Magyarország a II. világháborúban
A
két világháború között a magyar külpolitika meghatározója a revízió volt. A
magyar revíziót azonban nem sikerült békeidőben, összhatalmi egyetértéssel
megvalósítani. A revízió még békés módon, de már a háború árnyékában kezdődött.
Az
első bécsi döntésben (1938 nov. 2.) Németország és Olaszország Magyarországnak
ítélte Csehszlovákia magyarlakta területeinek nagy részét (a Felvidék déli
része került vissza), majd Csehszlovákia szétdarabolásakor Kárpátalját katonai
akció részeként szereztük meg. Ezek az eredmények azonban az ország
külpolitikai önállóságát csökkentették, s növelték a háborús kockázatot.
A
háború kitörésekor Teleki Pál miniszterelnöknek (s nagyrészt a politikai
elitnek is, de kevésbé a katonai vezetésnek – míg Teleki német vereséget
jövendölt, a vezérkari főnök Werth Henrik német győzelmet, ezért lépett volna
be a háborúba -) az volt a nézete, hogy nem szabad belépni a háborúba, meg kell
őrizni az ország haderejét a háború utáni rendezésre – fegyveres semlegesség. Teleki
nem engedélyezte a német csapatok átvonulását Magyarországon, s megnyitotta a
határt a lengyel menekültek előtt.
1940-ben
az egyre erősödő revíziós közvélemény majdnem háborúba sodorta az országot
Romániával. Németország nem engedhette meg, hogy két szövetségese egymás ellen
háborúzzon, döntőbíróként lépett fel. A 2. bécsi döntés (1940. aug.30.)
felosztotta Erdélyt – az északi részt és Székelyföldet visszajuttatta
Magyarországnak. A külpolitikai mozgástér ismét szűkült, Magyarország csatlakozott
a háromhatalmi egyezményhez (német-olasz-japán), miképp Románia is.
A
külpolitikai elszigeteltséget a magyar – jugoszláv örök barátsági szerződéssel
próbálta oldani Teleki 1940 végén. Azonban a Balkán katonai eseményei
(Jugoszlávia – angolbarát puccs) Németországot
Jugoszlávia megtámadására kényszerítették. Ehhez Hitler magyar katonai
részvételt is kért. Teleki ezt nem vállalhatta fel, mert ezt akarta elkerülni,
Horthy és vezérkara azonban újabb lehetőséget látott a területszerzésre. Teleki
öngyilkos lett, az új miniszterelnök Bárdossy László teljesítette a német
kérést, Magyarország belépett a háborúba. A magyar csapatok benyomultak
a Vajdaságba (1941. ápr.11.), visszakerült Bácska, Baranya-háromszög és a
Mura-vidék. Teleki személyes áldozata annyit eredményezett, hogy Anglia nem
üzent hadat, de az ország Németország immár katonailag is aktív szövetségesévé
vált.
A
Szovjetunió elleni hadba lépés előzményei:
1941 június elején már
érzékelhető volt a Szovjetunió elleni német támadás előkészületei. A vezérkari
főnök, Werth az ország önkéntes csatlakozását szorgalmazta, indokai: az ország,
ill. a társadalmi rend védelme (antibolsevizmus, egyfajta „keresztes hadjárat”;
a tengelyhatalmak melletti elkötelezettség, további revízió, szerinte a gyors
német győzelem minimális magyar katonai veszteséggel fog járni. Egyelőre ezt a
kormány elvetette, a németek se erőltették, de Románia és Szlovákia belépése a
háborúba kényelmetlen helyzetbe hozta, mivel Erdély és a revízió sorsa a
németek jóindulatától függött. 1941 június 26-án Kassát felségjel nélküli gépek
bombázták (máig tisztázatlan, hogy magyar, szovjet, szlovák esetleg német
pilóta bombázott-e), a magyar kormány ezt szovjet támadásnak értékelte,
Bárdossy még aznap hadat üzent, amit a parlament el is fogadott. Ezzel Magyarország
visszavonhatatlanul belépett a háborúba. Még a nyári sikerek alatt1941. aug. 8.-án
elfogadta a parlament a 3. zsidótörvényt – házasság tiltása.
Hadi események
A Szovjetunió elleni
támadásban a honvédség egy kisebb létszámú (45 ezer fő), de magyar
viszonylatban korszerűen felszerelt egységet, a Szombathelyi Ferenc tábornok
által vezetett Kárpát-csoportot vetette be. Kezdetben nem ütköztek érdemi
ellenállásba, az orosz erők visszahúzódtak egyelőre. A Dnyeszter folyótól már
csak a gépesített Gyorshadtest vett részt az előrenyomulásban, a többi rész feladata a megszállt területek
biztosítása volt. A nyár végén a szovjet ellenállás erősödött, a veszteségek
kezdtek emelkedni. Az is kiderült, hogy a magyar fegyverzet korszerűsége
elmarad a keleti front követelményeitől. A magyar kormány a csapatok visszavonását
kezdeményezte Berlinben, ami részeredményt hozott: a Gyorshadtestet vissza
lehetett vonni, de 6 hadosztálynyi megszálló erőt kellett hagyni a keleti
fronton. Bárdossy igényt jelentett be Galícia egy részére is. 1941 dec. 7-én
megérkezett az angol hadüzenet, majd Bárdossy hadat üzent német nyomásra az
USA-nak.
A németek Moszkva alatt
elszenvedett veresége véget vetett a villámháborús terveknek. A német vezérkar
szemében felértékelődött a szövetségesek katonai potenciálja. Követelésükre a
magyar kormány vállalta egy kb. 200-250 ezres hadsereg keleti frontra küldését
és a Birodalomba irányuló olajszállítások növelését. Magyarország ekkortól mind
politikailag, mind katonailag és gazdaságilag egyre jobban alárendelődött a
német birodalomnak.
Ugyanekkor belföldön is
romlott a helyzet, a fővárosban bevezették e kenyér és lisztjegyet, s
megkezdődött a háború elleni tiltakozás majd szervezkedés is. Horthy is
csökkenteni akarta a németektől való függést, miniszterelnök cserét hajtott
végre. Az új miniszter 1942-től Kállay Miklós lett.
A 2. hadsereg 1942 nyarán vonult
a frontra, mellettük frontra vezényelték a munkaszolgálatos zászlóaljakat is. A
magyar erők a Sztálingrád felé törő németek balszárnyát fedezte (olasz és román
erőkkel együtt), s már ekkor komoly veszteségeket szenvedtek. Kiderült, hogy a
2. hadsereg nem kellően felszerelt, és az általa védett hosszú arcvonalhoz (200
km-es szakasz ellenőrzése volt a Don
folyónál, Voronyezs közelében) nem rendelkezik
kellő erővel. A hadsereg ellátási gondjai (üzemanyag, lőszer, páncélelhárítók,
élelem, téli ruházat) a nagy hideg, majd a szovjet ellentámadás után tovább
romlott. A hadsereg kilátástalan helyzetét, készletei elvesztését, szétesését a
magyar hadvezetés felismerte, a német vezetéstől kérte a visszavonulást, vagy
legalább az ellátottság javítását – mindhiába. A német utasítás az utolsó
emberig ki kell tartani volt, amelyet Jány végrehajtott, pedig az olaszok már –
német engedély nélkül – visszavonultak. A szovjet támadás megindulása után
(1943 január) a magyar védelem napokon belül összeomlott. Több százezer ember
halt meg vagy esett fogságba, a megmaradt, leharcolt erőket ki kellett vonni a
frontról. Ráadásul Jány utolsó hadparancsa gyávasággal vádolta (igazságtalanul)
a hadsereget, amely élete árán is biztosította a németek visszavonulását. A
Don-kanyar áldozatait csak hatvan évvel később lehetett méltón eltemetni és
megemlékezni róluk.
A várható német vereség miatt
a Kállay kormány 42 végén titokban tárgyalni kezdett az angolokkal a
fegyverszüneti feltételekről. (Itthon beszédeiben pedig biztos német sikerről
beszélt, s a külkereskedelem nagy része is a németekkel zajlott - hintapolitika)
A tárgyalások 43 szeptemberében gyorsultak fel, a szövetségesek olaszországi
partraszállása után gyorsultak fel. A magyar elképzelések (szovjetek ne
vonuljanak be, 41-es határok elfogadása) azonban irreálisak voltak. London jelezte
azt is, a szovjetekkel kellene tárgyalni, ezt Horthy nem akarta. Nem sikerült
megegyezni a jugoszláv emigráns kormánnyal sem, miképp a belpolitikai
kérdésekben sem jutott előrébb a kormány. A kormány politikája heves támadásokat
váltott ki a nyilasok és a németbarát csoportok és maguk a németek részéről.
Az ország megszállása
A Wehrmacht már 1943 végére
kidolgozta az ország megszállási tervét (Margarethe I), amelyet 1944 március
19-én végre is hajtottak. Horthy és
Hitler előző napon találkoztak Klessheimben, ahol a Führer bejelentette az
ország megszállását, amibe Horthy végül beleegyezett, csak úgy, mint Kállay
leváltásába és a háború folytatásába. Nem történt fegyveres ellenállás, Horthy
is a helyén maradt, így az antifasiszta koalíció továbbra is német
szövetségesnek tekintette az országot, nem pedig megszálltnak.
A megszállás után nagyarányú
razziákat tartottak, letartóztatták pl. Bajcsy-Zsilinszky Endrét, s bujkálni
kényszerült volt miniszterelnökeink közül Bethlen és Kállay is. Az új
miniszterelnök a volt berlini követ Sztójay Döme lett. Feloszlatták az
ellenzéki pártokat, lapokat tiltottak be. Nem működött a törvényhozás. Az üldöztetések
ellenére a volt ellenzéki pártokból és
antifasiszta erők összefogásával létrejött 44 májusára a Magyar Front.
Megkezdődött az ország szisztematikus
kifosztása, elindult a magyarországi zsidóság gettósítása, majd deportálása. A
Birodalom teljhatalmú megbízottja Edmund Veesenmayer lett.
Kiugrási kísérlet
1944 aug. 23-án a Vörös
Hadsereg elérte a román határt, Románia kiugrott a háborúból. Ekkor már a német
csapatok többségét kivonták az országból. Horthy menesztette a németek bábjának
számító Sztójayt. Az új miniszterelnök Lakatos Géza tábornok lett. Újra
megkezdte a tárgyalásokat a nyugati hatalmakkal, akik nyilvánvalóvá tették,
hogy a szovjetekkel kell tárgyalni. Erre Horthy nehezen szánta rá magát, félt a
bolsevik veszélytől, sőt szeptemberben még Dél-Erdély megtámadását fontolgatta,
amitől akkor hátrált meg, amikor a szovjetek október elején átlépték a határt. Végül
Faraghó tábornok vezetésével titkos küldöttség repült Moszkvába, ahol aláírták
a fegyverszünetet (44 okt. 11.). Ennek értelmében Horthy 44 okt. 15-én
rádió-proklamációban jelentette be Magyarország kilépését a háborúból. A
kiugrási kísérletre azonban a németek
jobban felkészültek, mint Horthyék, ezért néhány óra alatt elfojtották azt. A
németek és a nyilasok megszállták Budapest stratégiai pontjait, elfoglalták a
várat, túszul ejtették Horthy fiát. Másnap a kormányzó visszavonta az előző
napi proklamációt, és aláírta, így legitimálta Szálasi Ferenc miniszterelnöki
kinevezését. A hatalomra került nyilasok szélsőjobboldali diktatúrát vezettek
be, és folytatták a háborút. Megkezdődött a legfontosabb állami szervek
áttelepítése a Dunántúlra. A fő cél a szovjetek elleni végső harc lett.
Elrendelték a totális mozgósítást, a munkaszolgálatot kiterjesztették a nőkre
is. Felállították a rögtönítélő bíróságot, felgyorsult a zsidóság elleni harc.
Az ország hadszíntérré
válása
1944 áprilisától már
légitámadások érik az országot. A román kiugrás miatt „hirtelen” lett hadszíntér
az ország, a 38-as határt 44 szept. 23-án a 2. Ukrán Front csapatai lépték át.
A hadműveletek szakaszai:
-
kárpáti-erdélyi
(Hunyadi-, Szent László-, Árpád védelmi állások a Kárpátokban)
-
alföldi -
Debrecennél hatalmas páncélos csata
-
Budapest ostroma
a 2. VH. 4. leghosszabb ostroma (Leningrád, Szevasztopol, Sztálingrád), 102
napig tartott, febr. 13-án fejeződött be, feb.11-én sikertelen német-magyar
kitörés, majd Malinovszkij marsall 3 napos szabad rablást engedélyezett
katonáinak
-
dunántúli-balatoni
– a németek nem akarták könnyen feladni a Dunántúlt, mert ezt tekintették Bécs
védelmi előövének, ill. itt volt a németek egyetlen megmaradt olajbázisa
Zalában. A németek támadó offenzívába kezdtek a Margit-vonal
mentén (Székesfehérvár, Velencei-tó, Balaton) – ’Tavaszi
ébredés’ – de egy hét alatt kifulladt.
A magyarországi harcok 45
ápr. 12-én fejeződtek be.
Magyarország háborús
emberáldozata és anyagi vesztesége
Az emberáldozat a korabeli
Magyarországon meghaladta az 1 millió főt, kb. a népesség 10%-a
Kb. 560 ezer fő a zsidóság
vesztesége
300 ezer katona halt meg
kb. 150 ezer hadifogolyként
halt meg
kb. 45 ezer a polgári
lakosság vesztesége
Hadifogságba került közel 900
ezer fő, ebből 550-600 ezren szovjet hadifogságba, ahonnan több ezren csak
1949-ben térhettek vissza.
Anyagi veszteségek:
A 2. VH. utolsó 8 hónapjában
z ország hadszíntérré vált. Anyagi veszteséget okoztak a harcok, a német és
nyilas rablások, értékek kiszállítása az országból, a benyomuló szovjet és
román csapatok rekvirálásai.
Az anyagi veszteség a 38-as
nemzeti jövedelem több mint ötszöröse, a nemzeti vagyon közel 40%-a pusztult
el.
A fővárosban 30 ezer lakás
semmisült meg további 48 ezer sérült meg, az összes Duna hidat felrobbantották.
Összeomlott a
külkereskedelem, a közlekedési rendszer károsodása bénította a gazdaság más
ágazatait is. Mindez megnehezíti majd az újjáépítést is.