Megjelent a Hajdú-bihari Hét 2009.05.06.-i számában

A barátságos Báránd

Hajdú-Bihar megye mintegy félmilliónyi lakosa nap mint nap birkózik gondjaival, éli örömeit, vigyázza családját, és küzd a megélhetésért. Sokan ebből a megyéből ismerjük egymást, ismerjük egymás falvait, lakóhelyét, mindennapjait – ismerjük, és mégis, sok mindent nem tudunk a másikról. A Hajdú-Bihari Hét most arra vállalkozott, hogy belekukkant a községek, közösségek életébe, odafigyel a hétköznapokra is, a helyi emberek szemével láttatva egy-egy település mindennapjait.

Sorozatunk harmadik részében Bárándon vagyunk.

Báránd a megye délnyugati részén, Debrecentől mintegy 50 kilométerre, a Romániába tartó 42-es út mellett fekszik: mégpedig „ősidők” óta. Egyes régészeti adatok szerint e sárréti hely több ezer éve lakott már, volt a váradi püspökség és több földesúr birtoka, feldúlták a rácok, összességében megsínylette a magyar történelem valamennyi bőrbe égett fájdalmát.

És mégis, most, a 21. században is van, létezik, s a 3000 lakos gazdag örökséggel éli mindennapjait. Van ebben a nagyközségben szinte minden, aminek emlékeztetnie kell a magyart: református és katolikus templom, Nepomuki Szent János-, Kossuth Lajos- és Szent István-szobor, II. világháborús és trianoni emlékmű. Rátalálhatunk itt Nagy Imre, Karádi Katalin vagy Csortos Gyula egykori írógépére is (200 darabos gépgyűjteményt jegyeznek a bárándiak), remek itt a megyei focicsapat (egykori lokistákkal, Sándor Tamással, Madar Csabával, Arany Lászlóval és másokkal megerősítve), s még nem is beszéltünk az önkéntes tűzoltók hatalmas érem- és trófeakollekciójáról...

Persze amikor az ember Bárándra érkezik, nem gondol a tűzzel, bajjal, barátságos népek laknak errefelé.

Jó találkozni például az immár nyugdíjas Katona Irénnel, aki 40 esztendőt dolgozott óvodapedagógusként, népfőiskolát vezet, s egyáltalán nem mellékesen 25 éven át gardírozott egy remek, országos hírnévre szert tett bábszínházat. – Négyszer is szerepeltünk a Magyar Televízióban, jellemző, hogy annak idején nyolc évig bábozott a polgármester is – említi érthető büszkeséggel a hangjában a szimpatikus asszony, aki miközben a helyi népfőiskola múltjáról és jelenéről szól, megmutatja a nemrég elkészült, tényleg lenyűgöző bábkiállítást. A bárándi bábok különös hangulatot árasztanak – erősíti meg érzésünket a kis Kalas Patrik is, aki szívesen szemlélődik, míg fotósunk serényen dolgozik.

Ahogy elhagyjuk a bábárnyak jóleső hűvösét, s kifordulunk az utcára, a szikrázó napsütésben arcon töröl minket a hirtelen jött baj égető ténye: sűrű füst gomolyog a falu széléről, tűz van! Autóba pattanunk, s száguldunk a helyszínre. Már ott van a község apraja-nagyja – és szerencsére hamarosan megérkeznek a püspökladányi tűzoltók is. A nádas ég, emberélet és épület nincs veszélyben, de a lángok többméteresek, a felfordulás pedig óriási: a munkájukat végző tűzoltók megszállják a 42-es utat, több kilométeres autó- és kamionsor torlódik fel mindkét irányban.

A forgalomelterelést egy önkéntes végzi, Kiss Sándor polgármester; zakóban állva a forróságban is igyekszik megőrizni a falu életének rendjét. Ez sikerül is, a tüzet pedig viszonylag gyorsan elfojtják, s ez méltó a bárándi hagyományokhoz. Méltó bizony, ugyanis már 1885 óta működik itt egy önkéntes tűzoltó-egyesület, amelynek tagjai máig olimpiákon, rangos itthoni és nemzetközi versenyeken bizonyítják tudásukat: érmeiknek, trófeáiknak és értékes, megőrzött felszereléseiknek se szeri, se száma. Földesi István parancsnok csak néhány sikert említ példaként, de ebből a látogató már tudja, hogy egy elborzasztóan nagy tűzvésznek Bárándon meglehetősen kicsi az esélye. Meleg viszont azért a tűz eloltása után is van ezen a húsvéti nagypénteken.

Milyen forróság lehet a pékségben! – gondoljuk, amint az országszerte híres bárándi kenyér megkóstolásának érdekében a kis üzem felé vesszük az irányt. A pékségben is barátságos a légkör, ám azért lelkünkre kötik: ne sokat időzzünk, hiszen a húsvéti hétvége következik, s rengeteg a tennivaló. Nagy is a sürgés-forgás, Ballok Ilona ügyvezető azért persze megmutatja munkájuk „gyümölcsét” (itt ötkilós kenyeret is sütnek!), amelyre egész egyszerűen már ránézni is jó. Kovács József tulajdonos arra a legbüszkébb, hogy a családi vállalkozás 1957 óta működik, s hogy 12 embernek adhat munkát.

Nem kis dolog ez a mai magyar valóságban (vajon hány kistelepülésen sütnek manapság helyben kenyeret?), mint ahogy nagy tettnek számít az is, amit a bárándiak tesznek a községért és a közösségükért: 19 civilszervezet működik e kicsiny településen, 640 taggal. Bárándon tehát tevékenyek  az emberek, és gazdasági válság ide, gazdasági válság oda, nem felejtik a fejlesztéseket: nemrég lett kész a modern, extra korszerű borítású sportpálya, felújítják a focipálya gyepét, még tavat is terveznek a faluba. Ráadásul bármennyi a tennivaló, mindenki barátságos velünk: ennél már csak a kenyér íze jobb, amelyből távoztunkban falatozunk.

Tóth Csaba Zsolt