás minél kevesebb hibalehetőséget engedjen meg,
a mozgás lehetőleg kevés erőfeszítéssel legyen végrehajtható
a mozgás lehetőleg ne okozzon károsodást szervezetnek
a sérülés veszélye lehetőleg csekély legyen.
Tekintettel arra, hogy a
sportolók anatómiai felépítése különböző, csupán az ideális
mozgásfolyamatot mutatjuk be. Ezeket az ideális esetre vonatkozó
szabályokat a sportoló egyedi tulajdonságait figyelembe véve
kell alkalmaznunk.
1. Felállás.
Hogy a
gerincoszlop elcsavarodását elkerüljük és lehetőség szerint
vállunk vonalban legyen, a legegyszerűbb az, hogy zárt állást
foglaljunk el. Ez egyben azt a problémát
is megoldja, hogy
a lábfejünk által bezárt szög
mindig azonos maradjon.
Ezen
a helyen szeretném dr. Thein
szavait idézni, aki az elcsavarodott gerincoszloppal
kapcsolatban az alábbiakat mondta: „Bizonyos ideig számos íjász
a rossz és kicsavart tartás (stílus) ellenére kiváló eredményt
ér el. Aztán hirtelen elhasználódási jelenségek lépnek fel,
amelyek az íjászt kedvenc sportja teljes feladására is
kényszerítheti. Jóllehet azonban néhány idősebb íjász nagyon sok
örömet talál a versenyzésben.
1. Kéz
elhelyezése az idegen.
Az ideg az első
ujjperc hajlatában vagy egy kicsit még a kézhez közelebb
legyen!
Néha a nem
megfelelő
tab (ujjvédő)
használata miatt ez egyáltalán nem lehetséges.
3. Az Íjat tartó kéz.
A kézközép csontjain át a nyomást közvetlenül az orsócsont vegye
fel. Maga a kéz semmiféle
nyomást nem vesz fel, az ujjak teljesen lazák maradnak. Normális
esetben semmiféle különleges fogásváltoztatásra nincs
szükségünk.4. Testtartás.
Miután
kezünket elhelyeztük
az íj markolatán,
(az íj eközben ferdén a lábak között van) testünket
kiegyenesítjük
(néha ez problémát okoz) a medencénket
egyenes
állásba hozzuk, a
gerincoszlop kiegyenesedve, a vállak leengedve, a mellcsont
kiemelt helyzetben. Ezek után fejünket a céltábla felé fordítjuk
amennyire az a lövéshez szükséges. Ajánlatos, hogy a fejünket
lehetőleg jól, nagy szögben fordítsuk el, ugyanakkor a fejtartás
ne okozzon görcsöt. A térdek lazák maradnak.
5. A karok felemelése.
Más izületeinkkel
ellentétben vállunknak az a tulajdonsága, hogy itt semmilyen
megfelelő csonttámasz nem található. Az egyébként egyenetlen
felkarcsont végződésének felvételére a lapocka, a kulcscsont és
bonyolult szalagok hálózata szolgál. Tekintettel arra, hogy a
váll oldalirányú nyomásnak nem képes túlzottan ellenállni,
nagyon fontos az, hogy fiziológiailag optimális állást vegyünk
fel. Ezzel kell elérni, hogy az íjat tartó kart stabilan
lehessen tartani, azzal együtt, hogy ez a támaszunkat semmilyen
módon ne befolyásolja.
Az íjtartó kar helyes
állására vonatkozó jó előgyakorlat a következő: A könyököt
oldalirányban pontosan a vállunk magasságába emeljük, ügyelve
arra, hogy a váll lehetőleg alacsonyan maradjon. Ezután kezünket
pontosan
a nyakunk alá, kinyújtott
ujjakkal
a mellkasra helyezzük. Most az
alkarunkat könyökből elfordítjuk és az ily módon a felkar
meghosszabbítása lesz. Felkarunk megtartja eredeti helyzetét. A
kézfejet - nyújtott ujjakkal - úgy forgatjuk el, hogy a
hüvelykujj hegye kb. 10 cm-rel magasabb legyen a csuklónál. Ez
azt feltételezi, hogy a csuklónkat teljesen kinyújtjuk, az
ujjbegyek pedig a kisujjhoz képest 45 fokos szögben csökkenő
vonalat képeznek.Ellenőrzésként könyökünket
ismét behajlíthatjuk. Annak majdnem vízszintesen hátrafelé kell
mozognia. A karunkat semmilyen esetben sem szabad befelé
fordítani. Ahhoz, hogy ezt a kartartást az íj felemelésekor
könnyen megtaláljuk, azt tanácsoljuk, hogy a karunkat ne
függőlegesen alulról, hanem elölről ferdén fölfelé mozdítsuk. A
nehézség abban van, hogy a felsőtestünk előzőek szerint felvett
helyzetét eközben ne változtassuk meg.
A másik (húzó) karunkat
ezzel egyidejűleg felemeljük, ily módon ez a könyökünk is
vállmagasságig emelkedik. Számos íjász már ebben a helyzetben is
jelentős mértékben feszíti íját, ami azonban gazdaságtalan.
Mindenesetre meg kell kísérelnünk, hogy csak annyi feszültséget
építsünk fel, amennyi a kezek elhelyezkedését nem változtatja
meg.
A helyes fogás (markolati)
beállítására szolgáló próbálgatást el kell kerülnünk, mivel az
felesleges erőkifejtést okoz. Karjaink felemelésével
a lövés előkészületeit
lezártuk. Az utolsó ellenőrzés dönti el, hogy az eddigieket (a
lövés felépítését) meg kell-e ismételnünk vagy a
mozgásfolyamatokat továbbvihetjük.
6. Az íj kifeszítése.
Nagyon lényeges, hogy az íj kifeszítése a hátsó vállizmok és a
lapocka segítségével történjék. Ha a húzókar kézfeje és a
hozzátartozó alkar optimálisan laza, akkor először a húzókézfej
oldalirányban tér ki a vonalból, majd ívben az állhoz visszatér.
Ehhez az íjat tartó kézben
az íj egy kicsit elfordul, de ezen a módon a bicepsz izom
aktiválása jól elkerülhető. Állandóan szem előtt kell tartanunk,
hogy a vállak és a gerincoszlop derékszögű „T" alakot
képezzenek.
A probléma abban áll, hogy
milyen magasan legyen
a húzókar könyöke.Alacsonyan lévő könyök
esetében a húzókar nagy része a gyűrűsujjra jut, míg magasan
lévő könyöknél a húzóerő hangsúlya a mutatóujjra kerül (az ennek
megfelelő túlterhelési jelenségek fellépésével!) Az alkar és a
kézfej optimális ellazítása majdnem mindig magától a helyes
pozíció felvételére vezet.
A laza tartás eléréséhez az is fontos, hogy
a hüvelykujj és
a kisujj
is egészen laza maradjon.
7. A
horgonyzás.
Az íj
megfeszítése során
a
fej egyenes tartását
megőrzi. Sem az ideg felé, sem az idegtől nem mozdul el. Az ideg
állhoz történő hozzáérése után esetleg egy kis döntés szükséges
ahhoz, hogy az orrkontaktust megteremthessük. Az orr az ideget
csak egészen könnyedén érintheti, így mindig azonos szöget
érhetünk el.
8.
Hátizmok.
Természetesen a váll hátsó
izmai végzik az íj kifeszítését, a horgonyzás után a feszültség
egészen tudatosan a hátizmokra megy át, azok az izomcsoportok is
aktivizáládnak, amelyek a lapockákat egymás felé mozgatják.
Fontos, hogy az íj kifeszítése egészen az oldásig folyamatos
legyen. A kattintó pontos beállítása a jó vonal és a tiszta
oldás elérése érdekében igen fontos.
Ennél
a
pontnál lehetséges
a
második ellenőrzés. Ha nem
sikerült a megkívánt feszültséget megteremtenünk vagy valami más
korrekciót kellene végrehajtanunk, akkor annál a pontnál
késedelem nélkül vissza kell eresztenünk és rövid szünet után a
lövést újra elő kell készítenünk.
9. Célzás. Mivel a
húzás folyamán a célgömb a sárgába mutatott az egész folyamat
alatt nem sokat tértünk el a céltól. Az íj megfeszítése után
most nem kell sokat korrigálnunk ahhoz, hogy a célgömböt az ideg
által vetett árnyék figyelembevételével pontosan a célra
állítsuk.
A
célzás nem tarthat sokáig,
mert ez
a fázis
a
lövés leginkább fárasztó
szakasza. Ezenkívül a mozgás folyamatossága is megszakadna,
valamint a feszültségviszonyok is felborulhatnak megállás
esetén.10. Az oldás. A
célzás után a hátizmok feszességét még egyszer ellenőrizni
kellene Egy pillantásnyi figyelmet arra is szentelhetünk, hogy
vajon a kézfej és az alkar laza-e.
Az ujjak elengedik az ideget
anélkül azonban, hogy előzőleg bármiféle „visszaengedés",
csúszás történt volna.
Ha a
feszültség helyes
volt,
akkor
a
hátracsapódás nem téríti el a
kezet
a
fejtől. Ha valaki a hát- és
az ujjizmait egyszerre tudja ellazítani, akkor történik
„holt-oldás” (dead release) vagy más néven mozgás nélküli oldás.
Ha az ujjizmok lazulnak el először, akkor a kéz az arc mentén a
nyak irányában mozdul el.
Az íjat tartó kéz teljesen
laza marad, ily módon az ij teljes mértékben szabadon mozoghat.
fontos az íjat tartó kéz lövés alatti stabilitása.
11.
Követés.
Közvetlenül
a
vessző kilövése után
a
testtartásunk változatlan
marad. Ezáltal könnyen elkerülhetjük az után nézést, valamint
azokat a hibákat, amelyeket az íjat tartó kar megmozdulása
okozna. Mindenek előtt azonban
a
mozdulatlan testtartás
alkalmat
ad
arra, hogy mozgásunkat
ellenőrizzük
(a
hibákat felfedjük). Az íjat
tartó kar inkább hátrafelé térhet ki, de semmiképpen sem előre,
az íjász mellkasa felé.
Világos, hogy sok íjász
egyéni anatómiai adottsága a fentebb leírt ideális
mozgásfolyamat végrehajtását egy vagy több ponton
kivitelezhetetlenné teszi.
Másrészről azonban testünk
edzésével (erő, mozgékonyság) kedvezőtlen adottságaink hatását
bizonyos fokig kijavíthatjuk. A szóban forgó problémák
megoldásához az edző és a sportoló tapasztalatai megmutathatják
a kiutat és némi kísérletezés is segíthet a helyes mozgásforma
kialakításában.
A LÖVÉSMÓD HIBÁINAK AZONOSÍTÁSA ÉS KIJAVÍTÁSA
-Bernie
Pellerite
- USPellerife
- US Archer
- 1998.
január
-
február
Fordftotta: Darnay László
Az évek során nem sokat
írtak a formáról.
A legtöbb cikk
a hangolással és
a szerkentyűkkel foglalkozik,
míg a
forma szubjektív
dolognak látszik. Véleményem szerint van néhány olyan lövésmód,
azaz forma, amely jobb mint a többi. Amit én tanítok az NFAA
iskolában azt abból állítottam össze amit az évek során a
győztesek 90 %-nál láttam. Ezt „elronthatatlan íjászatnak" (idiot-proof
archery) nevezem. Az állás természetes, és az íjat pontosan
beállított csontról csontra ható terhelés tartja. Nem úgy, mint
az egyes egyéni izom-alapú módszereknél. Elméletileg (legalábbis
papíron) az íjászat azt mondja „nem kell úgy csinálnod ahogy XY
csinálja, csak annyi kell, hogy csináld mindig egyformán".A következőkben 44 különböző
végrehajtási hibával foglalkozunk, amelyek az NFAA iskola
tananyagának részét képezik. A hibák kijavítása az
„elronthatatlan íjászaton" alapszik, vagyis azon, hogy vannak
olyan mozgások, amelyeket sokkal könnyebb mindig egyformán
végrehajtani. Ezek természetesebbek, logikusabbak, akkor is
működnek, ha ideges vagy. Kevesebb gyakorlást igényelnek és
könnyebb betenni a tudatalattiba, mint némely más módszert. Ez a 44 hiba amit legtöbbször
láttam. Mindazonáltal biztos vagyok benne, hogy te
is tudnál hozzátenni.
Ez egy három részes sorozat.
A következő csoportok szerint: Adás, igazodás és fogás, horgony,
tartó kar, kézi oldás és gépi oldás. Mindvégig jobbkezes
íjászatról beszélünk. Balkezesek mindent fordítva csinálnak.
Ezenkívül ez egy idealizált forma és feltételezi, hogy minden
íjász meg tudja csinálni. Ez általánosítás. Ne feledd, hogy a
testi eltéréseket figyelembe kell venni és igazodni kell a saját
méreteinkhez.
Állás
1.
A lábak túl közel egymáshoz (a bokák
összeérnek, vagy majdnem). Ez gyakori hiba, különösen a
3D-seknél. Ha a lábaid túl közel vannak egymáshoz, akkor
hajlamos leszel arra, hogy hátrahajolj (még egy hiba) csak
azért, hogy megőrizd az egyensúlyodat. Amikor hátrahajolsz, az
íjtartó vállad felmegy és emiatt a váll (delta) izmokat fogod
használni a hátizmok helyett. Ez bizonytalan cél-képet okoz.
Amint látod egy hiba több más hibát okozhat és viszont, egy hiba
kijavítása több más hibát is kiküszöbölhet A lábakat
vállszélességben kell elhelyezni és a testsúly egyenletesen
legyen elosztva mindkét lábon. Ez segít
a felfelé és lefelé lövéseknél
esetleg tapasztalt pontatlanságoknál
is.
2.
Hátrahajlás.
Ha megnézzük az íjászt teljes
kihúzáskor oldalról, néha azt látjuk, hogy
a bal csípőt kitolja
a
cél felé és
a felsőtestével hátrahajlik.
Ez általában a túl hosszú kihúzás következménye. Túl alacsonyra
fog kerülni a húzó könyök és a hátfeszültséget sokkal nehezebb
lesz elérni. A tengelypont felcsúszik a lapockák közötti
helyéről a húzó váll és a könyök felé. Az íj-tartó váll is
hajlamos lesz felmászni, ami a balkarban feszültséget okoz és
ezzel rezgő célképet.
A lábak,
a csípő és
a vállak egyvonalban, egymás
felett legyenek. A célzó szem az övcsat felett legyen és az
inggombok oldalról nézve egyenes vonalban fussanak le.
3. Ráhajlás az íjra.
Hátulról nézve úgy látszik, hogy az íjász a derekával, vállával
és/vagy a nyakával enyhén előrehajol. Az íjra hajlás korai
elfáradást okoz, elősegíti a visszaengedést és a szabálytalan
vesszőcsoportokat.
A fej és
a nyak lazán üljön egy egyenes
és laza gerincen.4. A „Z" alakú
test.
Ez két hiba együtt.
Oldalvást nézve a csípőjét előretolja, a törzse hátrahajlik, a
fejét pedig az íjra hajtja. Emiatt a „z" betűhöz hasonlít.
Majdnem lehetetlen ezeket a hajlásokat pontosan egyformán
megismételni, ezért a forma rendszertelen (inkonzisztens) lesz.
Újra csak fontos, hogy
a gerinc,
a fej és
a nyak egyenes, laza vonalat
alkosson. 5. Csavart derék
(lábak nyitva, vállak
zárva). Hátulról nézve
a lábak kissé nyitottak
(30-45 fokban),
de a felsőtest és
a
vállak egyenesen
a
cél felé mutatnak. Ez
gyakran előfordul, ha az íjász nyitottabbra változtatja az
állását, de a felsőtestét elfelejti hozzáigazítani. (A lábait az
új helyzetbe teszi, de az íjat „egyenesen a célra" húzza, ahogy
szokta, különösen, ha amúgy is túl hosszú volt a kihúzása).
E
probléma tünete
a
vesetájék alatti fájdalom,
vagy görcs. Fontos, hogy
a
csípő
a
lábak felett legyen,
a
vállak pedig
a
csípő felett.
IGAZODÁS
6. A
húzó könyök túl
alacsony.
Ideálisan a húzó könyök csúcsának az orr magasságában, vagy még
feljebb kell lennie ahhoz, hogy a szükséges hátfeszültség
meglegyen. Ha az íjász húzó könyökétől a felkar vonalában egy
egyenest húznánk, akkor ennek pont a lapockák közé (a rombusz
izom közepére) kell mutatnia. Ha a könyök túl alacsony, akkor ez
az elképzelt vonal a felső váll-területre, vagy a nyak alsó
részére mutat. Ez utóbbi jelzi, hogy az íjat nem a hát, hanem a
váll és a kar izmai húzták ki. A megfelelő hátfeszültséghez az
kell, hogy a könyök csúcsa körülbelül 5 centiméterrel magasabban
legyen, mint a nyílvessző (teljes kihúzáskor, a lövő háta fe161
nézve) azaz a vessző könyökhajlat vonalában legyen. Ekkor
a könyököt
a hát rombuszizma működteti és
nem
a
váll és
a
kar izmai.
7. A
húzó könyök túl magas.
Néhány edző azt mondja, hogy nincs túl magas könyök. Ezzel
hajlamos vagyok egyetérteni, de azért van néhány kivétel. Ha a
húzó könyök annyira magas, hogy a húzó csukló meghajlik, akkor
ez csavarodási problémákat okozhat. Ha a könyök mesterségesen
magas, nem természetesen (a hosszabb felkar miatt), akkor nehéz
a helyzetet pontosan lövésről-lövésre megismételni (amint azt a
6. pont elmagyarázta).
8. A
húzó könyök nincs
egyvonalban
a
nyílvesszővel.
Ha a húzó könyök csúcsa a nyílvessző vonalán kívülre kerül,
akkor az oldáskor a kéz az arctál kifelé mozog (megcsavarva az
ideget) ahelyett, hogy egyenesen hátrafelé mozdulna,
ahogy kell. Ha a könyök
nagyon bent van (az íjász háta irányába), akkor is keletkezhet
íj és idegcsavarodás, mert az íjász belehúzza az arcába az
ideget stb.A húzó könyöknek a
nyílvessző vonalában vagy legalábbis nagyon közel a nyílvessző
vonalához kell lennie a robbanás pillanatában.
9. A
húzó kéz csuklója hajlott. Néhány íjász
meghajlítja a csuklóját, mert a kihúzáshoz a kéz és az alkar
izmait használja a hátizmok helyett. Sajnálatosan vannak olyan
oldógépek - mint a csipesz típusúak -, amelyeket csak hajlított
csuklóval lehet használni, mert a cső nem passzol az egyenes
csuklóhoz. A kézzel oldók, ha behajlítják a csuklójukat,
gyakran tapasztalják, hogy a vessző folyton leesik a kifutóról.
Egy másik ok, ami hajlított
csuklót okozhat, hogy néhány íjász a kihúzás után visszacsúszik
a saját nyakába. Az oldáskor ez a hajlított csukló mintegy
kitekeredik, ezáltal durva íj és idegcsavarodást okoz. A
következmény: megmagyarázhatatlan balos és jobbos lövések. A
csukló legyen egyenes, kinyúlt és laza, attól függetlenül, hogy
géppel vagy kézzel oldasz.
AZ
ÍJAT TARTÓ KAR ÉS
A
FOGÁS
Az íjat tartó kar a formának
az a része, amely sokkal fontosabb, mint ahogy azt a legtöbben
gondolják, mert az a legutolsó pont, ahol az emberi test még
befolyásolni tudja az íj hatását a nyílvesszőre.10. Magas csukló fogás.
Ezt a fogást sokan jobbnak tartják, mint az alacsony csukló
fogást. Én az utóbbit oktatom. A magas fogás logikája az, hogy
kevesebb kéz van a markolaton, és ez kevésbé zavarja a lövést. A
gyakorlatban viszont az átlagos íjász számára szinte lehetetlen
lövésről-lövésre egyformán megismételni a pontos kézhelyzetet és
nyomáselosztást a markolaton. Van egy maréknyi sikeres íjász,
aki jól megtanulta a magas fogást és igen jól boldogul vele.
Mindazonáltal sok-sok gyakorlás szükséges ahhoz, hogy
megfelelően elsajátítsuk. Több izmot kell használni a magas,
mint az alacsony fogáshoz (több feszültség van a kézben), ez
pedig nyugtalan célképet eredményezhet. Amikor az íjász elkezd
fáradni, kevésbé figyelni, vagy túl ideges, akkor a keze
„letörik" és magas vagy alacsony vesszői lesznek. Azért ajánlom
az alacsony csuklót, mert már annyira ellazult amennyire csak
lehet, emiatt sokkal könnyebben ismételhető az íjász
erőnlététől vagy gyakorlottságától függetlenül. A nyomáspont a
hüvelykujj tövében, a csonton, az életvonal hüvelykujj felöli
oldalán, az orsócsont (az alkar nagyobbik, hüvelykujj felöli
csontja) közvetlen meghosszabbításában, NEM a hüvelykujj és a
mutatóujj közötti redőben van.
11. Fogás az életvonalon
(túl sok tenyér az íjon). Néhány híres kivételtől eltekintve
a legtöbb hivatásos íjász nem szereti, ha az íj markolata
túlmegy (a tenyér felé) az életvonalon, a „tenyér-redőn". Ennek
az az oka, hogy a redő mindkét felén izmok vannak. ezeket „theater
eminetlának" (hüvelykoldal) és „hypothenar eminetiánk"
(kisujj-oldal) nevezik.
Ha a
fogás túlmegy
a
vonalon, akkor
a
robbanáskor négyféle dolog
történhet. Mindkét izom feszül, mindkét izom laza, egyik feszül
másik laza, másik feszül egyik laza. A markolatnak a redő
hüvelykujj felöli oldalán kell lenni laza tenyérnél (csont az
íjhoz érintkezik). Ezenkívül kevésbé tud az ideg a karra csapni
és nehezebb az íjat csavarni ebben a helyzetben. Ahhoz, hogy a
csavarásmentes kézhelyzetet megtaláljuk, először zsírozzuk meg a
kezünket, vagy menjünk zuhogó esőbe, vagy nagyon idegesítsük fel
magunkat. Ebben az állapotban addig kell gyakorolni, míg az íj
stabil és egyenesen a cél felé ugrik.
12. Túl sok hüvelykujj.
(Túl kevés tenyér az íjon.) Éppen ellentétes a 11. ponttal.
Az íjat szinte csak a hüvelykujj érinti, ahol csak puha részek
(szalagok, inak és izom) tartják az íjat. Ez nagyon bizonytalan,
változékony és csavarhatja az fjat. Néha azért használják, hogy
az ideg ne csaphasson az alkarra. Ezt kőnnyebben el lehet érni a
rbvidebb kihúzással,
nyitottabb állással vagy
ha a
bal vállat nem forgatjuk be.
Ismételve:
a
markolatot
a
csontra kell tenni,
a
tenyérredb mellé,
a
hüvelykujj oldalon. Ez
szilárd, laza és könnyen ismételhető.13. Az íj megragadása oldáskor. Az íj
megragadását általában tudatos oldás vagy az elsütőbe csapás
okozza, mely megtáviratozza a másik kéznek, hogy mindjárt itt a
robbanás. Amikor visszanéztük a tanulók videóit, sokszor láttuk
azt, hogy az íjász megragadta az íjat mielőtt a vessző teljesen
elhagyta volna, ezáltal megmagyarázhatatlan melléket és
csavarást okozva. A csuklószíj használata és/vagy a három
„maradék" ujj behajlítása a mutató ujj alatt segíthet a probléma
megoldásában. A három ujj begyűrése ezenkívül elősegíthetl azt
is, hogy helyesen tegyük a kezünket a markolatra, és
ha a mutatóujjat
könnyedén ráhelyezzük az
íjra még egyfajta biztonságérzetünk is lesz.
Ha
csuklószíjat használunk, a
tenyerünk
13-2o
milliméterre távolodhat el a
markolattól. Ha ez a
távolság nagyobb, akkor csökken a biztonságérzet, ha kisebb,
akkor a csuklószij megcsavarhatja azt. A megfelelő kézhelyzetet
ki kell kísérletezni és a tudatalatti szintig be kell gyakorolni
ugyanúgy, mint a lövésmód minden megváltoztatását; üres
vesszöfogón kb. 1 méterről!
14. Az ujjak feszesen
szétterpesztve. Teljes kihúzáskor az íjat tartó kéz ujjainak szétterpesztése
rendszerint hiábavaló erőfeszítés arra, hogy NE ragadjuk meg az
íjat az oldáskor. A feszültség a kézben és a karban megcsavarja
az íjat és nyugtalan célképet eredményez. Minél több izmot
használunk, annál nyugtalanabb lesz a célzó-képünk. Engedjük a
tartó kéz ujjait teljesen ellazulni. Az oldáskor az íj előre
robban az ujjakon keresztül és a csuklószíj állitja meg. Eppúgy,
mint a megragadás esetében. Ezt a rossz szokást is üres
vesszőfogó előtt kell kitanulni és a helyes módszert
begyakorolni. Ha nem tudsz a csuklószíjban megbízni, helyezd el
az ujjadat úgy, ahogy azt a 13. pontban olvashattad.
Ha
gondolod használd fel
a
következő ötleteket.
Végy egy olcsó
előszobatükröt, rögzítsd a fejed felett úgy, hogy az eleje körülbelül
harminc centivel legyen lejjebb Tégy egy videokamerát a tükörre
irányítva, és vedd fel magad lövés közben. Aztán tedd a tükröt
magad elé vagy mellé úgy, hogy teljes kihúzáskor oda tudj lesni. De különféle
helyzetekben
is elhelyezheted
a videót és Lassítva vagy
kockázva
is visszanézheted magad.A
horgonyzás hibái
következnek.
15. A
hüvelykujj
a nyak mögött.
Ez a húzókéz csuklóját
meggörbíti vagy meghajlítja. A robbanáskor a csukló ellazul és
visszatér eredeti egyenes helyzetébe, ami viszont meg-csavarja
az ideget. A hüvelykujj megtámasztása a tarkón lehetővé teszi,
hogy az íjász nyakára támaszkodjon és ezzel elveszti
hátfeszültségét. Az egyenes, laza és kinyúlt csukló (alkar)
könyök egység (egyvonalban a vesszővel) a lehető
legengedékenyebb az íjászatban. 16. A
fej és nyak előre
hajlik. Amint a
4. hiba („Z alak") esetében említettük, amikor a nyakat és a
fejet előretoljuk a kukucshoz, a tartó izmok megfeszülnek. Ez
nem segíti az ismétlődő lövés pontosságát. A fej egyenesen,
lazán álljon és csak egy picit hajolhat a kukucshoz. Az ideg
éppen csak érintse az orr hegyét. (Szemüveges íjászok az orruk
oldalát érintsék oda, hogy kilássanak a kerettől.)
A
kukucsot először úgy kell
rögzíteni, hogy lehessen állítani. Ezzel sokkal könnyebben
megtalálhatod
a
saját természetes
horgonypontodat, ami
a
leginkább ismételhető.
Húzogassál ki csukott szemmel. Ezt addig csináld, amíg a szemed
kinyitásakor pont a kukucs közepén kukucskálsz anélkül, hogy a
fejedet emelni, vagy dönteni kellene.
Most
rögzítheted
a
kukucsot rendesen.17.
Az ideg nagyon
be van
húzva az arcba.
Ha túlzottan behúzzuk az ideget az orcánk bőrébe, akkor
horganypontunk változó lesz és az ideg mozgása rendellenessé
válik. Addig állítgasd a húzás-hosszat és/vagy a
horgonypontodat, míg az ideg éppen érinti az arcot.18.
Az ideg nem érinti
az
orrot teljes kihúzáskor.
Egy biztos és állandó rögzítési pont nélkülözhetetlen a jó
lövéshez és ez különösen igaz a felfelé és a lefelé irányuló
lövésnél. Minél több hivatkozási pontod (magyarul referencia)
van, (én négyet vagy ötötjavaslok) annál egyformább lesz a
lövésed.
A
szkópod vagy irányzékod az
egyik, a
kukucs
a
második. Az orrod hegye a
harmadik, és a húzó kezed bütykei az állcsontodon a negyedik.
Ötödiknek lehet még szájgöböt (kisser) használni. Megjegyzés: ha
nehezen éred el az ideget az orrod hegyével előrehajlás nélkül,
akkor próbáld meg a horganypontodat feljebb vinni az arcod
mentén addig, míg az ideg természetesen feljön az orrodig.
Különböző alakú arcoknak különbözó horgonyzási pont felel meg.
Találj meg egy olyat, amelyik kényelmes, laza és legalább kettő
helyen érinti az arcodat.
19.
Csücsörftés.
A szájgöböt (kisser) igazándiból nem kell megpuszilni! Ha
odacsücsörítesz hozzá, nem lesz állandó a helyzete, mert
ajkacskáid szinte bármilyen alakúra formálhatod. Ha szájgöböt
használsz, valami keményebbhez (például valamelyik fogad
sarkához) támaszd.
20.
Lebegő horgony -
a
húzó kéz nem érinti az
arcot. Amint a 18- pontnál láttuk, a húzó kezet oda kell
támasztani az arcunk oldalához úgy, hogy érezzük ahogy a kéz
csontjai összefonódnak az arc (állkapocs) csontjaival. A legtöbb
íjász úgy találja, hogyha egy vagy két izületet az állcsont mögé
tesz, az szilárd és könnyen ismételhető. Az arccsontot többféle
módon is felhasználhatjuk attól függetlenül, hogy kézzel vagy
géppel oldunk.
AZ
ÍJAT TARTÓ KAR
21. A
(bal) váll túl
magas. Ez
a
leggyakrabban észlelt hibák
egyike. Az egyik lehetséges magyarázat az, hogy sokan reflexszel
kezdtük, vagy reflexes tanított minket és a rossz forma
szájhagyomány útján terjedt.
A
másik
a
túl erős
íj.
Emiatt
a
deltaizom megfeszül, ami a
célkép rezgését okozza. A
bal vállnak
lent,
hátul rögzítve kell lennie, a
másik vállal egy
magasságban. Ez egy laza csont-csont érintkezés, nem úgy mint
amikor izmokkal toljuk az íjat a cél felé. Amikor helyesen
végezzük, a felkarcsont (os humerus) lefelé és befelé rögzítődik
a vállizületbe, és a legtöbb lövő esetén a lapocka kicsit
kidudorodik a hátból. Ha a kar összes csontja, azaz a kéz, a
csukló, az alkar, a felkar és a váll csontjai mind egyvonalban
vannak, sokkal nyugodtabb cél-képet kapunk és könnyebb is a
dolog, mert az fjat nem az izmok tartják, hanem csontok
támasztják.22. A
(bal) váll befordul.
A 21. ponthoz hasonlóan ez is feszültséget és irányzékmozgást
okoz, ami Izgatottsághoz és a hibától való félelemhez (azaz
célcidrihez) vezet. Változékony, nehéz pontosan ismételni és
idővel szétesik. Annak a jele, hogy az izmok tartják az íjat,
nem a csontok, a váll nincs lent, hátul és rögzítve. Gyakran jár
együtt hajlitott könyökkel.
Lásd
23.
23. A
(bal) könyök
behajlítva. Ezt módszert néhány íjász
mesterfokra vitte,
de a
legtöbb számára majdnem
lehetetlen könyököt minden lövésnél
pontosan egyformán behajlítani, különösen felfelé és lefelé lövések esetében.
Mivel a könyök hajlásának változása változtatja a húzáshosszat,
az íjász nem igazán tudja megmondani azt, hogy pont a falnál
van, vagy egy picit már a völgyben. Mivel az íjat ebben az
esetben
is izmok tartják,
rezgésre lesz hajlamos cél-kép. Ha hatékonyan
akarod ezt a módszert használni, akkor sokkal de sokkal többet
kell gyakorolnod. A hajlított könyökös lövés feltehetőleg
kétszer vagy háromszor annyi gyakorlást igényel, mint egy laza,
egyenes karral való lövés.
24.
A (bal) könyök rögzült is
feszes. A fenti
23. pont ellentéte. Ha a könyök merev, túlfeszített, akkor is
feszültség van a lövésben és mozgás az irányzéknál. Fontos, hogy
a könyök legyen laza, de ne hajlott. Talán könnyebb lesz az íjat
kihúzni berögzített könyökkel, kihúzás után viszont lazítsd el,
de ne hajlítsd be. A tenyértől a vállizületig minden egyes
csontnak lazán, de a lehető legpontosabban az íj súlyának
megtámasztását kell szolgálnia.
25. Hajlított csukló.
Ez az amikor az íjász vízszintesen kihajlítja a csuklóját az íj
középvonalától, néha azért, hogy ne verjen rá a karjára az ideg.
Éppúgy mint a 12. pont esetében a markolat túlságosan a
hüvelykujjra kerül, ahol csak puha szövetek és nem a csontok
támasztják az íjat. Ez majdnem mindig előfeszített csavarás,
amely jobbra csavarja meg az íjat. A csuklónak egyenesnek és
lazának kell lennie és a markolat a hüvelykujj tövénél érintse
a tenyeredet, pont az életvonal hüvelykujj felőli oldalán, de a
tenyér felőli oldalát nem.26. Túlnyújtott (bal)
kar. Ha az íjat teljesen kimeresztjük a cél felé, akkor a
robbanáskor a kéz-kar egység már nem tud hová rugózni, vagyis
energiát levezetni. Ezt úgy nevezzük, hogy előfeszített csavarás
van az íjon. Az fog történni, hogy a teljesen kinyújtott kar
(jobbkezes íjász esetén) balra kirúg vagy csavarodik ahelyett,
hogy a cél felé mozdulna és ezzel balos vesszőket okoz. Amint a 21. pont esetében
említettük,
a (bal) váll
lent, hátul és rögzítve kell hogy
legyen. Ekkor
a robbanáskor
a kar az íjjal együtt előre
ugrik a cél felé. Így a
nyílvessző el tudja hagyni az íjat még mielőtt a kar előre
irányuló mozgása megállna, és elkezdene balra lendülni, ami
természetes, hiszen a váll gömbizület. Ez az utántartás része a legmenőbbeknél.A most következő részben
a kézi és
a gépi oldással foglalkozunk.
Jobbkezes íjászról beszélünk, a balkezesek mindent fordítva
csináljanak.
KÉZZEL OLDÁS27. A húzó kéz csuklója
hajlott/feszült. Na a csukló vagy a kézhát izmai a kihúzás
és tartás folyamán feszülnek, oldalról megcsavarják az ideget
amikor az ujjak megkísérlik elengedni, emiatt az beleng és
fokozódik a vessző kígyózása. A csuklónak és a kézhátnak
teljesen lazának, kinyúltnak és egyenesnek kell lennie,
ezenkívül egyenesen az alkar folytatásában legyen. Ráadásul a
csukló, kézhát, alkar és könyök legyen egyvonalban a
nyílvesszővel. Ezzel lesz az ideg bal-jobb irányú kilengése a
legkisebb és így kapjuk a legegyenletesebb szórást.
28. „Halott" oldás.
Az íjász megpróbálja fenntartani az általa elképzelt ideális
helyzetet és csak az ujjai ernyesztésével old. Ez sajnos azzal
jár, hogy uralni kell az oldást és ez a célzás folyamatát
megzavarja. Ez arra vezet, hogy rögtön elengedje az ideget a célra érkezéskor. Mivel a
tudatos elme mindig tudja, hogy mikor fognak az ujjak kinyílni,
a várakozási feszültség kezd fokozódni. A hibázástól való
félelem lép a célzás helyébe. Elhatalmasodik a célcidri
(lefagyás vagy kapáslövés). Ez megfelel annak, amikor
belecsapunk az oldógépbe az oldáskor A „halott" oldás a
lehetetlent követeli meg (ha klikker nélkül csináljuk). Kettő
dologra kell egyszerre gondolni:
a célzásra és az „oldásra". A dinamikus oldással
ellentétben, ahol
a
kéz automatikusan egyenesen
hátrafelé mozdul
(a
hátfeszültség miatt) amint
tudat alatt elengedi (vagy nem tartja tovább) az ideget.29. A
túl csekély kampó
elemeli
a
vesszőt
a
kifutóról.Vannak íjászok, akik az
ideget az első ujjbegyükön fogják meg azért, hogy így simább
legyen az oldásuk. Sajnos a hatás éppen ellentétes. Mivel az
ujjak ezen részén nincs hajlási pont, az íjásznak meg kell
hajlítani a kézfejét azért, hogy az ideg ki ne csússzon. Ehhez
pedig az ujjak és a kézhát inait és izmait kell használnia.
Gyakorta az a közvetlen következmény, hogy amint a jobbkezes
íjász elkezd kihúzni, megcsavarja az ideget az óramutató
járásával ellentétes irányba, megemeli a vesszót a középső
ujjával és az lecsúszik a kifutórál. Amikor a kéz be van
hajolva, az ujjak középső izületei nem egyenesek és lazák, ez
összeszoríthatja az ujjakat a nock körül, ezzel „lecsípjük" a
vesszőt a kifutóról. A megoldás az, hogy mélyebben fogjunk, (az
első mélyedésben, vagy az első és második mélyedés között) és
így a kézhát egyenes. Engedjünk a középső ujjnak egy kis
helyet
a
nock alatt, vagy
használjunk távtartós tab-et. Amikor az íjász kihúz, az ideg „V"
alakja természetesen össze fogja szorítani az ujjakat, úgyhogy
elötte helyet kell hagyni, és hosszabb íjat kell használni.
30. Az ideg pendítése.
Ez túlzott tudatos törekvés arra, hogy az ideg útjából
eltávolítsuk az ujjainkat ahelyett, hogy folyamatosan húznánk
addig, míg az ideg magától lecsúszik. Ez utóbbi tudattalanul
történik, a kéz természetesen repül hátrafelé a vessző vonalában
gyakran érintve a húzó vállat az utántartás befejezéseképpen. A
„pendítésnél" az íjász nem használja a hátfeszültséget és/vagy a
kézhát, csukló és az
alkar nem laza, és a könyök sincs egyvonalban a vesszővel. A
„pendítés" akkor történik, amikor az ujjak eljönnek az arctól és
beleng az ideg, ezzel az oldalirányú kfgyózás növekszik. Az
ujjakat az archoz egészen közel vagy azt érintve kell tartani
még az oldás után is (ha lehet).
„GÉPPEL" OLDÁS31. Belecsap az elsütőbe.
Az elsütőbe belecsapás a célcidri (sárgaláz) egyik formája. Ha
az elsütő billentyű túl érzékeny, akkor az íjász képtelen a
mutatóujját a billentyűre helyezve a könyökével és a hátizmaival
húzni, és ezzel egy váratlanul vagy meglepetésszerűen oldani.
Ugyanez igaz a hüvelykujjas oldókra is. A legtöbben, akik ilyen
elsütőt használnak, „pumpálnak" az ujjakkal a ravaszon, vagy
megkísérlik épp csak megérinteni megfelelő pillanatban. Ez
gyakran azt eredményezi, hogy az elmének két gondolatot kell
feldolgoznia egy időben. Nos, ez az amire az agy nem képes. A
végeredményt úgy ismerik, hogy „berándulás" vagy
„belecsapás"... ugyancsak a célcidri egy fajtája. Ugyanez
történik akkor
is, ha
az elsütő-billentyű túl
merev. TUDATOSAN kell megrántatni a ravaszt, ami elvonja a
figyelmet a célzásról, és megint kettő gondolat van egy Időben:
az elsütés és a célzás. Ha az elsütő billentyűnek túl hosszú az
útja, akkor az agy észlelni tudja a mozgást, felkészül rá és
megpróbálja irányítani. tudatos elmének teljesen el
kell merülnie célzásban, miközben tudatalattinak le kell
futtatnia az előre beprogramozott lövésfolyamatot. Amikor az
íjász belecsap a kioldóba, akkor az történik, hogy a tudatos
elme megpróbálja egyszerre ellenőrizni az irányzékot és
az elsütőt. A végeredmény egy ellenállhatatlan szenvedély arra,
hogy ellenőrizzük az oldás ezredmásodpercét.
32.
Berezdülés.
(A célcidri egyik fajtája.) Ez
a végeredménye a két egyidejű tudatos gondolatnak (,húzd meg a
ravaszt" és „irányzékot a célra"), úgy ahogy azt a 31. pontban
említettük. Az emberi agy nem tud tudatosan két dologra gondolni
egyszerre. Mindamellett lehet kettő gondolatot feldolgozni egy
időben akkor ha az egyik tudatalatti szinten van (az oldás), a
másik pedig a tudatos szinten marad (célzás). Ezt úgy lehet
megoldani, hogy visszamegyünk az üres vesszőfogóhoz, és
kifejlesztünk egy lövésfolyamatot úgy, hogy maga az oldás
teljesen automatikusan történjen a tudatos elme parancsára, de
felügyelete nélkül. Ekkor
a tudatos (gondolkodó) elmének
csak a célzással kell
foglalkoznia, amíg
a
(tudat alatti)
program befejeződik.33.
Lefagy
a
célon vagy
a
cél mellett.
(Egy másik fajtája
a
célcidrinek.) Az íjász nem
tudja bevinni az irányzékot a cél közepébe. Lefagy felette,
mellette vagy leggyakrabban alatta és oda kell rántania
a
középhez mielőtt oldana. A
második típusnál ráfagy a középre és addig nem tud oldani, amíg
az irányzék ki nem mozdul onnan. A gyógyítás ugyancsak az üres
vesszőfogón történik ugyanúgy, ahogy a 32. pontban,
újraprogramozással. Ezután célzási gyakorlatokat kell végezni
(először közelről), hogy újraprogramozzuk az egész
lövésfolyamatot és így megszabaduljunk a „lefagyástól".
34.
Kapáslövés.
Nem áll bele
a
közepébe. (Egy újabb
fajtája a célcidrinek.) Az
íjász nem tud horgonyozni és/vagy nem tud beállni a középbe és
ott maradni 3-4 másodpercnyi célzásra oldás előtt. Amint beér
a fix
pontba, vagy amint az
irányzék érinti
a
közepet, akarattalanul
azonnal
old.
Ezt az elhibázástól való
félelem és egyszerre két dologra gondolás okozza
(mint 31, 32,
33). Ugyanúgy újra
kell programozni az üres vesszőfogón, hogy
a
tudatos elme csak
a
célzással foglalkozzon, ne
az oldással, miközben
a
tudatalatti lefuttatja az
oldási programot.A szerző megjegyzése: a
célcidri elterjedésének (lásd. 31-34ig) az a valódi oka, hogy a
legtöbb íjász túl elemző, kockáztató és/vagy ellenőrző típusú
személyiség és nem bízik a tudatalattijában, hogy az lefuttatja
az oldás-folyamatot, és a tudatos agyával állandóan beleszál,
szabályozni, uralkodni akar.
35.
Leejti az íjtartó kart (bevégzi
a lövést). Mivel nézni akarja,
hogy merre megy a vesszö, vagy hogy hová csapódik be, túl korán
leejti a karját. Az egyik fő oka az alacsony és/vagy alacsony
balos vesszőknek. Ezt úgy gyógyítjuk, hogy a lövést
végigvisszük.
(Az
oldással nem ér véget
a lövés!) A lövés vége lehet: LÁTOM, hogy becsapódik, HALLOM,
hogy becsapódik, ÉRZEM, hogy a hátracsapódó húzó kezem megérinti
a vállamat. Ez mind, és sok egyéb is akkor történik, amikor a
nyílvessző már elhagyta az ijat. Ha ezeket használjuk fel a
végpont jelzésére, akkor az íj már nem zavarhatja a vessző
kirepülését.
36. Beletenyerel az íjba
oldáskor. Amint a vessző épp kirepülne, az íjász, hogy az
esetleg alacsony vesszőt felsegítse" a célba, hirtelenül és
idétlenül a markolat alsó részébe tenyerével beletaszajt egyet.
Ez magas találatokat eredményez, és nem más, mint tudatos
erőlködés, amikor már késő. Nyilvánvaló, hogy a kéznek lazának
keli lennie és engednie kell, hogy az ugorjon a cél felé
anélkül, hogy „segítenénk" neki.
37.
Csavaró-fogás.
Ha rosszul helyezzük el a kezünket a markolaton, akkor (bal vagy
jobbirányú) forgató erő keletkezik. Lövéskor meg fog csavarodni
az íj, és pontatlan lövéseket eredményez. Meg kell találni megfelelő, állandó fogást és be is
lehet azt jelölni,
hogy lövéskor az
it
EGYENESEN
A CÉL IRÁNYÁBAN HAGYJA
EL a
kezet.38. Jobbra mozdul az íj
(jobbkezeseknél). Ez akkor jelentkezik, amikor az íjász a húzó
kezével akarja az íjat megtartani. Például: az íjász 24 fontot
tart, ebből 12-t kell a balkezén és 12-t, vagyis ugyanennyit a
jobb kezén. Ha keményebben húz, mint ahogy tol, akkor mondjuk 14
font lesz a jobb kezén és 10 font a balon. Emiatt fog az íj
jobbra ugrani.
Megjegyzés: az
összeszottyanás (lásd.43.) miatt szintén ugorhat jobbra az íj.39. Balra mozdul az
(jobbkezeseknél). Hasonlít a 38. ponthoz, csak ezúttal az íjász
erősebben tol, mint húz. Például: 14 font az íjat lartó kézzel,
és 10 font a hüzó kézzel. Mindkét utóbbi esetben az íjásznak
gyakorolnia kell azt, hogy
kiegyenlítse a nyomást
mindkét kezén vagy azt, hogy megtartsa és csak a húzbkezével
húzzon (amint teljes kihúzáson van). Ha teljesen nyújtott az
íjat tartó karja (a kihúzás túl hosszú), az íj emiatt is balra
fog „ugrani".
40. Túltartás (9-15
másodperc). Reszketve old. Ez a jobb lövőkre jellemző, nem
akarván „az íjat elengedni" vagy „túlcélozni". Az íjász azt
mondja magának, „egyszerűen tovább tartok, míg a cél-kép jobb
nem lesz". Sajnos ezzel rendszerint átlép a kérryelmi
tartományon. A kényelmi, avagy komfort zóna egy testi lehetőség,
amelyen belül lehet a legjobb lövést leadni. Ez általában
6-8
másodperc
a
teljes kihúzás után.
Normálisan, amikor valaki ezen az időn túl lép, az izmai
kezdenek fáradni és elkezd reszketni. A helyes lövés
végrehajtásának határozott időritmusa van. Gyakorold be azt,
hogy az oldásodat a saját kényelmi tartományodon belül tartsd és
engedj vissza, ha túllépted.41.
Utánnézés - fejmozdulat. Gyakran együtt
jár a tartókar leejtésével. Legtöbbször egyszerre emelik
a
fejüket és ejtik
a
bal karjukat. Azért
csinálják, hogy utána néznek a vesszőnek, hogy milyen szépen
száll és ez alacsony lövéseket okoz. Úgy gyógyítjuk, hogy a
lövést végigvisszük (lásd. 35. pont).
42. Visszacsúszás. A
feszültség csökkenésének következménye teljes kihúzáskor. A
nyílvessző kezd lassan előrecsúszni a kifutón, mert csökken az
íjász hátfeszítése vagy behajlik a bal karja. A gyógyítása a
hátfeszültség tudatos fenntartásával és/vagy kihúzás
ellenőrzővel, klikkerrel vagy a hegy megfigyelésével történik. A
kihúzás hosszát fenntartjuk a lövés alatt. Ezt addig kell
gyakorolni, míg vérünkké válik.
43.
„Összeszottyanás".
Ez, és a beleengedés
általában az oldáskor történik, amikor a bal kar „feladja"
(korábban ellazul), és/vagy az oldó kéz előremegy az ideggel az
oldáskor. Épp, mint a 42. esetében tudatosan kell törekedni a
hátfeszültség fenntartására, vagy húzás-stop-ot vagy klikkert
kell használni. Ezt
is
addig kell gyakorolni, míg
vérünkké válik.44. Nem enged vissza.
Ez a legtöbb fásznál gyakori és általában ez különbözteti meg a
bajnokokat a majdnem bajnokoktól. A legtöbb jó versenyíjász
rendes körülmények között minden öt lövésből egyet visszaenged.
A nem visszaengedés ellenőrzési hiányosság. A legtöbb íjász nem
akarja beismerni, hogy valaha is újra kell kezdenie a lövést. Ki
kell képezned magadat arra, hogy ha BÁRMI nem stimmel lövés
előtt, ha BÁRMI más eszedbe jut a célzáson kívül, akkor azonnal
(és gondolkodás nélkül) vissza kell engedni. A szerző
megjegyzése: Nem nagyképűség legtöbbünk részéről a nem
visszaengedéssel azt kinyilvánítani, hogy mi „jobbak vagyunk"
mint Terry Ragsdale, Randy Ulmer vagy Butch Jonson? Ezek
a
fickák sokszor
visszaengednek! Ebben
is
jobbak vagyunk náluk? A
Bajnokok nem kockáztatnak ők biztosra mennek. Ez az egyik oka,
amiért épp ők a bajnokok.
Biztos vagyok benne,
hogy Te is tudnál még egy csomó hibát mondani, de ezek a
leggyakoribbak, amelyekkel a legtöbb íjásznál találkoztam.
Remélem tudtam segíteni, hogy magad és tanítványaid még jobbá
válhassanak Ha hiszel abban, hogy „a gyakorlás mesterré tesz" és
ha elég sokat gyakoroltad a fenti hibák némelyikét, akkor annak
a hibának a mesterévé váltál??? Ne feledd a gyakorlás nem tesz
tökéletessé, a tökéletes gyakorlás tesz tökéletessé!
Vissza
|
|
|