S
T U D I A
C
A R O L I E N S I A
Különböző
nyilazási módok és a Szent László-legenda íjászábrázolásai
H
I D Á N
C
S A B A
L
Á S Z L Ó
Az
íjak történetéről, az íjászok csatadöntő szerepéről, az
íjkészítésről számos jó tanulmány és könyv íródott, de igen
kevés műben olvashatunk a különböző nyíllövésitechnikákról1.
A nyilazásnak más-más történelmi korokban és különböző
területeként többféle technikája is kialakult. Bár lehet, hogy
néha törzsi vagy egy-egy kultúrkörhöz való tartozás is
befolyásolta egy-egy nyíllövési mód kialakulását (főként, pedig
annak megtartását és szabályrendszerré való alakítását),
elsődlegesen gyakorlati célok a meghatározók a különböző
nyilazási módok kialakulásában2.
Az íj formája, mérete, erőssége, a
lovon vagy gyalog történő alkalmazása, a tegezfelfüggesztésének
módja valamint a harcmodor vagy a lelövendő vad nagysága
mind-mind kialakító tényező a különböző nyíllövési technikáknál.
Ezen tényezők egyszerre hatottak és ezek eredményeképpen
alakultak ki a különböző nyilazási módok. A dolgozat célja a
különböző nyíllövési technikák bemutatása és a Szent
László-legenda íjászábrázolásainak ebből a szempontból való
elemzése, valamint néhány lövésmód ellenőrzése a gyakorlatban a
kísérleti régészet felhasználásával.3
Az íjat a gyalogos íjász bal kezében fogva tarthatja
megcserélődneken, ferdén vagy vízszintesen.4
A vízszintes íjtartás azonban csak kis méretű, viszonylag gyenge
íjaknál
-
U. KÔHALMI 1972.
55-57 és 174 is tárgyalja a különböző nyíllövési módokat.
-
Az angol íjászok
íjukat megcserélődneken tartják lövés közben, mert így több
katonát lehet felsorakoztatni egymás mellé. Képzeljük el, hogy
vízszintes íjtartáskor milyen gyérek lennének soraik, és
ugyanannyi íjász felállításához mennyivel nagyobb helyre lenne
szükség.
-
A nyíllövési
technikák bemutatásánál minden esetben jobbkezes íjászról van
szó. Bal kezes lövész esetén minden ugyanúgy történik, csak
megcserélődnek a jobb és baloldalak, de az egy kézen
megcserélődnek ujjak használata és a célzástechnika nem.
-
Teljesen
megcserélődneken ugyan nehéz tartani az íjat, de 5-10 foknyi
elhajlás még megcserélődnek tartásnak számít.
eredményes, ugyanis az íjat csak a
kar hosszáig feszíthetjük ki. Nagyobb méretű és erősebb íjnál
így nem tudja kihasználni az íjász az íj erejét és � ha hosszabb
a lövész karjánál a nyílvessző hosszát. Harcrendben álló
alakulat, pedig sokkal zártabb csapatot alkot függőleges
íjtartás esetén, míg a vízszintesen tartott íjnál a harcrend
elég laza.
Ha várfal gyilokjáróján állnak
állnának a lövészek vízszintes íjtartás esetén szintén igen
gyéren sorakozhatnának fel. A jobbra és balra való fordulásnál
is hamarabb zavarnák egymást az íjászok, ha az íjat vízszintesen
tartanák. A sztyeppei népek és a középkori európai népek
harcosai vízszintesen íjaikat nem tartották. Az ábrázolásokon
függőleges és ferde íjtartást láthatunk5
Lovas íjászok vízszintesen nem
fogták íjaikat, hiszen így sem oldalra, sem hátrafelé nem lehet
lóhátról nyilazni és előre is csak igen kisméretű íjjal. A
majdnem megcserélődneken vagy ferdén tartott íjjal azonban
előre, oldalra (bal oldalra) és hátra is lehet nyilazni6.
A különböző ábrázolásokon ilyen íjtartással láthatjuk a
sztyeppei harcosokat, de az ópusztaszeri (Cseppentő Attila
csapata) és galgahévízi (Balla Zoltán csapata) lovas íjászok
napjainkban is ilyen íjtartással lőnek7.
Az íjat, miután a harcos bal
kezével megmarkolta, a jobbal feszíti. A nyíl azonban kerülhet
az íj bal vagy jobb oldalára. Az első esetben a nyílvessző a bal
kéz mutatóujjára illetve a mutatóujj és a hüvelykujj közötti
részre támaszkodik. Ha a nyílvessző az íjtól jobbra kerül, akkor
a bal kéz hüvelykujjára támaszkodik. A sztyeppei népeknél ez a
fajta lövésmód terjedt el. Az ábrázoláskor is azt láthatjuk, sőt
a célzás szóhasználata is ezt tükrözi. A nyíllal való lövést, a
húrra helyezést mind a mongolok, mind a mandzsuk, mind a
tibetiek a hüvelykujj nevéből képezik8.
Az íj húrját-idegét a harcos jobb
kezével feszíti. Többféle húrfogás létezik és a gyakorlati
szempontok meghatározók, mégis egy-egy területre, kultúrkörre
talán a nyilazás folyamatában ez a legjellemzőbb sajátosság. Az
elsődleges húrfogásnál a jobb kéz hüvelyk- és mutatóujja a
nyílvessző végét fogja és így feszíti az ideget. Ez azonban csak
viszonylag gyenge íjaknál lehetséges, mert csupán két ujjal a
nyilat fogva erős íj nem feszíthető ki9.
-
Különleges
esetben, például lesből vagy fáról való nyilazáskor ugyan a
kisebb méretű íjakkal lőhetnek vízszintes íjtartással is, de
ezek egyedi kivételek.
-
A lóhátról való
előre nyilazás nem teljesen a menetirányba leadott lövést
jelent célzott lövés esetén, hanem attól kissé balra. Nagy
távolságra, menetirány szerint előre is lehet lőni, de
ilyenkor a célzás nem pontos, csak tömegre eredményes így
nyilazni.
-
Vaddisznóvadász
nyugat-szibériai csaton Kr.e. II. század: U. KÔHALMI 1972.
10. kép; vadászó Szasszanida uralkodó ábrázolása ezüsttálon
Kr.u. VI. század: U. KÔHALMI 1972. 15. kép; lovas íjász a
klárafalvi avar övvégen: KÜRTI LŐRINCZY 1991. 19; a
nagyszentmiklósi kincs fejedelmi vadásza a 2. számú korsón:
TRUGLI 1994. 32; Szaján hegységbeli lovas fémvereten VIII�X.
század: LÁSZLÓ 1988. 369; lovas íjász a kudyrgei
nyeregvereten: LÁSZLÓ 1988. 425; lovasíjász a Aght-amari
örmény templom domborművén X. század. NICOLLE 1999.
II. 373. ?kun� lovasíjász a bögözi freskón, XIII. század.
Helyszínen készült rajz; ?kun� lovasíjász a székelydályai
freskón. XIII. század. LÁSZLÓ 1993. 105; Tatár harcos a
Sáhnáme ábrázolásán. XIV. század. NICOLLE, 1999. II. 455.
-
U. KÔHALMI 1972.
174.
-
RONDAL, Gray:
Fegyvertípusok enciklopédiája. Budapest 1995. 95.
Természetesen ez csak néhány kiragadott, de szemléletes példa.
A legtöbb gyerek ösztönösen így
fogja a nyilat, és jobb felől lő.10
Mivel nagyvadra illetve nagy távolságra így nem lehet nyilazni,
sem a középkori európai, sem a sztyeppei népek így nem lőttek. A
másodlagos vagy klasszikus, némely szerző szerint angolszász
húrfogásnál a jobb kéz mutató-, középső- és gyűrűsujja feszíti
az ideget.11
Az ázsiai vagy harmadlagos húrfogásnak két változatát ismerjük.
A mongol húrfogásnál a hüvelyk-, a mutató- és részben a
középsőujj feszíti a húrt és rögzíti a nyilat. A hüvelyk a nyíl
alatt van. Mivel az erős íjak a hüvelykujjat erősen igénybe
veszik gyakran lapos, íjfeszítő gyűrűt húznak csontból,
szaruból, ritkán fémből a jobb hüvelykujjra.12
A közép-ázsiai változatnál a jobb kéz mutató- és hüvelykujja
fogja nyilat és a többi ujj feszíti az íj húrját. Előnye e
fogásnak, hogy a nyilat is fogja, és így az nem csúszhat el az
idegen. A lövés, vagy is az oldás pillanatában egyszerre engedik
el az ujjak a húrt és a nyilat. Ha elég tisztán kivehető, a
középkori magyarországi vagy magyart ábrázoló képeken ezzel a
módszerrel nyilaznak a legtöbbször.13
Az ázsiai húrfogásnál a húr igen
ritka esetben (az íjász nagyon rossz tartásakor) üti meg a bal
alkart. Így alkarvédő külön nem szükséges. Az íjász feszíthet
arcra, mellre vagy fülre. A fülre való ideg kihúzásakor lehet
legjobban kihasználni a nyílvessző és a húr hosszát, csakhogy
pontosan célozni így nem lehet, legfeljebb tömegre. Az angol
íjászok zárótűz esetén az ellenséges lovasság megállításakor
használták leginkább.14
A mellre való feszítés sem teszi alkarvédő a pontos célzást, sőt
a nagyobb íjak esetén még az íj és a nyílvessző teljes méretét
sem lehet kihasználni.15
Az arcra való feszítéskor lehet állcsúcsra, járomcsontra vagy a
szájzugra feszíteni a húrt. A fontos az, hogy mindig ugyan oda
feszítse a lövész az íj idegét.16
Fontos, hogy az íjász erejének és
karhosszának megfelelő íjat és nyilakat használjon. Túl erős
íjat egy gyengébb lövész nem tud jól használni, egy kis termetű
rövid karú íjász pedig ha kifeszíteni tudja is egy nagy íjat és
hosszú nyílvesszőt nem tud maximálisan kihasználni.
A lövész erejétől, feszítési
hosszától, gyakorlottságától függ a jó célzás. A célzás a lövés
egyik legfontosabb mozzanata. Jó célzáshoz biztos szemmérték és
az íj alapos ismerete valamint nagy gyakorlottság kell. Nem
véletlenül írják a honfoglaló magyarokról, hogy Gyermekeiket és
szolgáikat nagy szorgalommal tanítják nyilazni és ennek
eredményeként sok ezreket ölnek meg nyilaikkal, amelyeket olyan
ügyesen lőnek ki szaru-íjaikról, hogy lövéseik ellen alig lehet
védekezni.17
-
Sajnos
a legtöbb íjász tanfolyamon csak az angolszász vagy klasszikus
húrfogást tanítják, a keleti módokat nem. Megjegyzendő, hogy
mindkét, azaz mindhárom módon jól lehet lőni, pusztán szokás,
beidegződés kérdése, hogy ki hogyan nyilaz. Ha tegezt
használunk, akkor a keleti módon való lövés kicsit gyorsabb.
-
SZÖLLŐSI 2001
szemléletesen írja le a klasszikus húrfogással való nyilazás
egész folyamatát. Íjászati kézikönyve hasznos útmutató minden
íjász számára.
-
U. KÔHALMI 1972.
56.
-
Jól látszanak
például az íjász körmei is a szepesmindszenti freskón (LÁSZLÓ
1993. 136) és Dürer magyar huszárt ábrázoló metszetén
(ZARNECKI 1990. 21).
-
Lovon nem is
igen lehet fülig feszíteni a húrt.
-
A mellre való
feszítéskor a nők esetén nem zavaró, ha nagyobb mellű az
íjász. Az, hogy az amazonok levágták mellüket a nyilazáshoz,
pusztán kitalálás. A balról jobbra hajló-gombolódó dolmány sem
akadályozza az íjászt a nyilazásban.
-
SZÖLLŐSI 2001.
28.
-
Regino évkönyve
in: GYÖRFFY 1977. 206-207
Általában a gyakorlott lövész az íj
feszítésével egy időben céloz, de nem hiba a hosszabb ideig való
célzás sem. Lovas íjász esetében azonban a minél gyorsabb célzás
szükséges. Ha a célzás közben a lövész keze elmozdul vagy
elfárad érdemesebb leengedni az íjat és megismételni a
mozgássort, azaz a lövés egész folyamatát.
A harcban vagy vadászaton való
célzás nagy gyakorlottságot igényel, hiszen változik a távolság,
nem minden nyílvessző egyforma, a lovas íjász pedig lövés közben
vágtat is. Érdekes, hogy U. Kôhalmi Katalin azt állapította meg,
hogy a pusztai népek mindig két szemmel néznek, amikor íjjal
céloznak nem úgy, mint a puskás lövészek.18
A távolság általában 35-70 méter. Mivel dobó fegyverrel 35
méterről már nem árthatnak az íjásznak, ez a távolság már reális
harci távolság az íjász számára. A Szent László-legenda
képsorozata a magyar falképfestészet egyetlen önálló
ikonográfiai alkotása. Azt is elmondhatjuk, hogy Szent László
király középkori mondáink és legendáink legtöbbet magasztalt
szentje.
Tisztelete nem csak azért
egyedülálló, mert több évszázadon keresztül a lovagkor ideálja,
a jó uralkodó példaképe, akinek sírja mellé több Árpád-házi és
idegen származású magyar király is temetkezett, hanem azért is,
mert nem csak a királyi központokban volt nagy kultusza, hanem a
nép körében is a legtöbb, királyról és szentről szóló legenda és
mese, ballada és monda Szent Lászlóhoz kapcsolódik.19
Figyelemre méltó tény az is, hogy a Szent László mondakör és a
hozzá kapcsolódó freskók nagy része szinte pontosan fedi a
történelmi Magyarország gyepűvonalát,20
bár különböző kutatók között ez vita tárgyát képezi.
-
U. KÔHALMI 1972.
175.
-
Egyetlen magyar
királyról vagy magyarországi szentről sem mondhatjuk el, hogy
tisztelete és kultusza éppen olyan nagy jelentőségű a királyi
és főpapi udvarokban, mint a határvidék egyszerű népének
gondolatvilágában. Ha a középkori társadalmi piramis csúcsáról
indulunk, rögtön láthatjuk, hogy Szent Lászlót az I. Károly
gyermekei számára készült Magyar Anjou Legendáriumban
(1338�1343) mint a jó uralkodót állítják követendő példaként.
Az Anjou udvar amúgy is nagy súlyt fektetett Szent László
kultuszára, és Magyarország védőszentjévé is választották. I.
Nagy Lajos harmadik aranyforintjára, a hátoldalra szent életű
elődjének alakját verette. Ettől kezdve mutatja ki nagyszerű
tanulmányában H. Kolba Judit (Athleta Patriae. Szerk.
MEZEY L. Budapest 1980. 223-235), hogy egészen Habsburg
Rudolfig szinte minden magyar király kötelezőnek tartotta
követni a példát, az új érem egyik oldalát mindig Szent
Lászlónak szentelve.� 1400 táján Szent László már nem csak a
dinasztia szentje, hanem magát az országot testesíti meg.
Marosi Ernő igen szemléletesen mutatja be, hogy pajzsán a
keresztes pajzs nem egyszerűen csak kereszt, hanem az ország
kettős keresztes heraldikai jele, ugyanaz, amelyet Zsigmond
siklósi fogsága idején a rendi országot megtestesítő szent
korona nevében kormányzó prelátusok és bárók használtak.
Zsigmond korában a kettős keresztes zászlót Szent László
lobogójának nevezték (MAROSI Ernő: Magyarok ábrázolásai és az
orientalizmus a középkori művészetben. Néprajzi Értesítő
77 [1995]. 84-85). Nem kis jelentőségű az sem, hogy amikor
1453-ban a bécsi egyetem magyar nációja új anyakönyvet
nyitott, Szent István és Szent Imre mellett Szent László
küzdelmi jelenete is bekerült a könyvbe. Nem kevésbé fontosak
a Szent László királyról szóló egyházi énekek és népi
hiedelmek, mondák sem. A szentté avatás körüli időkre
keltezhető egy XVI. századi kódexben megmaradt egyházi ének
(latin változata ismert), de egy XVI. századi füveskönyben is
találunk Szent Lászlóhoz
fűződő mondát.
Lukács Zsuzsa gondos gyűjtőmunkája
alapján 38 teljes, töredékes, részben vagy egészen elpusztult és
szóbeli közlés illetve emlékezet alapján feltételezett falképrôl
vagy tudomásunk.21
Bár néha a részletek a freskók rossz állapota miatt nem
figyelhetők meg, viselet-, fegyvertörténeti és harcászati
szempontból mégis igen jó források. Harmincegy falképnél
elemeztem a nyilazást. Fontos volt az íjászok száma, a
magyaroknál és a ?kunoknál� a lövésmód, a tegez és a szablya
felkötésének helye, valamint az, hogy mit találnak el a nyilak.
Az alábbi elemzés a táblázatokban
összefoglaltak alapján készült.
Igen fontos tény, hogy magyar
seregben hét esetben láthatunk lovasíjászokat összesen
tizenhatot, és hat esetben a jellegzetes keleti tegez is
található a derekukon. Gyalogos íjászokat két esetben láthatunk,
háromnál szintén látható a jellegzetes nomád tegez, a másik
három íjásznál a többi harcos eltakarja vagy sérült a falkép.
Kétszer láthatunk a kun sereg felé szálló nyilakat, úgy, hogy a
képen nincsenek magyar íjászok, de a falkép sérülése miatt
feltételezhető, hogy voltak. Három másik alkalommal, amikor a
magyar íjászok is láthatóak, igen sok nyíl repül a kun sereg
felé. Figyelemreméltó, hogy a magyar íjászok, bár több esetben
sisakot és sodronygallért viselnek, ámbár a kunok is sok
esetben, mindig összetett, merevszarvú, visszahajlott íjat
használnak, és keleti módon lőnek.
A kun seregben huszonegy esetben
láthatunk, összesen ötvenkét lovas-íjászt és még két esetben
kinyújtott karú, valószínűleg íjászt ábrázoló harcosokat.
Tizenegy esetben repülnek nyilak a magyar sereg felé és
érdekesek a találatok. Csapódik nyíl Szent László
dicsfénykörébe, koronájába, sisakjába, arcába, egy vitéznek a
szemébe, az üstsisak szemrésén át, a páncél, nyakrészébe és a
pajzsba.
László
Gyula könyvében megemlíti Pintér Kálmán, Szilárd Leó, Berze Nagy
János és Szendrey Zsigmond kiváló gyűjtőmunkásságát a
népköltészet terén. Igen érdekes és megható a népi szemlélet,
amely szerint
László kirá lovagónyi
Mihá arkangyaltó tanót,
Mikor meghóut, egy darabi
Az ég lovászmestere vót
Ô hajtá a göncöl szekér
Csillagsörényes lovait,
Ragyogó ostorul fonta
A hódvilág sugarait
(LÁSZLÓ
1993. 17)
Milyen más Szent László kép ez,
mint az Anjouk és Zsigmond király hivatalos szent uralkodó
eszménye. Inkább a keleti füves puszták égi vitézének a
megfogalmazása ez, mintsem a keresztény szent uralkodóé.
-
LÁSZLÓ 1993. 18.
-
LUKÁCS
1980.
vissza