Automata karórák - Bifora cal. 114


Az 1900 -ban alapított Bifora (Joseph Bidlingmaier, Schwäbisch Gmünd) gyár az egyik legnagyobb német manufaktúra volt, német automata órák terén ugyancsak úttörõ. Az alkatrészek nagy része is vállalaton belül készült, a hajszálrugók és motorrugók kivételével. Általánosságban elérhetõ árú, de jó minõségû szerkezetek készültek, néhány felsõbb kategóriás kivétellel (pl. B 120).

1900: Joseph Bidlingmaier alapítja meg a vállalatot.
1928: az elsõ német, horgonygátszerkezetes karóraszerkezet.
1951: az elsõ német automata karóra, a Bifora 103 (aut).
1955: Bifora 120, minõsített kronométerek
1970 -es évek: saját kvarcszerkezetek kifejlesztése
1977: a vállalat fizetésképtelen
1978 -tól az új indiai tulajdonos a gyártást is kiviszi, ahol a 91 -es kalibert 2000 -ig gyártják
1983: a gyártás leáll Németországban
2006: Bifora Uhren GmbH. újraalapítása Németországban.

A 114 automatikája kettõs kilincskerekes megoldású, és szerencsére a kilincskerekek mûködése rendkívül látványos. Ezért is döntöttem úgy, hogy a szerkezet általános állapota ellenére bemutatom az automatikát. Sajnos a bemutatott óra sok mindenen keresztül mehetett az elmúlt jópár évben.

A szerkezet alapvetõen egyszerû kivitelû, díszítetlen vagy szálhúzott felületû hidakkal, különösebb feliratozás nélkül. Azonnal szembetûnik a két kilincskerék és a felhasított egyszerû rotor. A felhasítás a rotor rugózását hivatott szolgálni, ez mintegy jelzés, hogy valójában kõcsapágyazássú megoldásról lehet szó (így is van). Erõsebb ütésre a rotor koszorúja felül a hidakon vagy a hátlapon, csökkentve a csapágyát ért ütés hatását.

Egyszerû, ugyanakkor jó minõségû anyagok jellemzik. Kõcsapágyazás a kritikus helyeken, mint a tartós, de nem drága szerkezetek jellemzõi.

A rotort levéve láthatóvá válik az acél tengely. A kilincskerekek megoldása alakzáró kilincsekkel történik, a nagyméretû kerekek a kilincs egyik oldalról történõ szegecselését is engedik, a nagyméretû felfekvõ felületek miatt nem szükséges felsõ megvezetés. Ezáltal magasságot takarítottak meg az automatikában. A zárást a kilincsek alakja biztosítja, az egymással szemben forgó kerekek esetében mindig csak az egyik zár. Így a korábbi szerkezeteknél (lsd. pl. az ETA leírást) megismert nyomatékátviteli utak már egyirányúsított energiaátadást jeleznek.

A kilincsek zárását és nyitását a precíz megmunkálású belsõ csillag és a kilincsek alakja biztosítja. A belsõ csillagok és a külsõ kerékkoszorú egymáson csapágyazott, egymáshoz képest elfordulhat (ezt csak a kilincsek korlátozzák).

A rotor a képen alsó kilincskereket húzza.

A rotor tengelye három kis csavarral közvetlenül a futómû felsõ hídjához rögzül. A két kilincskerék a fent középen látható átviteli kerékkel kapcsolódik, valójában a "csillagokkal" közös tengelyû fogastengelyekkel.

Az automatika nem rendelkezik saját alsó híddal, a futómû felsõ hídja látja el ezt a feladatot.

Bár nem modulszerû a felépítés, a szerkezet az automatika nélkül egyszerû kézifelhúzósként képes funkcionálni. A rugóház kapott saját kilincset, az automatika a felhúzókerék irányából húz. Külön kézi leválasztás nincsen, olyankor a kilincskerekek szabadonfutása engedi a felhúzást.

A kilincskerekek tengelye a két sárgaréz csap, melyek hosszuk miatt jól tartják az olajat a kilincskerekek csövében. Kellõen tartós megoldás. Az automata átviteli kerék alsó csapágya is kõcsapágy, itt a terhelés miatt ez ajánlatos is (sok esetben, ismert márkák esetében is csupán réz...)

Az automata kerékrendszer, mindössze három kerékbõl áll. A megfelelõ áttételezés segítségével egy redukáló kereket meg tutak spórolni, ebben segít az is, hogy a kézi felhúzókeréken keresztül húz az automatika.

A teljes automatika csupán ennyi alkatrészt igényel. Jól látszik a rotor kõcsapágyazása (alul és felül is egy-egy rubingyûrû).

©teo