Csak úgy, mint hazánk rock-klasszikusainak többsége, ez a csapat is a lelkesedés fűtötte diákzenekarok
közül nőtt ki. A Bajzát Ferenc és a nemrégiben elhunyt Erdélyi Csaba alapította TEAM Egerben
alakult 1982-ben, így talán a leghosszabb ideje működő helyi zenekar. A kezdeti útkeresést követően a csapat rátalált a máig jellemző stílusára, a
tradiconális HARD ROCK-ra. Bajzát Zsolt billentyűs, Fülep Lajos dobos, majd az Erdélyi Csaba halálát
követő átalakulások után Csuhai Krisztina énekes és Domboróczki Roland basszusgitáros csatlakozásával
alakult ki a csapat mai felállása. A zenekar működése során visszatérő fellépőjévé vált számos vidéki és budapesti rock klubnak. (Crazy Mama, Josefina Blues Bell, Városligeti Sörsátor,
Roctogon, Pecsa Cafe, stb...)
Több alakalommal koncertezett a legendás Petőfi Csarnok nagyszínpadán, amik közül kiemelkedik a 2005-ös Radics-Taurus Emlékkoncert, amit a hazai rock élet meghatározó alakjaival közösen
(Vikidál Gyula, Varga Miklós, Takáts Tamás, Fischer László, Závodi János, Török Ádám, Zeffer András) hoztak tető alá, majd országos turnéval és koncert DVD-vel népszerűsítették Radics Béla
zenei hagyatékát. A csapat működése azóta is töretlen. Battonyától Verőcéig, Pécstől Hajdúszoboszlóig járják az országot. Koncertjeiken saját szerzemények mellett, helyet kapnak
az ismert hazai és külföldi Rock előadók dalai is.