A helyzet azonban gyökeresen megváltozott, te már nem vagy ugyanaz, a jelen mesterséges, kábító köde kiölte belõled az emberi tartást,
De a lelked épségben megmaradt, tudván, ami Istentõl származik nem vész el s egyszer megbocsátja a testnek ezt a lázas elalvást!
Miért nem fordulsz hát a Világlélek felé, ha a sajátod megmentése forog kockán?
Mire jó ez az elvonulás, a szökés, önmagad és mások értelmetlen büntetése?
Szégyelled magad, mert hétköznapjaid keresztbe törtek, a csalódásból sok már,
Mérhetetlen a fájdalom, ezért itt hagytad, mi egykor legfõbb álmaid képezte,
Ez több, mint egy árva gyermek céltalan tüntetése!
Nem tudom, hol vagy, hiába kereslek, címed és számod nem elérhetõek,
Remélem, nem történt még baj, hisz az élet még ott áll elõtted!
Ne tedd meg a legnagyobb butaságot minden meggondolás nélkül,
Szükségünk van rád, szeretünk téged, Te vagy a reményünk!
Ne okozz szenvedést, gondolj a régi évekre, a gyengédségre, a kedves mondatok zenéjére,
A mosolyra, erre a mágikus jelre, mely megváltoztatja a hozzáállásod a kínos dolgokhoz is!
Gondolj a szüleid határozott, áldozatkész, önzetlen személyére,
Nem volt híja a jónak, oka a nélkülözésnek és gondolj a szerelemre is!

Megéri-e elmenni, felelõtlenül lemondani a valódi szépségrõl,
Csak mert nem tudsz szabadulni a nyomasztó kétségtõl?
Ne mérlegelj, mondd ki, akárhány átkot zúdíthatnak ránk,
Egyedül az élõnek van joga, hogy létezése fölött rendelkezzen,
Mindennél több az: van célunk, érzésünk s hazánk!
Nem fontos, hogy ezért bármelyikünk is messze menjen!
Jöjj hát vissza, úgy várok rád, álmodozom, ahogy megjelensz elõttem,
Átöleljük egymást s az ölelés nem lesz erõtlen!
Leborítod a fátylat, egy szóval sem mondasz többet a kelleténél,
Pusztán az igazat, hisz minket összefûz egy oly érzékeny, mégis erõteljes, rejtelmes testvéri lánc,
Én is hasonlóan látom mindazt, amit te újból teljes színében látsz!
S ez már nem változhat meg, mert esküt tettél rá: soha többé!
Rossz álom volt ez, de most váljon egyszeriben köddé!

Annyian szeretnének megint karjaikba zárni,
Neked sem kell több, csak a szívedet kitárni!
Aki hûséggel, odaadással szeret, feltételek nélkül, meg fog bocsátani
Aki nem, nem is akarja felfogni, min mentél keresztül, vak marad továbbra is!