Most készültem a legtöbbet erre a versenyre, és ezért nem féltem a kudarctól sem. Többször bejártuk befutottuk nagyon kényelmesen és jól ismerem már az útvonalat... kivéve a végét, mert azt a befutásokon nem érintettük, de fényképezni voltam fent többször és a tájékozódás ott már nem bonyolult, annak ellenére nem hogy két éve ott tévedtem el. A mezőny általában ismert volt.. végül is ez az a verseny amit most a 9. alakalommal rendezve is, még nincs 100 fő a résztvevő futók száma. A Kommikáció hiányzott a szervezők részéről.. nem is volt sehol reklámozva, a weblap sem lett frissítve tavaly óta... de megszokásból mentünk 7 órára a NULLA kilométerkőhöz. Minden riogatás ellenére legílább két elsőbálozó volt most is a mezőnyben Kalmár Karcsi Esztergomból és Boros Péter a Népligetből... ők végül jól teljesítettek.
Reggel otthon három banánnal kezdtem a rajtnál egy Aloe vera ital meg egy energiaital még egy banán mellé.. Egyéni frissítők leadása és csomag a "puttonyba" kis fotózás, nem viszek gépet, mert csak súly, fotózni verseny közben nemigen lehet ... A rajtnál nem indul a NOKIA C5-Endomono... aztán később sem azttán még később sem de már nem izgatott.. A tervem szerint az Avar utcánál töltöttem a kis kulacsom a mi a Széchenyi hegy tetejéig elég volt... Nagyon nehéz az Ágnes utca, ha az ember "siet" :-)
A frissítőnél csak a leadott Fresubin /energia/ flakont vettem el és kis sétával elfogyott eddigre kialakult egy boly amiben Dobos Tibi, Kalmár Karcsi meg én és még mindig egy kért futó volt a közelünkben... persze most még többen voltunk együtt. A hosszú lejtő jól ment a Kis-Svábhegyig, ott megint meglepődtem milyen szivatós. aztán lassan a Diósárok kemény emelkedője jön.. ITT volt a verseny legjobb frissítőpontja Szép Misi és kedvese csinált egy olyan frissítőt amire nagy szükség volna HA ők nem lennének... mivel NEM szervezett, hanem teljesen önkéntes saját költségű frissítőt adtak nekünk. Tavaly Misi Anyukája volt itt mert Misi futotta a versenyt. DE innen aztán a normafa útig megint derékfájós erőltetett menet... a Normafáig, sőt a libegőig futás nem jókedvvel bőséggel :-) A Jánoshegyről lefelé aszokott buktatók, SzépJuhászné ivúkút kulacs töltés. Gyaloglás a Kaán Károly kilátóig... /már elég volt/ Most jönnek a veszélyes csúszós meredek szakaszok... ezek nagyon kiveszik az erőt és elviszik az időt... el is estem, káromkodva... bosszúsan nemtem a másik nehéz szakaszra, ahol úgy mint sokan mások az enyhébb de hosszabb utat válsztottuk.. a Villám utcai frissítőnél együtt a csapat.. és jönnek az égbe vezető és valőszínűtlenül meredek utcák fel és le /mint a pom-pom az ágon/ Fel és le !!! de ismét a Villám utcánál /már30km/ hosszabban frissítettünk és ettük aleadott kolbászkarikáimat... és én ittam a második "csodaszert" /Fresubin/ amit nem is tudtam egyszere meginni. NEM is kellett volna. de kétszerre lenyomtam és onnan valami megváltozott.. nem éreztem biztosan magamat.. jön a futható erdei út a Kondor emelkedőig... Meleg is lett!! vagy hideg? egy biztos én nem akartam az enyhébb szakaszon sem futni több mint egy kilométeren át a 11 es buszig, sőt kicsit tovább... Közben elmentek az addigi társaim... ez volt e bizonyítéka annak hogy én romlottam draszikusan... de nem vettem tragikusra a dolgot, ahogy megfogadtam, "megy ahogy megy" lassú futás a Csatárka utcán de ott a lejtőn is egyszer bele kellett sétálnom... zúgott, vagy bedugult a fülem /így volt aztán végig/ ilyenkor már a lejtő is melkedik... a Folyondár utcai frissítőnél kóla víz energia szelet és biztos elhatározás arra hogy innen csak séta... ha bármikor erőltettem volna ez után a futást még rosszabb lett volna ... NAGYON nehezen mentem... ketten megelőztek... a Fenyőgyöngyénél utolért egy futólány akivel röviden együtt és utána ő is elment és vége előtt még egy... DE felértem!!! csak zavart és kimerült voltam zúgott a fejem és akkor már biztosan fáztam . Pétert láttam a Cél után ülni Gabi fényképezett. Nem volt célkapu, de nem csak most elejétől... Nincs Gulyás, nincs Karesz és Tibi... Péterék másfelé mennek mint kellene, de nincs erőm tenni semmit ... a pihenő házban két éve volt melegviz, tavaly csak hideg, és most ZÁRVA voltak a mosdók ahol át is lehetett volna öltözni... csak kis törülközés után felvettem szárazat és elindultam hogy talán találkozok Péterékkel és hazahoznak... nagy nehezen, további félrértésekkel tarkítva csak sikerült de az oklevelemet és Kareszét és Tibiét ott hagytam ahol volt HA volt... örültem hogy élek.. volt valami hasfeszülésem, fülzúgásom, szédülésem... A fáradtsághoz lehet hogy a nem szokott túlfrissítés is hozzájárult... 5:39... tíz perccel rosszabb mint tavaly... és tíz pontot a a szervezés hibái miatt is levonnék... de versenyközi frissítések most is hibátlanok voltak,, csak az eleje volt bizonytalan avége meg hiányos.. olyan volt a vége a szervezést értékelve mint amilyen fáradt voltam én...

|
Minkettő adat Kalmár Károly Garminjából való... köszi.
http://www.mapmyrun.com/workout/757093607
|