FIGYELEM!
Az
országjáró pecsételős játékban az első, a
huszonötödik, az ötvenedik, a hetvenötödik, illetve a századik arany
fokozatot
elért tagtársak kérhetnek maguknak ezt tanusító dekoratív kitűzőt.
Úgyszintén
elkészült az 1985-ben alapított egyesületünk emblémáját tartalmazó
kerek
kitűzőnk. A kitűzőkért egységesen 400 Ft-ot szíveskedjenek fizetni.
 
—
Köszönjük a mintegy
kétezer érdeklődőnek, hogy felkereste pultunkat a budapesti Utazás
Nemzetközi Kiállításon 2013. február 28-a és március 3-a között!
Reméljük, ha még nem tartoznak körünkbe, belépnek egyesületünk tagjai
közé, ajánlott programjainkon is részt vesznek, a bélyegzős játékba is
bekapcsolódnak, kiskönyvtár sorozatunk vásárlói és használói között is
üdvözölhetjük őket! A standunkról készült fotókat lejjebb, a KÉPEK
EGYESÜLETÜNK ÉLETÉBŐL cím alatt találják, szíveskedjenek megtekinteni!
A 25-ös pavilonban tartott idegenforgalmi fórumon a szakmának is
bemutattuk mozgalmunkat és Egyesületünket.
Köszönjük partnerünknek, az Aquincumi Múzeumnak a részvételt, s a
Hungexpo Utazás Team-nek a nagyvonalú támogatást, mely nélkül nem
lehettünk volna jelen a kiállításon!
—
Az
országjáró kirándulóknak,
természetjáróknak, magashegyi és teljesítménytúrázóknak szóló Magyar Turista című, havonta a hó első
munkanapján megjelenő folyóirat előfizetési számlaszáma a következőre
változott: 1202 6001 - 0011 7615 - 0010 0000.
A
szerkesztőbizottság, az
előfizetési díj, az elérhetőség, a honlap stb. változatlan.
Mindezek
a PARTNEREINK
menünkben található logójukra kattintva elolvashatók.
A
szaklap közepén továbbra is megtalálható a Magyar Túrázó
című 16 oldalas melléklet.
FONTOS
INFORMÁCIÓ
Az
egyesület irodája 1119 Budapest, XI. kerület, Etele út 59–61. (MMSZ
irodaház)
Megközelíthetõ Zugló - Keleti pu. -
Ferenciek tere felõl a 7E és 107E
busszal;
Népliget, Közvágóhíd felõl a 103 busszal, a kelenföldi
városközpont utáni, Bártfai utca nevû megállónál
kell
leszállni. A megálló közvetlenül az épület elõtt van.
Ellenkezõ irányból a Kelenföldi pályaudvar, Etele tér felõl
ugyanezekkel a buszokkal az elsõ megálló.
Ügyfélfogadás hétfőnként
13–19 óra között, a második emeleti előtérben.
Az
ügyvezetõ elnök mobil telefonja változatlan: 06-20-946-4659
Az
e-mail
címünk változatlan: tkme@tkme.hu
A
honlapunk
változatlan: www.tkme.hu
Tagjaink
kedvezményesen vásárolhatnak Hungary Card-ot, azaz Magyarország
Kártyát.
A
2013.
évi Hungary Card Plusz kártya ára számunkra 9970 Ft helyett
1000 Ft-tal alacsonyabb: 8970
Ft

Kedves tagtársaink még befizethetik a 2013.
évi
tagdíjukat!
Várjuk
Önöket személyesen hétfői napokon 13–19 óra között!
Természetesen
banki átutalással, vagy rózsaszín
postautalványon is küldhetik a tagdíjukat,
akik nem tudnak személyesen
befáradni. A közlemény rovatba írják be pontos nevüket, címüket,
tagszámukat
–
és ha van, e-mail-címüket – is. A 2013. évi tagdíj 3000 Ft,
nyugdíjasoknak 2000 Ft, 18 év alatt és 70 év felett 1000 Ft.
2013-re új
tagsági
igazolvány készül, melyet csak a tagdíj beérkezését követően küldünk
meg
címükre!
Ügyfélfogadási
idõben az Egyesület irodája az interneten található Online
Telefonkönyvön (www.telefonkonyv.hu)
keresztül ingyenesen
felhívható bármely hazai vezetékes és mobil telefonszámról.
Honlapunkon is megteheti: klikkeljen az Elérhetõségek menüpontban lévõ Ingyenes hívás ikonra!
—
A TKME
2013. április 7-én megtartotta éves küldöttközgyűlését.
Egyhangú határozattal, hozzászólás nélkül elfogadták az Egyesület
elnökének szakmai
beszámolóját, beszámolóját, a 2012. évi mérleget és
eredménykimutatást, a közhasznúsági
jelentést, mellékleteivel együtt, továbbá az ellenőrző és számvizsgáló
bizottság elnökének beszámolóját, a 2013. évi tervet és költségvetést.
A 2012.
évi mérleg szerint a közhasznú tevékenység bevétele 8 144 000 Ft,
a
közhasznú tevékenység ráfordítása 8 067 000 Ft,
a tárgyévi eredmény 77 000 Ft volt.
Az
egyesület megfelelt a közhasznúság kritériumainak.
A 2014.
évi tagdíjak
megegyeznek majd a 2013. évivel. A 2014. évi küldöttközgyűlés
időpontját is
eltervezték: 2014. május 18-a, vasárnap délelőtt 10 óra, határozat
képtelenség
esetén 10.30-kor.
—
AJÁNLÓ
Tagcsoportvezetőink
2013. évi bejárótúrával kombinált továbbképzését sikeresen
rendeztük meg a Hajdúságban és
Biharban. A zömében Hajdúhadházon élő tagjainkból álló Kulturális
Értékeinkért
Baráti Kör nevű tagcsoportunk tagjai – vezetőjük, Korompainé Mocsnik
Marianna
országos alelnökünk irányításával – egy emberként vettek részt a profi
szervezésben és a tökéletes lebonyolításban. A megkérdezett résztvevők
szerint szeretetből
is csillagos ötösre vizsgázott a kollektíva, hölgyek és urak egyaránt.
Valamennyi megkérdezett résztvevő klubvezetőnk szuperlatíviszokban
számolt be
élményeiről. Néhány fénykép már látható a www.hajdusagimuzeum.hu
honlap
hírek
rovatában. A tiszaujvárosi televízió riportját a www.tiszatv.hu honlapon
tekinthetik meg. Köszönet a csodálatos és pörgős lebonyolításért a
Hajdúhadházi
Kulturális Értékeinkért Baráti Kör tagcsoportunk példamutató
—
KULTÚRBARANGOLÓ
A Magyar Turista címû szakfolyóirat az NCA pályázatán elnyert
támogatásból nyolc hónapon át
a Tájak–Korok–Múzeumok Egyesület által írt nyolcoldalas KULTÚRBARANGOLÓ címû melléklettel jelent meg.
Az elsõ, 2009. szeptemberi
szám mellékletének tartalmából:
* mi
is az a TKME?
* nosztalgia villamosjárat Budapesten
* Tamási – Városnézõ séta
* Hajdúnánás – Hajdú ház és
kovácsmûhely
* Szepesszombat – Városnézõ séta
A második, 2009. októberi szám
mellékletének tartalmából:
* Utasellátó 60 kiállítás a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari
Múzeumban
*
Teletár – távközlési bemutatóhely Miskolcon
* Tagcsoportvezetõi továbbképzés Hajdúhadházon
* Berettyóújfalusi klubunk beszámolója balatoni
kirándulásukról
* Lébény – Szent Jakab templom
A harmadik, 2009. novemberi szám
mellékletének tartalmából:
* Gödöllõi séta
*
Szép ház nagy park közepén – a
Bajor Gizi Színészmúzeum
* Topolyai látnivalók
*
Kis tanítványaimmal Pákozdon – elsõs
tanítónõ egyéni tagtársunk írása
a közösségi életre, hazaszeretetre,
országjárásra nevelésrõl
A negyedik,
2009. decemberi szám mellékletének tartalmából:
* A Wosinszky Mór Tolna Megyei Múzeum
* Új néprajzi állandó kiállítás Székesfehérvárott
* Czencz János Emlékmúzeum és
Néprajzi Szoba, Báta
* Polgármesteri elismerés a
lelkes, tevékeny munkáért Budapest
XVIII. kerületi nyugdíjas
tagcsoportunk vezetõinek
A 2010. januári szám mellékletének tartalmából:
* Séta a Kresz Géza Mentõmúzeumban
* A Páneurópai piknik helyén
* Isten éltesse, Tanár Úr!
* Darvas
Iván emlékkiállítás Dunaújvárosban
* Programajánló
A 2010.
februári szám mellékletének tartalmából:
* Húsz esztendeje szervezõdött mozgalomból egyesületté a
TKM!
* Képzés a szelíd turizmusra
* Bajai beszámoló
* Bajaiak a Zselicben
* Mûemlékek nyomában Csömörön
* Salgótarjáni portré
* Programajánló
* Figyelem! A Széchenyiek...
A 2010.
márciusi szám mellékletének tartalmából:
* Isaszeg, városnézõ séta
*
Mezõkövesdi különlegesség
* Tisztelgés a zajtalan láng feltalálója elõtt
* Kiállítás ajánlatok
* Értesítés küldöttközgyűlésrõl
A 2010. áprilisi szám
mellékletének
tartalmából:
* Sikeres volt számunkra az Utazás
Kiállítás
* Megkésett beszámoló egy
karácsonyi rendezvényrõl
* Kamilla – egy örökifjú TKM-tag
csodálatos életútja
* Barangolás Tolna és Somogy határán
* Téglagyűjtemény a Rábaközben
* Kiállítás ajánlatok
A Magyar
Turista című szakfolyóirat a Nemzeti
Civil Alapprogram (NCA)
2011. évi pályázatán elnyert támogatásból újabb három hónapon át a
Tájak–Korok–Múzeumok
Egyesület által írt hatoldalas KULTÚRBARANGOLÓ címû
melléklettel jelenik
meg.
Az elsõ, 2011. augusztusi szám mellékletének tartalmából:
* Beszámoló
a
Tájak–Korok–Múzeumok Egyesület első Tolnai-Hegyhát 15-25-30
teljesítménytúrájáról
* Koszorúzás
a keszthelyi Szendrey-majorban
* Kunszentmiklósi
séta
* Európa
életképei – kiállítás a Szentlőrinci lakótelepi tagcsoport szervezésében
* A
Székely Miklós Emléktúra kiírása
* In
memoriam Molnár Ernő
* Kiállításajánló egyéni
kirándulóknak
A második, 2011. szeptemberi szám
mellékletének tartalmából:
* Beszámoló
a keszthelyi dr. Réthelyi Jenő Emléktúráról
* Hajtánytúra
Burgenlandban
* Székely
Miklós Emléktúra – Látogatás a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi
Gyűjteményben
* Kulturális
ajánló
A harmadik, 2011. októberi szám
mellékletének tartalmából:
* Vidéki
tagcsoportvezetők továbbképző bejárótúrája a fővárosban – a
Ferencvárostól a
Gellérthegyig
* Nemzetközi tanácskozás,
tapasztalatcsere és
150 kilométeres bejárótúra a Dunán
– tízórás civil
rendezvény a
Tájak–Korok–Múzeumok Egyesület szervezésében, a Nemzeti Civil
Alapprogram
(NCA) támogatásával
* Múzeumlátogatási ajánlatok
országjáróknak
* Tiszadada bemutatkozik
—
ADÓ
1%-ÁNAK FELAJÁNLÁSA
Tisztelettel
kérjük, hogy politikamentes,
közcélú, kiemelten közhasznú, önzetlen honismereti egyesületünk
fennmaradása
érdekében ajánlja
fel személyi jövedelemadója 1%-át.
elhelyezve:
2009. december 15.
elhelyezve:
2010. november 2.
A támogatást országjáró mozgalmunk
kiadásaira és a tagsággal, a szó szoros értelmében társadalmi munkában
tevékenykedõ klubvezetõinkkel való kapcsolattartásra fordítjuk.
—
KAPHATÓ KÁRPÁTALJA TÉRKÉPE
A
Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) támogatásával, a
Kárpátinform Információs, Szaktanácsadó
és Regionális Fejlesztési Központ, Beregszász szerkesztésében, a
Beregszász és
Térsége Falusi Turizmus Szövetség 2011. februári adatainak
felhasználásával, a
Tájoló 98 Térképészeti Bt. kivitelezésében megjelent a
Tájak–Korok–Múzeumok
Egyesület 1:300 000 méretarányú, kétnyelvû Kárpátalja térképe. Rajta
melléktérképként Beregszász, Munkács és Ungvár városközpontjának
részletes
térképét is megtaláljuk. Megvásárolható a Kálvin téri Térképboltban.
—
A pecsételős játék résztvevőinek beszámolói alapján – anyagi
lehetőségeink függvényében – folyamatosan pótoljuk az elkopott, hiányzó
bélyegzőket. (Sok esetben a személyzet elmúlt időszakbeli
cserélődése miatt a bélyegzők elkeveredtek, de ha kérjük, legtöbbször
előtalálják azokat.) Tessék tájékoztatni a pénztárosokat, hogy
nem szűnt meg a pecsételős játék, s a kapcsolat a múzeumok fenntartói
és a TKME között, még ha ők – helytelenül – úgy tudják is.
Legutóbb Gárdony–Agárd
Gárdonyi Géza Emlékházának, Bábolna
Lovas Múzeumának, Esztergom Balassa Bálint Múzeumának és Babits
Mihály
Emlékházának, Füle római katolikus templomának, Hódmezővásárhely
Tornyai János Múzeumának és Tájházának, Jánoshida római
katolikus
templomának, Kápolnásnyék Vörösmarty Múzeumának, Kehidakustány
Deák Kúria kiállítóhelyének, Keszthely Georgikon
Majormúzeumának, Kiskőrös
Közúti Szakgyűjteményének, Petőfi Szülőháznak, Kiskunfélegyháza
Kiskun
Múzeumának, Petőfi Múzeumának, Móra Ferenc Szülőházának (bélyegző a
Hattyúházban) és katolikus Ótemplomának, Kunszentmiklós Virágh
kúriájának, Mezőkövesd Matyó Múzeumának és Mezőgazdasági
Gépmúzeumának, Pákozd
Pákozdi csata emlékkiállításának, Pécs Belvárosi
plébániatemplomának és
Zsolnay Múzeumának, Solymár dr. Jablonkay István Helytörténeti
Múzeumának, Sukoró Református templomának, Sülysáp
tápiósülyi r.
k. templomának, Szécsény Kubinyi Ferenc Múzeumának, Szolnok
Damjanich János Múzeumának és Tabáni Tájházának, Tápiószele
Blaskovich
Kastélymúzeumának, Tihany, Főapátsági templom, Vác
Tragor Ignác
Múzeuma Memento Mori kiállításának, Budapesten Varga Imre
állandó
kiállításának, a Sas-hegyi Látogatóközpontnak, a Deák téri Földalatti
Vasúti
Múzeumnak, a Kiscelli Múzeumnak, a Magyar Kereskedelmi és
Vendéglátóipari
Múzeumnak, a Postamúzeumnak, a Szépművészeti Múzeumnak elkopott
bélyegzőjét
pótoltuk. Megújítottuk továbbá a Barlanglakás kiállítás pecsétjét is
(Budapest
XXII., Budafok, Veréb u. 4.; Látogatható Appel Péter úrral való
előzetes
egyeztetés után a +36-20-447-8333 telefonszámon.)
Solymáron a Vár
(Szarka vár) és a r.k.
plébániatemplom bélyegzője a dr. Jablonkay István Helytörténeti
Múzeumban
található.
Szentendrén a
Szabadtéri Néprajzi Múzeumban már nem csak a pénztárnál, hanem a
kijárat előtti Portéka ajándékboltban is van [természetesen
azonos
sorszámú] TKM bélyegző.
Ott egyébként kiskönyvtári köteteink is vásárolhatók.
Szegeden
megújult a Szalámigyár Üzemtörténeti Gyűjteménye, s épületének
emeleti szintjére költözött Szentmihálytelekről a Paprikatörténeti
Kiállítás.
Új nevük: Pick Szalámi és Szegedi Paprika Múzeum.
Címük: Szeged, Felső Tiszapart 10.
Honlapjuk: www.pickmuzeum.hu; mindkét kiállítás TKM bélyegzőjét
megújítottuk.
Tatabánya–Bánhidán az
Iskolamúzeum a
Bányászati Múzeumhoz költözött. Mindkettőnek pótoltuk elkopott
bélyegzőjét. A
Tatabánya-Újvárosban Veterán Autó és Motorkerékpár Múzeum előzetes
bejelentkezéssel látogatható hétvégéken (+36-30/300-6452). A
Tatabánya–Újvárosban lévő Tatabányai Múzeum 2012-ben felújítás miatt
zárva
tart.
Szakályban a
Kapos Menti Tájház zárva van.
Engedjék
meg, hogy felhívjuk szíves figyelmüket:
nem
szabad összekeverni egymással a TKM-mel kapcsolatosan három dolgot:
1) a bélyegzőhelyek, az azokhoz kapcsolódó pecsételős játék
2) a Tájak Korok Múzeumok Kiskönyvtár füzetei
3) a tagjainknak egyes helyeken nyújtott belépési kedvezmény
Mind a
három mást jelent, közöttük nincsen automatikus összefüggés!
— — — — — — — — — — — — — — — — — — — —
Honlapunk
rovatait folyamatosan
frissítjük.
Reméljük, hogy a közzétett információkkal
segíthetjük az Önök munkáját, kikapcsolódását.
Kérjük, segítsenek bennünket azzal, hogy
észrevételeiket jelzik felénk.
Köszönettel:
|