beszámolók <<--->> futónaptár.<<--->> fotók <<--->> szervezői fotók <<--->> Befutólista<<--->>weblap <<--->> tavalyi beszámoló

8. Vár a Hármas - Budapesti hegyimaraton

Másodszor várt a Hármas, de most jobban fel voltam készülve, fejben és futásban is. Az öt órai kelés viszont nem tetszett de most otthon reggeliztem és Karesszal 6:40-re a NULLA kilométerkőnél voltunk... Blaskovics Gyuri adta a rajtszámot és készülődtünk, még hűvös volt de a tavalyi trikó és rövidnadrág lett a futóruha és fényképeztem de a gépet beraktam a felküldött táskába, mert tavaly sem nagyon fotóztam út közben... Egyszerűen nincs idő rá :-) vagy felfelé lihegsz egy erős emelkedőn, vagy lefele remeg a lábad, és gyakran kapaszkodni is kell.. Erőital és kolbász a 25/30as frisítőautóba, a kezemben egy másik, a számban banán, az övemen kis kulacs ISO, futóterv fejben. 30 induló és népes támogató csapat.. jó lesz ez!!! A nyáron kétszerre megfutottuk az útvonalat majdnem teljesen, és a kritikus terepes részeket kétszer is. Nem kapcsoltam be az órámon a betöltött pályát, HA eltévedek az idén is akkor erről leszek nevezetes :-) Rajt után Karesszal és a hozzánk társuló Dobos Tibivel együtt maradtunk és könnyen mentünk egyforma tempót. nem kapkodtunk... Karesszal tudtunk mi jön, de Tibinek nem csak az első V3-asa, de AZ első maratoni távja is lesz.. NEM CICÓZIK a fiú :-) volt azért már hosszú futása és bölcsen velünk maradt, jól tette! 5:30-at céloztunk meg, és ennek megfelelően tempóztunk. A kezemben vitt erőitalt a temető sarkánál ittam meg, majd lassan utolértem társaimat. Az első frissítőnél /fogas teteje/ banán energia szelet ISO egyebek.. Jön a jó kis lefele futás... Jobb tempóval de a körülményekhez igazodva óvatosan fut az ember lefele, mert egy "nagy esés csak kicsiny előrelépés az emberiség számára" :-) a Kis Hárshegy bosszantó emelkedővel állta utunkat de utána megint lejt. 14,5 km-nél van egy játszótér és nemsokára 4km-es erős emelkedő jön, ITT inni kell...ene!!! EL van ZÁRVA a csap... Most jó az övemen a kis kulacs, mert 19 kilinél van legközelebb víz... nem is ittam csak később aprókat. Előttünk és mögöttük ekkor már nem láttunk futókat, de tartottuk a lehetséges tempót. Kis kiállásra kényszerültem erős hasi görcs miatt de miután a leesett és szétrepült telefonomat is összeszedtem.. ismét el kellett érnem az enyéimet, akik kicsit lassabb tempóval vártak meg. Valahol egy nehezebb résznél CSODA történt! Egy kedves hölgy a háza előtt teát kínált,  pont ott ahol a legnagyobb szükség volt rá... örömmel ittunk és sokat köszöngettük, elmondta, hogy az Ő fia is fut ezen a versenyen. Onnan sok gyaloglással a Normafa útig ahol ismét lassan lehet futni az enyhébb emelkedőn. Frissítő Normafánál /18,5km/ és megint futás a libegőnél egy korty a kútból és az Erzsébet kilátóig séta. Most jön a "lefele a szalag mentén" című rész, de időnként a jelzett úton maradtam félve az elcsúszástól. Ez nagyon lassú szakasz. a hegy alján el a Szépjuhászné mellet.. és ismét gyalogolva fel a Nagy Hárshegyre... Utána lejtő még nehezebb mint a János hegyen.. itt el is csúsztam de minden OK. Kis egyenes után még ennél is meredekebb lejtő szerencsére közel a nagyrét és utána az a frissítő amit kétszer fogunk érinteni... Jön az én kedvenc 5 kilométerem: Valószínűtlenül meredek utcák fel- és le... kilátásal az eddigi útvonalra. A Rákóczi utcát túlteljesítettük mert nem találtunk felfestést, de Tibi a rajtszámáról leolvasta a helyes utat és visszafelé meg is találtuk. Éppen szembe jött Dobay Attila, neki is irányt mutattunk /ahogy ő nekünk korábban/. Még egy valószínűtlenül erős emelkedő lezárt útépítéssel erősítve... hogy érezzük fontosak vagyunk :-) Jobbára futható ezután 30-ig és az előbbi frissítő autónál vagyunk... habzsi-dőzsi, különben minden frissítőnél kedves emberek és minden ami egy extrém futáshoz kell ISO, energia, szelet és gél, magnézium és sótabletta papírzsebkendő stb... Villám utca /fel-fel/és mesebeli lépcső /le-le/után Hűvösvölgy és egy futható 2 km... majd megint reménytelenül emelkedő terepes út /majd aszfalt/visz felfelé ismét... Nem röhögünk, de összeszedetten haladunk. Nincs kipusztulás. Végre Törökvész-Csatárka lefelé több mint 3 km. Kellett ez a tempós futás végre a beállt izmainknak.. Itt tavaly már a lejtő is emelkedett :-) Utolsó frisstő a Folyondár utca alján ahonnan szabad versenyt hirdettem, mert akiben még van tartalék az használja is el! Karesz el is ment egy kicsit tőlünk de mi Tibivel úgy megszoktuk egymást :-).. Még a nyereg út ismét felerősítette a táv iránti tiszteletünket, de már csak 3 km !!! Kis futás a Szépvölgyin FENYŐGYÖNGYE jobbra és ismét terepes kaptató... Kb. Kittenberger Kálmánnak képzeltem magam a Kilimanjarora menetben :-) Csak a cél volt előttem, és hogy "már nincs messze" nemrég jártam erre fényképezni, és ismerős volt a környék. Ez fontos, ha az ember ismeri a futóutat, tud úgy haladni ahogy kell. Ha nem akkor egy holtpont elveheti az összes önbizalmát... A cél előtt még emelkedős kihívás és taps Célkapu befutott futóbarátok. Karesz négy perccel előttem, Tibi egy perccel utánam, én 5:28:48 Jóóó :-) "haverok, buli, fanta" helyett Fínom gulyás és kis mosakodás. Tavaly még volt melegvíz is a vécében... Tibi családja nagyon örült hogy megjött az apa... és a gulyás után elköszöntünk egymástól és a szervezőktől... Egy alkalmas autóval leértünk a városba.... És ott senki nem hitte el, hogy mit vittünk véghez... HÁT ennyit ért ez az egész kedves közönségem. :-) 42 km hegyen-völgyön,1760 méter szint felfelé, ez a Vár a Hármas, ahogy Blaskovics Gyuri ezt kitalálta és azóta nyolcadszor rendezi meg. köszönjük neki és segítőinek ez a kivételes versenyt amiért nem is kell messze utazni.

-


Track az ENDOMONDOn