.
Versenyek, rendezvények
2011
Városi sportnap
Városi sportnapon vettünk részt 2011.
szeptember 24-én délután 14 órától a lőterünkön. Ezen a rendezvényen
íjászversenyre készítettük fel a jelentkezőket, majd versenyt
rendeztünk a kezdőknek. A több, mint egy óra gyakorlási lehetőséggel
sokan éltek. Közben frissítő vízzel és zsíros kenyérrel kínáltuk a
vendégeket. Négy korosztályt két nemre bontva indítottuk a versenyt.
Három körben, távokat arányosan növelve, egyszerre 6 versenyzővel
zajlott a megmérettetés. Íjászaink voltak a biztosítók és a beírók.
Gyerek lány kategóriában szétlövésre került sor, azonos pontszámokat
lőttek. Az izgalom itt sem kerülte el a résztvevőket. Az első három
helyezettek érmet oklevelet és erre az alkalomra készített kupát
kaptak. Az negyedik és további versenyzők okleveleket kaptak.
Készültek képek, amelyek hamarosan feltöltésre is kerülnek.
Köszönjük íjászainknak akik segítettek az
előkészületekben és a rendezvény lebonyolításában, így kellemes
napot szerezve sok embernek.
Elnökség
▬
2012. szeptember 15-én Szántódon az Alkotónők
Napja rendezvényre kaptunk meghívást.
Jurtát állítottunk majd az íjászatban adtunk segítséget az
érdeklődőknek.
Tabi íjászok
▬
2012 augusztus 04-én Pusztaszemesen falunapon és augusztus 11-én
pedig Szóládon fogathajtással egybekötött falunapon vettünk részt.
Mindkét faluban
jártunk már, így sokan ismerősként köszöntöttek minket.
Természetesen rengeteg új embert ismertünk meg, valamint az
íjászattal is sokan most találkoztak először.
Tabi íjászok
▬
2012 július 21-én a Flextronics családi napján vettünk részt.
A rendezvény zártkörű volt, több száz gyerek és felnőtt keresett
fel bennünket.
A nagy sikerünket alátámasztja, hogy ezen esemény után is
csatlakoztak hozzánk néhányan. Örömmel láttuk, hogy nem mindennapos
élményt szereztünk nagyon sok embernek.
Tabi íjászok
3D/vadászíjász verseny, I. Nyim Kupa
Mint ahogy
már megszokhattuk Nyimben és Ságváron, szintén nem volt egy könnyű
megmérettetés. Gyönyörű környezetben és rafinált cél
elhelyezésekkel. A távolságokat a terep és az erdei adottságok miatt
nem volt egyszerű megítélni.
Csapadékmentes idő volt, de a nyílt
terepen igen erős széllel kellett
számolnunk. Egy körben, 26 cél
2 értékelt vesszővel 572 max. elérhető pont.
Nagyon jól is jött utána
az ízletes vaddisznópörkölt . Tabról hatan
vettünk részt, két arany, egy kupa és egy bronz az elért eredményünk
a nem "kispályás" és kb. 60 fős létszámból. Jól éreztük magunkat,
köszönjük e szép napot.
A versenyen készült képek
itt.
Közgyűlés
A közgyűlésünket megtartottuk, elhangzott a pénzügyi beszámoló,
átbeszéltük a tavasszal történteket, megerősítettük jövőbeni
terveinket és lebonyolítottuk a választást is.
Elnökség
Versenyek, rendezvények
2010
Az éppen
aktuális vagy esedékes versenyekről
itt
vagy a
linkajánlóban található információ.
Természetesen, ha
meghívást kapunk rendezvényre, illetve versenyre, külön
feltüntetésre kerül.
Üdvözlettel: Elnökség
Törpe és Dalia arany Boronkán
Szeptember 05-én rendezték a II. Somogyország-Boronka történelmi
íjászversenyt. Számos korosztály, kategória és versenyző
méretetett meg. Íjászaink közül Lutor Lóránt mini és Fancsali
Dávid ifjúsági korosztályban aranyérmesek lettek. Felnőtt nőiben
Lutorné Nadrai Beáta negyedik helyet szerezte meg. A kis
létszámú tabi csapat többi tagjai, szintén nem vallottak
szégyent a nagyon erős mezőnyben. A két körös versenyben
izgalmas célok váltották egymást.
Magasról lefelé lógó korong és harang, ingó és gurítós
cél, katona sziluett, lóról hátrafelé lövés, bukócélok egymás
takarásában és magaslesről való íjászat. Remek környezetben,
kellemes időben, igazán változatos és színvonalas versenyt
bonyolítottak le a szervezők.
Az eredmények
itt
tekinthetők meg.
A verseny emlékei pedig
itt
ezen a linken eleveníthetők fel.
Tabi íjászok
Debütálás Pusztaszemesen
Vannak falvak, ahol már több esetben felléptünk egymást követő
években is.
Augusztus 7-én Pusztaszemesre utaztunk, itt korábban még nem
szerepeltünk.
Az időjárás a falunapok legnagyobb ellensége és barátja is.
Többszöri ijeszgetéssel próbálkozott, de végül is kitartott a jó
oldalon. Megérkezésünk után azonnal nekiláttunk a helyfoglaláshoz,
lőtér kialakításához, de félbe szakítottuk mert a helyiek rögtön
kínálni kezdték vitézeinket itallal és friss lángossal. A
sorversenyek és a játékos vetélkedők után mi következtünk a
bemutatónkkal, amelyet vad és sertéspörköltből álló ebéd követett.
Felváltva íjászatot tartottunk az érdeklődőknek, ezzel egy időben
színpadon kívüli programok peregtek. Motoros bemutató, völgyhíd és
panoráma látvány tűzoltó kosárból, a falut és környékét bemutató
kisvonatozás.
Majd a színpadon folytatódott a program néptáncosok, hastáncosok,
showtáncosok, a tabi breakesek és a helybéliek műsoraival.
Majd két órás Roxinház előadás ismert musicalekből az István, a
király rockoperából, a János Vitéz daljátékból és sok más sikeres
darabból. A falunapot rengeteg ember látogatta meg, a környező
településekről is.
Tabi íjászok
Különleges falunap Kányában
Az esti műsorba kerülés ellenére még délelőtt sor került a jurta
állításra. Sajnos ezután szinte azonnal elkezdett esni az eső, amely
estig ki is tartott. A színpad szabadtéri, így estére tolódtak a
programok. Az ételek elkészültek az eső ellenére is. Majdnem
elmaradt a bemutatónk, de este fél kilenckor mégis csak megszólalt a
kürt, " csatára szólítva ". Gyorsan sötétedett, ezerszer jobban
figyeltünk, mint máskor. A lövéseinknél az ösztöneink is
felerősödtek. A biztonságos kordonon kívül lévő közönség egy
különleges bemutatót láthatott, mint egy valóságos esti harcászatot.
Befejező műsorként Kristóf Szabolcs tűzzsonglőrködését csodálhattuk,
majd résztvettünk a tábortűz begyújtásában, tüzes nyilakkal. Kicsit
nehezen gyulladt be az egész napos eső miatt. Búcsúzóul világító
lampionok emelkedtek a magasba, csodálatos látványt teremtve. Minden
elismerésünk a helybélieknek, hogy a rossz idő ellenére is
kitartottak.
Tabi íjászok
Magyarok Vására - Kulturális és Hagyományőrző Napok
Egyesületünk meghívást kapott a Szántódpusztán megrendezett nemes eseményre.
A megye több településéről érkeztek hagyományőrzők és vásárosok.
Az árusoknál csak magyar termékeket lehetett vásárolni, kulturális
és népművészeti kategóriában. Több íjász egyesület is jelen volt,
megtekinthetők voltak a jurták és az ősi harcmodor fegyverei,
eszközei. Mi íjászok, közösen több sorozatban távoli célra vezényelt
összlövéseket adtunk le tisztelgésként. Az esemény után
megtekintettük a vásárt és a galériát. Sok szépet láttunk és
tapasztalatokat cseréltünk ezen a júliusi vasárnapon.
Tabi íjászok
Falunap Kapolyon
Június 19-én délután a változatos programokban mi is szerepet
kaptunk, bemutatót tartottunk és íjászkodási lehetőséget
biztosítottunk. A jurtát is felállítottuk, készülődésünk közben
adódtak apró rosszalkodások és ilyenkor feltettük egymásnak a
kérdést: hogy történt ez? Nagyon sokan nézték meg a műsorunkat és az
íjászkodást is sokan kipróbálták. Az időjárás eleinte kedvezőtlen
volt, mihelyt magunkra öltöttük a kaftánt, nagyon szép idő lett. A
rendezők finom lángossal majd szarvas vagy mangalica pörkölttel,
illetve babgulyással láttak bennünket vendégül, ízlés szerint. Mi is
jól éreztük magunkat, minden tagunknak köszönjük a részvételt.
Tabi íjászok
Mentősök napja
2010. június 05 délelőtt 8 órakor kezdtünk a jurta felállításával és
a lőtér kialakításával. Megnyitó után a bemutatónkkal kezdődött,
majd kulturális eseményekkel folytatódott a rendezvény. A megye
különböző városaiból érkező vendégek és a tabiak körében is nagy
sikert arattak a fellépők. Minden résztvevőnknek köszönjük a
közreműködést.
Elnökség
Gyereknap több helyszínen
A gyereknapi hétvégén több helyszínen is megjelentünk. Pénteken a
Szivárvány Óvodánál és Bedegkéren az iskolánál, szombaton pedig
Tabon a futballpályán. Az óvodai rendezvényen kézzel rajzolt és
készített sárkányra lőhettek a kis vitézek. Igazi nyilakkal mint a
nagyok és lehetőségük volt a kiegészítők és ruhák kipróbálására. A
félszavas elismerések, a tekintetek a legnagyobb hálát fejezték ki.
Bedegkéren az íjak történetéről és használatáról tartott előadást
nagy érdeklődés kísérte, amely megalapozta a hangulatot az
íjászkodáshoz. A házigazdák nagyon finom palacsintával kínálták a
sereget. Tabon a gyerekek pontokat gyűjtöttek így az íjászatnál is.
Meglepetést és sikert hozott a jurta felállítása. A levegőt a
vesszőkön kívül a főzésünk illata is betöltötte. Gyönyörű
látványosság volt az esti tábortűz , amelyet íjászaink tüzes vesszők
kilövésével gyújtották be. Örülünk, hogy ismét sikerült kellemes
napot szerezni sok mindenkinek.
Tabi íjászok
Majális Tabon
2010. május 1 - i Tab városi rendezvényen vettünk részt.
Bemutatót nem tartottunk, viszont lehetőség volt az íjászat
kipróbálására.
Nagyon sokan látogattak meg bennünket és vettek kezükbe íjat.
A korosztályok egészen az apró szentektől a nagyszülőkig
képviseltettek.
Köszönet minden segítőnknek és külön kiemelnénk László segítségét,
aki bár még nem tagunk, mégis fáradhatatlanul részt vett a
vendégekkel való foglalkozásban.
Elnökség
Éjszakai verseny Lajoskomáromban
A Lajoskomáromi Íjász Sportegyesület rendezésében,
számunkra különleges versenyen vehettünk részt. Az éjszakai
versenyen igazi vadász élményben részesültünk. Jelöletlen
távok, lámpa használatát engedélyezték. A céloknál is volt kb.
szentjánosbogár méretű és erősségű fény. A nappali
verseny nagyobb területen folytatódott és folyamatosan locsolva
voltunk. Persze a szakadó esőről senki nem tehetett. Változás a
korábbi évekhez képest a terület, valamint a szervezők biztosították
a felírókat. Fárasztó, de izgalmas és jó versenyt tudhatunk magunk
mögött. Csapatunk szombat délelőtt még bővült, így összesen 6 fővel
romboltuk mások esélyeit. Mindkét versenyen érmesek Csizmadia
Richárd, Fancsali Dávid és Kecskeméti János. Az éjszakain pedig
Jakab Jenő és Riegelmann Attila voltak még dobogósok.
Gratulálunk nekik.
Tabi íjászok
Sikerek Nyimben.
Gyönyörű környezetben, nagyon jó társaságban páratlan versenyen
vettünk részt. Két értékelt lövés, 1 körben 20 cél. A távok
megtétele után távlövés következett 40, 60 és 80 méterről. Végül
pedig két vesszővel
ki milyen messzire tud lőni és a harmadikkal összlövés, mint
Ópusztaszeren.
A nyolc fős csapatból Lutorné Nadrai Beáta, Csizmadia Richárd,
Riegelmann Attila és Kecskeméti János végeztek dobogós helyen.
Gratulálunk nekik.
Tabi íjászok
.
Versenyek, rendezvények
2009
2009-10-10-én látogatást szerveztünk Regőlybe (szkíta település
és életmód rekonstrukció) tanulmányozására.
Elnökség
A szüreti fesztiválon eredményesen vettünk részt. Nagyon sok
érdeklődő keresett fel bennünket, kipróbálták az íjászatot. Minden a
tevékenységben résztvevő tagunknak, hozzátartozónak köszönetünket
fejezzük ki.
Elnökség
Áldás! 2009.
Szelek havának 11. napja
Egyesületünk hét
felnőtt, és egy gyermek tagja részt vett a Zúgó Nyilak
Történelmi Íjász Egyesület által szervezett
emlékversenyen.
A verseny a
várpalotai Cseri-parkedőben zajlott egy nagyon fiatalon, 11
évesen tragikus hirtelenséggel elhunyt íjásztársuk, Farkas
Boglárka emlékére.
A résztvevő 150
íjásznak 15 célt kellett leküzdeni, három, ill. 1+1 lövéssel egy
körben.
A változatos célok
meglövése után ebéd, majd ezt követően távlövő verseny
következett, kitöltendő az időt a pontszámok összesítéséig.
Ez évi első
versenyünkről egy második helyezést hoztunk el gyermekvadász
reflex kategóriában, amit Csizmadia Richárd mondhat magáénak.
Ugyancsak Ő lett
győztese a távlövésnek, ahol 59 íjászt utasított maga mögé.
Üdvözlettel: Orbán László
Versenyajánlatok a tavaszi időszakra
Kérünk benneteket, hogy minél előbb jelentkezzetek az egyes
versenyekhez, hogy a szervezést időben el tudjuk intézni
(autóbusz, vagy saját kocsi, hányan megyünk, stb.) Jelentkezés
emailben (tabijasz@atw.hu),
vagy telefonon bármelyik vezetőségi tagnál. A vastagon szedettek
érdekesnek tűnnek, érdemes lehet megnéznetek.
Íme a versenyek helye, időpontjai és linkjei a szipen:
Elnökség
2009-03-03
Beszámoló
közgyűlést tartottunk. A tagság határozatképes létszámban
(13 fő) jelent meg. A hétközbeni időpont a vidéken lakó, tanuló
tagjainknak nem volt túl jó. A közgyűlés eredményesen zárult, az
elnökség beszámolt a 2008. évi munkáról, gazdálkodásról,
valamint elfogadtuk a 2009. évi munkatervet és költségvetést. A
beszámolót néhány nap múlva megtalálhatjátok a 2007-es beszámoló
mellett.
Elnökség
2009-02-01
Meghívásos
teremverseny
Képek az albumban
A versenyen vendégeink voltak a
sárvári íjászok. Az egész napos rendezvényen szép versenyen, jó
eredmények születtek, íme az helyezettek, akiknek ezúttal is
gratulálunk.
|
1. |
|
Juhász Zsolt Ságvár |
2. |
|
Csizmadia Tibor Tab |
3. |
|
Kecskeméti János Tab |
|
|
1. |
|
Lutorné Nadrai Beáta |
2. |
|
Balogh Ferencné Ságvár |
|
|
1. |
|
Huszár Ádám Ságvár |
2. |
|
Lenner Tamás Tab |
3. |
|
Mikolai Marcell Tab |
|
|
1. |
|
Csizmadia Richárd Tab |
2. |
|
Birinyi Tamás Ságvár |
3. |
|
ifj. Lukács Ferenc Ságvár |
|
|
1. |
|
Fekete Eszter Ságvár |
2. |
|
Major Krisztina Ságvár |
3. |
|
Juhász Éva Ságvár |
Minden, a verseny megrendezésében
résztvevő tagtársamnak, és külsős segítőinknek ezúton is
köszönetemet fejezem ki.
Orbán László
Elnök
2008
|
2008. 11. 06. 60 éves az Általános iskola Tabon
Képek az
albumban
2008. 10. 24. Szekszárd Alisca
Képek az albumban
2008. 08. 31. Litér, íjászverseny
2008. 08 .09. Lullai gyermeknap
2008. 08. 02. Zalai falunap
Képek az albumban
2008. 07. 19. Ópusztaszeren az "Íjászat Napja" rendezvényen
vettünk részt
2008. 07. 12. Somogymeggyes falunap.
Képek az albumban
2008. 07. 12. Miklósi főzőnapon vettünk részt.
Képek az albumban
2008. 06. 21. Kapolyi falunap.
Képek az albumban
2008. 06. 12. Tabi gyereknap.
Képek az albumban
2008. 04. 20. Esztergomi jótékonysági verseny.
Képek az albumban
2008. 03. 30. Falva nyila verseny Dabason.
Képek az albumban
2008. 02. 17. Siófoki versenyen vettünk részt
2008. 01. 28.
Évzáró taggyűlés
Megtartottuk
évértékelő taggyűlésünket. Az Aktuális hírek-nél vagy
itt megtaláljátok a
taggyűlés dokumentumait.
2007. 12. 16. Első Minősítő
Háziverseny
Nagy várakozással, lelkesedéssel határoztuk el, és készültünk a
háziverseny megrendezésére.
Az itt
készült képek galériája:
Tovább
2007. 10. 13.
Szekszárd Alisca Nagy Őszi Íjászverseny
Az iskola
kisbuszával, + 4 személy autóval, szóval népes küldöttséggel
utaztunk le a Sötétvölgybe (17 versenyző és kb 10 fő kísérő
szülők, nagyszülők).
Az itt
készült képek galériája:
Tovább
2007. 09. 08.
Tabi szüreti fesztivál.
Színvonalas
műsorok, főzőverseny, borkóstoló. Természetesen felvonulás is a
főutcán.
Az itt készült
képek galériája:
Tovább
2007. 08. 25.
Torvaji falunap - Zalai falunap
Kettéosztott
csapatokkal mindkét falunapon tartottunk egy kis bemutatót,
lehetőséget adva a íjászat kipróbálására az érdeklődőknek.
Résztvettek:
Orbán L. ifj. Orbán L, Kádár J. Barta E. Sitkei K. Csizmadia T.
Csizmadia R. Kecskeméti J. Szekeres E.
Az itt készült
képek galériája:
2007-08-12.
Hévizi verseny
Részvettek: Orbán
L. ifj. Orbán L. Szekeres E. Kádár J. Sitkei K. Barta E.
Csizmadia R. Csizmadia T. Horváth Á. Szekeres T.
Eredmények:
1. Helyezés |
Szekeres Eszter |
Ifjúsági leány |
2. helyezés |
Sitkei Krisztina |
Gyermek leány |
2. helyezés |
Szekeres Tamás |
Mini fiú |
4. helyezés |
Barta Erik |
Gyermek fiú |
5. helyezés |
Csizmadia Richárd |
Gyermek fiú |
2007. 07. 21-22-én Íjászat napja Ópusztaszer.
A fényképek az
albumban, egy cikk pedig Orbánné Vég Erikától ide kerül majd.
Résztvettünk az
Ópusztaszeri Íjászat Napja rendezvényen. Három gépkocsi, 18 fő,
szóval nagyon jó és eredményes volt.
Egyébként
mindenki nagyon jól érezte magát.
Az itt
készült képek galériája:
2007. 07. 14-én
Miklósi falunap.
2007. 06. 23.
Kapolyi falunapon vettünk részt
2007-06-02 Ságvári Falunap. Íjászverseny Ságváron.
Ságváron rendezett íjászversenyen
vettünk részt.
Tényleg szép létszámmal. Felnőttek, ifik, gyerekek.
Nagy melegben fárasztó verseny volt. Az eredmények biztatóak:
Szekeres Eszter: felnőtt női I. helyezett
Horváth Árpád: felnőtt férfi II: helyezett
Csizmadia Tibor: felnőtt férfi III. helyezett
Gratulálunk!
2007-05-12 Koppányvölgyi Napok Zics
Nagyon sikeres volt a részvétel. Mindenki nagyon jól érezte
magát. A szervezők már a jövő évi meghívást is átadták.
A
további szerepléseinkhez három dolog fejlesztése lenne indokolt:
-
A gyakorlatok hatásosabbá tétele.
-
Korhű ruhadarabok viselete
-
Nyílfogó ponyva elhelyezése
Mindhárom feladat megoldása folyamatban van.
2007-04-28 Közbiztonsági nap
Tabon
Mi is ott voltunk egy kis "nyilazásra"
2007. 03. 24 Esztergomi jótékonysági íjászverseny
Szeles, esős
idő. Szombat reggel fél nyolc. Senki sem gondolta, hogy nem
megyünk. El is indultunk.
Az itt készült képek galériája:
Tovább
2007. 01. 02, Íjász szakosztály
Sikeresen megrendeztük 2006.12. 30-án a pincelőtéren a nyílt
házibajnokságot. Vidékről (Ságvári íjászok) is érkeztek szép
számmal versenyzők. Főleg íjászok, 25 versenyző!!!
Az itt
készült képek galériája:
Tovább
2006. 12. 30. Mindkét
szakosztály
Lövész-íjász verseny!!
2006.12.30-án nyílt házibajnokságot szervezünk. Helyszíne a
PINCE. Kezdés 13.30-kor Nevezés lehetőleg előzetesen. Íjászatnál
saját felszerelés kell. Lövészetnél nem. Kategóriák a nevezés
szerint lesznek kialakítva. Nevezési díjak: Felnőttek 500,- Ft,
tanulók 300,-Ft. Előzetes nevezés az egyesület email címén:
tabijasz@atw.hu ,
illetve Madai Imre (30/3775321) illetve Czobor László
(70/9484137) szervezőknél. Díjazás kategóriánként érem, ill.
oklevél. Várunk minél több érdeklődőt, sportszerető felnőttet és
gyermeket.
Egyesület vezetősége
2006. 11. 26.
Íjász szakosztály
Ajkán voltunk teremversenyen. Sajnos vasárnapra esett a
rendezvény és így néhányan a vidéken tanulók közül nem tudtak
eljönni.
Az itt készült
képek galériája:
Tovább
2006.10. 28.
Íjász szakosztály
Alisca Nyilai Egyesület által szervezett versenyre 14-en
utaztunk. A verseny Szekszárd mellett az ún. Setétvölgyi erdőben
volt, csodálatos terepen, gyönyörű időben.
Az itt
készült képek galériája:
Tovább |
|