Egy izgalmas történet a jövõbõl...

Elsõ fejezet, folytatás

Miután elhagyta a cég területét, egy fákkal beültetett, parkszerû helyre ért, ahonnan egy utca nyílott. Elizának déja-vu érzése támadt; hirtelen olyan ismerõs lett a táj. Egyre bátrabban és egyre gyorsabban, bizakodva tette meg lépéseit. Boldog volt, hogy idáig eljutott anélkül, hogy észrevették volna. útközben madárcsicsergés, és a távolból autók zaja hallatszott. Miután már eléggé messze jutott a cég épületétõl, úgy döntött, leül az egyik padra és pihen egy kicsit. Elõvette közben a táskáját, gondolta, belenéz még jobban, hogy megvan e mindene, ami elrablásakor benne volt. A mobilja, a pénztárcája és igazolványai a helyén, csak a karórája nem volt sehol. Ezt kereste már akkor is, amikor elõször felébredt, még a szobában.
- A fenébe. - mondta.
Meglepõdve vette észre, hogy egy kis szendvics is ott lapul a táskájában. Arra már nem emlékezett, vajon õ tette -e bele? De ha így lett volna, akkor a szendvics már rég nem lenne ehetõ állapotban. Ez pedig friss volt.
- Hmm, ez meg hogy kerül ide. - jártak gondolatai.
- Na mindegy, végül is ez most jól jön, mert éhes vagyok. - Azzal enni kezdett. Másik kezével még mindig a táskájában keresgélt, igazából nem tudta, hogy mit is keres, csak nézelõdött. Megtalálta jegyzeteit, amire a vonatok indulási és érkezési idõpontját írta fel.
- Hmm.. Lássuk csak. Hogy fogok hazajutni? - Gondolkodott.
Elõvette a pénztárcáját, amiben a vasutas igazolványát tartja. Eddig minden rendben van, az igazolvány a helyén. Kinyitotta a pénzes részt, ám ekkor nagyon dühös lett: ugyanis a pénznek hűlt helye. Egy forintnyi se volt a tartóban. összeszedte a kivett tárgyakat, visszapakolta a táskába és ûjra útnak indult az utca felé. Egy magas házhoz ért, gondolta megnézi az utcatáblát, hátha kiderül, merre jár. Ekkor megpillantotta a tábla alján a Debrecen feliratot.
- Ha már városban vagyok, keresnem kéne valami jó munkát, hogy visszakapjam az ellopott pénzt. - Jártak gondolatai az agyában.
Egyszer csak az utcán sétálva szembejön vele egy rendõr.
- Jó napot, Asszonyom. Tudna segíteni? Egy eltűnt embert keresünk. A neve Lisa Morgan. - és egy fényképet tartott Eliza elé. A fényképen lévõ lány majdnem úgy nézett ki, mint õ. A különbség csak annyi volt, hogy a másik lány szõke hajú. Ahogy Eliza elgondolkodott, nem szólt egy szót se, a rendõr meglepõdött..

- Talán ismeri õt?
- Nem, még sosem láttam. De ha bármit megtudok, ígérem, szólni fogok.
- Nagyon szépen köszönöm a segítségét. Egyébként idevalósi ön?
- Nem, én Nyíregyházi vagyok, csak most utaztam egy kicsit. - mondta Eliza,
közben kicsit mozdítva a napszemüvegén.

- Tudja, munkát keresek itt.
- Abban viszont én tudok segíteni! Most üresedett meg pár álláshely, a csapatunk új ügynököket keres. Ha érdekli az izgalmas meló, az akciófilmek világához hasonló események, akkor jelentkezhet. - és egy szórólapot nyújtott át a lánynak.

- Köszönöm a tájékoztatást, kérnék még egy kis idõt.
   Majd e-mailben küldöm a választ, ha döntöttem.
- Minél hamarabb küldje el. További szép napot!
- Viszont kívánom!

Eliza tovább sétált az utcán, nézegette és olvasta a szórólapot. Motoszkált agyában a gondolat, biztos, hogy jól cselekszik, ha elfogadja az ajánlatot? Végül úgy döntött, ha másra nem, csak hogy kipróbálja, milyen ügynöknek lenni, még ha próbaidõre is, bejelentkezik. Keresett tehát egy netkávézót, belépett az ajtón. Körülnézett. A helyiség elég nagy volt, körülbelül 40 számítógéppel. A bejárattal szemben volt a tulajdonos, odament hozzá.

- Hello. Mennyibe kerül egy fél óra? - kérdezte.
- Szia, 270 Ft. - hangzott a válasz.

Eliza keresgélni kezdett. Mindent átnézett, és végül épp annyi aprópénzt talált a kabátja zsebébe, mint az Internetezés ára. így kifizette a fél óra géphasználati-díjat. Kiválasztott egy számítógépet és leült elé. Gondolkodott néhány percig, majd elküldte a válasz e-mailt. Ezután a hírekre kattintott és olvasgatott pár cikket, majd felállt a géptõl és elköszönt. úgy döntött, hazamegy. Nemsokára már a Vasútállomáshoz ért. Nézte a menetrendet, összehasonlította a kezében lévõ jegyzetével, amit körülbelül fél éve írt ki magának, mielõtt Miskolcra utazott volna. Haza szeretne menni, a szülõvárosába. Már decemberben is oda indult volna, amikor elrabolták. Barátnõje, és szülei laknak ott; õ saját maga már Nyíregyházán élt november óta. Fázott, és éhes volt. A kísérletek miatt legyengült, a vonatra való várakozás közben már majdnem elaludt. Végre, egyszer csak megszólalt a hangosbemondó: "Személyvonat indul 12 óra 24 perckor Tokaj, Szerencs állomáson át Miskolc - Tiszai pályaudvarra a 9-es vágányról. A vonat csak másodosztályú kocsikkal közlekedik..." Elindult a lépcsõ felé. Leért az aluljáróba. Egyszerre kétféle érzés fogta el: félelem, és öröm. Félelem: amiatt, hogy elrabolták. öröm: hogy újra láthatja szeretteit. Sietett fel a vágányhoz, ahogy csak bírt. A fáradtság miatt alig tudott felszállni a vonatra. Az utolsó lépcsõfoknál megbotlott, majdnem visszaesett. Egy férfi szerencsére épp elõtte szállt fel, és észrevette, hogy a lány rosszul van. Segített neki felszállni. épp idõben, mert beszállásuk után a szerelvény elindult. Szótlanul ültek a fülkében, egész Szerencsig. Eliza csak gondolkozott, és gondolkozott. Vajon mit fognak szólni az otthoniak, ha meglátják? Talán azt hiszik, nem akart hazajönni... Vagy, hogy elszökött.. Lejátszódott agyában a találkozás filmje. Hogy édesanyja, mikor meglátja, nem hogy megölelné, átkarolná; hanem megpofozza mérgében. Vagy, hogy barátnõje, akihez egyébként indult volna, szóba se áll vele, mert haragjában elfeledte õt. Gondolkozását a férfi hangja szakította félbe.

- Jobban van már, minden rendben?! - kérdezte a lányt.
- Igen, már jól vagyok, csak kicsit elgondolkodtam - felelte Eliza.

Beszélgetésük kialakulását megzavarta a kalauz érkezése. Mindketten felmutatták igazolványukat. Kiderült ugyanis, hogy a férfinek is vasutas igazolványa van. Ilyet a vasutas dolgozók és azok családtagjai kapnak. Ezután megint nagy csend következett, míg végre hazaért hõsünk. Otthon a rossz gondolatokkal ellentétben már várták õt. Boldogságában, hogy egészségesen és sikeresen hazaért, egy nagy puszival és öleléssel köszöntette édesanyját, és nagymamáját. A családtagok kérdezgették, mi történt vele, hol volt, nem bántották -e. Válaszul csak ennyit mondott: semmi rossz nem történt, itt vagyok végre, minden rendben. új munkahelyérõl azonban még nem szólt. Nem akart olyat mondani, ami még nem is biztos. Az elküldött levelére még nem érkezett válasz, így nem tudta meg biztosra, hogy felvették -e. Felment ezután a szobájába. Ez a helyiség elég nagy volt. A falak zöld, a bútorok pedig mogyoróbarna színűek.
Eliza arra vágyott már régóta, hogy kedvenc zenéit hallgathassa, hiszen számítógépe otthon maradt. Nem tudta még elvinni, mióta elköltözött Nyíregyházára.
Azonban fáradtsága miatt, nem tudott sokáig ébren lenni, így néhány szám meghallgatása után lepihent. Rendelkezett azzal a számára pozitív tulajdonsággal, hogy mindig hamar el tudott aludni, ellentétben másokkal, akik csak hosszas forgolódás után tudnak ellazulni.

Készülõ regényem második részének I. fejezetének 2. részlete, megálmodtam a történetet.
Folyamatosan kerülnek fel majd a részletek az eddig meglévő első fejezetből. :-)